Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)

1991-12-14 / 253. szám

1991. december 14. 3 Hetven esztendeje történt Szabad ÚJSÁG A SOPRONI NÉPSZAVAZÁS Az első világháború békeszerződé­seinek különös volta, hogy amíg Né­metország három peremterületén a la­kosság népszavazással dönthetett ró­la, melyik államhoz akar tartozni és Ausztria is népszavazást harcolt ki Dél-Karinthiában, addig a trianoni bé­keszerződés semmilyen népszava­zásról nem intézkedett. A magyar bé­kedelegáció javaslatát, hogy az összes elcsatolandó területeken tart­sanak népszavazást, a békekonferen­cia elutasította. Egyszóval, Magyaror­szággal úgy bántak el, mintha ö lett volna az antant első számú ellensége, nem Németország. Politikai előzmények A saint-germaini és trianoni béke­szerződés egybehangzóan, és az osztrák békedelegáció javaslata elle­nére népszavazás nélkül állapította meg a két volt szövetséges legyőzött állam határát úgy, hogy Moson, Sop­ron és Vas vármegye nyugati, zömmel németlakta sávját, Sopron törvényha­tósági jogú várossal együtt Ausztriá­nak ítélte. A bécsi antantmisszió, főleg Cunninghame angol ezredes, nem hi­vatalosan arra ösztökélte Renner kan­cellár kormányát, hogy az általa igé­nyelt területet fegyveres erővel szállja meg. Ez esetben cobelligerensként léphetett volna fel, miként 1944/45- ben Románia Magyarország ellen. Másik oldalon viszont Kun Béla célki­tűzése volt, hogy az osztrákok magyar és bajor mintára kiáltsák ki a proletár­­diktatúrát Az osztrák szocialisták az egyik hazárd kísérletre sem vállalkoz­tak. Reálpolitikájukat igazolta, hogy Kun Béla és a népbiztosok kommunis­ta része rövidesen menedékjogot kért és kapott Ausztriában. (Az orosz bol­­seviki kormány a magyar tanácsköz­társaságot katonailag nem is támogat­ta, és mint Lev Trockij, az orosz vörös hadsereg akkori főparancsnokának azóta magyarul is megjelent emlékira­taiból kivehető a vörös hadvezetősé­get nem is nagyon érdekelte, mert saját belső problémáival volt elfog­lalva.) Az ellenforradalom hatalomrajutása után báró Lehár Antal ezredesnek si­került Moson, Sopron, Vas és Zala vármegyékben felállítani a nemzeti hadsereg 3. hadosztályát, amellyel nemcsak az osztrák és román meg­szállási terveknek vágott elébe, ha­nem a csehek és szerbek által megin­dított hadműveleteket is megakasztot­ta. Az ö érdeme volt, hogy a korridor nem valósult meg. Viszont kudarccal végződtek az osztrák és magyar kor­mány közti tárgyalások, mert az oszt­rákok ragaszkodtak az Ausztriának Ítélt terület előzetes átadásához és bármilyen engedményt (így népszava­zást is) csak ennek a megtörténte után voltak hajlandók adni. Pedig a magyar fél állandóan engedett, gróf Bánffy Miklós a végén már csak Sopron hatá­ráért alkudozott. A magyarok nem bíz­tak az osztrák álláspont realitásában, okulva a román és szerb megszál­lással kapcsolatos rossz tapasztala­taikon. (Pécs még mindig szerb kézen volt!) A csehek diplomáciailag az oszt­rákokat kezdték támogatni, Burgen­land megszállása végett még hadere­jüket is felajánlották, ami viszont főleg az olaszoknál váltott ki rossz benyo­mást. Azzal gyanúsították a cseheket, hogy ilyen módon akarják megvalósí­tani azt a korridort, amelynek a tervét előzőleg a békekonferencia is elutasí­totta. Fegyveres ellenállás Az érdekelt terület - Burgenland - lakosságának hangulata a kritikus időszakban igen vegyes volt. A Terú­­letvédő Liga és a Magyar Nemzeti Szövetség exponenseinek bizalmas jelentéseiből kiderült, hogy a lakosság a magyarbarátok, ausztrofilek és az ingadozók közt oszlik meg. Csak szerb-horvát-szlovén és cseh-szlovák orientációnak nem volt semmilyen nyoma. Mivel az osztrák és magyar fél diplomáciai egyezkedése nem járt eredménnyel, előtérbe került egy fegyveres ellenállás gondolata. Irregu­­láris fegyveres alakulatok felállítását már Lehár ezredes karlista alapon tervezte, mivel azonban közreműkö­dött IV. Károly király első restaurációs kísérletében és nyugdíjba küldték, a szervezés két vágányon futott tovább. Egyrészt a kormányhoz kö­zelálló Etelközi Szövetség, másrészt Friedrich István és Urmánczy Nándor ellenzéki képviselők alakítottak para­­militáris csapatokat fiumei, karintiai és felső-sziléziai mintára. így történt meg, hogy amikor 1921. augusztus 28-án 2000 főnyi osztrák csendőrség átlépte a történelmi határt, Sopron előtt Ágfalvánál, továbbá Pinkafőnél és más pontokon a felkelők ellenállá­sába ütközött. Nagyszabású ütközet zajlott le szeptember 4-5-én Pörgö­­lény-Kirchschlag között, 8-án Ágfal­vánál másodszor, mire az osztrák csendórség Vas és Sopron megyében a történelmi határra vonult vissza. Szeptember 24-én a felkelők Moson megyei részeket foglalták el, azonban Királyhidát, Lajtaújfalut és Lajtaszent­­miklóst az osztrákok megvédték. Par­­ragi György írta: „A felkelők maroknyi csapata voltaképpen millió és millió ántánt katona szuronyerdejének ro­hant neki, megkockáztatva a népszö­vetségi alapokmány 15. pontjának al­kalmazását, mely a békét veszélyez­tető államot az egész világ blokádja alá helyezi.“ Ezután előbb Benes csehszlovák, majd Torretta márki, olasz külügyminiszter is hajlandó volt közvetíteni az osztrák-magyar határ­vitában. A nagyhatalmak az olasz köz­vetítést fogadták el. Ennek volt az eredménye az 1921. október 13-án kelt velencei jegyzőkönyv, amelyet magyar részről Bethlen István és Bánffy Miklós gróf, osztrák oldalról Schober kancellár és mint elnök, Tor­retta márki írtak alá. Ennek legfonto­sabb része volt, hogy Sopron és kör­nyéke sorsáról népszavazás fog dön­teni, a magyar kormány pedig mindent megtesz, hogy a felkelők kiürítsék az általuk megszállt területet. A felkelők azonban október 4-én kikiáltották Fel­­söörött az önálló és független Lajta­­bánság államot, kormányt alakítottak, postabélyegeket adtak ki, habár Beth­len miniszterelnök sajátkezúleg írt le­vélben figyelmeztette Prónay Pált - aki a szabadcsapatok fővezére volt -, hogy további engedményeket kihar­colni nem lehet és csak az ország külpolitikai helyzetét kockáztatnák. Bethlen jóslata bevált, mert Károly király második restaurációs kísérlete után a csehszlovák és jugoszláv kor­mány elrendelte a mozgósítást, Benes pedig követelte a velencei egyezmény eltörlését. A nagyhatalmak azonban beérték azzal, hogy az ellenséges megszállástól rettegő magyar kor­mány kiszolgáltatta nekik a királyi párt. Ennek fejében angol, francia és olasz részről leszögezték, hogy a velencei egyezményhez ragaszkodnak és Be­nes követelését a mozgósítási költsé­gek megtérítésére elutasították. En­nek az ára azonban a Habsburg-ház detronizációja volt, amelyhez az ola­szok is ragaszkodtak. Prónay pedig teljes híjával lévén a személyi, de főleg anyagi utánpótlásnak, november 4-re szabadcsapataival kivonult Lajta­­bánságból. Választási propaganda és ellenpropaganda A népszavazásnak nyolc nappal azután kellett volna megtörténnie, hogy Burgenlandot az osztrákok meg­szállták és az új tartomány pacifikáció­­ja teljesen megtörtént. Ez pedig de­cember 3. volt, tehát a népszavazás december 11-én volt esedékes a sop­roni antant tábornoki misszió felügye­lete afatt, de csak december 14. és 16. közt valósult meg. A Sopronban állo­másozó magyar helyőrséget kivonták és a rendfenntartást Felső-Sziléziából ide szállított angol, francia és olasz katonák végezték. Ezeknek együttes létszáma a már ott tartózkodó antant katonákkal együtt nem haladta meg a 450 főt. Helyén maradt a magyar állami rendőrség, amely mellé a köz­­biztonság hatékony ellátása végett helyi lakosokból segédrendórséget szerveztek. A propaganda tilos volt, ezért ennek megkerülése végett fél­legális társadalmi szervezet alakult Bécsben „Ödenburger Heimatdienst“ néven, amelybe a karintiai népszava­zás idején működő propagandaszer­vezet, a „Kärntner Heimatdienst“ több tagja is bekapcsolódott. Ez árasztotta el röpiratokkal és falragaszokkal a népszavazási területet. A magyarok kissé elkésve kaptak észhez és láttak ellenpropagandához. Ebben nagy te­vékenységet fejtettek ki a soproni bá­nyász- és erdész akadémia hallgatói, a volt felkelők. Ártott a második res­taurációs kísérlet kudarca, mert a csá­szárhű német gazdapolgárok egy ré­sze végül is Ausztriára szavazott, vagy pedig távol maradt a szavazás­tól. Nem volt egységes a szavazati joggal bíró, Sopronból Ausztriába me­nekült emigránsok állásfoglalása se. Amikor küldöttségük feltette a kérdést Hock Jánosnak, az 1918/19-es Ma­gyar Nemzeti Tanács elnökének, hogy menjenek-e szavazni és kire szavaz­zanak, Hock kijelentette, hogy a me­nedéket adó Ausztria iránti hálájukat más formában fejezzék ki, szavazatai­kat azonban Magyarországra adják. Márpedig Hock János a Bécsi Magyar Újság c. emigráns napilapnak volt a munkatársa, amelyben olyan cikkek is jelentek meg mások tollából, mintha nem is magyarok írták volna. Az Ödemburger Heimatdienst nem­csak német, de horvát és magyar nyelvű röpiratokat is kiadott. Egy ma­gyar nyelvű röpiratban azt bizonygat­ta, hogy a kommunizmus veszélye nagyobb Magyarországon, mint Ausztriában. Azt, hogy a második pro­letárdiktatúra csak idegen megszál­lás pressziójára fog megvalósulni, az ö. H. augurja nem látta előre. A szavazásra jogosultak névjegy­zékeinek összeállítása körül viták és panaszok merültek fel. A Szövetség­­^özi Tábornoki Bizottság osztrák indít­ványa törölte a bányászati és erdé­szeti főiskola hallgatóit a szavazásra jogosultak közül. Osztrák részről azt is javasolták, hogy a népszavazást de­cember 18-ára halasszák el, mivel a magyar katonaság csak december 12-én távozott a népszavazási terület­ről. Az antant tábornoki bizottság, amely eddig minden halasztáskezde­ményezést tolerált, ezúttal elutasította az osztrák indítványt, mert már min­den előkészületet megtett a népsza­vazás végrehajtására. Ezért az oszt­rákok tiltakozásul egy nappal a nép­szavazás előtt visszahívták népszava­zási biztosaikat. Ennélfogva a népsza­vazás december 14-16 között csak a Szövetségközi Tábornoki Bizottság és a magyar fél ellenőrzése mellett folyt le. A szavazásra jogosultak jegyzéké­ben 26 900 név szerepelt. Ezek közül nem ment szavazni 2837 polgár, a le­adott 24 063 szavazatból 512 érvény­telen volt. Sopronban a hozzá tartozó Brennbergbányával együtt 12 327 szavazatot Magyarország (72,8 %); 4620-at Ausztria kapott. A soproni nyolc szavazókerület közül csak egy­ben Brennbergbányán szavazott Ausztriára a többség. A falvakban 3007 (45,4 %) érvényes szavazat esett Magyarországra és 3607 (54,6 %) Ausztriára. Magyar többség a magyar nyelvű Nagycenken, a né­met Fertöbozon és a horvát Kópházán volt, osztrák többség pedig a németaj­kú Ágfalva, Balf, Fertőrákos, Harka és Sopronbánfalva községekben. Mérvadó a népszavazási terület együttes eredménye volt. Mivel a 23 551 érvényes szavazatból 15 334, azaz 65,2 százalék esett Ma­gyarországra és 8227 (34,8 %) Auszt­riára, Sopron és környéke Magyaror­szághoz került vissza. Az 1920. évi népszámlálás adatai szerint az így visszacsatolt területen 50 023 lakos élt, közülük magyar anyanyelvű volt 19 525, német 27 473, horvát 2 472, egyéb nyelvű 550. A más anyanyelvűek közül 14 914 tudott magyarul. Vallási meg­oszlás szerint volt 31 386 katolikus, 15 471 evangélikus, 2522 zsidó és mindössze 644 más vallású. A katoli­kus német falvakban nagyobb száza­lékarányban szavaztak Magyaror­szágra, mint az evangélikusokban, a németajkú munkások és zsidók in­kább Ausztria, a magyarajkúak inkább Magyarország mellett döntöttek. Ki kell emelni, hogy 1920-ban Sop­ron város 35 248 lakosából 17 166 (48,7 %) vallotta magát magyar, 16 911 pedig német anyanyelvűnek. Volt még 733 horvát, 438 más anya­nyelvű, magyarul is beszélt 11 301 nem magyar ajkú. Az osztrák kormány tiltakozó jegy­zéket intézett a Nagykövetek Taná­csához, követelve a népszavazás megismétlését azzal az indoklással, hogy a szavazói jegyzékek összeállí­tásánál visszaélések történtek. A Nagykövetek Tanácsa az óvást az­zal az indoklással utasította el, hogy egy megismételt népszavazás lénye­gében nem hozna más eredményt. Az osztrák kormány egyébként eleve haj­landó lett volna elismerni a népszava­zás legalitását, ha azt december 18-ra halasztották volna. Sopron újra magyar 1921. január 1-jén Sopronba újból bevonult a magyar katonaság, a nem­zetgyűlés pedig a népszavazás emlé­két törvénybe iktatta és Sopronnak a Civitas Fidelissima - a leghúbb vá­ros - címet adományozta. Ausztria a velencei egyezmény ér­telmében jogot nyert arra, hogy Vulka­­pordány (Wulkaprodersdorf) és Felsö­­lászló (Oberloisdorf) között a Magyar­­országhoz visszacsatolt terület érinté­sével személy- és tehervonatokat já­rasson. A mai napig érvényes, hogy vasúton osztrák területről Sopronon át osztrák területre útlevél és vámvizsgá­lat nélkül lehet utazni. Ugyancsak a velencei egyezmény­nek köszönhető, hogy a határmegálla­pítás során tíz falut, éspedig Alsócsa­tárt, Felsőcsatárt, Horvátlövőt, Kis- és Nagynardát (ma Narda néven egyesít­ve), Magyar- és Németkeresztest (ma egyesítve Vaskeresztes), Pornóapátit, Ólmodot és Szentpéterfát 1923-ban visszacsatolták Magyarországhoz. Vi­szont Lovászadot Ausztriának enged­ték át, mivel temploma és iskolája a szomszédos burgenlandi községben maradt. Magyarországhoz került visz­­sza még Albertkázmérpuszta és Roh­­rerföld tanya (Féltorony, ill. Mosontar­­csa határából), Mexikópuszta részei (Pomogy határából), Ausztria pedig megkapta Hegyeshalom határából Kleylehof és Altsaida pusztát. A sop­roni népszavazás és a határmódosítá­sok után Burgenland eredeti területe úgy oszlott meg, hogy Ausztria birto­kába 3965 km2 terület jutott 285 609 lakossal, Magyarországhoz pedig 371 km2 terület 54 109 lakossal került vissza. Tudomásul vették A nyugat-magyarországi felkelés és a soproni népszavazás eseményei­nek nagy német és magyar nyelvű szakirodalma van, de szépirodalma is jelentős. A „Gyula diák“ néven is ismert vitéz Somogyváry Gyula „És mégis élünk" címen írt róla regényt, amelynek a harmincas években és a negyvenes évek első felében szép sikere volt. Somogyváry Gyula eredeti neve Freissberger volt, az Ausztriához került Füles (Nikitsch) községben szü­letett, a német megszállás után meg­járta a mauthauseni koncentrációs tá­bort, ahonnan végül hazakerült. A tör­ténelem fintora, hogy az orosz meg­szállás idején könyveit a fasiszta mű­vek jegyzékére sorolták be. A népszavazási terület német lako­sainak kitelepítése a második világhá­ború után nemzetközi jogi szempont­ból is kifogásolható. A párizsi béke­­szerződésben a velencei egyezmény­ről nincsen szó, tehát érvényességét hallgatólagosan helybenhagyták. Ezért maradhatott meg a vasúti peázsforgalom Sopronon át. A pots­dami határozat alól kivételt kellett vol­na tenni, mert azokat is sújtotta - utó­daikkal együtt -, akik Magyarországra szavaztak, vagy nem éltek szavazati jogukkal. Nem is szólva arról, hogy a nyugat-magyarországi németek a burgenlandiakkal rokoni kapcsolattal bírtak. Mindszenty József hercegprí­más szót emelt ellene és a szociálde­mokraták részéről is hallattszottak rosszalló hangok. Látnivaló volt e kitelepítési akció­nak ama célzata, mint az 1919. évi egyoldalú határmegállapításnak: éket verni a magyarok és az osztrákok közé. Ez azonban csak részben sike­rült, inkább abban a formában, hogy az osztrák történelmi irodalomban az 1921-es eseményeket a dunántúli né­metek kitelepítésével összefüggően bírálták Dr. FOGARASSY LÁSZLÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents