Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-19 / 231. szám
4 1991. november 19. Parkoló Készüljünk a télre 4. A karosszéria és a gumiabroncsok Az autó legértékesebb része a karosszéria. Igaz, szükség esetén „darabonként“ is felújítható (ajtók, sárhányók stb.), de sokat tehetnük, hogy erre a felújításra - az esetleges baleseteket leszámítva - minél később kerüljön sor. Különösen ilyenkor, átél beköszönte előtt. Mindenekelőtt azzal, hogy gondosan ellenőrizzük, és szükség esetén felújítjuk - akár otthon, de inkább szakműhelyben - az alján, illetve a sárhányók belső felületén található védőréteget. Ez az óvintézkedés főleg akkor időszerű, ha 1) kocsink ár kétévesnél régibb, és eddig még nem ellenőriztük ilyen szempontbólD 2) a védőréteg felújítása óta szintén eltelt legalább két év. Előre felhívjuk azonban a figyelmet: olyan munkáról van szó, amelynek otthoni szakszerű és hatékony elvégzése általában meghaladja az amatőr autós lehetőségeit. Előfeltétele ugyanis az említett felület tökéletes lemosása és zsírtalanítása, majd ezt követően a speciális - üzletekben nem mindig kapható - védőanyag egyenletes rétegben történő „felvitele“, amelyhez általában szórópisztoly szükséges. Ha tehát az elmondott kritériumok alapján valóban időszerű ez az óvintézkedés, akkor teszünk a legokosabban, ha szervizbe visszük az autót. S ha már ott vagyunk, csak jól tesszük, ha a karosszéria üregeinek befecskendezését is megrendeljük (nástrek podvozku, podbehov a dutín karosérie). Csaknem minden autó karosszériáján akad azonban olyan apró javítanivaló is, amelyet a tél beállta előtt mi magunk is elvégezhetünk. Sőt: a nagyobb kiadások megelőzése érdekében kimondottan ajánlatos elvégeznünk. A lakkfelület mikroszkopikus „sebeiről“ van szó, amelyeket az innen-onnan nekirepülő kődarabkák okoztak, s amelyek legfeljebb csupán egy alaposabb „kézi mosás“ során tűnnek a szemünkbe. Látszólagos jelentéktelenségük ellenére sem szabad elhanyagolnunk ezeket a pici „pattanásokat“! Nincs szerviz vagy lakkozóműhely, amely ilyesmit elfogadna, úgyhogy jobb, ha önkezűleg látunk hozzá, amíg az időjárás megengedi. Nem túl igényes munka ez; elég hozzá egy darab dörzspapír, fél deciliter zsírtalanító folyadék (pl. denaturált szesz), egy vékony szőrű ecset, és a kocsi színárnyalatának megfelelő nitrocellulóz alapú festék, a hozzávaló oldószerrel (C 6001) együtt. (Ha még megvan a kocsihoz „mellékelt“ eredeti színű javítólakk, természetesen azt használjuk.) A befestendő felületet csiszoljuk le dörzspapírral, töröljük át alkoholba mártott rongydarabkával, majd - tökéletes megszáradása után - legalább két rétegben vigyük fel rá a festéket. A két festés között kb. 25-30 perc szünet ajánlott. Szó se róla, nem lesz gyári minőségű az ilyen munka, de tudnunk kell, hogy most nem elsősorban a kozmetikázás a célunk; a lakk alá alattomosan belopózni kész rozsdát állítjuk meg, a házilag rendelkezésünkre álló legegyszerűbb eszközökkel. A gumiabroncsok szerepe a biztonságos közlekedés szempontjából télen sokkal nagyobb, mint az év bármely más időszakában. Az a bizonyos, hirdetmény előírta „egy milliméteres határ“ ilyenkor legfeljebb csak arra jó, hogy ne büntessenek meg bennünket egy esetleges közúti ellenőrzés során; arra viszont mérget vehetünk, hogy az ilyen „szabályos“ gumikkal menthetetlenül belefulladunk az első komolyabb hóakadályba. Egy szó mint száz: a telet akkor is lehetőleg új (vagy újrafutóztatott) gumiabroncsokkal kezdjük, ha nem kimondottan az Ausztriai Alpok, vagy legalábbis az Alacsony-Tátra síközpontjai az úticélunk. Gyakori polémia tárgyai ilyenkor az ún. „téli“ gumiköpenyek; nos, ezeket, minden hasznuk ellenére valóban csak azoknak tudjuk ajánlani, akik intenzív autózással szándékoznak eltölteni a telet. Nekik is tudniuk kell azonban, hogy az ilyen abroncsok csak vastag hórétegben/hókásában hasznavehetőek igazán; száraz úton csupán az autó fogyasztását és zaját növelik. Amennyiben mégis szükségesnek látná valaki: elég két darab belőlük, amelyeket természetesen mindig a MEGHAJTOTT futóműre kell felszerelni. S bár kétségtelenül többlet kiadást jelent, de mégis a legésszerűbb kompromisszum ilyenkor „üzemkészen“, tehát két tartalék keréktárcsára felszerelve készenlétben tartanunk őket; de ezt már valóban csak azoknak ajánljuk, akik komolyan veszik a téli autózást, minden viszontagságaival együtt. Aki viszont valóban mindenre fel akar készülni, ami télvíz idején az országúton érheti, jó, ha hóláncokat is vásárol. S ha már megvásárolta, a sítúra előtt ajánlatos a felszerelésüket otthon, a konyhában begyakorolni, mondjuk a pótkeréken; ezzel időt takaríthatunk meg. Gyors leszerelésük tudománya is csak jól jöhet; ezek ugyanis valóban csak mély hóban, „sarkvidéki körülmények“ között használhatók, igaz, olyankor gyakran pótolhatatlanok. Hogy minden más útviszonyok között le kell szednünk, arra úgyis gyorsan rájövünk. V. Gy. (Következik: Garázsolás és „konzerválás") Húsötés, (Fotó: -ss) Szerkeszti: Vass Gyula Szabad ÚJSÁG Holnap Komáromban a vagyonjegyes privatizációról Václav Klaus is segít eligazodni Az Együttélés Politikai Mozgalom önkormányzati Tanácsa és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom november 20-án szakmai konferenciát szervez a vagyonjegyes privatizációról. Arról, hogy mi tette aktuálissá a konferencia megszervezését, Kvarda Józseffel, az önkormányzati Tanács titkárával beszélgettem. A konferencia aktualitását az a tény adja, hogy közeledik az év vége, tehát az a határidő, amíg kiváltható és bejegyeztethető a vagyonjegykönyv. Januárban pedig indul a privatizálás első hulláma, s mindenkinek - aki regisztráltatta magát - el kell helyeznie a pontjait valamely vállalat részvényeiben. Az államilag privatizálásra szánt összvagyon harminc százalékát lehet az első hullámban megpályázni. Sajnos, olyan hangulat uralkodik Dél-Szlovákia magyarsága között, talán szociális helyzetéből adódóan, hogy eddig csak nagyon kevesen szálltak be ebbe a „számitógépes“ játékba. Pedig a távolmaradásnak nagyon sok negatív következménye lehet. Éppen a távolmaradókra nézve lesz káros hatással. Most legalább meg kell próbálni részvényessé válni az állami tulajdonból. Sajnos, Dél- Szlovákiában a földet sem igényelte vissza mindenki, aki jogosult lenne rá. A történe- Mi történik azzal, aki ennyi rábeszélés hatására sem hajlandó ezer koronát kiadni?- Ő lesz a vesztes. Mert például a somorjai építőipari vállalatban a helyi lakosság érdektelensége miatt senki - vagy csak nagyon kevesen - lesznek részvényesek, de valaki, vagy valakik, más vidékről felvásárolják a szabad vagyonjegyeket és tulajdonosként ülnek be az igazgatói székbe. A pártállam idején föntről nevezték ki az idegen vezetőt, most ez a tulajdonosi jog alapján történik, és szolgák leszünk ott, ahol tulajdonosok lehetnénk!- Eszerint mindenki azt a vállalatot vagy üzemet igényelje, amelyik a lakóhelyéhez közel van?- Igen. Erre ösztönözzük Dél-Szlovákia lakosságát.- Vagyis távolabbi vidékek gyáraiba ne is fektessük értékes pontjainkat?- Nem, nem ezt mondtam. A vagyonjeggyel mi is bárhol az országban részvényesek lehetünk, de mivel nincs elegendő információnk a jegyzékben felkínált távolabbi gyárakról, könnyen lehet, hogy rossz lóra teszünk. Az itteni magyarság számára az lenne az igazán jó megoldás, ha létrejönne egy privatizáciszakemberekkel lehet megoldani. Mert itt a nemzet, vagy egyszerűbben a családok jövőjéről és a kisemberek ezerkoronáiról van szó! A privatizáció nem válhat lutrivá.-Az önkormányzati Tanácsnak milyen áttekintése van arról, hány vagyonjegykönyv kelt el és hányat regisztráltattak mondjuk a Csallóközi Régió térségében?- Pontos adataink nincsenek. Amiről tudunk, abból csak minimális érdeklődésre következtethetünk. Gondolom, ez a tájékozatlanságból is ered. Éppen ezért tartjuk ezt a konferenciát, hogy legalább annyi információt eljuttassunk - és anyanyelven - az emberekhez, amennyi elég ahhoz, hogy szabadon dönteni tudjanak. Hogy mérlegelni tudják, mit nyerhetnek és mit veszíthetnek. A részvényessé válás lehetőségét nem szabad elszalasztani. Ebben a nagy népi vagyonjegyes „játékban" részt kell venni. Az emberközeli információ átadásnak nagyobb a hatása. Kérdezni és feleletet meghallgatni könnyebb, mint sűrű, apró betűs szövegben elolvasni. S ezen a konferencián kérdezni is lehet majd.-Tudom, Klaus miniszter meghallgatása már maga egy élmény. Rajta kívül elóalem folyamán rajtunk kívül álló okok miatt már nagyon sokszor kerültünk a vesztes pozíciójába. Ha a földünkhöz sem ragaszkodunk és az áliami tulajdonból sem igényeljük a részünket, akkor most önhibánkból, tanácstalanságunkból és tájékozatlanságunkból eredően járunk megint rosszul. Megelőzendő ezt a bajt, legalább a polgármestereinknek elmondjuk, hogy mi is a vagyonjegyes privatizáció lényege.- És mi a lényege? Azt beszélik, ez is csak a spekulánsokat teszi majd még gazdagabbá...- A lényegről maga Václav Klaus pénzügyminiszter tart majd előadást. Biztos vagyok abban, hogy tőle vagy a többi előadótól azt is megtudjuk, hogyan védhetjük ki a spekulációkat. ós alap, amely segítene a döntésben, amely egyben valamiféle garanciát is adna arra nézve, hogy legalább a befektetett ezres megtérül.- De hiszen van több ilyen privatizációs alap! Minek egy újabb?- Van. De nincs semmi garancia arra, hogy ez a dél-szlovákiai magyarság érdekeit szem előtt tartva fog működni.-Történtek-e már valamilyen lépések egy ilyen dél-szlovákiai privatizációs alap létrehozására?-Történtek, de ilyet csak általános érvényű feltételek között lehet létrehozni. Az idő rövidsége miatt nem biztos, hogy sikerül. Szakemberhiánnyal is küzdünk. Ilyen komoly feladatot csak jól felkészült, a bankszakmában járatos dónak kit kínál az önkormányzati Tanács?-Sok helyen járt már képviselőnk, Harna István. Aki hallgatta előadását, az már tud dönteni. S biztos, hogy jól fog dönteni. Természetesen ő is ott lesz holnap Komáromban. Meghívtuk még Szomolay Ernőt, aki a privatizációt a nemzeti kisebbségek szemszögéből világítja meg. Szíjjártó Ilona közgazdász a privatizáció bonyolultnak tűnő technikai és szervezési oldaláról beszél. Fö vendégünk természetesen a legilletékesebb, Václav Klaus pénzügyminiszter lesz, akit Duray Miklós hívott meg erre a szakmai konferenciára és aki örömmel tesz eleget a meghívásnak. F. M. Európai közösségek Európai vállalat - minek és kinek? Brüsszelben immár lassan húsz éve tárgyalnak eredménytelenül arról, hogy megfogalmazzák, milyen is lehetne a határokat nem ismerő európai vállalat. Most, az egységes Nyugat-Európa létrejöttének közeledtével újra napirendre került a kérdés. Megoldását nem utolsósorban az is sürgeti, hogy az egységes európai piac a munkaerő teljesen szabad áramlását is előirányozza. Milyen jogai lehetnek majd a munkásoknak a nemzeti határokat nem ismerő vállalatoknál? A szakszervezeti jogok egységesítésére egyelőre semmi esély. Ha ez megvalósulna, akkor értelmetlenné válnának a nemzeti szakszervezetek, nem lesz létalapja a nemzeti munkásság védelmének. Szól a kartellhivatal Van a páneurópai vállalatokkal kapcsolatban egy másik gond is. Eleve csak hatalmas, tőkeerős vállalatoknak van esélyük arra, hogy más országokban is megfelelő piaci pozíciókat szerezzenek. A nemzetközi megerősödéshez azonban az országon belüli megerősödésen keresztül vezet az út. A nemzeti kartellhivatalok részéről már ezen a ponton támadás érheti az „igyekvőt“. Sőt tavaly ősz óta az Európai Közösségek Bizottsága is megvétózhat olyan vállalati összeolvadásokat, amelyek révén ötmilliárd ecunál nagyobb forgalmú vállalatóriás jön létre. A páneurópai vállalat létrejötte nem jelenti ugyan szükségképpen több nemzet cég összeolvadását, de leginkább mégiscsak így képzelhető el. Eddig leginkább a közös piaci kormányok egyengették az egy név alatt működő nemzetközi vállalkozások útját. Legismertebb közülük az Airbus repülőgépgyártó konzorcium. Ám az ilyen multik rengeteg közpénzt emésztenek fel. Nem véletlen, hogy az Airbushoz hasonló nagyságrendű európai vállalatra nemigen találni példát. Közös fejlesztés Marad tehát a magántőke szerepvállalása. Fejlett technológiájú, például számítástechnikai vállalatok hoztak már létre a sajátjuktól különböző néven olyan fejlesztési vállalkozást, amelyek más-más országban folyó gyártásra, irányításra, illetve értékesítési szervezetre támaszkodnak. A lényeg azonban esetükben a jövőn, nevezetesen azon van, hogy egy eddig még piacon nem lévő termékkel jelentkezzenek. Emiatt esetükben nem merülnek fel kartellgondok. Az első valóban páneurópai jellegű magánvállalkozást az Olivetti főnöke, Carlo de Benedetti találta ki évekkel ezelőtt. Úgy tervezte, hogy megszerez egy nagy belga konzorciumot, amely központja lehetett volna egy sokprofilú európai ipari-pénzügyi birodalomnak. A belgák azonban meghátrálásra késztették az olasz nagytőkést. Az európai nagyvállalatok növekedési igyekezete az utóbbi időben felerősödött. Ennek legkézzelfoghatóbb jele a vállalati összeolvadások számának gyors emelkedése. A közös piaflt bürokraták azonban mindenképpen szeretnék meghatározni, mi is az az „európai státusz". Beleszólási jog A britek hajlanak leginkább arra a véleményre, hogy ez az igyekezet teljesen felesleges. Mások a munkások, alkalmazottak részvételi jogaival kapcsolatban hangoztatják fenntartásaikat. Nemcsak azért, mert ez gyakorlatilag nemzetközi munkásrészvétel, hanem mert nincs egység a részvétel módozataival kapcsolatban sem. A brüsszeli bizottság háromfajta részvételi (beleszólási?) módozatot ajánl a páneurópai cégek munkásainak. Az egyik a német mód, ahol is a vállalati ellenőrző testületben kapnának helyet a foglalkoztatottak képviselői. A másik a franciák önálló vállalati tanácsi modellje, ahol konzultációs foguk van a foglalkoztatottaknak a vállalatot érintő minden sorsdöntő kérdésben. A harmadik ajánlott módszer az, hogy a munkások és a munkaadók tárgyalják meg, milyen módon vesznek részt a munkások a vállalati döntésekben. A német ipar képviselői már ki is fejtették véleményüket a brüsszeli tervekről: külföldi szakszervezetek nem szólhatnak bele a vállalatok dolgaiba, mert akkor oda cégeik versenyképessége. Jól néznénk ki, úgymond, ha a délolasz dolgozói tanács úgy foglalna állást, hogy angliai vállalkozásunk létszámát kell csökkenteni... K.G.
