Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)
1991-11-15 / 228. szám
A bírák zöme feddhetetlen / M A G Gazdasági és érdekvédelmi napilap Václav Havel Kassán A Szlovákiában tartózkodó Václav Havel köztársasági elnök tegnap délelőtt a pozsonyi várban megbeszélést folytatott a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnökével, az ország legfőbb ügyészével, valamint a cseh és a szlovák igazságügyi tárca vezetőivel. Óta kar Motejlnak, az ország legfelsőbb bírósága elnökének tájékoztatása szerint a találkozón az igazságszolgáltatás irányítói tájékoztatták az államfőt, hogyan készültek fel az új jogszabályokból eredő feladatok teljesítésére. Mindenekelőtt a Polgáriper-rendtartás novellájáról, illetve a kereskedelmi és a jogi igazságszolgáltatás kiépítéséről volt szó. Motejl szerint a bírákat csak elhanyagolható mértékben érinti a lusztrálási törvény. Kora este a köztársasági elnök Kelet-Szlovákiába utazott. Tárgyalt a városi, a járási és városkerületi elöljáróságok vezetőivel, valamint a Kassáról származó parlamenti képviselőkkel. Este megtekintette a Szent Erzsébet-dómot. Péntek, 1991. november 15. I. évfolyam 228. szám Ara 2,30 korona A demokratikus baloldal Ivan Carnogursky fejét követelte Húsz százalékos részvétel A Szlovák Nemzeti Tanács 18-ik ülése tegnap a szlovák alkotmány tervezetének előkészületeiről szóló jelentés megvitatásával folytatódott. A képviselők a tanácskozás elején jóváhagyták azt a javaslatot, hogy a képviselői klubok tagjaiból hozzanak létre egy bizottságot, amely határozatot dolgoz ki az államjogi kérdésekről. A honatyák elutasították Jozef Prokes nemzeti párti képviselő azon kezdeményezését, hogy a szlovák parlament ismeije el a Morva-Sziléziai Tanács létrehozását. Rövid „súrlódások” után az elnöklő Ivan Carnogurs\cf megnyitotta a vitát az időszerű társadalmi kérdésekről. Ennek folyamán a legnagyobb izgalmat Marta Oravcová demokratikus baloldali képviselő indítványa váltotta ki, hogy váltsák le Ivan Carnogurskyt az SZNT első alelnöki tisztségéből. A követelését azzal indokolta, hogy Óamogursky jelentős mértékben hozzájárult az államjogi tárgyalások zátonyra futásához, s az SZNT első alelnöke nem tudta megfelelően ellátni az alkotmány-előkészítő bizottság vezetőjének teendőit. A javaslatra reagáló Frantisek Miklosko, az SZNT elnöke az indoklást tendeciózusnak minősítette. Ekkor az ülést megszakították, hogy a parlamenti klubok megtárgyalják az ügyet. A szünet után főleg a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselői vették védőszárnyuk alá tagjukat. Elutasították a demokratikus baloldal követelését. Utánuk Peter Weiss is felszólalt, s a Demokratikus Baloldal Pártja képviselői klubjának nevében visszavonta a javaslatot, de csak azzal a feltétellel, hogy az indítványról szavazzanak az SZNT következő 19-ik ülésén. A tanácskozás további részében a honatyák mindenekelőtt a belügyminisztérium 1989. november 17-e óta kifejtett tevékenységének kivizsgálásáról szóló jelentéssel foglalkoztak, amelyet a múlt héten — zárt ülésen — a védelmi-biztonsági bizottság terjesztett a parlament elé. Egyébként több képviselő nem hivatalosan feleslegesnek és semmitmondónak nevezte a délutáni vitát, mivel az „eltávolodott a polgárok mindennapi életétől”, s a honatyák közül csak mintegy harmincán voltak jelen a tárgyalóteremben. (Fotó: CSTK) A szövetségi kormány tanácskozása az államjogi elrendezésről A kabinet új javaslatot dolgoz ki Az államfő a csehszlovák igazságszolgáltatás vezetőivel beszélget Marián Óalfa miniszterelnök vezetésével tegnap ülést tartott a szövetségi kormány. A tanácskozás után tartott sajtóértekezleten a kormányfő ismertette azt a nyilatkozatot, amelyet a kabinet az államjogi elrendezésről tartott eddigi tanácskozásokkal kapcsolatban hagyott jóvá. A nyilatkozatban a kormány megállapítja, hogy a jelenlegi helyzet rendkívül kedvezőtlenül hat a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság gazdasági fejlődésére Megveszik-e a csehek Szlovákiát? Miklós: A halogatás nem szerencsés „Nem tartjuk szerencsésnek a cseh kormány azon döntését, hogy két hónappal halasszák el a nagyprivatizálás kezdetét. Ez megzavarhatja a vagyonjegyes privatizálást, s aggódunk, hogy a kezdési időpont még későbbre tolódik” — mondta tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén Ivan Miklós szlovák privatizálási miniszter, majd megjegyezte, hogy a közeli napokban ismét tárgyal a kérdésről cseh kollégájával, Tomás Jezekkel. A tárcavezető a továbbiakban elmondta: a minisztréium úgy döntött, hogy november végéig minden korlátozás nélkül elfogadja az úgynevezett konkurens privatizálási terveket. Rámutatott: a közvetlen értékesítésre vonatkozó terveket — amelyek a privatizálásra kerülő vagyon mintegy 21 százalékát érintik — az alaptőke sajtóban történő ismertetése után eltelő két hónapon belül juttathatják el a minisztériumhoz. MikloS felhívta a figyelmet, hogy így minimumra csökken az időveszteség, s nem kerül veszélybe a vagyonjegyes privatizálás. A minisztérium irányítója megerősítette, hogy a vagyonjegyes privatizálást mindkét tagköztársaságban egyidejűleg kell megkezdeni. Határozottan elutasította egyes szlovákiai politikusok — köztük előde, Augustin Marián Húska — azon véleményét, mely szerint az esetleges szlovákiai késlekedés „a szlovák nemzetgazdaság kiárusítását jelentené a cseh polgárok számára”. A miniszter tájékoztatása szerint november 13-áig 1028 privatizálási (Folytatás a 2. oldalon) és nemzetközi helyzetére, valamint a szociális szférára és az emberek közötti kapcsolatokra. Ezért úgy döntött, hogy hatáskörének keretében mindent megtesz a közös állam működéséhez szükséges jogi és intézményi feltételek leépítésének megállítására. Egyúttal úgy határozott, hogy következetesen síkraszáll a társadalom transzformálása, valamint a sürgető gazdasági és szociális problémák rendezése mellett. Az eddigi tárgyalások eredményeinek felhasználásával javaslatot dolgoz Id a törvényhozó és végrehajtó hatalom új államjogi elrendezésére, s a tervezetet mindhárom parlament elé terjeszti. A törvényhozó testületeket egyúttal felszólítja, hogy a javaslatot a kormányok részvételével vitassák meg. „A szövetségi kormány — áll a nyilatkozatban — síkraszáll az alkotmányos elvek érvényesítéséért, a jogrend megőrzéséért és az állam hatékony működéséért.” Amint azt a miniszterelnök elmondta, a kabinet a nyilatkozatot egyhangúlag hagyta jóvá. A kormányülés utáni sajtóértekezleten Václav Klaus pénzügyminiszter egyebek között elmondta, hogy mindhárom kormány egy héttel elhalasztja a jövő évi állami költségvetés megvitatását. Mint kijelentette, ebben a három pénzügyminiszter közösen határozott. Klaus sajnálkozással jegyezte meg, hogy 1992-re nem tudnak kiegyensúlyozott költségvetést összeállítani. Az idei kilátásokról szólva elmondta, hogy bár nőttek a költségvetési kiadások, a felesleg még így is csaknem 8 milliárd korona Duray Miklós nyilatkozata lapunknak Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy lapunk holnapi számában közöljük GYÖNYÖR JÓZSEF: Ne hagyjuk elveszni anyanyelvűnket! című, a hivatalos nyelvről szóló törvényt elemző írásának első részét Az utolsó kenet után Egy parlamenti vita tanulságai Husák állapota válságos A Szövetségi Gyűlés november 13-án hét órás vita és előzetes politikai megbeszélések után sem tudott megegyezni abban, milyen kérdést tegyenek fel az államjogi elrendezésre vonatkozó népszavazás során. A kérdés körül fellángoltak a politikai szenvedélyek, s mind a kormánykoalíció, mind~ pedig az ellenzék kísérletet tett arra, hogy a népszavazás témáját politikai csatározásokra és politikai előnyök szerzésére használja fel E csatározás fináléjának lehetett szemtanúja a televízió élő adásának köszönhetően a csehszlovákiai kövélemény. Az MKDM—Együttélés parlamenti klubja is előterjesztette kérdésjavaslatát, amely így hangzik: „Kívánja-e a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak, mint a nemzetközi jog szubjektumának a jogfolytonosságát, amelyben teljes mértékben tiszteletben tartják a nemzetek, a nemzeti és etnikai kisebbségek önrendelkezési jogát, amely a köztársasági és tartományi önigazgatásban, területi és kulturális autonómiában nyilvánulna meg?” Hogyan látta, s milyen következtetéseket von le a népszavazási parlamenti vitából Duray Miklós képviselő, az Együttélés Politikai Mozgalom elnöke? Erről beszélgettünk vele a nevezetes parlamenti tanácskozást követő napon. Választóink nevében kérdeztünk — Mi többször nyilatkoztunk — az EPM és én személyesen is — a népszavazással kapcsolatban. A referendumot demokratikus eszköznek tartottuk, és tartjuk ma is. Ugyanakkor felhívtuk a figyelmet arra, hogy a nemzeti kisebbségek számára a népszavazásban egy csapda is rejtőzik. Az, hogy első alkalommal mondanák el véleményüket a köztársaság sorsáról, s ezzel gyakorlatilag a megkérdezésük nélkül hozott korábbi döntéseket szentesítenék. Emiatt a bizonytalanság miatt mi úgy gondoltuk, nem veszünk részt a népszavazással kapcsolatos kérdés megfogalmazásában. De aktivistáinknak a választóink körében végzett közvélemény-kutatása nyomán kiderült, hogy választóink részt szeretnének venni egy esetleges népszavazásban. Ugyanis kisebb rossznak tartják a jelenlegi Csehszlovákiát, mint a szélsőséges politikai erők által létrehozandó önálló Szlovákiát. Ezért döntöttünk úgy, hogy mi is megfogalmazzuk kérdésünket. Kérdésünk megfogalmazásakor a legmesszemenőbben választóink érdekeit tartottuk szem előtt. Aki újságot olvas, annak már nyilvánvaló, hogy a nemzeti kisebbsé(Folytatás a 2. oldalon) Az MTI kedden közölte, hogy Gustáv Husák, a CSKP KB egykori főtitkára, hajdani köztársasági elnök a múlt héten Jón Sokol nagyszombati érsektől, szlovák prímástól részesült a bűnbocsánat szentségében. Husák állapota a gyónás után válságosra fordult. Ezt tegnap a pozsonyi Dérer Kórház aneszteziolőgiai klinikájának főorvosa közölte, viszont elutasította, hogy kommentálja az utolsó kenet felvételének tényét. A honatyák csak „koptatták" a szájukat a népszavazás ügyében (CSTK-felvétel)