Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-03 / 192. szám

1991. október 3. Szabad ÚJSÁG Folytatódik a vukovári csata Ádáz harcok Szlavóniában Horvátországban tegnap délelőtt is folytatódtak a harcok. Ádáz összecsapásokat jelen­tettek Vokuvárból, ahol a hadsereg a horvát gárdistákat kiszorította a környező falvakból, és bezárta az ostromgyűrűt a város köruL Horvát gárdisták kezén van a város egyötöde. Vinkovci és Eszék között is harcokra került sor. Eszéken nem csillapul az ak­­natüz. Szerb jelentések szerint a város­ban a horvátok 30 ezer fegyverest von­tak össze, és újabb erősítéseket kapnak. Egyre több a polgári lakossággal szembeni kegyetlenkedés mindkét fél oldalán. A belgrádi rádió szerint Polja­­na községben 150 öreget, nőt és gyer­meket tartanak túszként, és élő pajzs­ként használják őket a horvát erők. A belgrádi napilapok bejelentették, hogy Szerbia leállította a villanyáram szállítását Horvátországba. Ez válaszlé­pés arra, hogy a horvát kikötőkből leál­lították a kőolaj szállítását Szerbiába, ami jelentős energetikai nehézségeket okozott. A második napja folyó vukovári csa­ta folytatódik, és a szövetségi hadsereg a harcokba páncélos egységeket, tüzér­séget és gyalogságot vetett be. A város stratégiai fontosságú, és az elmúlt hó­napokban gyakran volt bombatámadá­sok célja. Vinkovci és Vukovár között megszakadt az összeköttetés. A horvát fegyveresek felrobbantottak egy hidat, hogy lefékezzék a katonák előrenyomu­lását. A belgrádi rádió szerint az offenzíva a katonai fegyelem lazulása és a sebe­sültek elszállítása körüli nehézségek el­lenére folytatódik. Egy rádióriporter szerint, aki a helyszínen tartózkodik, a katonák gyakran pánikba esnek, és a tisztek közt is nézeteltérések vannak. Montenegróban a helyi katonai pa­rancsnokság mozgósította egyik alaku­latát, hogy a szövetségi hadsereg segít­ségére keljen. A szövetségi hadsereg folytatta Dubrovnik kikötő tüzérségi bombázását. A térséget elvágták Hor­vátország többi területétől. A harcok­ban részt vesznek a hadihajók is. Az Európai Közösségek megfigyelői tevékenységüket Horvátországon és Romániai tudósítás Szlovénián kívül kiterjesztik Bosznia- Hercegovinára is. A megfigyelők misz­­sziójának központja Zágrábban van. Ki­helyezett központjaik Ljubljanában és Belgrádban működnek, a harmadikat most hozzák létre Szarajevóban. Tegnapra ismét összehívták a jugo­szláv államelnökséget. A kollektív ál­lamfői testület napirendjén védelmi kérdések szerepelnek. Az ülésre meg­hívták Kadüevics védelmi minisztert, helyettesét és a vezérkar főnökét is. A fő kérdés nyilván az lesz, hogy alkotmá­nyos-e a több helyütt kihirdetett moz­gósítás, mert ilyen joga csak az államel­nökségnek van. Tudjman horvát elnök még kedden javasolta, hogy állítsák le a harcokat, és tárgyalják meg a horvát és a szövetségi fegyveres erők kölcsönös viszonyát. A szövetségi hadsereg képviselői tegnap közölték, hogy elvetik Tudjman javasla­tát, mert Horvátország továbbra is mozgósít, összpontosítja és átcsoporto­sítja erőit, folytatja a laktanyák blokád­ját és a szerb községek elleni támadáso­kat. A vádakat Tudjman elutasította. A Borba című belgrádi lap azokról a híresztelésekről ír, miszerint a védelmi minisztert házifogságban tartják. Kosz­­tics, az államelnökség alelnöke cáfolta a híreszteléseket, és kijelentette, hogy Kadijevicset nem tartóztatták le. A je­lek szerint azonban a hadsereg vezeté­sében „valami történik”. Jól értesült körökre hivatkozva a lap közli, hogy a vezetésben ellentétek vannak, mert egyes parancsnokok szerint a Horvátor­szág elleni fellépés túlságosan enyhe, és ezért nagyok a veszteségek. Egyes érte­sülések szerint a radikális tisztek kerül­tek túlsúlyba a hadsereg vezetésében. A kérdésre a választ nyilván a katonai kér­désekkel foglalkozó államelnökségi ülés adja meg. Stolojan az új miniszterelnök Bukarestben Ion Iliescu államelnök kijelölte Petre Roman utódját, így Ro­mánia új miniszterelnöke Teodor Du­­mitru Stolojan lett. Stolojant a Nemze­ti Megmentési Front jelölte a kormány­fői tisztségbe, bár politikailag függet­lenként tartják számon. Teodor Stolo­jan negyvennyolc éves, 1966-ban végez­te el a Bukaresti Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem pénz-, hitel- és könyvelési karát. 1989 előtt dolgozott a pénzügyi A belovari Kmjak házaspár otthona a szövetségi hadsereg harckocsizóinak tüzérségi támadása után (Telefotó: ÓTK/AP) A német újraegyesítés első éyforulója Mélyponton, de élénkülőben a gazdaság és élelmiszer-ipari minisztériumban. Jó ideig ő volt Petre Roman kabinetjének pénzügyminisztere, 1991 májusától pe­dig a nemzeti privatizációs ügynökség elnöke. Megfigyelők véleménye szerint Romániának most épp egy ilyen gazda­sági felkészültségű vezetőre van szüksé­ge-Szerdán Iliescu államfő Stolojant bemutatta Alan Greennek, az USA bukaresti nagykövetének. Stolojan kijelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának a román gaz­daság törékeny egyensúlyának helyreál­lítását tartja. Az országban nincsenek semmiféle tartalékok, és ezért elsősor­ban e probléma megoldására kell össz­pontosítani a figyelmet — mondta Sto­lojan. Az új román miniszterelnök el­mondta, hogy az összes romániai párt vezetőivel és képviselőivel fogja meg­tárgyalni új kormánya összetételét. SZŐKE LÁSZLÓ, Csíkszereda Ma van egy éve, hogy újraegyesült a mesterségesen kialakított két né­met állam. Az ország keleti részében a többi közép- és keleteurópai ál­lamhoz hasonlóan bonyolult társa­dalmi változások mennek végbe. Weizsäcker államelnök az évfor­duló előestéjén általában kedvezően ítélte meg a gazdasági helyzetet. A legnagyobb problémának a változá­sok emberi vonatkozásait nevezte, hiszen éppen az évforduló küszöbén robbant ki az idegengyűlölet és az erőszakhullám Németországban. A gazdaságkutató intézetek álta­lában megegyeznek abban, hogy az ország keleti része-most mélyponton van, de már ez év második felében bizonyos élénküléssel lehet számol­ni, amely jövőre folytatódni fog. A szövetségi kormány támogatja a ke­let-német országrészek gazdasági fejlődését. 1990 felétől mindmáig e térségben 100 milliárd márkát ru­háztak be. A jövő évi költségvetésből minden negyedik márka az egykori NDK területének fejlesztését szol­gálja. Már idén megállt az ipari ter­melés csökkenése, és felépülőben van az építőipar is. Gyorsul a privati­zálás, lassan létrejön a középosztály, növekszik a hazai gyártmányok irán­ti kereslet: A munkanélküliség még mindig igen nagy, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy 2 millió ember új munkalehetőséget talált az átképzés után. A kelet-német tartományok­ban ez idáig 470 ezer új cég jött létre. Lengyelországi látogatás félreértésekkel Miklosko helyreigazít Frantiáek Miklosko a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke lengyelországi láto­gatása során nyilatkozott azokról a hír­­ügynökségi jelentésekről, amelyek sze­rint a Gremekkel, a lengyel Szejm kül­ügyi bizottságának elnökével folytatott tárgyalásain azt mondta volna, hogy a Csehszlovákia—Magyarország—Len­gyelország „háromszöget” „négyszöggé” kellene átalakítani, amelyben Szlovákia egyenjogú tag lenne. Mikloáko a Cseh­szlovák Sajtóiroda munkatársának kije­lentette, hogy „a csehszlovák—magyar probléma lényegében szlovák—magyar, a csehszlovák—ukrán probléma pedig nagyobbrészt szlovák—ukrán probléma, és ez vonatkozik Szepesség és Árva kér­désére is”. Az SZNT elnöke hozzátette, hogy olyan, problémákról van szó, ame­lyeket elsősorban a szlovákoknak kell megoldaniuk, és csak azután foglalhat állást a szövetségi kormány. „Ha mi nem találunk módot az együttélésre, nem lesz békesség.” Ezzel kapcsolatban MikloSko tréfásan megjegyezte, hogy olyan há­romszögről lesz szó, amelynek négy sar­ka lesz. Szerinte szavainak interpretálá­sában csúsztatás történt. Az SZNT küldöttsége tegnap befejezte háromnapos lengyelországi látogatását. Tegnap még megtekintette Krakkó neve­zetességedé és találkozott a lengyelországi szlovák kisebbség képviselőivel. Moszkvai emberjogi konferencia roma képviselőjének sajtóértekezlete Cigányellenesség Csehszlovákiában Tegnap reggel a szovjet Szojuz TM-13 tí­pusú űrhajóval Bajkonur űrrepülőtérről közös szovjet—osztrák legénység indult a Mir űrállomás felé. Az űrhajó parancsno­ka a tapasztalt Volkov, tagjai a kazah származású Albakirov berepülőpilóta és Franz Viehböck harminc éves osztrák mérnök. Képünkön az első osztrák űrha­jóst láthatjuk a felszállás előtt (Telefotó: ŐTK/AP) Európában a cigányellenes erőszak megnyilvánulásai nö­vekvőben vannak, és nem kizárt, hogy a politikai és gazdasági vál­ság nyomában sok országban megsokszorozódnak a romák ellen a támadások A legros­szabb a helyzet Csehszlovákiá­ban, ahol 1990 januárja óta 23- szor támadtak meg cigányokat, miközben 12 személyt megöl­tek Ezt Moskvában tegnap kö­zölte Nkolae Gheorghe, a Ro­mák Világszövetsége európai bizottságnak elnöke A sajtóértekezleten, melyet a helsinki folyamat moszkvai emberjogi konferenciája kere­tében rendeztek, Gheorghe kedvezően is nyilatkozott Csehszlovákiáról, mert szerin­te itt dolgozták ki a legjobban a roma nyelv oktatásának prog­ramját, és a cigánykérdést par­lamenti szinten tárgyalják Gheorghe kijelentette, hogy a legidőszerűbb a balkáni cigányság problémája, főleg a romániai és jugoszláviai romák vándorlása Nyugat-Európa felé. Németországban idén már 91 ezer személy kért me­nedékjogot, 81 százalékuk ro­ma volt. Az Európai Közössé­gek országaiban 1 400 000 ro­ma él, és számuk Európa többi országában 5 300 000. Ezek egyharmada romániai. Cseh­szlovákiában a statisztika sze­rint félmillió roma él. Az European című lap közli annak a felmérésnek az ered­ményét, amellyel azt kutatták milyen érzéseket táplálnak az emberek a nemzetiségi és etni­kai kisebbségekkel szemben. Csehszlovákiai vonatkozásban a felmérés szerint a lakosság 91 százaléka gyűlöli a cigányo­kat. Meglepő adat, hogy a nemzeti kisebbségek tábláza­tában a szlovákok is szerepel­nek, akikkel szemben Cseh­szlovákia lakóinak 23 százalé­ka érez ellenszenvet. E táblázat szerint a szlovákok iránti ellen­szenv három százalékkal na­gyobb, mint a zsidókkal és a németekkel szemben. 'LGA HAVLOVA, a csehszlovák köztársasági elnök felesége Jeruzsálem­be érkezett, ahol tárgyalásokat folytat a szociális és egészségügyi, valamint kultu­rális és jótékonysági szervezetek képvi­selőivel. Találkozik Herzog izraeli ál­lamfővel is. A SZOVJET HADSEREG drámai változások küszöbén áll — jelentette ki Borisz Pankin szovjet külügyminiszter New York-i sajtóértekezletén. A szerke­zeti változásokkal kapcsolatban jelentő­sen csökken a hadsereg létszáma. Az atomleszerelés ügyében Pankin szerint a szovjet és amerikai szakértők már októ­ber 9—10 én találkoznak Washington­ban. L engyelországban több mint ötezer hamis bankjegyet foglalt le a rendőrség. A legújabb hamisítványok külföldről származnak, és százdolláros­­címletekben juttatják forgalomba őket, főleg külföldiek útján. A lengyel pénzha­misítók inkább az egymillió zlotys bank­jegyet utánozzák, de megpróbálkoztak már eredeti egydolláros és ötdolláros bankjegyek „módosításával” úgy, hogy nullákat festettek a számjegyekhez. N émetországban ma 79 mil­lió ember él, ebből 5 millió a külföldi. Ezt a legújabb statisztikai évkönyv közli, amely 50 év után először közöl egész Németországra vonatkozó adatokat. Az ország legsűrűbben lakott területe Észak-Rajna—Vesztfália, ahol 502 em­ber él egy négyzetkilométeren. Tavaly 397 ezer külföldi, főleg szovjet, lengyel és román állampolgár telepedett le Né­metországban. Gorbacsov szovjet elnök rövid könyvet írt az augusztusi államcsínykí­sérletről. A könyv a Novosztyi kiadó gondozásában jelenik meg. Állítólag kül­földön is kiadják. Ezenkívül a TASZSZ hírügynökség és a CNN televíziós társa­ság közösen ugyancsak könyvel készül kiadni az államcsínykísérletről. Tűz ütött ki a Fehér tengeren, Ar­­hangelszk kikötő közelében egy szovjet tengeralattjárón. A szerencsétlenségre gyakorlórakéta kilövése során került sor. A tengerbe nagymennyiségű rakéta­hajtóanyag került. M oszkvában az szkp kb épü­letébe költözik Jelcin orosz elnök irodá­jának egy része. Jelcin továbbra is az úgynevezett „fehér házban” székel majd, és a volt pártközpontba az orosz kor­mány és néhány köztársasági minisztéri­um költözik. K uba külügyminisztere az ENSZ közgyűlésén mondott beszédében köve­telte, hogy az Egyesült Államok szüntes­se be a szigetország gazdasági blokádját. A szovjet kiképzőbrigád távozásával kapcsolatban arra szólította fel az Egye­sült Államokat, hogy szintén vonja ki egységeit a guantanamoi katonai tá­maszpontról. Borisz PANKIN szovjet külügy­miniszter bejelentette, hogy a hét legfej­lettebb ipari állam szakértői október 14- én Moszkvába utaznak, hogy a Szovjet­unió gazdasági szükségleteiről tárgyalja­nak. Á szakértői látogatás a holland kül­ügyminiszter kezdeményezésére valósul meg. A Kurill-szigetekkel kapcsolatban Pankin kijelentette, hogy a területet nem cserélik ki pénzügyi segélyért, mert fi­gyelembe kell venni az ott élő orosz la­kosság érdekeit is. A FÜLÖP-SZIGETEK elnökasszo­nya bejelentette, hogy az Egyesült Álla­moknak 3 éven belül el kell hagynia az ország területén levő támaszpontjait. Az elnökasszony titkára szerint Aquino visszalépett attól a tervétől, hogy az amerikai támaszpontok kérdéséről nép­szavazást rendeljen el. KjRGÍZLA, Türkménia és Azerbaj­dzsán szovjet köztársaságok részt akar­nak venni az Iszlám Konferencia Szerve­zete munkájában. Azerbajdzsán és Türkménia megfigyelőként, Kirgizia pe­dig vendégként akar résztvenni a konfe­rencián. A szovjet közép-ázsiai köztár­saságok külügyminisztereit meghívták az iszlám országok külügyminisztereinek isztambuli értekezletére.

Next

/
Thumbnails
Contents