Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-30 / 241. szám
1991. november 30. Szabad ÚJSÁG Amikor mindig vigyázni kell(ett) Beszélgetés Kulcsár Mónikával, a pozsonyi Duna utcai gimnázium tanárával A történelemoktatás napjainkban óriási gondot okoz a gyakorló pedagógusoknak. Egyrészt e tudományág valóban tudományos, objektív megközelítése még mindig hiányzik, s ha néhány tisztességes történész el is jut majd a megfellebezhetetlen tényékként kezelt féligazságok, a politikai érdekek szolgálatába ferdített állítások felülbírálatáig, a történelemkönyvek tananyaga akkor is csak nagyon lassan fog megváltozni. A történelemtanárok tájékozottságától függ, hogy ezekben az áthidaló években mennyire tudják önálló szemléletre, az adatok közti eligazodásra nevelni diákjaikat. • Ahhoz képest, hogy alig két éve tanít, máris egy szép sikert könyvelhet el az Ön által felkészített csoportok egyike első helyezettként végzett a Széchenyi-emlékversenyen. Sokat kellett a kerekeket biztatni, hogy részt vegyenek a vetélkedőn? — Ebből a szempontból szerencsém volt, ugyanis az egyik csoport már tavaly részt vett a Somorján megrendezett március 15-i vetélkedőn, amely szintén ugyanezzel az időszakkal, a reformkorral foglalkozott. Ez lett hát az egyik csapat, s mivel a negyedikeseknek úgyis a tananyagukban szerepel a reformkor, közülük is beszerveztem három .....mm mm embert. Nem kellett őket biztatni, becsületesen dolgoztak, maguk keresték össze az anyagot, járták a könyvtárakat. Nagyon meg voltam velük elégedve, mert ez tényteg az ő sikerük volt. Ami magát a versenyt illeti, jól össze voltak állítva a kérdések, de kissé könyvfzűek voltak, túlságosan az adatokra, tényekre koncentráltak, a gyerekek nem nyilvánulhattak meg szabadabban, ami aztán néhány kedves epizódhoz vezetett. Az egyik csoport például úgy érezte, kevesebb pontszámot kapott a megérdemeltnél, holott jól válaszolt. Erre egyik tagja a szünetben odament a zsűri elnökéhez és komoly udvariassággal megkérdezte: „Uram, olvasta ön a Garatot? Mert Széchenyi ott azt mondja...” Nagyon bennük éltek az olvasottak, valóban minden elérhető munkát áttanulmányoztak és persze mindenről megvolt a véleményük. Amikor Döblingbe mentünk és a zsűri felkérte a nyertes csapatot, hogy valamelyikünk mondjon néhány szót erről az emlékezetes helyről, az egyik kislány valóságos szónoklatot rögtönzött arról, hogy Széchenyit igenis meggyilkolták, nem lett öngyilkos. Úgy vezette le saját verzióját, olyan lelkes meggyőződéssel, annyi adattal alátámasztva, hogy végül Deák Ernő, a zsűri elnöke is megjegyezte, hogy ez így, ahogy elmondta, teljesen hihető. • Hogy áll jelenleg a történelemoktatás, vannak szigorít megkötések? — Órákra lebontott tantervűnk nincs. Kijöttek témakörök azzal, hogy figyelembe lehet venni a regionális történelmet és a nemzeti történelmeket is. Ami a megkötéseket illeti, ezekre már magyarországi kollé-Gyökeres György felvétele gák is rákérdeztek. Ilyenek nincsenek, válaszoltam nekik, de aztán arra gondoltam, igaz ugyan, hogy senki sem ül be az órákra ellenőrizni, senki sem kéri számon, mit és hogyan tanítok, de vajon nem elég ellenőrzés az, hogy tudom, mit kell mondani a gyereknek a felvételin ahhoz, hogy megfeleljen. Elég érett-e az a 17—18 „Az iskolák fölötte szükséges voltáról” Harminc évvel ezelőtt, 1961 júniusában rendkívül súlyos ítéleteket hirdetett a Nagyváradi Törvényszék. Két nagyváradi magyar tannyelvű líceum 19 tanárára és diákjára róttak ki hosszú börtönbüntetéseket. Osztálytársamat, egy bizonyos Török Lászlót (jelenleg érmihályfalvi lakos), aki éppen csak betöltötte a 18. életévét, 25 évi szabadságvesztésre ítélték; magyar nyelv- és irodalomszakos tanáromat, Kun Józsefet (jelenleg magyar állampolgár) ugyancsak 25 év börtönre ítélték. Ahány ítélet, annyi derékba tört életpálya. Utólag természetesen beigazolódott az, aminek a város közvéleménye mindig is tudatában volt, hogy a vád, amelynek alapján a szekuritáté átadta őket az igazságszolgáltatásnak (nevezetesen az ország biztonsága elleni szervezkedés), alaptalan volt, az elítéltek pedig egy, a kommunista rendszerre jellemző koncepciós per áldozatai voltak. Mindenesetre azok, akik az esemény forgatókönyvét megszerkesztették, elérték céljukat. A pert követő időszakban tucatjával szűntek meg a bihari magyar iskolák (líceumok és általános iskolák) és úgynevezett vegyes tannyelvű intézményekké váltak. Miért mondom el mindezt éppen most, amikor a Parlament a Hargita—Kovászna jelentésről vitázik? Azért, mert ebben a jelentésben különös hangsúlyt fektetnek a magyar „szeparatizmusra”, sőt „szegregacionizmusra”, amely állítólag abban nyilvánul meg, hogy anyanyelvű iskolarendszer megvalósítására törekszünk. Ez az igényünk gyakran váltott ki heves kirohanásokat a Parlamentben. Soha senki nem tette fel viszont a kérdést: milyen módon születtek a kettős tannyelvű iskolák. Léteznek ezek, mióta világ a világ? Azt kéne hinnünk, hogy Ménmarót és Árpád, már első találkozásuk alkalmával, ilyen értelmű egyezményt kötöttek. Nem, hölgyeim és uraim: ezek, a magyar kisebbség által annyira vitatott létjogosultságé és hasznú iskolák, a lakosság megfélemlítése árán jöttek létre, úgy, hogy a szülőket egyes tanárok és diákok bebörtönzésével fenyegették meg. Ezek az oktatási intézmények tulajdonképpen az 50-es.évek végéig, a 60-as évek elejéig magyar tannyelvűek voltak, szép számban évszázados múlttal rendelkező intézmények. Például az a nagyváradi középiskola, ahol jómagam is érettségiztem (jelenleg Mihai Eminescu Líceum) még diákkoromban ünnepelte fennállásának 200. évfordulóját. A román és magyar iskolák öszszeolvasztására irányuló intézkedéseket, amelyek élesen ellentmondanak a pedagógia legelemibb szabályainak és tipikusan kommunista jellegűek voltak, a román és magyar fiatalok közötti közeledés és testvériség jelszava alatt hozták és hajtották végre. Pedig valós céljuk ez volt: felszámolni a kisebbségi oktatási rendszer intézményi bázisát. És el is érték. Hogy csak egyetlen példát említsek: 1954-ben Nagyváradon hét magyar tannyelvű középiskola működött, ezzel szemben 1989 decemberében már egyetlenegy sem létezett. Úgy gondolom, hogy a fenti adatok eléggé tanulságosak és meg kell jegyeznem azt is, hogy az általános iskolák és óvodák vonatkozásában nagyjából ugyanez a helyzet. Jelenleg városunkban nincs már egyetlen magyar tanynelvű általános iskola sem és óvoda is csak egy maradt. Egyetlen magyar tannyelvű líceumunk van, amelyet 1990 januárjában állítottak vissza és amely azóta is folyamatosan a hivatalos közegek támadásának célpontját képezi. Az erőszakos egybeolvasztási intézkedések nyomán létrehozott iskolákban rátértek a román tagozatnak a magyar tagozat rovására történő kiterjesztésére, így fokozatosan megszűnik ezek kétnyelvű jellege: a kisebbségi nyelvhasználat az osztálytermek falai közé szorult és meghatározott tantárgyakra korlátozódik. Tudomásunk van olyan szélsőséges esetekről is, amikor a magyar tanulóknak megtiltották anyanyelvűk használatát az iskola folyosóin és udvarán. Ezek a szomorú tapasztalatok vezettek arra a szomorú következtetésre a magyar kisebbség részéről, hogy az iskolákban az elnemzetietlenítés legfőbb eszközét kell látni. Nem beszélek teljes asszimilációról, mert ez egy több mint kétmilliós létszámú kisebbség esetén nem lehet rövid lejáratú folyamat. Reális veszélyként jelentkezik viszont — a magyar tannyelvű oktatási rendszer felszámolásának következtében — a saját értelmiségi réteg fokozatos felmorzsolódása, hiszen minden nép kollektív kultúráját saját írástudói gerjesztik és viszik tovább. Egy értelmiségétől megfosztott kisebbség előbb vagy utóbb saját identitását is elveszíti. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy ilyen irányú törekvések léteznek a jelenlegi politikai életben, sőt a Parlament falain belül is hangadóvá válnak olyan körök, amelyeket a letűnt diktátor asszimilációs eszméi fűtenek. A fent említett összefüggések magyarázzák azt a sietséget, amellyel a magyar kisebbség mindjárt 1989 decemberét követően hozzálátott iskolahálózatának viszszaállításához. Nem előjogokat követelünk tehát, hanem arra törekszünk, hogy a közoktatási állapotokat az 50-es évek végén még létező normális kerékvágásba tereljük, ami semmivel sem sérthetné a román nép természetes nemzeti érdekeit. A magyar kisebbség által is lakott területeken, így Biharban is voltak a múltban jőhírű román és magyar tannyelvű iskolák, amelyek az idők során egymással párhuzamosan léteztek és fejlődtek jó barátságban és egyetértésben. Köztudott, hogy a félretájékoztatást, mint a politikai célok megvalósításának egyik módszerét a múlt rendszer igen gyakran alkalmazta. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a félrevezetés taktikája ma is használatos, gyakran éppen itt, a Parlamentben. Határozott meggyőződésem, hogy a Hargita—Kovászna bizottság jelentésének sikerült megdöntenie a parlamenti dezinformáció minden eddigi rekordiát. NAGY BÉLA képviselő felszólalása a román parlamentben éves gyerek, hogy megértse: a felvételin ezt és ezt kell mondanod, holott ászóban forgó tények más szemszögből is magyarázhatók és nem biztos, hogy az az objektívebb megközelítés, amit éppen hallani akarnak tőled és egyedül elfogadhatónak tartanak a felvételiztetők. Itt van például közös történelmünk egyik neuralgikus pontja: 1848. A hivatalos szlovák történelemoktatás a három szlovák hadjáratról beszél, holott más források szerint a jobbágyfelszabadítás hatására a szlovákság zöme Kossuth mellé állt. De, ugye, a felvételiztető tanárnak, aki épp ezeket a szlovák hadjáratokat dolgozta fel és tanítani fog téged az egyetemen, úgy mondd, fiam, ahogy a szlovák történelemkönyvek írják... Kérdés, hogy ezt egy gyerek meg tudja-e emészteni minden tudatkárosodás nélkül? • Azt hiszem, ez óriási dilemma a pedagógus számára is. Ön ezt hogyan dolgozta fel magában ? — A történelemoktatásban sok mindent kell újragondolni és újrafogalmazni. Nekünk, fiataloknak könynyebb, nem rögződtek annyira belénk a dolgok, de az idősebb kollégáknál ez már nehezebb. Voltunk egy továbbképző szemináriumon, ahol többen közülük fel is tették a kérdést, mondván, akkor most már hogyan legyen. Eddig ezt így tanítottuk, most pedig álljak a gyerekek elé és mondjam, hogy mától ez másképpen érvényes? Maga a pedagógus is lelkiismereti válságba kerülhet, mert ha tudta, hogy nem igaz, amit tanít, vagy elhitte, hogy igaz és most kiderül, hogy mégis másképpen állnak a dolgok... Nem, ezt el sem tudom képzelni, mert én ebben nem voltam benne. • Ez bizonyára nem a rossz pedagógusok problémája, azoknak ilyesmi miatt nem fáj a fejük. Inkább a jó középszinté, az illeszkedni akaróké, akik időnként odahallgattak halkan megszólaló lelkiismeretiikre is. — Azt hiszem, a valóban jó pedagógusok a múltban is megtalálták a módját annak, hogy átadják meggyőződésüket. Akár egy történelemórán felolvasott irodalmi művel is lehet olyasmit sugallni, amit az ember ki se mond. Habár ez a .„sugallás” is olyan baljós valami. Ebbe tényleg alaposan bele lehet gabalyodni. Szörnyű lehetett bemenni az órára azzal a tudattal, hogy állandóan vigyázni kell, nehogy az ember olyasmit találjon mondani, ami nem felel meg a hivatalos elvárásoknak. Sugallni — ez háromszor annyi energiát igényel, az embernek alaposan meg kell válogatni minden szavát. Ha szívből akarunk tanítani, maguktól kell jönniük a szavaknak. A történelmet pedig csak szíwel-lélekkel érdemes tanítani VOJTEK KATALIN Az Együttélés Politikai Mozgalom Intéző Bizottságának állásfoglalása a Csemadok oktatásügyi alapelveivel kapcsolatban A Csemadok Országos Választmánya 1991. szeptember 28-án Losoncon jóváhagyta oktatásügyi alapelveit. Ezt a dokumentumot a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Képviselőtestülete 1991. október 11-én Deákiban megtartott ülésén megvitatta és támogatólag elfogadta. Az Együttlés P.M. Intéző Bizottsága Örömmel értesült erről a tanácskozásról. Mozgalmunk oktatásügyi programjában leszögeztük: „A nemzeti kisebbségek alapvető joga anyanyelvükön tanulni az óvodától az egyetemig.” Ez az alapvető emberi jog tekinthető a Csemadok oktatásügyi alapelvei vezérfonalának is. Ugyanakkor mi is fontosnak tartjuk a többségi (szlovák) nyelv ismeretét és gyakorlati alkalmazását. Különösen fontosnak tartjuk a csehszlovákiai magyar oktatásügy tartalmi és szerkezeti megújulásának szempontjából az önigazgatás megvalósításának biztosítását az oktatásügy minden szintjén, valamint egy magyar felsőoktatási intézmény létrehozását, mely biztosítaná a magyar pedagógusképzést és szervezné a csehszlovákiai magyar tudományos életet. A Csemadok oktatásügyi alapelveivel egyetértünk, megvalósításukban készek vagyunk együttműködni a Csemadokkal, az SZMPSZ-szel, valamint politikai mozgalmainkkal és más társadalmi szervezetekkel, az Együttélés P.M. Intéző Bizottsága Pozsony, 1991. november 18. Széchenyire emlékezve A Csemadok Érsekújvári Járási Választmánya és alapszervezete a budapesti Széchenyi Társasággal közösen emlékünnepélyt rendezett a „legnagyobb magyar” születésének 200. évfordulója alkalmából. Az Érsekújváron november 14- én tartott vetélkedőn a komáromi, ipolysági, párkányi, érsekújvári, zselízi, esztergomi és dél-komáromi gimnáziumok tanulói mérték össze tudásukat, számot adva arról, ki tud többet Széchenyi életéről, munkásságáról. Száraz Dénes megnyitója után dr. Deák A. András ismertette annak a vándorkiállításnak az anyagát, amely megjárta már Magyarországot és több európai várost is, s most az érsekújváriak és környékbeliek is megtekinthették az esztergomi Magyar Vízügyi Múzeum tulajdonát képező Széchenyikiállítást. A vetélkedő valamennyi résztvevője jó felkészültségének köszönhetően holtverseny alakult ki, s az első helyen két csoport végzett: az esztergomi és az érsekújvári gimnazisták, a másodikon a komáromiak, a harmadikon pedig szintén érsekújváriak. Az első három csoport iskolája megkapta a Széchenyi Társaság bronzplakettjét, könyvajándékát és emléklapokat. Dr. Haladi Nagy Endre, az MDF titkára szintén könyvvel és Széchenyi-jelvénnyel ajándékozta meg a résztvevőket. Az ünnepség este magyarországi vendégművészek előadásával folytatódott, majd az Érsekújvári és a Komáromi járás legjobb vers- és prózamondói mutatkoztak be. Az est Nátek Emese zongoraszámával zárult. Széchenyi, de a csaknem 50 közreműködő is megérdemelte volna, hogy a rendezvényre eljöjjenek a sajtó, illetve a Csemadok OV képviselői is. DÁNIEL ERZSÉBET
