Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-20 / 258. szám
Szabad ÚJSÁG 1991. december 20. C harles FITERMAN, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja a Cseh és Morvaország Kommunista Pártjának prágai sajtóértekezletén elhangzott felszólalásában elítélte a Büntető Törvénykönyv 260. paragrafusának módosítását, amely egymás mellé állítja a kommunizmust a fasizmussal. Útjának céljáról a francia vendég elmondta, hogy a csehszlovákiai demokratizálódási folyamatot jött tanulmányozni. Silvester MINAROVIC a Szabadságpárt elnöke tegnapi sajtóértekezletén a párt idei tevékenységét jellemezve elmondta: az 1991-es év rosszul kezdődött a Szabadságpárt számára, mert a szétesés fenyegette. Az év közepén azonban fordulat állt be, a párt konszolidálódott, és napjainkban egyre több a támogatója. ]VJlROSLAV FUCHS, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nemzetközi osztályának igazgatója tegnap közölte, hogy a csehszlovák kormány dolgozik annak a dokumentumnak az elkészítésén, amelyben a genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak ad választ. A hivatal felszólította a csehszlovák kormányt, hogy 1992január 15-ig foglaljon állást a csehszlovákiai szakszervezeteknek a lusztrálási törvénnyel kapcsolatos tiltakozása és a törvénynek a nemzetközi egyezményekhez való viszonya ügyében. Jlftí HANZLÍŐEK, a Zöldek Pártja prágai ökológiai tanácsának elnöke tegnapi sajtóértekezletén ismertette az ún. katalizátor-rendeletet, amely szerint Prága városközpontjában olyan övezetek kialakítását tervezik, amelyekben csak a szigoré környezetvédelmi szabványoknak megfelelő gépkocsik közlekedhetnek, megtiltják a fekete füstöt árasztó helyi autóbuszok üzemeltetését, és az ólommentes benzinnel üzemeltethető gépkocsik számára kötelezővé teszik a katalizátorok használatát. JaN RÁÍ, a Kovo Szakszervezeti Szövetség föderációs tanácsának elnökségi tagja a szövetség tegnapi tárgyalásán Brünnben elmondta, hogy a Kovo célja hogy egyetlen partnerrel, az Ipari Szövetséggel tárgyaljon. Az Ipari Szövetség azonban nem egységes szervezetként, hanem csupán szakágazati szinten hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel. A Kovo és az Ipari Szövetség következő tárgyalására, amelyet Ráí az utolsó megbékélési lehetőségnek nevezett, december 23-án kerül sor. Ján Carnogursky a KDM szerepéről Kié a kétmilliárd? ,A Kereszténydemokrata Mozgalom az idei esztendőben stabilizáló szerepet játszott Szlovákiában, sőt az egész csehszlovákiai politikai életben is" — mondta Ján Carnogursky kormányfő, a KDM elnöke a mozgalom tegnapi sajtóértekezletén. A kormány nagylelkű lesz „Sokan azt állítják — folytatta az elnök mozgalma jellemzését —, hogy ingadozó, nem egyértelmű politikát folytatunk. Ez részben igaz, de ez abból adódik, hogy egész Szlovákiának sincs teljesen világos politikai irányvonala, a problémákat ’menet közben' kell megoldani. Azt azonban leszögezhetjük, hogy mind a KDM, mind pedig a kormány úgy vezette az országot, hogy közben nem tért le sem a demokrácia, sem a jogállamiság, sem a gazdasági reform útjáról”. Az állami költségvetésről szóló parlamenti felszólalásokkal kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy a magyar mozgalmak képviselői részéről tévedésről van szó, amikor azt állítják, hogy a Szövetségi Gyűlés kétmilliárd koronát szavazott meg a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok oktatására és kultúrájára. „Ez a kétmilliárd korona nemcsak a kisebbségi, hanem az egész szlovákiai oktatási rendszer és struktúra céljaira szolgál, a kisebbségek ebből hasonló mértékben részesülnek majd, mint az elmúlt évben” — állította a miniszterelnök. Továbbá azt is elmagyarázta, hogy ez a kérdés három veszélyt is rejteget magában: egyesek például azt állíthatják, hogy ezzel az öszszeggel az ország a külföld felé akaija prezentálni, hogy mennyire támogatja a kisebbségeket, de közben a támogatást mégsem adja meg; továbbá a kisebbségi választópolgárok követelhetik, hogy hová lett az ígért támogatás; harmadsorban pedig a kérdés esetleg nemzetiségi ellentéteket is szíthat azok részéről, akik sokallanák ezt a támogatást. Az idő előtti szlovákiai választásokról Carnogursky elmondta, hogy ennek „ötletét” nem a KDM vetette fel, de nem zárkózik el előle. Az elnök szerint a korábbi választások előnye, hogy stabilizálódna a szlovákiai politikai helyzet. De hátránya is volna, mégpedig az, hogy ha két választás lesz (külön a szövetségi parlamentbe), ez dupla költség, sőt a választók részvétele is kérdéses. Carnogursky reagált Jozef Kuíeráknak egy múltkori kijelentésére is, mely szerint a KDM „kelet felé orientálódik”. Elmondta, hogy ez mozgalma politikájának túl egyoldalú magyarázata, a KDM egyformán orientálódik „kelet” és „nyugat” felé. A mozgalom elnöke Csehszlovákia szempontjából is fontosnak tartja, hogy keleten kialakuljon egy politikai és gazdasági központ, amely biztosítaná az egyensúlyt Németország vagy az Európai Közösségek, illetve Oroszország és a volt Szovjetunió területén megalakuló új államok között. (gaál) (Folytatás az 1. oldalról) négy járás fejlesztési tervének kidolgozásában való ágazati részvételre vonatkozó intézkedéseket. A tanácskozás résztvevői megállapodtak abban is, hogy 1992 harmadik negyedévében a kormány gazdasági tanácsa ismét Rimaszombatban ül össze, hogy megítélje a tegnapi megbeszélésen elfogadott határozatok teljesítését. Az ülés szünetében Anton Vavro miniszterelnök-helyettes kijelentette: „Hogy Szlovákia leghátrányosabb helyzetben levő járásai felhasználhassák a kormány rendelkezésére álló eszközöket, ennek alapja az, hogy konkrét szerkezetváltási programjuk, illetve fejlődési prognózisuk legyen. A kabinet stratégiájának keretében adókedvezményeket, kamatszubvenciókat, különféle dotációkat nyújthatunk és támogathatjuk az átképzést. A rimaszombati, nagykürtösi, losonci és rozsnyói régiókban rengeteg a probléma, s ezért fokozott intenzitással kell felhasználni ezeket az eszközöket. Bízunk abban is, hogy a hitelek elősegítik a magánvállalkozás bővítését.” Vavro közölte, hogy az új munkahelyeket teremtő egyéni vállalkozók ebben a térségben jóval jelentősebb adókedvezményeket kapnak majd, mint a többi régióban. Elismerik a köztársaságokat (Folytatás az 1. oldalról) alatt maradnak. „Biztosítékokat kaptunk afelől, hogy az atomfegyverek központi ellenőrzés alatt maradnak és az ezirányú kötelezettségeket teljesítik” — mondta Wömer. A NATO további szerepéről a főtitkár elmondta, hogy a nyugati katonai szövetség Európában stabilizáló szerepet tölt be. Tegnap elutazott Brüsszelbe Jiff Dienstbier csehszlovák külügymniszter, hogy részt vegyen a NATO tizenhat és a volt Varsói Szerződés kilenc tagállamának közös értekezletén. Az együttes ülés célja, hogy létrehozzák az Eszakatlanti Tanácsot, amely intézményesíti majd a rendszeres tanácskozást és együttműködést politikai és biztonsági kérdésekben. Csak kiegyezéssel (Folytatás az 1. oldalról) — nemzetiségi sajtó, nemzetiségi csoportosulások, színházak, könyvkiadás és terjesztés: 140 millió — Szlovák Televízió — megAz FMK a költségvetéssel kapcsolatban: 99 A miniszterelnök úr téved” „Felelőtlenség egy olyan fontos kérdést, mint az állami költségvetés, ennyire gyengén előkészítve és ilyen későn előterjeszteni.” Ezt Gyurovszky S. László mondta a Független Magyar Kezdeményezés tegnapi sajtóértekezletén. Gyurovszky emlékeztetett, hogy a szövetségi költségvetésből kétmilliárd koronát utalnak át a szlovákiai költségvetésbe a nemzetiségi és etnikai kisebbségek támogatása céljából. Az egyik újságíró megjegyezésére, hogy félórával előbb a KDM sajtóértekezletén Ján Carnogursky azt állította, hogy ez az összeg az egész Miért gúnyolódhat T. M.? Tisztelt szerkesztőség tiszelt olvasók! Legnagyobb példányszámú magyar nyelvű napilapunk — az Új Szó — az utóbbi hónapokban is rendszeresen teret adott főmunkatársának, Tóth Mihálynak aki szinte bármit ír (főleg Václav Klaus szidalmazása pártjával együtt, Alexander Dubcek dicsőítése, az Együttélés befeketítése stb. — ezek rendszeres témái), az megjelenhet, de őt ezért nem lehet bírálni. Két írása kapcsán is megfogalmaztam véleményemet, de az egyikre azzal reagált a szerkesztőség hogy megfogalmazása sértő (Tóth Mihályra nézve), bár ő szabadon nevezhet feddhetetlen embereket „szittya konszolidátoroknak”, „kommunista apparátcsiknak”, „kidobólegénynek", „mindenkit túllihegőnek”. Igaz, Tóth Mihályt idézve „Durva zsákra vastag folt iüik”-stílusban reagáltam. Mindezek ellenére megváltoztattam azon mondatokat, melyek szakmai ártalom miatt T. M. elmeállapotáról szólnak de az Új Szó ezek után sem adott helyt a közlésnek Mivel nem tudok a tények fölött napirendre térni, ezért fordulok a Szabad Újsághoz, hogy erre a szellemi kútmérgezésre rávilágítsak és bejelentsem, hogy az Új Szót többé nem méltányolom annyira, hogy írásait komolyan vegyem és esetleg újak bele. M. M.L. szlovákiai oktatásra és kultúrára szolgál, Gyurovszky így válaszolt: „A miniszterelnök úr téved, ha ezt állítja. A Szövetségi Gyűlés ezt az összeget egyértelműen a nemzetiségi és etnikai kisebbség támogatására szavazta meg a szlovák költségvetés számára, de sajnos nem határozta meg konkrétan, mely területen és milyen formában használják fel a támogatást. A szlovák költségvetésben — a szövetségivel ellentétben — már konkrét célokra szolgáló összegek szerepelnek, és a szóban forgó támogatásnak az eredeti rendeltetése homályba veszik.” Gyurovszky közölte, hogy amíg ez a kérdés nem tisztázódik, az FMK képviselői nem támogathatják a költségvetési javaslat elfogadását. Szó esett a bősi vízműről is. A szlovák kormány állítólag 50 millió koronát szavazott meg az építkezés folytatására, a már megkezdett C variáns pedig még 8 milliárdba kerülne. A költségek fennmaradó részét valószínűleg egyéb tételekből kell majd elvonni. A transzformációs törvénnyel kapcsolatban az FMK képviselői azon az állásponton vannak, hogy a szövetkezetek átalakítása esetében a döntésekben a tagok szavazatainak a szövetkezetbe bevitt vagyonuk arányában kell érvényesülniük. Az a kérdés is elhangzott, mi a véleménye az FMK-nak az újonnan alakult Magyar Néppártról, melynek szóvivője Popéty Gyula kijelentette, hogy az új párt bármely magyar mozgalommal hajlandó együttműködni, kivéve az FMK-t. Gyurovszky erre azt válaszolta, hogy egy olyan jelentéktelen pártról van szó, amely fél év alatt éppen hogy össze tudott szedni ezer szavazatot, és tudomása szerint jelenleg is csupán két hivatalosan bejegyzett tagja van. „Majd ha tagsága és elfogadható programja lesz a pártnak, akkor tárgyalhatunk az együttműködésről” — hangzott az FMK állásfoglalása. (gl) emelt költségvetés a nemzetiségi adásokra, összesen 10 millió — Szlovák Rádió — megemelt költségvetés a nemzetiségi adásokra, összesen 1,5 millió. A vita során az SZNT-ben felszólalt Herényi József (FMK) képviselő is, aki az FMK klubja nevében támogatásáról biztosította a költségvetési javaslatot azzal a kitétellel, hogy nemzeti kisebbségek szükségleteire szánt összeg elosztását konkretizálni kell. Ilyen értelemben az FMK képviselői is csatlakoztak az MKDM — Együttélés klub által beterjesztett feltételekhez. Miközben a klubok képviselői tanácskoztak, a plénum folytatta az alkotmánybíró-jelöltek választását, sí két további egyént meg is választottak. Jóváhagyták a felsőfokú végzettségű egészségügyi dolgozók kamarájáról szóló törvényt, a házszabály-módosítást, valamint elfogadták a volt Szlovákiai Nőszövetség vagyonának államosítására tett alkotmánytörvényjavaslatot, amelyet a Szövetségi Gyűlés elé szándékoznak terjeszteni. Lapzártáig nem született döntés a költségvetés ügyében, bármennyire sürgeti is az idő a honatyákat. (-k -n) Ki lóbálja az alabárdot avagy miért kellene kiradírozni a nép Tóth Mihály újságíró Devizapiaci árfolyamok ' Érvénybenrfnlyn mnlc V^bitoarfolyamok 1991. december 20-án Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép Devlza-(Pénz-) nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 51,57 52,61 52,09 50,26 53,40 51,83 Ausztrál dollár 21,83 22,27 22,05 20,88 22,58 21,73 Belga frank (100) 87,23 88,99 88,11 85,03 90,31 87,67 Dán korona 4,61 4,71 4,66 4,48 4,78 4,63 Finn márka 6,62 6,76 6,69 6,40 6,88 6,64 Francia frank 5,26 5,36 5,31 5.12 5,44 5,28 Görög drachma (100) 15,66 15,98 15,82 14,61 16,15 15,38 Holland forint 15,93 16,25 16,09 15,53 16,49 16,01 ír font 47,85 48,81 48,33 46,17 49,53 47,85 Japán jen (100) 21,98 22,42 22,20 21,40 22,72 22,06 Kanadai dollár 24,63 25,13 24,88 23,93 25,49 24,71 Luxemburgi frank (100) 87,23 88,99 88,11 84,17 90,29 87,23 Német márka 17,95 18,31 18,13 17,67 18,59 18,13 Norvég korona 4,56 4,66 4,61 4,43 4,73 4,58 Olasz líra (1000) 23,79 24,27 24,03 23,19 24,63 23,91 Osztrák schilling 2,55 2,61 2,58 2,52 2,64 2,58 Portugál escudo (100) 20,31 20,73 20,52 19,40 21,02 20,21 Spanyol peseta (100) 28,30 28,88 28,59 27,54 29,24 28,39 Svájci frank 20,28 20,68 20,48 19,95 21,01 20,48 Svéd korona 4,92 5,02 4,97 4,78 5,10 4,94 USA-dollár 28,24 28,82 28,53 27,83 29,23 28,53 Tisztelem minden ember jogát a függetlenségre és szólásszabadságra. Tóth Mihályét vagy akár Pánis úrét is. Ez persze nem jelenti azt, hogy kötelezően egyetértenék velük. Főleg Tóth Mihály és Pánis (valamint társai) címére ismétlem — mert úgy látszik, hogy első olvasatban ritkán hallgatnak az értelmes szóra —, nem értek velük egyet. Pánist (és társait) most mellőzhetjük, mivel csak a nyelvtörvényben deklarált megváltó nyelven hajlandó(k) olvasni. Tóth Mihály viszont megmagyarázhatatlan okokból nem érti a magyar szöveget, ha az egy tőle eltérő gondolkodású embertől származik. A független Új Szó — grafomániával (magyarul: beteges írásszenvedély) ugyancsak termékenyen megáldott — független főmunkatársa ugyanis következetes harcot indított az Együttélés programja, politizálása és képviselői ellen, méghozzá a „cél szentesíti az eszközt”-elv alapján, ezért még az átlátszó csúsztatásoktól sem riad vissza. Az sem okoz neki lelkiismereti problémát, hogy örökösen önmagát kell meghazudtolnia. Lehet, hogy ez csupán idült amnéziájának (emlékezetkiesés) a következménye. Ebben az esetben elnézést kérek tőle, mert beteg ember nem kritikára, hanem elmegyógyászati kezelésre szorul. Amennyiben viszont jogcselekvő képességének biztos tudatában ténykedik és ír, akkor azt kell róla feltételeznem, hogy egyértelmű célja a zavarkeltés és az olvasók (szlovákiai magyarok) szándékos megtévesztése. Példaként elegendő megemlítenem az Új Szóban november 28-án megjelent Elektronikus alabárd című írását, melyben tovább folytatja azt a rögeszmés rémtörténetet, miszerint az Együttélés állítólag lepaktált a szlovák nacionalista vagy újkommunista erőkkel, bár ezt már a sajtóban a valóságnak megfelelően többször is cáfoltuk. Avagy tán azt kell hinnem függetlenségéről, hogy saját, bérelt páholyú újságját sem olvassa? Még emlékszem, amikor ugyanez (?) a Tóth Mihály dicshimnuszt zengett egy „nagy formátumú demokratikus politikusról”, név szerint Vladimír Meiiarról, és háborgott, amikor az exminiszterelnök hitelét Duray Miklós elsőként kérdőjelezte meg. Emlékszem, amikor Tóth Mihály az Együttélésre támadt azért, mert képviselői azt akarták, hogy a nemzeti kisebbségek ügyében szövetségi szinten tárgyaljanak, míg a jeles főmunkatárs úr arra hivatkozott, hogy Pozsony mégis közelebb van, jobban ismerik ott a helyzetet, könnyebben mennének a dolgok. Pedig tudjuk, hogy az SZNT-ben milyen a realitás. Most már ő is másként vélekedik!!! És arra is emlékszem (sőt írásban is emlékeztettem rá, de a mai napig nem reagáltak rá), amikor Tóth Mihály a magyarok kollektív bűnösségét cáfolandó, a németeket sorolta kollektíván „a fasiszták és más latrok” táborába (ez év március havának végén). Sorolhatnám az ellentmondásokat, emlékeztetőket, de talán hiába, mert őszerinte a múlt kérdéseivel nem kell foglalkozni, mivel azok már helyrehozhatatlan tények, s akik megszenvedék a múltat, azok inkább egy nagyon távoli, szebb jövőre vágynak csupán, és nem váiják el, hogy a bűnösség bélyegétől megszabadítsák őket. Mintha a múlt tisztázása nélkül, az erkölcsi értékrend helyreigazítása nélkül el lehetne indulni előre. Aki nem ismeri a múltat, az nem is tanulhat belőle. És micsoda ördögi párhuzam az, amikor múltunk pozitívumainak emlegetése kapcsán Tóth Mihály azt merészeli feltételezni, hogy ezzel az elmúlt diktatúra visszaállításán fáradoznánk? Nekünk nincs rá semmi okunk, sem szándékunk, de Tóth Mihály vajon miért fél a dolgok tisztázásától, avagy miért akaija ezt bizonytalan időre elodázni. Hogy szabad ezt a szélhámost szóhoz engedni? — kérdezték tőlem már sokan és sokkal tömörebb megfogalmazásban is, de a válaszadás nem rám tartozik. Az újság szuverén joga, hogy mit és miért közöl vagy nem. Az olvasó joga, hogy milyen újságot vásárol és olvas. Bár tudvalevő, hogy a keleti tömb országaiban a változatlan néven megjelenő, egykori monopol helyzetben levő pártlapok a