Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-16 / 254. szám
4 Szabad ÚJSÁG 1991. december 16. A r Világgazdasági mozaik A Növekszik Ausztria kelet-európai exportja Mintegy háromszor olyan gyorsan (11,2 százalékkal) nőtt Ausztria kelet-európai exportja 1991 első kilenc hónapjában, mint összes kivitele, s még az EFTA-országokba irányuló szállításainak tempóját is meghaladta. A 37,2 milliárd schillinges értékbe a szovjet, a jugoszláv és az albán szállítások is beleértendők. Ausztria keleti exportjának a részesedése ma már 10,6 százalék, szemben ai 1989-es 9,9 százalékkal. A bevitel is látványosan nőtt - 10 százalékkal a 30,6 milliárdos import mellett továbbra is aktív az osztrák kereskedelmi mérleg. A sikeradatok mögött azonban meglehetősen eltérő számok húzódnak meg. A Magyarországra irányuló export 42,4 százalékkal nőtt. Lengyelországba 97,3 százalékkal, Romániába 13 százalékkal s Csehszlovákiába 3,2 százalékkal nagyobb értékben exportált Ausztria. Ezzel szemben a kivitel a Szovjetunióba 9,4 százalékkal, Jugoszláviába 17,2 százalékkal, Bulgáriába 2,3 százalékkal, Albániába 15,2 százalékkal esett vissza. A bécsi International Buseness Research a kiugró eredményeket két tényezőre vezeti vissza. Egyrészt az osztrák cégek eredményes piacmegdolgozó tevékenységére, másrészt a kelet-európai valuták túlértékeltségére. Kedvez az osztrák szállításoknak a kelet-európai importliberalizálás és a belső konvertibilitásra való áttérés is. A hagyományos kereskedelmi partnerek kiesése szintén az osztrákok malmára hajtja a vizet, ezért gondolja az idézett elemzés, hogy jövőre is folytatódik a kelet-európai osztrák exportboom. Jugoszlávia: hitelcsőd A washingtoni székhelyű Nemzetközi Újraépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) a jövő év márciusára halasztotta a Jugoszláviának jóváhagyott 292 millió dolláros hitel folyósítását. A kölcsönt az ország úthálózatának korszerűsítésére adnák. Az IBRD-kölcsönböl korszerűsítették volna többek között a jugoszláv-magyar határ közelében húzódó Szabadka-Bácsfeketehegy közötti útszakaszt is. Jelentős mértékben a belpolitikai helyzeten múlik, hogy Jugoszláviában 1991 első felében több mint 4 ezer cég ment tönkre. Jugoszláviában az ipar termelés 17,4 százalékkal csökkent, de ha nem jön létre béke, akkor a visszaesés elérheti akár az 50 százalékot is. Jugoszláviának ezenkívül komoly gondot okoz az infláció: mértéke éves szinten meghaladhatja akár a 100 százalékot is. A lengyel magánszektor aránya A lengyel Központi Tervhivatal adatai szerint ez év első felében a magánszektor részesedése elérte az ipari termelésben a 19,4 százalékot, az építőiparban a 43 százalékot, a szállításban pedig a 16,4 százalékot. Június utolsó napján a kis- és középméretű magánvállalkozások száma meghaladta az 1,3 milliót, ami 12,4 százalékkal több, mint a múlt év végén volt. Befejező fázisához érkezett a kiskereskedelem privatizálása, amelynek már több mint 75 százaléka van magánkézben. Ugrásszerűen növekszik e szféra szerepe a külkereskedelemben. Exportjának értéke az év első felében 813,6 millió dollár (280 százalékos növekedés) és 414,4 millió rubel (28,3 százalékos növekedés) volt. Importja ugyanakkor több mint ötszörösére nőtt az előző év azonos időszakához képest, és elérte a 2,8 milliárd dollárt, miközben a rubelelszámolású behozatala csaknem felére csökkent, 121,8 millió rubelre. Litván energiagondok Széles körű energiakorlátozást kell bevezetni, mert készleteink fogyóban vannak, jelentette ki Lyaonasz Asmontasz litván energiagazdálkodási miniszter. Javasolta a fűtőanyagok árának emelését és az üzemanyag-elosztási rendszer szigorítását. A független balti államoknak világpiaci áron adja a Szovjetunió az olajat, és a litván kormánynak nincs más választása, mint szigorítani az energiafelhasználást. Asmontasz véleménye szerint havonta 30 ezer tonna gázolajat spórolhat meg így Litvánia. A miniszter helyettese ugyanakkor kijelentette, hogy hetente csak kétszer lesz melegvíz a lakásokban, és a televízió sugárzási idejét is az esti órákra kell korlátozni. Az energiaválság következtében télen 15 foknál nem lesz melegebb a litván otthonokban. Török-azeri megállapodás A Baku környéki olaj kitermelésére, illetve újabb mezők felkutatására az Atilla Dogan nevű török építőipari cég vegyes vállalatot hozott létre Azerbajdzsánnal, egy másik, egyelőre meg nem nevezett külföldi cég bevonásával. A megállapodás értelmében a török fél szállítaná a technológiát, mivel a világ legrégibb olajkitermelő helye jelentős beruházást igényel - közölte a Reuter brit hírügynökséggel Atilla Dogan, a török vállalat elnöke. A program elindítását azonban késlelteti az Azerbajdzsán és Örményország közti egyre mélyülő feszültség. A kaukázusi köztársaság egyébként hatalmas olajkészletekkel rendelkezik, ám a Baku környékéről származó termelés mindössze napi 200-250 ezer barrelt tesz ki. Mióta Azerbajdzsán idén lehetővé tette külföldi olajtársaságok beruházásait is, a British Petroleum, valamint az amerikai Amoco és Unocal szerzett engedélyt Kaszpi-tengeri olamezők kiaknázására. Már nyomják a horvát dinárt Horvátország 10-14 napon belül saját valutát fog kibocsátani, a horvát dinárt - közölte a horvát kormány illetékes minisztere. Hozzátette: ez a fizetési eszköz csak átmeneti lesz, s amikorra létrejönnek egy szilárd nemzeti valuta kibocsátásának a feltételei, a kruna lesz Horvátország pénze. A Tanjug beszámolója szerint a horvát dinárt már nyomják Svédországban. Várhatóan 1:1 arányban váltják majd át a jelenleg használatos fizetési eszközre, a jugoszláv dinárra. A tervek szerint a Horvátországban forgalomban lévő szövetségi dinárt lepecsételik, hogy meg lehessen különböztetni a többi köztársaságból esetleg majd beáramló bankjegyektől, s így elejét vegyék a horvát dinár értékvesztésének. (A Napi Világgazdaság, az Üzlet és az MTI nyomán) Miért nem lehet szlovák fejre cseh kalapot húzni? A megegyezés feltétele a tárgyalókészség Nyilvánvaló dolog, fjogy a csehszlovákiai államjogi és illetékességi problémák megoldásában nem a pártérdekeket szolgáló felszínes politikai érvelésekből, hanem az adott helyzet mélyreható elemzéséből, a nézetkülönbségeket kiváltó okok objektív vizsgálatából kellene kiindulni. Ez lehetővé tenné a megtévesztő belemagyarázások, a szélsőséges, nacionalista nézőpontok elkülönítését is a célszerű megegyezésre irányuló reális törekvésektől. Sajnos, az eddigiek folyamán olyan közös platform még nem alakult ki, illetve csak javaslatok formájában létezik, amely támpontként szolgálhatna a nem kívánatos jelenségek elhárításához. Első lépésként arra is szükség lenne, hogy a vitapartnerek kellő tiszteletben tartsák egymás nézeteit, tekintet nélkül azok esetleges poltikai vonatkozásaira. A múlt tapasztalataiból kiindulva például eltérő nézetek alakulhatnak ki a központi állami szervek, valamint a piaci mechanizmus gazdaságformáló szerepének az értékelésében. Jelenleg az a helyzet, hogy amennyiben valaki a szerkezeti átalakítással kapcsolatban stratégiai tervezésről mer beszélni, azt a piaci mechanizmus mindenhatóságában bízó gazdaságpolitikusok azzal marasztalják el, hogy az illető a régi direktív irányítási rendszer híve, s annak visszaállítására törekszik. így aztán egyesek inkább a „ne szólj szám, nem fáj fejem" elvhez igazodnak. Márpedig egyelőre egyik álláspontot sem lehet egyedül üdvözítőnek tekinteni, mert hátra van még az igazság próbakövének tekintett gyakorlati bizonyítás. Saját tapasztalat hiányában a legcélszerűbb megoldásokat a dialektika módszerével kell keresni, figyelembe véve, hogy más országokban miként jártak el a hasonló jellegű gondok kezelésében. A dialektikus megközelítés azért is fontos, mert nem létezik valamiféle egységesen alkalmazható „tiszta" piaci mechanizmus. Minden állam a saját feltételeihez, történelmileg kialakult viszonyaihoz igazítja a piacgazdaság általános jellemzőit. Axel Lebahn, a Német Bank nemzetközi osztályának igazgatója az Interaction Council társulás prágai tanácskozásán sze'lemesen megjegyezte, hogy ,,nem lehet az orosz fejre a nyugatnémet piacgazdaság kalapját ráhúzni, mert az nem fekszik rajta. Ezért igazítani kell azon, hogy ne fájjon se a kalapviselő, se a kalapos feje." Ez a neves pénzügyi szakember a direktív tervgazdálkodás piacgazdasággá való átalakításával kapcsolatban arra is rámutatott, hogy ezt a transzformációt átmenetileg és legalább részben állami eszközökkel kell végrehajtani. A francia példa A csehszlovák gazdaság jelenlegi helyzete számos tekintetben a nyugat-európai országokéra hasonlít a második világháború utáni időszakban. A hadiipari termelésről a lakossági szükségleteket kielégítő és a gazdasági növekedést elősegítő termelésre való átmenet bonyolult feladatok elé állította a kormányokat. Különösen nehéz volt a helyzet Franciaországban, ahol a megszállás alatt a termelést a német hadiipari gépezet érdekeinek vetették alá, ami a kollaboráló tulajdonosokkal való eljárás kérdését is felvetette. Mindez az irányított gazdaság vagy a tervgazdálkodás meghatározott célú és terjedelmű bevezetését tette szükségessé, ami együtt járt a kulcsfontosságú ágazatok, elsősorban a szénbányászat, az energiatermelés, a közlekedés, a repülőgépipar, a Renault-művek és a jegybank államosításával. A helyreállítás programját de Gualle már 1944 szeptemberében így jellemezte.....kisajátítás vagy zárolás útján az állam közvetlen irányítása alá kell vonni bizonyos közszolgáltatások és bizonyos vállalatok tevékenységét; a nemzeti közösség tulajdonába adni ama személyek vagyonát, akik bűnös módon gazdagodtak meg, mivel az ellenségnek dolgoztak; rögzíteni az élelmiszerárakat és ellenőrizni a kereskedelmi forgalmat mindaddig, amíg a megtermelt és szállítható áruk mennyisége meg nem haladja a fogyasztási igények mértékét. “ (Idézet de Gaulle „Háborús emlékiratok“ című könyvéből.) A helyreállítás céljait követő irányított francia gazdaságban a tervezés és az államosítás kölcsönösen feltételezte egymást. Az állami intervenciónak különösen fontos szerepe volt a Marshall-segély folyósításának 1953-ig terjedő időszakában. A gazdaság gyors helyreállításában pótolhatatlan feladatokat láttak el az olyan állami funkcionális szervek, mint a tervezési főkormánybizottság, továbbá az illetékes miniszterek részvételével, valamint a munkáltatók és a munkavállalók képviselőinek a bevonásával működő tervtanács, s az egyes kiemelt szakterületekre létesített modernizációs bizottságok. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Franciaországban az irányított gazdaságot kezdettől fogva átmeneti, ideiglenes jelenségnek tekintették, s elhatárolták magukat a szovjet típusú rendszerekben végrehajtott államosításoktól. Ennek megkülönböztetése céljából az előbbit - következetesen ,,nationalisation"-nak, az utóbbit pedig ,,etatisation“-nak nevezték. Hasonlóságok és különbségek Csehszlovákia jelenlegi gazdasági helyzete főleg abban hasonlít az említett francia példához, hogy a termelés szerkezeti átalakítása gyorsan végrehajtható társadalmi feladatot jelent. Ugyanakkor abban különbözik, hogy az ipari termelés tervszerű átalakításához nálunk nincs szükség államosításra, hanem éppen ellenkezőleg, az állami tulajdon olyan mértékű korlátozását kell végrehajtani, hogy az állami szervek hatáskörében maradó hányad megfelelő gazdasági hátteret biztosítson a központi intézkedésekhez, a privatizált rész pedig egészséges alapot képezzen a piacgazdaság alulról jövő, spontán kibontakoztatásához. Politikai és gazdasági megfontolások kérdése, hogy ebben hol legyen a kiindulási határ, illetve milyen ütemben valósuljon meg az állami tulajdon beszűkítése, a deetatizálás. További alapvető különbség az is, hogy amíg a francia ellenállási mozgalomból kialakult pártkoalíció tagjai az adott helyzetben lényegében egyetértettek a gazdaságpolitikai koncepcióban (habár távlatilag eltérő elképzeléseik voltak), ugyanakkor nálunk a pártok hozzáállásában lényeges eltérések vannak, mind a koalíció és az ellenzék viszonylatában, mind pedig a koalíción vagy az ellenzéken belül. Ez a politikai helyzet rendkívül megnehezíti a közmegegyezést és a kompromisszumok elfogadását, ami különösen szembetűnő a Csehország és Szlovákia közti államjogi rendezéssel kapcsolatos vitában. Először diagnózis kell Közismert, hogy a Varsói Szerződés katonapolitikáját követő és a KGST gazdaságpolitikáját megvalósító direktív irányítási rendszer lényegesen eltérő örökséget hagyott Csehország és Szlovákia számára. Ebből egyértelműen következik, hogy a két országrészben a gazdasági átalakítás problémáinak megoldásához nem lehet egységes terápiát, alkalmazni. A különbség nemcsak a kifejlesztett hadiipari termelés eltérő arányaiban jelentkezik, hanem abban is, hogy geopolitikai okokból (a nyersanyagokat szállító Szovjetunió közelsége) Csehországban a végtermékek gyártására, Szlovákiában pedig a nehézipari termelésre, a háttériparra helyeződött a súly. Ebből kifolyólag a két országrésznek a privatizálás vonatkozásában is eltérő esélyei vannak, s a világpiachoz való alkalmazkodás Szlovákia számára sokkal nehezebb feíadatot jelent. Ezek a különbségek gazdaságpolitikai szempontból azt jelentik, hogy Szlovákiában a költségvetés keretében a nemzeti jövedelem nagyobb hányadát kell újraelosztani a termelési szerkezet átalakításának állami támogatására mint Csehországban. Ez a különbség a költségvetés bevételi forrásait, magának az adórendszernek az összetételét is érinti. Ráadásul a gazdasági átalakítás átfogó programjának megvalósításához olyan állami beruházásokra lesz szükség, amelyek kivitelezéséhez nemhogy a nemzeti, de még a szövetségi költségvetési források sem lesznek elegendők. Szükség lesz tehát előnyös feltételekhez kötött és biztonságosan megtérülő külföldi beruházási bankkölcsönök felvételére a nemzetközi érdekeket is szolgáló hazai fejlesztési programok megvalósításához, például a vasúti közlekedésben, az autópályák építésében, a távközlési hálózat fejlesztésében, s az infrastruktúra egyéb területein tapasztalható lemaradás pótlásában. Az érdekelt nemzetközi beruházási bankok részéről ennek nem lenne akadálya, azonban komoly feltétel a kölcsön iránt érdeklődő ország politikai stabilitása. Az elhúzódó illetékességi vita egyik jellemzője az, hogy terápiára vonatkozó javaslatok mindhárom részről bőségesen vannak, miközben a részletes diagnózis még nincs felállítva. Az ilyen hozzáállás könnyen vezethet olyan eredményhez, hogy a műtét sikerül, de a páciens meghal. Nem fér hozzá kétség, hogy nálunk a gazdaságpolitikai állásfoglalások a pártpolitikai csatározások függvényei, ezért itt nem ritka jelenség az ámítás, a ködösítés. Az ideológiai töltetű pártos állásfoglalásnak gyakran nincs is érdekében a diagnózis objektív felállítása, az okozati összefüggések teljes feltárása, ezért a politikai harc is csak a felszínen mozog, csupán a jelenségekből indul ki. Ebben a helyzetben az ellentétek olyan társadalmi eszkalációja alakulhat ki, amely beláthatatlan következményekkel járhat. Van megoldás Okvetlenül meg kell tehát keresni a legcélszerűbb kompromisszumokhoz vezető utakat. Ennek alapvető feltétele a gazdasági helyzetben megnyilvánuló regionális különségek tudatosítása és figyelembe vétele. Amit az említett bankigazgató az orosz fejre tett nyugatnémet mintájú kalapról elmondott, az a szlovák fejre tett cseh kalapra is vonatkozik. A kalap kiigazításához azonban nem elég csupán a méretekből kiindulni, hanem azt is meg kell gondolni, hogy milyen fazon illik a viselő arcvonásaihoz. A megegyezéshez vezető út elsősorban a kölcsönös toleranciában, a tárgyalókészségben, az objektív körülményekhez való alkalmazkodásban rejlik. Erre mutatott rá Josef Vavrouéek miniszter is, a Szövetségi Környezetvédelmi Bizottság elnöke a Lidové noviny december 3-i számában megjelent-, .Pfedpoklad: tolerance" (Alapfeltétel a tolerancia) című cikkében, amelyben javaslatot tesz hét szövetségi szintű tanács létesítésére. Ezekben a tanácsokban a nemzeti kormányok és a szövetségi kormány miniszterelnökei, vagy illetékes miniszterei működnének együtt a közös állam egyes kulcsfontosságú problémáinak megoldásában. Ilyen lenne többek között a pénzügyi tanács, amely a piaci mechanizmusok formálásával, a költségvetések koordinálásával és más makroökonómiai intézkedésekkel foglalkozna. Ehhez kapcsolódna a szerkezeti gazdaságpolitikai tanács munkája, amely a gazdaságfejlesztés egységes koncepciója keretében az energiapolitika, az iparfejlesztés, a mezőgazdaság, a közlekedés és a távközlés problémáit kezelné, a regionális sajátosságok figyelembe tételével. A miniszter javaslata bizonyára hasznos kezdeményezés, jó lenne, ha nemcsak a kormánykörökben és a parlamentekben, hanem a széles közvéleményben is kellő visszhangra találna MAKRAI MIKLÓS
