Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-09 / 223. szám
1991. november 9. 3 Szabad ÚJSÁG Irracionális optimizmus Beszélgetés Csorba Bélával, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége Elnökségének tagjával (Helyszín: Vajdaság, Temerin városa; időpont 1991. október 27.) • Nagyon rövid ideje vagyok itt. Csak benyomásaim vannak a helyzetről. Az emberek félnek, bezárkóznak. Hallom, fizikai erőszakkal visznek ei férfiakat a harcokba. Úgy tudom, a VMDK a vajdasági magyarság képviseletében többször kinyilvánította, nem akar beavatkozni ebbe a konfliktusba, elutasítja a harcokban való részvételt.- Mi kezdettől fogva azt vallottuk, hogy nekünk a délszláv népek vitájába, konfliktusába nem kell beavatkozni. Amíg politikai eszközökkel folyt a vita, úgy láttuk, jogos követelései mindegyik félnek vannak. Mindig azt vallottuk, hogy a vitás kérdéseket a tárgyalóasztal mellett lehet rendezni. Ugyanakkor azzal is tisztában voltunk, hogy egy ilyen etnikai polgárháború a vajdasági magyarság számára katasztrofális következményekkel járhat. Sajnos, a tárgyalások, nem hoztak megoldást. Minden jel arra mutat, hogy a katonai hatóságok a tényleges áldozatok számát eltitkolják, nem vallják be. Eddig mindenki, aki visszajött a harctérről, egyértelműen állítja, hogy az áldozatok száma jóval nagyobb a bevallottnál. • Ebben a helyzetben az emberek hogy élik meg a mindennapokat, milyen kiutat látnak?- Kiút? Ez valódi csapdahelyzet. Nos, kezdetben a vajdasági magyarság abban reménykedett, hogy a nyugateurópai demokrácia végeredményben előbb-utóbb megelégeli ezt az őrültséget, ami itt folyik, és hogy meg fogja állítani a főleg Szerbiából és a hadsereg vezető köreiből szított háborús hisztériát. Látjuk, hogy sajnos, a nyugati demokráciák malmai eléggé lassan őrölnek. A vajdasági magyarság körében meglehetősen nagy a kiábrándultság. Az emberek úgy látják, a vajdasági magyarság hiába járt a demokratikus átalakulásért folytatott küzdelem élén, most ismét- mint annyiszor már a történelem során, ha közvetve is - valamilyen büntetés fogja érni. Ugyanis hiába hangoztatunk mi európai érvrendszert, hiába hivatkozunk a legkülönfélébb konvenciókra és egyezményekre, sajnos a VMDK-nak ahhoz nincs elég ereje, hogy megakadályozza például egy Makedón Köztársasággal, Bosznia-Hercegovinával, vagy a legújabb időben Montenegróval szemben a magyarok frontra vitelét. Mint tudjuk, a montenegrói parlament is haza kívánja hívni Horvátországból katonáit. Mi ezt nem tehetjük, mert mögöttünk nincs tényleges politikai erő. Karhatalommal nem rendelkezünk, hogy azokat, akik nem tesznek eleget a behívóknak, meg tudnánk védeni. • A hágai konferencián valóban lassan születik döntés. Ennek ellenére úgy látom, végül mégis a nyugat-európai államok lépései lesznek meghatározóak a konfliktus kezelésében.- Persze nekünk van még egy esélyünk, de hogy végsősoron hoz-e eredményt, nem tudom. Tény, ahhoz, hogy Szerbia végleges elszigeteltségéből valamilyen módon kitörjön, mindenképpen Magyarország felé kell orientálódnia. • Ezért találkozik Budapesten a magyar és a szerb külügyminiszter?-A tárgyalások eredményét ránk nézve nehéz előre látni. Mindenesetre én annyira atavisztikusnak (elavultnak) tartom magát a szerb politikát, hogy bármilyen diplomáciai alku jöjjön is létre Magyarország és Szerbia között, hosszú távon számunkra ez nem jelent megoldást. Számunkra igazi megoldást csak az hozna, ha itt is igazi rendszerváltás történne. Épp az atavisztikusság miatt, épp ennek a rendszernek a nem európai jellege miatt. • Egy rendszerváltás valósításához a szerb politikai erők között megfelelő politikai partnerre van szükség. Neked mi a véleményed erről? Van-e ma Szerbiában olyan jelentős politikai erő, amely a rendszerváltás folyamatának élére állna?- Ebben a pillanatban nincs ilyen erő. Azok közé tartozom, akik a kezdetektől azt vallották, hogy sajnos sem a hatalmi struktúrákban, sem az ellenzékben nincsen olyan komoly demokratikus erő, amely a vajdasági magyarság érdekszervezetének tényleg komoly partnere lehetne. Tudniillik a szerb ellenzéki erők alapplatformja nem sokban különbözik a Szerb Szocialista Párt platformjától a nemzeti kérdés megoldásában. Én nem olyan tisztességes, de erejüket tekintve marginális szervezetekre gondolok, mint az UJDI és a Reform Erők Szövetsége, melyek tisztességes politikát folytatnak. Nem rájuk gondolok, mert ők, sajnos, nem rúgnak labdába a nagypolitikában, még olyan mértékben sem, mint mondjuk mi. • Nagyon nehéz meghatározni, hogy tulajdonképpen mi folyik Jugoszláviában. Tudtommal a szerb vezetés nem háborúról, csak mély válságról beszél. Vannak, akik Nagy- Szerbia megalakításáról, vannak, akik a demokrácia és a kommunizmus erőinek harcáról beszélnek. Jómagam legalább tíz változatot hallottam. Mégis: mi az igazság?- Én úgy gondolom, mindegyikben van némi igazság. Tény, hogy a szerb akadémiai memorandum - melyet évekkel ezelőtt az akkor még ellenzékben lévő szerb értelmiségiek színe-java aláírt- két stratégiát dolgozott ki (Tudni kell azt, hogy ez nacionalista színezetű ellenzék volt.) Ezek lényege, hogy úgy vélték, Szerbia elsősorban az 1974-es alkotmány és a titói korszak következtében hátrányos helyzetbe került Jugoszlávián belül. Mivel Jugoszlávia lakosságának kb. 50 százaléka szerb, a memorandum aláírói szerint Szerbiát és a szerbeket a jövendő Jugoszlávia irányításában heaemón szereo illetné mea. Azt a célt tűzték ki, hogy politikai eszközökkel megteremtik a szerb hegemóniát Jugoszlávián belül, vagy hogy ha egy ilyen típusú Jugoszlávia nem lehetséges, akkor létrehozzák Nagy-Szerbiát. Szerintem a pillanatnyi dilemma éppen ez. Milosevicsék inkább taktikai és diplomáciai, mintsem elvi okokból, ebben a pillanatban tartózkodnak attól, hogy bevallják, valójában most egy Nagy-Szerbiával is megelégednének. Kitartanak amellett, hogy amit akarnak, az Jugoszlávia, mégha csonka Jugoszlávia is lesz a végén. Érthető okai vannak ennek, diplomáciai és taktikai természetű okok. A jobboldali ellenzék, például a Vük Draskovics-féle Obnova, a Szerb Megújhodási Mozgalom ebben a kérdésben most már talán egyenesebb, ők a kezdetben is lényegében Nagy-Szerbiának a megteremtéséről beszéltek. A kettő közötti különbség csak látszólag jelentéktelen, a valóságban komoly tartalmi különbségeket is takar. • Milyen értelemben? A rendszerváltást tán előbbre hozná a Szerb Megújhodási Mozgalom?- Szerintem a rendszerváltás előbbre vinne, bár hogy a gyakorlat mit hoz, azt nehéz megítélni. Most látjuk, hogy a gazdaság területén nem történt semmi, pedig tán ez volna a legfontosabb a rendszerváltásban. Egyelőre a „felépítményben“ történt az elmozdulás. Van látszatparlament, van látszatdemokrácia, de máshol dőlnek el a dolgok. Másrészt: itt egy végzetesen erős katonai lobby kezébe csúszott át a hatalom, amely egy politikai elittel szövetkezett, s tulajdonképpen kezében tartja az irányítást. • Úgy tűnik, a jugoszláv köztársaságok közül egyre kevesebb hajlandó elfogadni akár „Kis-Jugoszláviát“ is. Nemrég Bosznia-Hercegovina parlamentje is az állam szuverenitása mellett döntött, igaz, a szerb képviselők távozása után. Többek szerint fennáll a polgárháború kiszélesedésének veszélye. Mi akadályozhatja ezt meg?-Szerintem ezt belső erőkkel megakadályozni nem lehet. Meggyőződésem, csak külső tényezők tudnák megakadályozni, vagy egy totális gazdasági blokád, amit mi is nagyon megszenvednénk. A másik lehetőség, hogy végül az európai államoknak vagy akár az ENSZ-nek vállalnia kell annak kockázatát, hogy fegyveresen is beavatkozzon. Én más megoldást nem látok. Nem hiszem, hogy célszerű megoldás akár az is, hogy folyamatosan fölfegyverzik teszem azt Horvátországot, ugyanis ezzel a háborús tűzfészek nem szűnik meg. Meggyőződésem szerint először magának a háborúnak és a háborút előidéző okoknak kell megszűnniük, azután lehet tárgyalni. Kétségtelen, hogy a szerb kérdést is meg kell oldani az egész Balkánon. Ennyiben a szerb politika és hadsereg lényegében a Boszniában és Horvátországban élő szerbek jogos indulatait használja ki céljaira. Azt aligha lehet elvitatni, hogy a horvátországi szerbeknek ilyen vagy olyan önkormányzatra szükségük van, és ezt az igényüket valamilyen módon ki kell elégíteni. De nyilván nem a polgárháború ez a mód. • A kisebbségi önkormányzattal kapcsolatban a VMDK kidolgozta a személyi elven alapuló autonómia tervezetét. Milyen esélyt lát ezen elképzelés megvalósulására?- Mint láttuk, a Carrington-féle első csomag lényegében a nemzetiségi, kisebbségi autonómiák minden formáját lehetségesnek tartja. Sőt tulajdonképpen a módosított változatba is bele kerültek olyan elemek, amelyeket többek között mi is javasoltunk. Szerintem, ha a tárgyalóasztal mellett - teszem azt Hágában vagy máshol, európai keretek között - kerül sor a kisebbségi és nemzeti kérdés rendezésére a Balkánon, akkor mindenképpen van esélyünk. Ha Jugoszlávia területén egy ilyen típusú rendezésre nem kerül sor, akkor nincs semmi esélyünk. • Melyek a legnagyobb félelmei és reményei a vajdasági magyarság jövőjével kapcsolatban?-A legnagyobb félelmem, hogy amennyiben tovább terjed a polgárháború, a vajdasági magyarok még nagyobb számban fogják elhagyni szülőföldjüket, mint most. Jelenleg legalább 15 ezren már elmentek Vajdaságból, ez most már érezhető az élet minden területén. Mi is érezzük a politikai küzdelmekben, sok helyről a legjobb aktivistáink is elmentek; ha nem emigráltak, akkor bujkálnak valamerre, mert nem akarnak részt venni a háborúban. Nem mernek a nyilvánosság elé állni, nyilvános szereplést vállalni. Tehát én ettől tartok a legjobban. Attól én pillanatnyilag nem tartok - bár nem tudom mire alapozva, s az optimizmusom is irracionális -, hogy egyszercsak megszólalnak az aknavetők, és elkezdik lőni a magyar falvakat. De ezt azért el kell mondanom, konkrét bizonyítékaink vannak, hogy például a Szerb Szocialista Párt aktivistáit, valamint a Seselj-féle profasiszta mozgalom aktivistáit több vajdasági településen is felfegyverezték. • Milyen stratégiák fogalmazódnak meg a kisebbség körében?- Ahogy említettem, a kisebbség egyik része elmenekült, s félő, hogy még nagyobb tömegben fognak menekülni. Van a magyarságnak egy rétege, amelyet viszont megkeményített ez a helyzet, semmi áron nem hajlandó elmenni, lesz, ami lesz, de itt marad. Mi úgy érezzük, a háborús hisztérián belül a magyarellenes hangulatot is szándékosan keltik, hogy minél többen meneküljenek Magyarországra... • Annak érdekében, hogy megváltoztassák a terület etnikai összetételét?- Igen, közvetett módon valószínűleg az a cél, hogy megváltoztassák az etnikai összetételt, de van szerintem egy rövidebb távú cél is. Szerbia is fölismerte, hogy számára az egyedüli út Európa felé Magyarországon át vezet. Ahhoz, hogy Magyarországtól valamit kiköveteljen, eszköz kell neki a zsaroláshoz. Ez a túszhelyzet. Mi nemcsak a frontra került hozzátartozóink által jutottunk e helyzetbe - s lehet, hogy holnap én is a fronton leszek -, hanem azáltal is, hogy akik átmenekültek, azok is a zsarolás eszközeivé válhattak. • Hogy tudnánk ebben a helyzetben segíteni?-Mindenki ezt kérdezi. Szerintem úgy tudnátok segíteni, ha minden eszközt megragadnátok és tájékoztatnátok a közvéleményt erről az abszurd helyzetről. Nemcsak a vajdasági magyarságról, hanem az egész problémáról. Ettől a háborús őrülettől nemcsak a vajdasági magyarság, hanem a szerbség is szenved, mindenki, aki itt él. Ugyanakkor kialakult egy különös paranoiás állapot, amikor mindenki fél a másiktól, és én ezt tartom a legveszélyesebbnek. Mi ugyan mindent megteszünk, hogy a szerbség és a magyarság körében is valahogy feloldjuk a félelmet, de nagyon nehéz dolgunk van. Gondolok itt a szerb sajtóra, persze van néhány tisztességes lap is, ám a legolvasottabb lapok a legvéresebb szájúak, s azok bizony kihasználnak minden aprócska lehetőséget arra, hogy magyarellenes hisztériát keltsenek. Ez nem jó. • Mennyiben azonosul a vajdasági magyarság a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének politizálásával ebben a nehéz helyzetben?- A magyarság túlnyomó része érti, hogy mit akar a VMDK, és egyet is ért ezzel a politizálással. Én úgy látom, hogy a szervezet rövid története során hál’lstennek eddig még egyetlen egy kardinális hibát sem vétett, remélem ezután sem fog. Ám azt is látni kell, hogy itt most nálunk sokkal jelentősebb erők csaptak össze ezekkel szemben sok esetben tehetetlenek vagyunk. • Köszönöm a beszélgetést. GYURCSÍK IVÁN f------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ "N Egy év alatt bebizonyosodott, hogy csődöt mondott a parlamentnek az a kísérlete, hogy „demokratikus úton“ oldja meg a dolgokat.“ Az olvasó háromszor találgathat, vajon mire vonatkoztatva íródott ez a tömör és baljósán sokat sejtető megállapítás. Nos, természetesen, a nyelvtörvény Szlovákia magyarlakta vidékein való betartására. És nyomban felmerül a kérdés: ha az idézett megállapítás szerzője, a maticás nagygyűlések nagyhangú konferansziéja, Stanislav Bajaník szerint a demokratikus módszerek csődöt mondtak, akkor vajon milyenek felelnének meg? Tiszta sor: nem demokratikusak. Ezekből rengeteg van, jóval több, mint a demokratikusakból, de a legcélravezetőbb mégis valamennyiük közül a nyelvkivágás. Nem új dolog, a középkorban elterjedt és kitűnően bevált büntetés volt. Egyszerűen kinyisszantották a delikvens nyelvét, aztán hápoghatott, akár az anyanyelvén is, a kutya sem értette meg, már csak azért sem, mivel mással volt elfoglalva - történetesen épp a delikvens nyelvének eltüntetésével. No, azért nem kell megijedni, itt még nem tartunk, még Bajaník úr sem, ő egyelőre beéri az acsargó vádaskodással. De mivel is vádolja a magyar kisebbséget a Národná obroda november 2-i számában megjelent „Némaság, süketség“ Le a demokráciával! című írásában, melyben arról számol be, milyen eredménnyel járt a nyelvtörvény betartását ellenőrző maticás bizottság munkája Kelet- és Dél-Szlovákiában, „milyen helyzetben leledzik az államalkotó nemzet, amely kisebbséget alkot néhány városban és faluban, ahol túlnyomórészt úgy is bánnak vele, mint kisebbséggel, sőt rosszabbul“? Eltekintve a mondat logikai bukfencétől, miszerint ha valakivel úgy bánnak, mint kisebbséggel, az eleve rossz, holott Bajaník úrék épp az ellenkezőjét szokták állítani, mondván, hogy a világon egyetlen kisebbségnek sincs olyan jó dolga és annyi kiváltsága, mint a Szlovákiában élőknek, nos, ettől eltekintve mi is azok a bűnök, amelyek olyannyira felháborították a cikkírót? „Dél-Szlovákia feltartóztathatatlanul asszimilálódik, virágzik az elmagyarosítás, sőt itt-ott az irredentizmus, a szlovákok eltűnnek a láthatárról, és a magyar kisebbség a képünkbe nevet" - állítják Bajaník úrral a Matica slovenská helyi szervezeteinek elnökei a Komáromi, az Érsekújvári és a Dunaszerdahelyi járásban. Köztudott dolog, hogy az asszimiláció leghatékonyabb eszköze az iskola. Bajaník úr elfelejtett egy statisztikát mellékelni szövegéhez, amely kimutatná, hány szlovák gyerek kényszerül magyar iskolába járni, az ugyanis ismert tény, hogy a dél-szlovákiai magyar gyerekeknek csaknem ötven százaléka jár szlovák iskolába. Hogy némelyik szlovák gyerek buszozni kénytelen? Buszoznak a magyar gyerekek is, hisz az iskolák elhelyezéséről, létesítéséről vagy felszámolásáról végképp nem a magyar kisebbség döntött a pártállam idején, de még Masaryk köztársaságában sem. Az irredentizmus vádjára már nem is érdemes szót vesztegetni, ha más érv nincs, Bajaník úr és a hozzá hasonlóan gondolkodók mindig ezt a bubust húzzák elő, „Győzködnek bennünket, hogy adjuk a gyerekeket magyar iskolába, senki sem beszél velünk szlovákul, a hivatalos ügyintézés magyarul folyik...“ A magyar kisebbség jó része sem hagyja magát meggyőzni, hogy magyar iskolába adja a gyerekét, úgy látszik, ezt a tetemes veszteséget hivatott pótolni a szlovák gyerekek magyar iskolába csalogatása, síppal, dobbal, nádihegedűvel. Ami pedig a szlovák konverzálás iránti hajlandóság hiányát illeti, szeretnék már egyszer egy olyan statisztikát látni, amely kimutatná, hány magyar nagyszülő pötyög az unokáival szlovákul, mivel azok más nyelven nem tudnak. S kik azok, akik nem hajlandók a siránkozó vádaskodókkal szlovákul társalogni üzletben, utcán, kispadon, hivatalban? „Ók'. Kollektive. En gros. Hát igen, kérem, ezek aztán konkrét és megalapozott vádak, érdemes velük a parlamenthez fordulni, ahogy ezt Bajaník úr cikkében kilátásba helyezi. De megkapja a magáét a belügyminiszter is, amiért „eltűri a referendum többségi elvét, tehát 60 százaléknyi magyar nemzetiségű polgár dönt véglegesen a többi 40 százalék szlovákról, ha tetszik nekik, ha nem“. A népszavazás „többségi elvének“ kifogásolása fából vaskarikás, hajmeresztő logikátlanság, elvégre azért létezik népszavazás, hogy a többség kívánsága érvényesüljön. Ha tetszik, hanem, így van ez minden jogállamban, ez az igazi demokrácia, amelytől Bajanik úr és társai úgy félnek, mint ördög a szenteltvíztől. Az „államalkotó nemzet tagja“, aki emiatt panaszkodott Bajaník úrnak, csak azt felejtette el közölni, hogy nem a kisebbségben levő szlovák polgártársaikról döntenek az ebugatta magyarok, hanem valami másról, egy konkrét dologról. Arról például, hogyan hívják a települést, amelyet ők és elődeik formáltak (amíg hagyták) olyanná, amilyen. S tették ezt demokratikusan, népszavazás útján, ami, persze, felháborító Bajaník úrék számára. Szerintük az volt a demokrácia csimborasszója, amikor az ott lakók tudta és beleegyezése nélkül, hatalmi szóval nevezték át a településeket, és rögtön irredentát kiáltva meghúzták a vészharangot, Nem lenne érdemes a Matica slovenská neveben író Bajaník úr piszlicsáré, egyetlen konkrétumot sem tartalmazó vádjaival foglalkozni, ha bízhatnánk abban, hogy természetüknek megfelelően foglalkoznak velük mindazok, akikhez ezeket a hamis általánosításokat eljuttatták. De amíg a nyelvtörvény ■betartását ellenőrző maticás bizottság működni fog, és az adófizetők (beleértve a kisebbség adófizetőit is) pénzén járja az országot corpus delictiket keresve, a kákán is csomót találva, mindig, minden pillanatban előhúzható a közhangulatot hergelő, annak figyelmét a súlyos valós problémákról elterelő „magyar kártya". Márpedig a bizottság működni fog, mert erre van pénz. Mint a Smenából és a Respektből megtudhattuk, a Maticának arra is volt pénze, hogy annak idején 15 ezer koronás jutalommal kecsegtetve, ifjú embereket buzdítson éhségsztrájkra a maticás nyelvtörvény elfogadtatása érdekében. A pénz pedig nagy úr, különösen a mostani szűkös időkben. Bizonyára a jövőben is akad jópár éhezésre elszánt ifjonc, a Matica ugyanis nem hagyja annyiban a dolgot: „A Matica slovenská 1991. október 19-én Érsekújvárott tartott bizottsági ülésén határozatot hozott, hogy azonnal az illetékes tárcákhoz... fordul és a lokális kalandorkodás szintjéről ismét maticás talajra helyezi át a problémát. És ismét a parlamenthez fordul." Hát ez bizony kalandorkodás a javából. Bajanik úr és a Matica lelke rajta. VOJTEK KATALIN
