Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)

1991-11-02 / 217. szám

1991. november 2. 3 Szabad ÚJSÁG Pásztor nélküli juhok... „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek" Kisebbség, kisebbségi sors, kisebbségi jogvédelem- olyan fogalmak ezek, amelyeket manapság már szinte bántóan sokat ragozunk. Politikusok, mozgalmak vezetői, egyházi méltóságok nyilatkoznak pro és kontra. A szóára­dat ellenére - úgy tűnik - minden marad a régiben. Az ígéretek ígéretek maradnak, a remények pedig remények. A megoldások elodázódnak. Lehet, hogy most valaki fejcsóválva azt mondja: Ejnye, ne lássuk, ne láttassuk helyzetünket ilyen komoran! összehasonlítva más országok kisebbségeivel: ne szól­junk semmit! Vannak iskoláink; papjaink, főpásztoraink anyanyelvűnkön szólnak hozzánk. Mit akarunk még?! Nem szerénytelenség, túlfűtött büszkeség, rátarti magyar­kodás az, ami táplálja érzelmeinket?! Nem. Addig, ameddig lelkűnkben az otthontalanság érzése fészkel, addig, ameddig úgy érezzük, hogy vagdalják gyökereinket, hogy kitépik szánkból a nyelvet, addig, ameddig ösztönösen félünk, addig senki ne hitegessen és ne akarjon meggyőzni bennünket az ellenkezőjéről. Ki­sebbségi sorsunk viszontagságait mi érezzük. Senki ne kényszeresen bennünket arra, hogy becsapjuk magunkat. Aki valóban javunkat akarja, aki valóban szivén viseli sorsunkat, az segítsen nekünk kimondani az igazságot, mert ,,az igazság szabaddá tesz. (Jn 8, 34) Lássunk a számok tükrében. Az idei népszámláláskor Cseh-Szlovákiában 586 884-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek. 566 741 -en Szlovákia területén élnek, a többiek Csehországban. Református testvéreink többsé­ge magyar nemzetiségű. Létszámuk 84 691. Szlovákiában tizenegynéhány magyar görög katolikus parókia van. Hi­tetlen ill. közömbös testvéreink arányszáma 27 %, vagyis hazánkban kb. háromszázhúszezer magyar nemzetiségű római katolikus hívő ember él, több egyházmegye terüle­tén, szétszórtan. Főpásztor nélkül. Olyanok vagyunk, mint a pásztor nélküli juhok - elcsigázottak, kimerültek, (vö. Mt 9, 36) Betegségünket nem kerestük Mesterünk, Jézus Krisztus mondta: „Nem az egészsé­geseknek kell az orvos, hanem a betegeknek“ (Mk, 2,17). Nem kell bizonygatnunk betegségünket. Okait annál in­kább. Betegségünket mindenki látja. Miatta néznek le bennünket. Vallástalanoknak, hitehagyóknak, egykések­­nek, megalkuvóknak, kommunistáknak, kollaboránsoknak bélyegeznek bennünket. Sajgó sebek ezek, amelyekből évtizedeken keresztül vérzünk. E sebeket nem mi ejtettük magunkon. „Saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza.“ (Ef 5, 29). E sebeket mások ejtették rajtunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásakor az itt élőket senki sem kérdezte meg afelől, hogy hol legyen az otthonunk. Az idegenséget, az otthontalanságot egyik napról a másikra kellett megtapasztalnunk. Egyik napról a másikra hazátlanok lettünk. Haza csak ott van, ahol otthon lehetek. Otthon csak az van, akit családtagnak- államalkotónak - tartanak. Mi azonban a legjobb esetben is csak megtúröttek voltunk, akiknek - ha esetleg itt nem tetszett - egy lehetőségük volt (ha volt), szedhettük sátorfánkat. Mehettünk? Hová?! Szülőföld, ősi rög, fűzfa, folyó, naplemente, susogó nádas csak egy van. Mint ahogyan csak egy keresztség van, és csak egy első szerelem... Százezrek lettünk otthontalanok. Százezreknek kellett megtalálniuk az új otthonban az új otthont. Az új hazában az új hazát, amelyik nem óhajtott haza lenni... „Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan“ A bajbajutott ember a szalmaszálba is kapaszkodik. A bajban, a veszélyben, a veszélyeztetettségben mások a törvények. Igaz, rosszat akkor sem szabad tenni, de ha megtörténik, a cselekedetre van némi mentség. Nem mentegetőzni ákarok a múltbeli cselekedeteinkért viselt felelősség alól, csupán irgalomért kiáltok. Bajbajutásunk és kényszeredett helyzetünk miatt és jogán kérem: „Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan“ (Jn 7, 24). Ne ítéljenek el bennünket, ha mindegyikünk nem tudta itthagyni szülőföldjét és aláírta: nem vagyok magyar. Ne ítéljenek el bennünket amiatt, hogy nem mindegyikünknek volt bátorsága azt mondani a komisszárnak: inkább me­gyek Csehországba, de kommunista nem leszek. Ne ítéljenek el bennünket amiatt, hogy nem minden szülő íratta be gyermekét hitoktatásra, mert melyik szülő nem akarta volna, ha gyermeke többre vihetné, mint ö?! Ne ítéljenek el bennünket, mert az embernek itt, a térben és időben csak egy élete van. Egy ifjúsága és azt, a legszeb­bet éppen a fronton kellett leélnie. Ne ítéljenek el bennün­ket, mert hivatalos helyről, jogi szinten, a mai napig senki ki nem mondta, hogy a malenkij robot áldozatai ártatlanok. Vannak faluk, ahonnan 176-an mentek el, s csak negyve­nen jöttek vissza. Csodálkozunk, hogy beteg a cseh­szlovákiai magyarság?! Betegségét nem maga kereste. Mások ejtették rajta a sebeket. „Akad-e irgalmas szamaritánus? Nem ment el, nem megy el az Egyház - példabeszéd­ben! papként és levitaként - a sok-sok sebből vérző kisebbség mellett?! Nem ejt rajta még több sebet?! A hiva­talos egyházi vezetés megkérdezte-e már valaha a ki­sebbségi sorban élőket: „Mi fáj?! Tudjuk, beszélnek ró­lunk, de nélkülünk. Nem biztos, hogy a tárgyalóasztaloknál pontosan tudják, hogy hol és mi fáj nekünk. Aki orvosolni akarja, kérdezze meg a beteget. A beteg gyógyulást vár. Bízik orvosában. Hisz a reményteli Ígéret­ben: „Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát“ (Jn 11, 29). A betegnek csak az Egyház közvetítheti a gyógyító Krisztust. Nincs más orvos, nincs más közvetítő. Jaj nekünk, ha más fog hozzá gyógyításunkhoz! Elég volt a negyven évi felcserségből! Krisztus kell nekünk, Krisz­tus, aki nem ismer személyválogatást (Kol 3, 25). A gondoskodásnak eme hiányát érzi a kisebbségben élő magyarság. Olyanok vagyunk, mint a Beteszda-fürdönél fekvő béna. „Nincs emberünk, aki bevinne a tóba, hogy meggyógyuljunk“ (Jn 5, 7). Nincs, aki megkönyörülne rajtunk. Nincs, aki gyógyítaná sebeinket. Tőlünk, a betegtől várják, hogy meggyógyítsuk önma­gunkat. Erre képtelenek vagyunk. Segítségre szorulunk. Az Úr a mi segítségünk. Benne bízunk! Hozzá kiáltsunk! Most is. Az ég nem süket. Imádkozzunk! Könyörögjünk halkan és hangosan. Szüntelenül, de különösképpen minden hónap első hétvé­géjén - pénteken, szombaton, vasárnap. Imádkozzunk, hogy: lelkünk sebei begyógyuljanak, Isten támasszon sorainkból minél több papot, ajándékozzon meg bennünket olyan fópásztorral, akiről elmondhatjuk majd: „Ez már csont a csontomból, és hús a húsomból“ (Tér, 2, 23). Indítsunk imahadjáratot Imahadjáratunknak lesznek ellenzői. Egyesek talán kü­löncködést, elégedetlenséget, engedetlenséget, tisztelet­lenséget látnak majd benne.- Minden ilyennemú dolog távol álljon tőlünk. Ép testtel, ép lélekkel, hitben és egészséges nemzeti öntudattal szeretnénk élni. Maradni és megmaradni. Testi-lelki egészségünk senki ellen nem irányul. Az egy Test egész­séges tagjaiként szeretnénk élni, egy Egyházban és egy hazában azokkal és azokért, akikért a Gondviselés ben­nünket ide teremtett. Tamási Áron írja: „Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne.“ Kiskatekizmusunk pedig ezzel kapcsolatban azt tanítja, azért, hogy „Istent megis­merjük, neki szolgáljunk, Ót szeressük, és így elnyerjük az örök boldogságot“. Az örök boldogság, Isten országa - csírájában ugyan, de - köztünk és bennünk van. Ezt az országot, Isten világát, kegyelme segítségével nekünk kell önmagunkban és közöttünk megvalósítani. Ehhez Isten a legtöbb kegyelmet az Egyház által adja. Milyen kár lenne, ha a kegyelem áradatát éppen az Egyház akadá­lyozná?! Ne legyünk kishitüek Ennek érdekében félre kell tennünk mindennemű kishi­tűséget, kölcsönös bizalmatlanságot és vádaskodást. Az itt élőknek ki kell engesztelödniük egymással. Új alapokra kell helyezni a kisebbségben élők lelki gondozását. Sürget az idő. A rossz, a gonosz, a Sátán végzi munkáját. Nem is csekély sikerrel. O az, aki széthúzást, békétlenséget és bizalmatlanságot lop közénk. A világ fiai is működnek S „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál“ (Lk 16,8). Itt volt pl. a Szentatya idei látogatása. Különböző utazási irodák, mozgalmak, árusok és forgalmazók fel­használták a látogatást saját céljaikra, de a helyi Egyház­nak egy közös pásztorlevélre nem tellett. Szabad ezen csodálkozni? Szabad azon csodálkozni, ha így a juhok nem mennek a pásztor után?! Ez sem a pásztornak, sem a nyájnak nem jó. Ezzel végtére Isten ügye hiúsul meg. S ha Isten terve közreműködésünk hiánya miatt hiúsul meg, vétkezünk, bűnt követünk el. Vétkünkkel pusztulásunkat segítjük elő, örök boldogsá­gunkat dobjuk el. A jó pásztor „nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját“ (Jn 11, 3-5). A népnek föpásztor kell. Olyan, aki nemcsak érti, de megérti, átérzi nyája baját. Olyan, aki egynek tudja magát nyájával. Olyan, aki nem szégyenli nyája betegségét, sebét. Olyan, aki sebtölgyógyult. Az emberien gondolkodók azt modják, kisebbségünk­nek nincs olyan papja, aki méltó lenne a föpásztori szolgálatra. A szolgálat nem méltóság. A szolgálat külde­tés. A szolgálat a meghívás eredménye. Bár Szent Pál írja, hogy „aki a püspökségre törekszik, magasztos dolgot kíván“ (1 Tim 3, 11), annak ellenére megkockáztatom és kimondom, aki manapság a püspökségre törekszik, az vagy balga, vagy kisszerű. Az egyéni törekvés elöbb-utóbb megbosszulja magát. Mégis kérnünk kell, mert a meghívás Istentől jön az Egyház által. Kérnünk kell a népek Atyját, az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba. Az Egyházon keresztül hívjon sorainkból pásztort népe szol­gálatára. Nincs erre közöttünk alkalmas?! Bűnösök vagyunk?! Ez sem mentség. Figyeljünk csak: „(Jézus) kiment a tó partjára. Az egész sokaság utána ment, ő pedig tanította őket. Ahogyan a vámnál elhaladt, látta, hogy ott ül Lévi, Alfeus fia. Odaszólt neki: Kövess engem! Az felállt és követte. Lévi házában asztalhoz ült. Sok vámos és bűnös is ott ült Jézussal és tanítványaival az asztalnál. Mert sokan követték. A farizeusok közül való írástudók annak láttán, hogy bűnösökkel és vámosokkal eszik, megszólítot­ták tanítványait: „Miért eszik és iszik együtt a vámosokkal és a bűnösökkel?“ Jézus meghallotta és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a bete­geknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösö­ket“ (Mk 2, 13-17). Gábor Bertalan (Remény, II/42.) Az MKDM Országos Választmányának állásfoglalása Aktuális politikai kérdésekről Az MKDM a CSSZSZK jövőbeli államjogi elrendezésével kapcsolat­ban változatlanul a működőképes fö­deráció fenntartását támogatja. Az a véleményünk, hogy egy valóban demokratikus, az európai jogrendhez és az általánosan elfogadott politikai, gazdasági és emberjogi konvenciók­hoz maradéktalanul illeszkedő, a hu­mánumot és a toleranciát a gyakorlat­ban is megvalósítani képes államala­kulat kialakításán kell fáradoznunk. Ezért szorgalmazzuk a társadalom mi­előbbi valós politikai és gazdasági át­alakítását. Hangsúlyozzuk továbbá, hogy szá­munkra kiemelkedően fontos a ki­sebbségek jogi helyzetének és a ki­sebbségvédelem gyakorlati alkalma­zásának kérdésköre. Tárgyszerűen meg kell állapítanunk, hogy a kisebb­ségi problémakör kezelése a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságban nem kielégítő. Sajnálattal kell megál­lapítanunk azt a tényt is, hogy sem a parlamentek, sem a kormányok, de a mérvadó politikai pártok és mozgal­mak sem rendelkeznek e témakörben átfogó, előremutató elképzelésekkel. Az MKDM e téren az előrelépést a ki­sebbségi jogok garanciákkal biztosí­tott bővítésében, az önigazgatási for­mák bevezetésében és fejlesztésében látja, elsősorban a kultúra, az iskola­ügy, valamint identitásunk megőrzé­sének területén, a helsinki folyamat általánosan elfogadott dokumentu­maival összhangban. Fontosnak tartjuk kinyilvánítani, hogy a szlovákiai magyarság politikai reprezentációjának a jövőben is el kell utasítania minden alkotmányellenes lépést az államjogi vitában, hiszen ez az első lépés lehet esetleges újabb törvénytelenségek felé. Amennyiben a jelenlegi politikai válság tárgyalások útján nem oldható meg, a mozgalom támogatja a népszavazás kiírását, mint a közvetlen demokrácia eszkö­zét. Ez az intézmény azonban nem használható szelektív módon, tehát eredményének elfogadását elenged­hetetlennek tartjuk minden szinten, pl. a községek névváltoztatásánál és te­rületi újrarendezés esetében is. A mozgalom az elkövetkező idő­szakban is kiemelt fontosságot tulaj­donit a három kisebbségi mozgalom együttműködésének. Az MKDM kü­lönbözőségünk tiszteletben tartása mellett továbbra is felajánlja aktív köz­reműködését a három magyar mozga­lom konkrét kérdésekkel kapcsolatos közös fellépéséhez és véleménynyil­vánításához. Hangsúlyozzuk azon­ban, hogy a közeljövőben elengedhe­tetlennek tartjuk a mozgalmak jövőbeli stratégiájának egyértelmű tisztázását és ennek összehangolására hívjuk fel mind az Együttélés Politikai Mozgal­mat, mint az FMK-t. Úgy gondoljuk, az idő e téren is sürget, felelősségünket kisebbségünk sorsa iránt együttesen kell tudatosítanunk és el kell kerülnünk azt, hogy akár a népszavazás, jövő évi választások miatt időzavar okozta kényszerhelyzetbe kerüljünk. Mozgalmunk célkitűzései szellemé­ben széleskörűen támogatja a keresz­tény erkölcsiség elmélyítését, elsődle­gesen az ifjúság körében. Figyelem­mel kísér valamennyi pedagógiai té­nyezőt, amely ez irányban hat ifjú nemzedékünk tudatára, nevezetesen az iskola, a család és az egész társa­dalom ez irányú megnyilvánulásait. Úgy ítéljük meg, itt az ideje, hogy a pedagógusok között is bekövetkez­zen a kellő szemléletváltás ebben az irányban is. Szeretnénk messzeme­nően együttműködni az SZMPSZ- szel, ugyanakkor elvárjuk, hogy a szö­vetség ne csak az egyházi iskolákban, de az egész iskolarendszer területén ismerje el és támogassa a keresztény erkölcsi értékrend elmélyítését. Ifjúsá­gunk nevelését, kiemelt fontosságú­nak tartjuk, ezért sokoldalúan támo­gatjuk az ifjúsági szervezetek keresz­tény szellemiségét tükröző törekvé­seit, különösképpen a Cserkészszö­vetséget, illetve az alakuló Keresztény Ifjúsági Kisközösségek Szervezetét. Támogatjuk számos szülőnek azt az igényét is, hogy a hitoktatás lehetősé­gei növekedjenek és színvonala emel­kedjék. Szükségét érezzük továbbá annak, hogy hitoktatói szak nyíljon a Nyitrai Pedagógiai Karon. A társadalom gazdasági átalakulá­sával kapcsolatban elítéljük az átme­net folyamán tapasztalható visszaélé­seket, a gazdasági és politikai érdek­­csoportok összefonódásait, a régi struktúrák vezetőinek máig tapasztal­ható befolyását és a totalisztikus rend­szert idéző praktikáit és felhívjuk a kormánykoalíciót az erélyesebb fel­lépésre e téren. Továbbra is támogatjuk a tulajdon­­viszonyok mielőbbi rendezését, a re­habilitációs törvények és a földtörvény mielőbbi megvalósítását, és elfogad­hatatlannak tartjuk az e téren tapasz­talható fékező tendenciákat. Egyetér­tünk minden olyan politikai és gazda­sági elvvel és intézkedéssel, amely a táj- és környezetvédelmet szolgálja. Nagycsalomija, 1991. október 26. Válasz két kérdésre Semmiképpen sem szeretnék hoz­zájárulni ahhoz, hogy a Borbély Jó­zseffel kerekedett vitánk a béka ama bizonyos testrésze alá süllyedjen, ezért a szerzőnek a Szabad Újság október 26-i számában megjelent újabb visszaszúrása után sem szapo­rítom a szót és a tisztelt olvasóra bízom annak eldöntését, mit ér, mit jelent az Új Szó függetlensége. Tehe­tem ezt annál is inkább, mert ö erről már háromszor leírta a véleményét - egyszer az Új Szóban, kétszer a Szabad Újságban -, jómagam pedig mindkét lapban válaszoltam, tehát az álláspontok világosak. Mégsem hagyom szó nélkül a szer­ző legutóbbi eszmefuttatását, ugyanis ebben az eredeti témától eltérve, elég­gé átlátszó manőverrel övön aluli ütéssel kísérletezett, s a nyilvánosság előtt két kérdést tett föl, amelyre erköl­csi kötelességem válaszolni. 1) Én már idestova két éve tudato­sítottam, s azóta sem feledkeztem meg arról, hogy nálunk is rendszervál­tás történt. Nemcsak aláírója, hanem egyik szerzője voltam az Új Szó Cse­lekvési platformjának, amely néhány nappal a gyengéd forradalmat követő­en látott napvilágot. A csehszlovákiai nyomtatott sajtóban az elsők között néztünk szembe a nyilvánosság előtt önmagunk és lapunk múltjával, fölvá­zolva a tisztességes újságírás szak­mai és erkölcsi kritériumait. Alapelve­ink közé tartozik, hogy tiszteljük, meg­hallgatjuk minden olvasónk vélemé­nyét, okulhatunk belőlük. Ugyanakkor nem áll módunkban egy szerzőnek ugyanazokat a gondolatait még egy­szer közölni. 2) A Panoráma emlékezetes adá­sával kapcsolatos levelének a sorsáról ugyanazt kell megismételnem, amit Borbély Józsefnek a két és fél évvel ezelőtti dicstelen napokban már el­mondtam, ugyanis akkor fölkeresett a lakásomon, ugyanerre a kérdésre kért és kapott választ. Akkor is úgy tudtam, s máig is úgy tudom, hogy levelét föltehetően az Új Szó akkori főszerkesztője vitte föl a pozsonyi pártközpontba. Nem följelentés céljá­ból, hanem azért, hogy parancsolói­nak bizonyítsa: a Pravda és az Új Szó propagandahadjáratával ellentétben a ,.szlovákiai magyar dolgozók“ nem ítélik el a Panoráma adását, tiltakoz­nak a manipulációk ellen. Ezeket a le­veleket valószínűleg meglátta a duna­­szerdahelyi vezető titkár, aki az SZLKP KB Elnökségének tagjaként mindehova bejutott, mindenhez hoz­zájuthatott. A folytatást nem nehéz kitalálni. Ez az igazság, amelyhez két év távlatából annyit tehetek hozzá, hogy a Magyar Nemzet hasábjain, sőt a Panorámában is még 1990 januárjá­ban részletesen szóltunk e szégyentel­jes történet minden lényeges mozzana­táról, az akkori vezetőség (amelynek főszerkesztő-helyettesként én is tagja voltam) felelősségéről, lapunk hasáb­jain pedig elhatároltuk magunkat a re­ánk kényszerített kampánytól. Az érin­tettek mindezt annak idején tudomásul vették, a Panoráma munkatársai az­óta az Új Szó gyakori vendégei. Ók is tapasztalhatják, hogy amit leírtunk, őszintén gondoltuk, igyekszünk tartani magunkat adott szavunkhoz. Ám en­nek eldöntését is a tisztelt olvasóra bízom. Szilvássy József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents