Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)
1991-10-04 / 193. szám
1991. október 4. Szabad ÚJSÁG 5 A vagyonjegyes privatizáció folyamatában Befektetési privatizációs alapok létesítése i. A befektetési privatizációs alap (a továbbiakban csak BPA) alapítója a 92/1991 Tt. számú törvény 25. §-a 1. bekezdésének b) pontja szerint illetőségének megfelelően vagy a- Cseh Köztársaság Nemzetivagyon-kezelő és Privatizációs Minisztériumához, vagy a Szlovák Köztársaság Nemzetivagyon-kezelő és Privatizációs Minisztériumához terjeszti be a BPA alapítására vonatkozó kérvényt. Az alapító egyúttal a BPA igazgatási feladatait is ellátja (,,BPA‘‘ igazgató). Tekintettel az ebből adódó tevékenységre, az alábbi követelményeknek kell eleget tennie: • csak olyan jogi személyről lehet szó, amely legalább 1 millió koronás alaptőkével (törzsvagyonnal) rendelkezik minden általa alapított BPA számára, • ki kell alakítania a műszaki és szervezési feltételeket a BPA igazgatásához, beleértve a részvények diszketteken történő megrendelését a Számítástechnikai Vállalatok (Podniky vypoőtovej techniky - PVT) számítástechnikai programja keretében. A kérvény tartozékai a következők: 1. Alapítási tervjavaslat Az alapítónak minden általa létesítendő BPA számára külön alapítási tervezetet kell kidolgoznia. Az alapítási kérvény jóváhagyására illetékes szervek csak olyan esetben engedélyezhetik a BPA létesítését, ha a részvénytársaságokról szóló 104/90 Tt. törvény 17. §-nak 3. bekezdésében foglalt követelményeken kívül az alapítási tervezet a következőket is tartalmazza: a) az alapító igazgatási kötelességét a BPA tevékenységében a BPA- val kötött szerződés alapján, b) a BPA igazgatási tevékenységének ellátására javasolt dolgozók számát, szakképzettségét és eddigi gyakorlatát, c) a BPA elöljáróságának és felügyelőtanácsának névsor szerinti összetételét, a javasolt személyek szakképzettségét, címét, korábbi és jelenlegi hivatását, valamint a BPA alapítójához fűződő viszonyát, d) a befektetési politika alapelveit és céljait, főleg a következő szempontok szerint:- a BPA ágazati szakosításának meghatározását,- a BPA tőkehasznosítási és osztalékjuttatási politikáját, főleg annak az időszaknak a meghatározását, amely alatt a részvényeseknek nem fizetnek osztalékot, e) a kockázat mérséklésének és elosztásának módját, f) a készfizető vagyon kialakításának útjait és módját, g) a BPA azon kötelességét, hogy tájékoztassa az alapítását engedélyező szervet az elöljáróság és a felügyelötanács összetételében, valamint a BPA igazgatását ellátó szervezetben bekövetkezett változásokról, a BPA székhelyének, illetve a BPA igazgatását ellátó szervezet székhelyének megváltoztatásáról, továbbá a BPA befektetési politikájának módosításáról, h) a BPA alapításakor mindössze 100 korona értékű alaptőke letétbe helyezését, amit csak a befektetési vagyonjegyek kiadására és felhasználására vonatkozó kormányrendelet 17. §-a szerint végrehajtott növelés után szabad tovább növelni. 2. Szerződéstervezet a BPA alapítója és a BPA között az igazgatás módjáról A szerződéstervezetben az alapító főleg a következő feltételeket határozza meg: a) a javadalmazás mértékét a BPA számára nyújtott igazgatási szolgáltatásokért, éspedig a következő módon: aa) a befektetési vagyonjegyek kiadására és felhasználására vonatkozó kormányrendelet 17. §-a szerint a javadalmazás mértéke a megbízatás teljesítéséért nem haladhatja meg a befektetési vagyonjegyekért beszerzett részvények nominálértékének 2 százalékát. ab) a BPA további igazgatásáért járó javadalmazás nem haladhatja meg évente az alap vagyonértékének 3 százalékát, b) az alap vagyonából és annak eladásából származó haszon felhasználásának szabályozását, c) a BPA gazdálkodásáról szóló beszámolók tartalmi felépítését és nyilvánosságra hozatalát. 3. A BPA alapszabály-tervezete A BPA alapszabályait a részvénytársaságokról szóló 104/90 Tt. számú törvény szerint kell kidolgozni. 4. Bizonylat az alaptőke (törzsvagyon) nagyságáról Az alaptőke (törzsvagyon) nagyságáról bizonylatként a vállalati cégjegyzékből származó kimutatás szolgál. A BPA igazgatására vonatkozó szerződés felbontására az általános érvényű jogi előírások, valamint e szerződés határozatai vonatkoznak. II. Alapítási eljárás Az alapító a BPA alapításakor a következőképpen jár el: 1) engedélyt kér az illetékes minisztériumtól a BPA alapítására, 2) 14 napon belül átveszi a minisztérium döntését az alapítás engedélyezéséről vagy elutasításáról; egyúttal átveszi azt a nyomtatványt is, amelyet a Számítástechnikai Vállalatok illetékes regisztrálási helyén való regisztráláshoz kell kitölteni, 3) részvénytársaságként megalapítja a BPA-t, elintézi az azonosítási szám (identifikacné őíslo organizácie - ICO) és a cégjegyzéki kivonat kiadását. 4) a regisztrációs helyek jegyzékéből kiválasztott regisztrációs helyen átadja a kitöltött nyomtatványt; a regisztrációs helyen felülvizsgálják a nyomtatványon szereplő adatok helyességét; a jóváhagyásra a minisztérium engedélyezése és a cégjegyzéki kivonat alapján kerül sor, 5) a BPA alapítója tájékoztatást vesz át a regisztrációs helyen a részvények megrendelésének és az eredmények bejelentésének módjáról. III. A BPA prospektusa A BPA igazgató szervezete a részvényesek megnyerése céljából a jóváhagyott alapítási tervezettel összhangban árusítható prospektust dolgoz ki, s azt a BPA-val kötött szerződés szövegével együtt megfelelő módon közzé teszi. Az árusítható prospektusban fel kellene tüntetni mindazokat az adatokat, amelyek a vagyonjegyek befektetése szempontjából az előnyösség és a megbízhatóság elbírálásához okvetlenül szükségesek. Főleg a következő adatokról van szó: a) a BPA igazgató szervezetét jellemző adatok, annak saját tőkéje és az általa létesített alapok; b) a BPA adatai, annak feltételezett terjedelme, a vállalkozói stratégia irányzata és a BPA pénzügyi politikájának céljai, c) alapvető tájékoztatás azokról az adóügyi előírásokról, amelyek a BPA vagyonával és hozadékával való gazdálkodásra vonatkoznak1; d) a BPA-t igazgató szervezet vezető képviselőinek, valamint a BPA elöljáróságának és felügyelötanácsának névsora. IV. A befektetési vagyonjegyek átadása A befektetési privatizációs alap azonosítási számának meghatározása után a BPA igazgató szervezete minden általa alapított BPA számára prospektust ad ki, s az előzetes forduló, valamint az első privatizációs forduló megkezdése előtt propagandakampányt fejt ki azzal a céllal, hogy megnyerje a befektetési vagyonjegyek tulajdonosait a BPA-val való együttműködésre. E kampány alapján a befektetési vagyonjegyek tulajdonosai eldöntik, hogy amennyiben vagyonjegyeik felhasználását a BPA-ra bízzák, ezek közül melyiket választják ki. Tekintettel a befektetési vagyonjegy-tulajdonosok feltételezhetően jelentős számára, a befektetési hullám ideje alatt nehezen valósítható meg a befektetők közvetlen kapcsolata a BPA igazgató szervezetével. A befektetési pontok gyűjtésekor ezért nem lehet azonos módon eljárni, mint a pénzeszközök társításakor a hagyományos befektetési alapok képzése során. A befektetési pontokat ezért iktatók hálózata által kell a befektetési privatizációs alapokhoz eljuttatni. A Postaigazgatóság által létesített iktatók az egyes privatizációs fordulókban fogadják a megrendeléseket. Az előzetes fordulóban a befektetési vagyonjegyek tulajdonosai befektetési pontjaik egy részét (vagy a pontok teljes mennyiségét) felkínálhatják a kiválasztott befektetési privatizációs alapnak az azonosítási szám beírásával. Akik így járnak el, azok az átadott befektetési pontjaikat már nem használhatják fel konkrét részvénytársaságok részvényeinek közvetlen vásárlására, de ugyanakkor jogosultakká válnak az adott BPA vállalkozásában való vagyonrészesedésre, mégpedig az általuk átadott befektetési pontoknak a BPA által összegyűjtött befektetési pontok teljes mennyiségéhez viszonyított arányában. A befektetési pontok átadását a kiválasztott BPA számára a befektetési vagyonjegy-tulajdonos vagyonjegyfüzetében végrehajtott bejegyzés jelenti, ami egyúttal bizonylatként is szolgál a létrehozott BPA-ban való vagyonrészesedésről, ami azonban a befektetési vagyonjegy-tulajdonos érdekén kívül a privatizált vagyon terjedelmétől is függ. A részvények megrendelésének és átvételének feltételeit a vagyonjegytulajdonosok részéről a befektetési vagyonjegyek kiadására és felhasználására vonatkozó, 1991. 9. 5-én kiadott szövetségi kormányrendelet szabályozza. A Szlovák Köztársaság Nemzetivagyon-kezelő és Privatizációs Minisztériuma, A Cseh Köztársaság Nemzetivagyon-kezelő és Privatizációs Minisztériuma 1 A jövedelmi adóról szóló 157/1989 Tt. számú törvény, a későbbi előírások szövegezésében; A lakossági jövedelemadóról szóló 389/1990 Tt. számú törvény a későbbi előírások szövegezésében. Chlo kupónové knílky A 12345678-0 c«.,««. 09 CWo kupónoví knftky 12345678-0 B 09 '*)KiSIÍ]PíKrJ£T/ aSfJUkJüa D fax őklokupónovéknfiky lOS 1 *21314^6*71815] C 12345678-0 Cftto ki 09 atüsinkl 100 0 S BSíI iJlíitiZlHBHíl BfűíJCQaaa vyptnénfcti ftdkft 1 too Vyplrtte pílloienou 100 ternou proplsovacf Saíuf/Jnl tuikou eltelné podle KW pfedepsaného vroni 1—i—,—I—I pfcmadovyznatcnych i-L.I-J. I 100 rámeíkú. .CLu^i Agrárvilág Bőséges termés olajos magvakból Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) az 1991/92-es idényben 223,79 millió tonnára becsüli a világ olajos magvakból várható termését. Ez az előző évi termésnél 2,8 százalékkal több, és egyben új termési rekord lenne. A világon termesztett olajos magvak 48 százaléka szója, ebből az új szezonban 107 millió tonnára lehet számítani, 3,3 százalékkal nagyobb mennyiségre, mint az előző idényben. Főleg Brazília növeli szójatermelését - 13 százalékkal, 17,5 millió tonnára -, de a legnagyobb mennyiséget most is az Egyesült Államok termeli: 53,6 millió tonnát, annak ellenére, hogy ez a termés csak 2,5 százalékkal több az előzőnél. Repcéből az új termesztési időszakban 27,1 millió tonna termés várható (5,1 százalékkal több, mint az előzőben). A legnagyobb termelő, Kína, 2 százalékkal, 7,1 millió tonnára növelheti repcetermését. Ezt az EK-országok az 1990/91-es termésnél mintegy 14 százalékkal több, 7,07 millió tonnás termésükkel csaknem utolérik. Földimogyoróból 1,8 százalékkal több, 22,5 millió tonna termés várható, pálmamagból 6,8 százalékkal, 3,59 millió tonnára nőhet a termés, napraforgóból 1,9 százalékkal 21,6 millió tonnára, lenmagból 10,3 százalékkal, 2,1 millió tonnára. Korpából 3,4 százalékkal, 4,81 millió tonnára csökkenhet a termés. Szőlőtúltermelés Magyarországon A magyar kormány ígéretet tett arra, hogy - a búzához hasonlóan - interveniális borszőlő-felvásárlással próbál enyhíteni a túltermelés okozta nehézségeken. Ehhez azonban 300 millió forintra van szüksége; ezt a pénzösszeget a parlamentnek a hónap végéig kellene jóváhagynia. A túlkínálat megelőzése érdekében a kormány a jövőben csökkenteni szeretné a borszőlő termesztését a nem hagyományos szőlőtermő vidékeken és ki szeretné szántatni a kevésbé jó minőségű fajtákat. Erre az intézkedésre azért is szükség van, mert a magyar borok és párlatok nem felelnek meg az Európai Közösségek által előírt szabványnak, így Magyarország ezekkel az áruféleségekkel nem érvényesülhetne az EK-piacokon. Tovább csökken a szovjet hústermelés A Szovjetunió marha- és borjúhústermelése 1992-ben 3-5 százalékkal is mérséklődhet, mert a központi intézmények szétesése miatt beszűkül a gabona- és takarmány-kínálat. Az elemzés szerint nem jobb a helyzet a sertés-, a bárány-, a birka- és a kecskehús esetében sem. Nehéz a szovjet üzletekben tisztességes húst kapni. A vásárlók arra kényszerülnek, hogy rossz minőségű és szakszerűtlenül darabolt húst vegyenek át. Pedig a kereslet nagy. A tenyésztők és a feldolgozók képtelenek a keresletet kielégíteni, mert egyrészt jövedelmezőségi helyzetük igen rossz, másrészt pedig hatalmas veszteség keletkezik, miközben az árut a termelőüzemekből az üzletekbe szállítják. Ahelyett, hogy az állatállományt töltenék fel, a takarmánykínálatot növelnék, s az üzlethálózatot javítanák, a jelek szerint a meglévő állatállomány további levágásában látják a kiutat a Szovjetunióban. Ez ma már olyan méreteket ölt, hogy a tenyészállatok sem élveznek kivételt. A Szovjetunió újabb kori történelmében a múlt évben fordult elő először, hogy a hústermelés csökkent: akkor ugyan még csak 1 százalékkal. A vágások száma - mindenekelőtt a teheneké - 1989 vége óta folyamatosan növekszik, miközben az asztalokra nem kerül több hús. Mindezek ellenére az amerikai elemzés a húskínálat további csökkenését prognosztizálja, amin az a központi törekvés sem változtat, hogy emeljék az állatok felvásárlási árát. Egyre népszerűbb a kivi A nyolcvanas években a kivi a legközkedveltebb gyümölcs volt, de a szakemberek szerint népszerűsége még legalább 4-5 évig nem csökken. Az idei kivitermés világviszonylatban a tavalyi 625 ezer tonnáról várhatóan 1.08 millió tonnára nő. Az elmúlt évben a legnagyobb kivitermelö Olaszország (270 ezer tonna) és Új Zéland (230 ezer tonna) volt. Ot éven belül Olaszország 400 ezer, Új Zéland pedig 300 ezer tonnára szeretné növelni a termést. Hasonló ütemben emelkedik a kivifogyasztás is. Olaszországban és Belgiumban például évente egy személyre 1,6 illetve 1,5 kg jut ebből a gyümölcsből. Az elkövetkező években várhatóan Írországban és Spanyolországban is nagymértékben fokozódik a kivifogyasztás. Túlkínálat a kaucsukpiacon A kaucsuktermelők hiába remélték, hogy az idén javul a piaci helyzet. A londoni International Rubber Study Group legújabb adatai szerint az idei első negyedévben természetes és szintetikus kaucsukból együtt 3770 tonnát használtak fel a világon, 80 ezer tonnával kevesebbet, mint tavaly, ugyanebben az időszakban. Szintetikus kaucsukból az idei első negyedévi felhasználás 2430 ezer tonna volt, a tavalyi 2510 ezer tonna. Természetes kaucsukból változatlanul 1340 tonna fogyott, de az Egyesült Államokban és az EK-országokban kisebb, Japánban, Kínában, Dél-Koreában és Tajvanon nagyobb lett a felhasználás mértéke. A keresletváltozáshoz a szintetikus kaucsuk gyártói jobban tudtak alkalmazkodni; a tavalyihoz képest az idei első negyedévben 150 ezer tonnával, világviszonylatban 2420 ezer tonnára csökkentették a gyártás mennyiségét. Természetes kaucsukból viszont 90 ezer tonnával többet termeltek a világon, 1370 ezer tonnát. A túlkínálat az árakon is megérződik, a Nemzetközi Kaucsukegyezmény napi indikátorára idei első negyedévben kilogrammonként 177.8 malaysiai cent volt (tavaly 183,1 cent), a második negyedévben is csak alig több, 178,2 malaysiai cent (tavaly 182,7 cent). (A Hospodárske noviny és a Napi Világgazdaság nyomán)