Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-16 / 229. szám
12 1991. november 16. Szabad ÚJSÁG C Hírkosár J Rekordrészvétel Az albertville-i téli olimpia rendezését felügyelő NOB-különbizottság Géniben találkozott a szervezőkkel. Mint utóbb kiderült, Albertville-ben rekordrészvétel várható, hiszen amíg Calgaryban 57 ország 1759 versenyzője indult, addig jövő februárban 58 ország több mint 2 ezer sportolója szándékozik rajthoz állni. Az olimpián mintegy 2500 kísérő lesz jelen, az írott és az elektronikus sajtót pedig ötezren képviselik majd. A házigazdák beszámoltak arról, hogy valamennyi létesítmény, pálya, készen várja a résztvevőket. Utolsóként az elmúlt hét végén, a kilencezer nézőt befogadó fedett jégcsamokot avatták fel Albertville-ben, a műkorcsolyázók nagy közönségsikert aratott versenyével. Az amerikai televíziós adó is próbát tartott, a hírek szerint kiválóan sikerült a műholdas közvetítés. Elmondták továbbá, hogy a széttagoltság miatt a központi olimpiai falu mellett további öt mellékfaluban helyezik el a versenyzőket, ami meglehetősen sok gondot okoz. Ezért a nemzeti olimpiai bizottságok képviselői nyomatékkai kérték, hogy a mellékfalukban is azonos szolgáltatások álljanak a résztvevők rendelkezésére. A házigazdák a korábbi híresztelésekkel ellentétben elégedettek az érdeklődéssel. A nyolcszázezer belépő háromnegyede már elkelt. A jégkorongdöntőkre, a műkorcsolya- és gyorskorcsolya-versenyekre, valamint az alpesi számokra már nem lehet belépőt kapni. A rekordrészvétel miatt úgy döntöttek, hogy csapatonként csak hat hat kísérő vonulhat fel. A megnyitó műsoráról a házigazdák nem hajlandók beszélni, a programot meglepetésnek szánják. Ellenségek egy asztalnál Nem mindennapi kihívást intézett az amerikai csodasakkozónak tartott Gata Kamsky a világbajnoki címvédő Garri Kaszparovhoz. A17 éves fiatalember jövő júliusban New Yorkba szeretné invitálni a trónját biztosan őrző Kaszparovot, hogy egymillió (!) dollárért mérkőzzön meg vele. Az ötlet pikantériája: a két sakkozó olyannyira ki nem állhatja egymást, hogy beszélő viszonyban sincsenek. A tervezett párharc résztvevőinek viszonya (vagy inkább iszonya) kísértetiesen hasonlít a majdnem 20 évvel ezelőtti összecsapás szereplőire, amikor is az amerikai Bobby Fischer és a szovjet Borisz Szpasszkij közti világbajnoki döntőn hasonlóan mérges hangulatban Fischer diadalmaskodott. A 17 éves Kamsky a Szovjetunióban született, 1989 áprilisában hagyta el hazáját. Avézna, szemüveges tehetséget apja, Rustam, teljesen elszigeteli a sajtótól. Az amerikaiak Kamskytól várják, hogy az ország e századbeli egyetlen világbajnokának, Fischemek az örökébe lépjen. A Kaszparov—Kamsky összecsapás egyetlen gondját nem is a pénz előteremtése, hanem a két sakkozó közti pontkülönbség okozhatja. Az egyébként korához képest brilliáns tudású Kamsky csak a 39. a világranglistán, messze elmaradva a minden idők legmagasabb élő-pontszámával bíró Kaszparovtól. Tilburgban például Kaszparov a 14-ből tíz pontot gyűjtve lett első, míg Kamsky csak ötödik.. A két sakkozó közti ellenszenv onnan ered, hogy Kamsky — fittyet hányva a világbajnok kötelező tiszteletére — egy interjúban a sakksport „Caligulájának” titulálta Kaszparovot, ezzel vonva párhuzamot közte és a hajdani őrült császár között. A Mesterek Tornája Szegény Stefan Edberg! 1990. augusztus 13-án került a tenisz világranglista élére, s azóta kisebb megszakítással — Boris Becker „kellemetlenkedett” néhány hétig — őrzi a trónját. Am amióta a svéd játékos a legjobbnak számít a világon, nem sikerült megnyernie a férfi teniszezők hagyományos évzáró viadalát, a Mesterek Tornáját, vagy ahogyan az utóbbi két esztendőben nevezik, az ATP Finalt. A januárban 26. születésnapjához érkező Edberg a tavalyi frankfurti döntőben Agassitól kapott ki. Idén viszont esélye sincs, hogy megpróbálja a Mesternek járó korona megszerzését, mivel makacs térdsérülése megakadályozta az indulásban. A Mesterek idényzáró vetélkedését egyébként első ízben 1970-ben tartották meg Tokióban. 1977-től egészen 1989-ig New York-i Madison Square Garden adott otthont a Mesterek Tornájának. A mostani, nyolc résztvevős kiírás 1986 óta van érvényben. Tavaly Európába, egészen pontosan a frankfürti Festhalléba költöztek a férfi világranglista legjobbjai, s a pár éves kirándulás után majd 1993-ban újra a születés helyén, Tokióban lesz a rendezvény. Már javában zajlanak a mérkőzések. Ma a csoportok első és második helyezettjei „keresztbejátszanak”, majd vasárnap kiderül, ki az 1991-es Mester. Magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság Az L jégkorongliga 17. fordulója után Keleti nyugalom, nyugati hajsza Néhánynapos lélegzetvétel után a héten újabb két fordulóval folytatódott a bajnokság. Kíváncsian vártuk, hogy a válogatott gyászos szereplése után hányán látogatnak ki a stadionokba. Úgy látszik, a csehszlovák rajongókat nem zavarják a „nemzetközi pofonok”, hiszen a 14 mérkőzésre összesen 38 353-an látogattak ki, ami az eddigi legmagasabb, 2738-as mérkőzésenkénti átlagnak felel meg. Feltűnően sok volt a kiállítás a héten, 255 percet töltöttek a „rossz fiúk” a büntetőpadon. A120 kétperces büntető mellett a kassai Danko 5, a vítkovicei Flaíar pedig 10 percig pihenhetett. Elképesztően rosszul használták ki a csapatok az emberelőnyös helyzeteket. A 122 gólból mindössze tizenötször zörgették meg a hátrányban lévő csapatok hálóját, s ez nagyjából 13 százalékos (!) eredményességnek felel meg. Nem tartozik a tehetetlenek közé a Trenéín, öt előnyből hármat kihasználtak áupler edző védencei, a brünniek ellenben 14 alkalmat szalasztottak el. Három sorozat is megszakadt a héten, ebből kettő a hazai pálya „előnytelenségéhez” fűződik. A Slovan csütörtökön végre saját közönsége előtt is nyerni tudott, a zlíniek pedig Poprádban vetettek véget a hazaiak veretlenségi sorozatának. Hat egymást követő győzelem után a pilzeni oroszlánbarlangban megbotlottak az egyre magabiztosabb jihlavaiak. A katonák pöstyéni negatív szenzációjuk után az I. ligában próbálnak vigasztalódni. További érdekesség, hogy kedden és csütörtökön négy csapat öt újoncot avatott. A pardubicei Rohlík góllal hálálta meg a bizalmat, jó teljesítménnyel tette le névjegyét a zlíni Huéko is. Főleg a szovjet idegenlégiósok hívták fel magukra a figyelmet. Kucenko és Goncsarenko is góllal mutatkozott be a Slovanban, de nem okozott csalódást a Poprádba igazolt Zemljanszkij sem. A két csoport közül továbbra is a nyugatiban nagyobb a tömörülés. A keletiek mezőnyét már 7 ponttal vezetik Kolníkék, míg a Pardubice a Kladno elleni rangadón elért fölényes győzelmével az ideiglenes listavezető. Nyugati csoport 1. Pardubice 17 10 3 4 56:43 23 Z Kladno 17 9 4 4 66:59 22 3. Jihlava 17 10 1 6 58:48 21 4. Plzeá 17 10 1 6 59:54 21 5. Sparta 17 8 2 7 70:57 18 6. Litvinov 17 6 4 7 75:71 16 7. Brno 17 2 2 13 44:73 6 Keleti csoport 1. Trencín 17 12 1 4 85:67 25 Z Zlín 17 6 6 5 59:61 18 3. KoSice 17 7 3 7 67:59 17 4. Vítkovice 17 5 4 8 60:71 14 5. Poprad 17 5 4 8 51:66 14 6. Olomouc 17 5 2 10 55:68 12 7. Slovan 17 3 5 9 48:56 11 Kanadai pontverseny: 1. Pálffy 32 (15 + 17), 2. JánoS 26 (15 + 11), 3. KaSíák 22 (11 + 11), 4. Pav. Zűbek 21 (9+12), 5. Kölnik 20 (12+8). D. Tok Ernő Az év legjobb csehszlovák atlétái Zmélík és Kubesová Stará Boleslavban tegnap kihirdették az 1991-es év „legjobb csehszlovák atlétája” ankétjának végeredményét. A férfiak mezőnyében magabiztosan végzett az élen a tízpróbázó Robert Zmélík (21 éves). A nők között az 1500-as Ivana KubeSová (29) lett az első. Zmélík elsőségéhez nem fér kétség, hiszen a csehszlovák atléták közül egyedül ő tudott bekerülni a tokiói világbajnokságon a legjobbak közé: új csehszlovák csúcsot felállítva a negyedik helyet szerezte meg, mindössze tizenöt ponttal lemaradva a bronzéremtől. Kiélezettebb küzdelmet hozott a nők versenye. A győztes Ivana Kubeáová mellett szólt, hogy az idei fedettpályás világbajnokságon az 1500 méteres távon ezüstérmet szerzett. Az ankét végeredménye — férfiak: 1. Robert Zmélík —■ tízpróba (legjobb idei eredménye: 8379 pont), 2. Jan Zelezny — gerelyhaj ítás (90,72 m), 3. Igor Kováé — 110 m gát (13,63), 4. Václav Hfích — 800 m (1:47,62). Nők: 1. Ivana Kubeáová — 1500 m (4:06,22 fedettpályán), 2. Sárka Nováková — magasugrás (192 cm), 3. Milana Stmadová — 800 m (2:00,47), 4. Hana Beneáová —100 m és 200 m (11,78 és 23,94). c Innen-onnan J Búcsúzik egy nagy generáció A hetvenes évek közepétől rengeteg magyar és nemzetközi versenyen szerepeltek, számtalan sikert, elismerést szereztek a magyar asztaliteniszsportnak. A tegnap kezdődött magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon utoljára lépnek asztalhoz nemzetközi versenyen. Oláh Zsuzsa — háromszoros felnőtt, egyszeres ifjúság Európa-bajnok —> Szabó Gabriella — kétszeres felnőtt, kétszeres ifjúsági, egyszeres serdülő Európa-bajnok — Urbán Edit — négyszeres felnőtt Európa-bajnok, háromszoros világbajnoki bronzérmes —; búcsúzik a válogatottságtól Oláh Zsuzsa, a nagy visszatérő. Szülési szabadság után ismét a legjobbak közé tudta verekedni magát. Második gyermeke világrajötte után nem sokkal az országos bajnokságon a selejtezőtábláról indulva nyert bronzérmet. — Kilenc és fél éves koromban kezdtem el asztaliteniszezni, természetesen a Statisztikában. Csodálatos évek voltak, hiszen olyan társakkal játszottam együtt, mint Magos Judit, Kisházy Beatrix és Szabó Gabriella Hogy melyik a legkedvesebb emlék számomra? Az Eb-győzelmek és helyezések mellett jó néhány tornát nyertem. Barcelonában, 1985-ben az Európa 12-en második lettem. Szerencsém volt, hogy olyan sportágra akadtam, ahol Európa legjobbjai közé kerülhettem. Persze, ehhez az is kellett, hogy edzőim kihozzák belőlem a maximumot Ha egy kicsit mégis szomorú vagyok, az csak azért van, mert egyesben nem tudtam Európa-bajnokságot nyerni Most egy kicsit lámpalázam van, hiszen több mint egy éve nem játszottam nemzetközi versenyen. Sikerült Szabó Gabit rábeszélni hogy párosban elinduljunk Szabó Gabi, a nagy bemutatkozó. Nem volt könnyű rávenni, hogy a búcsúztatáson, a magyar nemzetközi bajnokságon asztalhoz álljon. Végül Oláh Zsuzsának és az egykori mesternek, dr. Ormai Lászlónak sikerül őt befőzni. — Több mint öt éve, 1986 óta nem szerepeltem nemzetközi versenyen sem itthon, sem külföldön. Nem csoda, ha nehezen szántam rá magam, hogy elinduljak Egyesben nem is állok asztalhoz, csak Zsuzsával párosban, így ez a mérkőzés nosztalgia is kicsit számomra, hiszen sok-sok alkalommal játszottunk egymás oldalán. Az emlékek? A duisburgi Európa-bajnokság életem első Eb-je volt, s minden számban dobogóra álltam. A csapatot megnyertük, női párosban Magos Jutkávai vegyes párosban Klampár Tibivel másodikok lettünk, egyesben pedig bronzérmet szereztem. Négy év múlva, a budapesti Eb-n ismét a dobogó teteje következett. Fantasztikus élmény volt hazai közönség előtt megnyerni a csapatversenyt. Rózsásné tanított meg asztaliteniszezni a klubban Ormai László, az ifi válogatottban pedig Volper László volt az edző. Amikor pedig a felnőtt válogatottba kerültem, Bérezik Zoltán igyekezett kihozni belőlem a legtöbbet. Ez persze nem mindig volt könnyű, mert nem voltam igazán szorgalmas, kicsit nógami kellett az edzéseken... Urbán Edit, a nagy küzdő. Rá mindig is az volt a jellemző, hogy a legnehezebb pillanatokban sem adta fel. Rá mindig lehetett számítani. És általában számítottak is. A válogatottban legutóbb a csibai világbajnokságon szerepelt, igaz, már csak kiegészítő ember volt Bátorfi Csilla és Wirth Gabriella mellett. — Úgy érzem, itt az ideje visszavonulni a válogatottságtól Már egy évvel ezelőtt szerettem volna lemondani a címeres mezt, de akkor megkének, hogy a világbajnokságig ne tegyem. Most viszont végleg döntöttem. Az osztrák Judenburgban még játszom addig amíg úgy gondolom, hogy játszanom kell Azt mondták rólam, mindig is az edzők kedvence voltam. Soha nem kellett rábeszélni egy-egy kiadósabb edzésre... Való igaz, de azt hiszem, megérte. Rengeteg nagy versenyen léphettem asztalhoz, és a sikerek sem maradtak el Háromszor nyertem Európa-bajnokságot. A negyedikhez, legutóbb, Göteborgban nem sok közöm volt Akkor már Bátorfi Csilla mellett Wirth Gabriella volt a biztos csapattag én csak egyszer kaptam lehetőséget De a három világbajnoki bronzéremről sem szabad megfeledkezni Ezek a sikerek azt hiszem, az egész életemet meghatározzák SZ. M. Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) eredményeiből: Boston—Quebec 5:2, Hartford—Montreal 2:2, New Jersey—Islanders 3:4, Philadelphia—Edmonton 3:1, Chicago—Toronto 3:0, St. Louis—Winnipeg 2:1, Calgary—Vancouver 2:2, Los Angeles—Buffalo 2:2, San Jósé— Detroit 3:3. A francia labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában: Marseille—Monaco 1:1. Az indianapolisi torna negyeddöntőjében: Zrubáková—Harvey-Wild 6:4,6:4, K. Maleeva—Sloane6:3,6:3, Keller—Thoren 6:2,6:3, Paz—Daniels 6:4,6:3. A magyar LOTTÓ 46. játékhetének nyerőszámai: 28, 39, 55, 68, 71. Szikora felmondott A Csehszlovák Sajtóiroda által pénteken közzétett hír szerint a DAC labdarúgó-egyesülete Szikora György edzőt saját kérésére november 14-ei hatállyal felmentette tisztségéből, s helyére az eddigi segédedzőt, Vladimír Hrivnákot nevezte ki. Ennyi a hír. A DAC háza táján már régóta halmozódtak a megoldatlan problémák. A vezetőség és Szikora György között megromlott a viszony, azt azonban nem'vártuk, hogy az 1991-es év edzőjének ankét - ján harmadik helyezett Szikorának nem marad más választása, mint felmondani a munkaviszonyt. Nem tudjuk — egyelőre — mi késztette erre a döntésre, de kár Gyuriért. Persze, a vezetőséget nem lehet lecserélni, annak mindig igaza van(7). (n) e-Labdarúgás SZNLI Az SZNL I-ben a 15. forduló mérkőzéseit bonyolítják le a hét végén. A műsor — szombat, 13.00: Lokomotíva—VSS (játékvezető: LíSka), Humenné—Nitra (Durkovsky), 13.30: Hurbanovo—Petrzalka (DobiáS), SaTa—Zilina (Chalmoviansky). Vasárnap, 10.00: S»KP—Senec (Schmidt), 13.00: Jelsava—Pov. Bystrica (Bródy), 13.30: Senica—VSZ (Gavalier), Levice—Prievidza (Schlezinger). 1. VS2 14 8 6 0 18:5 22 2 Nitra 14 9 3 2 36:9 21 3. Prievidza 14 6 7 1 16:7 19 4. VSS 14 8 2 4 15:8 18 5. Senec 14 7 2 5 11:14 16 6. Zilina 14 6 3 5 21:21 15 7. Pov. Bystrica 14 6 2 6 20:22 14 8. Saía 14 3 7 4 11:14 13 9. JelSava 14 4 4 6 20:18 12 10-11. Humenné 14 5 2 7 22:22 12 Levice 14 4 4 6 18:18 12 ÍZ Lokomotíva 14 4 4 6 12:15 12 13. SKP 14 4 4 6 11:17 12 14. Petrzalka 14 3 5 6 14:23 11 15. Hurbanovo 14 2 4 8 11:24 8 16. Senica 14 2 3 9 14:33 7 SZNL II Az SZNL Il-ben is a 15. fordulóval, folytatódnak a küzdelmek. Nyugat — szombat, 10.30: Inter B— Púchov (SlySko), 13.30: Partizánske— VTJ Trencín (Zábransky), Bánovce— Doprastav (Divéky), Spoje—Topoííany (Mazanec). Vasárnap, 13.30: Gabcíkovo—TTS Trencín (Gajarsk^), N. Zámky—Vráble (Trúchly), BAZ Oúbravka—Slovan B (Rehuä), Sered1—Dubnica (Jakubec). 1. Vráble 14 12 1 1 35:13 25 Z Púchov 14 7 6 1 20:6 20 3. TTS Trencín 14 7 3 4 20:19 17 4. Partizánske 14 6 3 5 25:21 15 5. Inter B 14 7 1 6 19:14 15 6. VTJ Trencín 14 5 4 5 16:11 14 7. BAZ Dúbravka 14 6 2 6 17:24 14 8. N. Zámky 14 5 3 6 23:21 13 9. Sered 14 6 1 7 26:27 13 10. Bánovce 14 5 3 6 22:28 13 11. Dubnica 14 4 4 6 18:19 12 12. Gabcíkovo 14 5 1 8 21:22 11 13. Doprastav 14 4 3 7 15:19 11 14. Slovan B 14 3 5 6 18:27 11 15. Spoje 14 2 6 6 14:26 10 16. Topofőany 14 4 2 8 13:25 10 Kelet — szombat, 13.00: Rim. Sobota—Michalovce (Ligocty), Bardejov— B. N. Vés (Hrmo), B. Bystrica B—Ruzomberok (Nosál). Vasárnap, 13.00: K. N. Mesto—Sp. N. Vés (Foglsinger), Vranov—Trebisov (Popovié), Giraí tovee—Lubeník (Prusák), Bytca— Stropkov (Strechaj), Budkovce—Cadca (Panák). 1. TrebiSov 14 9 2 3 29:8 20 2. Stropkov 14 9 2 3 28:9 20 3. Sp. N. Vés 14 7 4 3 25:13 18 4. Rim. Sobota 14 7 3 4 25:22 17 5. Giraltovce 14 7 2 5 19:19 16 6. Bytca 14 7 1 6 23:17 15 7. Budkovce 14 7 1 6 19:19 15 8-9. Vranov 14 7 0 7 19:19 14 Bardejov 14 6 2 6 16:16 14 10. B. N. Vés 14 5 4 5 18:20 14 11. Michalovce 14 4 4 6 23:26 12 ÍZ Ruíomberok 14 4 4 6 15:19 12 13. K. N. Mesto 14 4 3 7 13:26 11 14. Lubeník 14 3 3 8 15:21 9 15. Őadca 14 2 5 7 11:26 9 16. B. Bystrica B 14 3 2 9 11:29 8 DIVÍZIÓK Nyugat-Szlovákia, 15. forduló — szombat, 13.30: Komárno—Illohovec (Neckár). Vasárnap, 13.30: Nővé Mesto—Stúrovo (Bachraty), Zl. Moravce—Tlmace (Kuchara), Tovarníky— Str. Nitra (Konkoly), Zl. Klasy—Malacky (Krahulík), Nitra B—Vrbové (Simon), Trebatice—Piesfany (Mackó), Bosany—O. Pólón (Bclansk^). Kelet-Szlovákja, a 15. forduló elmaradt mérkőzése —1 szombat, 13.30: Presov B—Druz.stevná (Michlík).