Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-22 / 208. szám

1991. október 22. 3 \ A leggyengébbek védelmében II. János Pál pápa befejezte tíznapos brazíliai látogatását. Sal­vadorban a szabad ég alatt 100 ezer ember előtt celebrált misét. Reményét fejezte ki, hogy a kö­zel-keleti békekonferencia Mad­ridban minden nép jogait megvé­di majd, főleg a leggyengébbe­két. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tárgyaló feleknek szem előtt kellene tartaniuk a térség vallási vonatkozásait is. Brazília helyzetét borúlátóan ítélte meg, azt mondta, hogy a gazdag ki­sebbség hatalmas földterületeket tart ellenőrzése alatt, és az embe­rek többsége nyomorban tengő­dik. „1980-ban, amikor legutóbb meglátogattam Brazíliát, az em­berek éhesek voltak. Most éhen­­halnak” — mondta a pápa. Fel­szólított a mezőgazdasági földte­rületek eddiginél igazságosabb felosztására és arra, hogy az ál­lam politikájában jobban érvé­nyesüljenek a keresztény elvek. NA TO- közgyűlés Madridban Tegnap nyílt meg Madridban az Észak-Atlanti Közgyűlés 37. ülésszaka. Felipe Gonzalez spanyol kormányfő az ülésen kijelentette, hogy a Nyugat-Eu­rópai Unió és a NATO közös katonai alakulatainak létrehozása elejét venné e két szervezet szerepe párhuzamosságá­nak. Manfred Wömer, a NATO főtitká­ra kijelentette, hogy az Észak-Atlanti Szövetség az egyetlen olyan szervezet, amely biztosítani képes tagállamainak biztonságát. „Szakadás az Észak-Atlanti Szövetségben katasztrófa lenne” — je­lentette ki Wömer. Felkérte Franciaor­szágot és Németországot, hogy ponto­sítsák javaslatukat, miszerint közös eu­rópai hadtestet állítanának fel és hatá­rozzák meg küldetését és feladatait. A közös haderő létrehozásának javaslatát a NATO-n és a Nagy-Britannián kívül a tagállamok többsége nem ellenezte. Gazdasági térség akadályokkal Az Európai Közösségek és az Euró­pai Szabadkereskedelmi Társulás teg­nap Luxemburgban újabb kísérletet tett arra, hogy megteremtse az egységes gazdasági térséget, amelyet 19 ország képezne, területükön 380 millió lakos­sal. A tanácskozáson résztvettek a köz­lekedési, kereskedelmi és külügymi­niszterek. Azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy áthidalják a három fő aka­dályt, amely e gazdasági együttes kiala­kításának útjában áll. Az akadályok: Svájc és Ausztria nem akaija korlátozás nélkül átengedni területén az EK teher­forgalmát, Izland és Norvégia kívülálló államoknak nem akarja megengedni, hogy halban gazdag vizeiken halássza­nak, a szabadkereskedelmi társulás tag­országai pedig nem akarnak hozzájárul­ni az EK szegényebb területeinek tá­mogatásához. Határzárlat Az ukrán hatóságok ideiglenesen le­zárták az ungvári határátkelőhelyet a Csehszlovákiába igyekvő turisták és lá­togatók elől. Ezt a TASZSZ hírügy­nökség jelentette be azzal az indoklás­sal, hogy a határátkelőhely térségében tarthatatlanná vált a higiéniai helyzet. Hasonló intézkedéseket foganatosítot­tak néhány Lengyelországba vezető ha­tárátkelőhelyen is. A Csehszlovákiába és Lengyelországba irányuló turistaára­datban sok olyan személyt lepleztek le, akik a kiutazásokat előnyös bevásárlá­sokra és csempészésre használták fel. A csehszlovák—szovjet határ szovjet olda­lán hosszú gépkocsisorok alakultak ki, amelyekben több napot is várni kellett az átkelésre. Jovics: leplezik a horvát fasizmust Vukovár és Dubrovnik még csatatér ___________________Szabad újság______________ A jugoszláv államelnökség szerb szárnya Horvátországra hárítja a fele­lősséget a legújabb, immár tizedik tűzszünet megsértéséért. A csonka elnökség az Európai Közösségek javaslatait lényegében elutasítva arról döntött, hogy levélben tájékoztatja álláspontjáról a hágai konferenciát és az EK-képviselőket A levél szerint Jugoszlávia létezik, sorsáról a tagköztársaságok és a parlament döntenek. Horvátországban hétfőre virradóra valamivel nyűgödtabb volt a helyzet, bár harcokat jelentettek Vukovárról és Dubrovnik környékéről. Máshol hall­gattak a fegyverek, amit a hirtelen bekö­szöntött hideg időjárással, a helyenkénti havazásokkal magyaráznak. Dubrovnik környékén a hadsereg tüzérségi támadá­sa nyomán hat személy vesztette életét. Kupari üdülőközpontban a zágrábi rá­dió szerint több házat és két szállodát döntöttek romba. A belgrádi televízió közölte néhány katona és szerb fegyveres véleményét, akik vitatják a tűzszüneti megállapodá­sok eredményességét. Olyan vélemé­nyeket is hangoztatnak, hogy a harcot a győzelemig folytatni kell. A jugoszláv katonák a horvát fegyvereseket vádolják azzal, hogy minden tűzszünetet helyi fegyveres támadásokra használnak ki. Az Európai Közösségek javaslata ugyanolyan, mint az első világháború ki­robbanásához vezető osztrák—magyar ultimátum. Ezt a szerb nép elutasítja — nyilatkozta Sesej Csetnikvajda, a szerb radikálisok vezetője. Boriszav Jovics, a jugoszláv államel­nökség szerb tagja elmondta: az egye­sült Németország Európában átvette a vezető szerepet, és céljait tisztán straté­giai megfontolásból támogatja Ausztria és Magyarország is. Bizonyos európai erők, amelyek ebben a térségben két vi­lágháborút elvesztettek, most megpró­bálják semmissé tenni ezeknek a hábo­rúknak az eredményeit. Hozzátette, hogy az államférfiak és a diplomaták mindent nagyon jól tudnak a jugoszláviai válságról, de ennek ellené­re csakis a saját érdekeik szerint csele­kednek. Azért leplezik a horvátországi Iráni fenyegetőzés A spanyol kormánynak tudatosítania kellene a következményeket, ha orszá­gában megrendezi a közel-keleti béke­­konferenciát. Számolni kell vele, hogy ez a döntés reakciót vált ki — írja a Dzsamhur Iszlami című iráni napilap. A lap óva inti a madridi vezetést, hogy csatlakozzék az Izraelt támogató országokhoz. Az ilyen támogatásért, amely a palesztin nép gyötrelmeit fokoz­za „drágán meg kell fizetni”. Rafszandzsáni iráni elnök hivatalo­san is kifejtette, hogy nem ért egyet a madridi konferenciával. Kurd hontalanok százezrei igyekez­nek ideiglenes lakóhelyet teremteni maguknak. A képünkön látható csa­lád otthonát Pendzsvin faluban az iraki hadsereg szétlőtte, és a telet eb­ben, a lerombolt ház maradványai­ból épült kunyhóban próbálja átvé­szelni (Telefotó: CSTK/AP) fasizmust, mert nem akarják, hogy ki­tűnjön — saját céljaikat egy fasiszta rendszer segítségével valósítják meg.A jugoszláviai albánok önálló kormányt alakítottak. Ezt tegnap a TANJUG hír­­ügynökség közölte. A hír szerint az al­bán parlament, amelyet a szerbek annak idején betiltottak, egy orvost választott A moszkvai Kremlben megnyílt az új összetételű szovjet parlement első ülése. Belorusszián és az Oroszországi Fö­deráción kívül az öt közép-ázsiai köztár­saság elküldte képviselőit az ülésre, de Ukrajna csak a december elsejei refe­rendum alapján dönt véglegesen a par­lamenti részvételről. Grúzia, Örmény­­ország nem képviselteti magát az ülésen, Azerbajdzsán és Moldova megfigyelő­ként vesz részt az ülésen. Gorbacsov elnök a parlament ülésén beszédet mondott, amelyben sürgette a széleskörű gazdasági reformok mielőbbi Román lap ijesztgetése ,A- közép-európai trojka,” — írja a Lumea című román hetilap — „tehát Csehszlovákia, Magyarország és Len­gyelország szemmel láthatóan a NATO- hoz akar csatlakozni és ezzel előnyökre akar szert tenni a többi kelet-európai or­szág róvására”. A kommentár bírálja a visegrádi hármak közeledését a NATO- hoz. A lap azt írja, hogy a három ország bármilyen eszközzel részt akar venni a jugoszláviai válság megoldásában. „Tu­datosítja-e Havel, Walesa és Antall, hogy békefenntartó erők kiküldésére tett ja­vaslatuk és bekapcsolódásuk a véres pol­gárháborúba bumerángként visszaüthet? Világos, hogy a hármak mesterségesen meg miniszterelnökké, aki eddig az al­bán Kosovói Demokratikus Szövetség párttitkára volt. Az új miniszterelnök egy koalíciós kormány élén áll, amely­ben jugoszláviai albán politikai pártok képviselői és független személyiségek vesznek részt, néhány tagja a volt auto­nóm vezetésben is részt vett. A kabinet fő feladatának a szabad választások elő­készítését tekinti. Mint ismeretes, a ko­sovói albánok szeptemberben titkos népszavazást rendeztek, amelyen a „Szuverén Kosovói Köztársaság” mel­lett szavaztak. megvalósítását. Beszédében felelőtlen és veszélyes törekvésnek nevezte egyes köztársaságok önálló hadsereg alakítá­sára vonatkozó elképzeléseit. A szovjet belső helyzetet érintve Gorbacsov a leg­sürgetőbb teendők között említette a privatizáció felgyorsítását, az árliberali­zálást és a földreform véghezvitelét. Gorbacsov jelezte, hogy az új szövet­ségi szerződést már november közepén alá lehetne írni. Felszólította az ukrán parlamentet, hogy vegyen részt aktívab­ban a szövetségi szerződés kidolgozásá­ban. akarják saját értéküket növelni a politi­kai-stratégiai tőzsdén és mindenáron a NATO védőernyője alá akarnak kerül­ni” — írja a Lumea. Valamely állam csatlakozása egy szö­vetséghez feltételezi, hogy létezik egy erősebb ellenség. Ki fenyegeti a visegrá­di hármakat? Nem követi-e ez a törek­vés a térség stratégiai destabilizálását? Ki ellen lép fel a NATO a hármak elmé­leti csatlakozása után? Nyilvánvaló, hogy Bulgária és Románia ellen, mert a Szovjetunió már megkötötte megfelelő szerződéseit az Egyesült Államokkal — írja nem csekély fantáziával a Lumea cí­mű román lap. Három lány egy BMW-ért A Bild Woche című né­met hetilap a „bűn útjá­nak" nevezi az E—55-ös út nyugat-csehországi ha­tármenti szakaszát Az út mentén leányok csoportjai várnak a „kuncsaftra”. Nyilvánvaló, hogy a legré­gebbi mesterséget űzik A hatóságok tudnak erről, de dolgukba senki sem avatkozik be. Nemrég még itt „működött" Jana, Ilo­na és Viola, de az őket fut­tató cseh stricik egyszer­esük gondoltak egyet és a három lányt elcserélték egy használt BMW-re, amelynek értéke nem ha­ladja meg a kétezer már­kát. A lányok új tulajdo­nosa elismeri, hogy lénye­gében emberkereskede­lemről van szó és úgy véli, hogy jó üzletet csinált. Egy kelet-németországi nyilvá­nosházában alkalmazza őket, mert a német lányok inkább a nagyvárosokban „dolgoznak". A cseh lá­nyok ráadásul még ol­csóbbak is — egy órára 50 márkát kémek csupán. Az ilyen üzletek áldozatai ezek a 17 év körüli lányok akik alig tudnak németül Almokat szőnek de ezek­ből csak annyi valósul meg hogy az út porából a tiszta német nyilvánoshá­zakba jutnak — írja a Bild Woche. A tűzszüneti megállapodás megszegésének egyik színhelye: a Dubrovnikba vezető út. Képünkön a szövetségi hadsereg katonáit láthatjuk Dubrovnik határában. (Telefotó: CSTK/AP) Gorbacsov radikális reformokat sürget Szövetségi szerződés novemberben? Ki a NATO ellensége? ToMÁá G. MASARYK kéziratát, amelyen felvázolta a csehszlovák függet­lenségi nyilatkozatot, Václav Havel amerikai látogatása során átadják a csehszlovák elnöknek. A kézirat 1918 októberéből származik, csehül volt meg­fogalmazva és azután lefordították an­golra. Ez lett az az okmány, amely Was­hingtoni Nyilatkozat néven megalapozta Csehszlovákia létrehozását. BULGÁRIÁBAN közzétették a par­lamenti választások hivatalos végered­ményét, eszerint a Demokratikus Erők Szövetsége a szavazatok 34,36 százalé­kát, az eddig uralmon levő szocialisták pedig a szavazatok 33,14 százalékát kap­ták. A 240 tagú parlamentben a győztes pártnak 110, a Szocialista Pártnak 106, a Török Nemzetiségi Pártnak pedig 24 képviselője lesz. NORVÉGIA kiutasított nyolc szov­jet diplomatát. Az indoklás szerint tevé­kenységük nem volt összhangban a dip­lomáciai státusszal. Öten már elhagyták az országot, a többiek november 15-éig távoznak Norvégiából. D éL-LIBANONBAN a hadsereg vezetői és Izrael szabadonbocsátoll 300 arabot, akik között siíta és keresztény felkelők is voltak. Ez volt a feltétele annak, hogy szabadon engedjék a siíta szélsőségesek által fogvatartott nyugati túszokat. Petr PITHART cseh kormányfő, aki Nagy-Britanniában tartózkodik hi­vatalos látogatáson, előadást tartott az újjáalakuló Európa problémáiról. Az előadást a Királyi Nemzetközi Kapcso­latok Intézete rendezte. PÁRIZSBAN Mitterrand elnök pénteken fogadja Pankin szovjet külügy­minisztert. Pankin Egyiptomból utazik Párizsba és részt vesz a kambodzsai bé­kekonferencián. Az IZRAELI kormány szóvivője határozottan cáfolta azt az állítást, ame­lyet Seymour Hersh könyve tartalmaz, miszerint Samir izraeli kormányfő a Jo­nathan Pollard izraeli kém által beszer­zett adatokat a Szovjetuniónak továbbí­totta. A könyv olyan állítást is tartalmaz, hogy Izrael 300 atomfegyvertöltettel rendelkezik, amelyeket eddig háromszor helyezett harckészültségbe: kétszer 1973-ban az arab államokkal vívott har­cok során és egyszer az idei Öböl-hábo­rú idején. ZaIRE-BAN Mobutu elnök meg­fosztotta tisztségétől a nemrég kijelölt Tshisekedi kormányfőt. A miniszterel­nöki hivatalt lepecsételték. A kormány­főt a tisztségbe az ellenzék javasolta. Az ENSZ emberjogi küldöttsége Burmába utazott, hogy találkozzék a há­zi fogságban tartott Nobel-békedíj vise­lőjével. A küldöttség egyidejűleg meg­vizsgálja, betartják-e Burmában az em­berijogokat. K aliforniában hatalmas erdő­tűz pusztít. Oakland környékén 685 hek­tár erdő került veszélybe. A száraz időjá­rás és az erős szél miatt a tűz gyorsan terjed. IzRAEL F-16 típusú repülőgépek­kel megtámadta a Hizballah nevű irán­­párti siíta szervezet központját Dél-Li­­banonban. A hír szerint rombadönlöt­­ték a parancsnokság épületét és rendben visszatértek támaszpontjukra. A hírek szerint Izrael ezzel bosszulta meg három katonájának meggyilkolását. N émetország igazság­ügyminiszter e tegnap Moszkvában tár­gyalt Erich Honecker volt német vezető kiadatásáról. Honecker felesége vasár­nap ért vissza Moszkvába Chiléből, ahol nyilván politikai menedékjogot kért fér­je számára. JaSSZER ARAFAT az Öböl-hábo­rú óta először látogatott Kairóba és tár­gyalt Mubarak elnökkel. Arafat meg akarja nyerni Egyiptomot a palesztin ügy támogatásának a hónap végére ter­vezett közel-keleti békekonferencián. A SZOVJETUNIÓBAN befejezd dött az országban élő németek első kong­resszusa. A küldöttek megállapodtak ab­ban, hogy felújítják a szovjet németek Volgamenti autonóm köztársaságát. Az erről szóló határozatot továbbították az Orosz Föderáció vezetésének.

Next

/
Thumbnails
Contents