Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)

1991-10-19 / 206. szám

1991. október 19. 5 Szabad ÚJSÁG Számonkérés gyermekeink tekintetében Anyanyelv és Lehetünk-e pataki diákok? Kelet-Szhválda magyarlakta része az oktatás szempontjából mindig Sárospatak vonzáskörébe tartozott. Napjainkban is sok szlovákiai fiatal szeretne továbbta­nulni az ottani főiskolán. Ennek lehetőségeiről kérdeztük meg dr. Komáromy Sándort, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola igazgatóját. A „gondolatrendőrség progra­mozása” alól felszabadulván abban reménykedtem, hogy az eddig eg­zisztenciális okokból nyelvi megal­kuvásra kényszerülők immár dönté­seikben is szabadon kinyilvánítják hovatartozásukat. A népszámlálás eredménye, vala­mint a tavalyi és idei tanév első osz­tályainak létszámalakulása arról val­lanak, hogy nem így történt. A bízta­tó jelenségek mellett, sajnos, olyan intő „iskolapéldáról” is tudomást kell vennünk, mint a „Csermosnya­­völgyi szindróma”. Az ottani öt magyar település alig több mint kétezer lelket számlál. A lakosság több mint kilencven száza­léka magyar nemzetiségűnek vallja magát. Ennek ellenére az iskolakö­teles gyermekek közel nyolcvan szá­zalékát (!) szlovák nyelvű iskolába íratják-járatják a szülők. A dernői magyar alapiskola tanu­lóinak létszáma évről-évre csökken. Az utóbbi hét évben mintegy húsz százaléknyit tesz ki ez a fogyatkozás. Az idei tanévben mindössze öt tanu­lóval indították az első osztályt. A dernői és a hárskúti magyar szülők, ritka kivétellel, összehangolt akció­ban szlovák iskolába járatják gyer­mekeiket. Tudni kell még, hogy eb­ben a két helységben csak szlovák nyelvű óvoda működik, melynek munkatervébe — kezdetben fel­sőbb utasításra — a szülők „átneve­­lését” is beépítette a hatalom. Gyer­mekeik szilárdan hiszik, hogy csakis a szlovák iskola biztosít „nagyobb érvényesülési lehetőséget”. Ha a gyermekeik jövőjét ily mó­don „biztosító” szülők előtt szóba kerül a magyarság fogalma, döbbe­netes tényre derül fény — szinte kivétel nélkül szégyellik magyarsá­gukat. Mint oly sokan mások, ők is képtelenek felfogni, hogy anyanyel­vűnk az a szilárd bárka, amellyel biztonságosan barangolhatunk a nyelvek óceánján, az ismeretek, a tudás birodalmában. Fontos tehát, hogy más, idegen nyelvek elsajátítá­sa előtt kellően megismerjük és megtanuljuk azt a nyelvet, amelyet az anyatejjel együtt szívtunk ma­gunkba. Mert az anyanyelv a tár­gyak, jelenségek megnevezésén kí­vül elvont gondolatokat, fogalma­kat, érzelmeket és népünk mentali­tását, évezredes barangolásának génjeinkbe kódolt történetét is kife­jezi, továbbadja megőrzendő, hasz­nos örökségként. Ez az az ősforrás, amely egyéniségünket csorbítatlanul kibontakoztatja, tudásszomjunkat legkönnyebben csillapítja... Vanyo Dezsőné iskolaigazgató szerint magyarságunkat naponta kell előállítanunk: legapróbb dönté­seinkben, cselekvéseinkben. Ma­gyarrá csak válni lehet. Senki sem születik magyarnak, de bárki azzá válhat. Bárki el is veszítheti magyar­ságát. Nem lehet régi, évszázados készletekből élni, mert ezeket ha­mar feléljük. Magyarságunk fogyó­eszköz, melyet újra meg újra elő kell állítanunk. — Annak érdekében, hogy ne kényszerüljön minden egyed és min­den nemzedék újrakezdeni a ta­pasztalást — folytatja a pedagógus —, az embereknek van egy olyan eszközük, amelynek segítségével az előző nemzedék a következőnek ké­szen kínál mindent, amit a dolgok természetéről egyszer már sikerült valakinek valamikor valahol meg­tudnia. — Ez az eszköz a nyelv. Annak a közösségnek a nyelve, amelyben az egyén nevelkedik, s amely a nyelvi­ség segítségével bevezeti őt a világba és elhelyezi benne. A beavatásra hi­vatott közvetlen közösség a család, az elsődleges eszköz pedig az anya­­nyelv. Ez a beavató munka a szülők dolga elsősorban. Amit a család ala­poz, azt az iskola továbbfejleszti. Továbbfejleszteni, persze, csak azt lehet, amit megalapoztak. Éppen ezért: „Kötelezővé kell ten­nünk az anyanyelv védőoltásait"­­mondjuk Sütő Andrással, aki így folytatja másutt: „Egymás szeme lát­tára kellene élnünk, magunk dolga lenne az odafigyelés, egymás szavai­nak megőrzése, amelynek griffmadár­­számyán kimenekül belőlünk a lélek. Mert ha egyedül halunk is meg: szük­séges vigaszunk a megsemmisülésben a hozzánk tartozók látható megmara­dása; szavaik fehér törölközője a for­ró homlokon. Számunkra pedig: erő­sítő hagyaték a lélek utolsó kiáltása: tudjátok-e, mire vigyázzatok? A böl­csőhely parancsára'” S akiben még ezek után sem „in­dul meg a lélek”, azok merítsenek iskola racionálisabb tudást Kosztolányi De­zső gondolataiból: „Csak bizonyos mennyiségű szót fogad magába az emberi agyvelő, a többit, mint terhet, kilöki. Az ilyen gyermek könnyen ki­elégül ítélete felületes, kifejezése pon­gyola.. Mind a nyelvérzéke, mind a gondolkozása elsorvad. Szavakban gondolkodunk, s nem csak a gondol­kozás hat vissza a nyelvre, hanem a nyelvtudás is visszahat a gondolko­zásra A gagyogó csoda gondolkozá­sát idő előtt elnyomorították szellem- i vakarcsot formáltak belőle... De aki már az anyanyelvét sem ismeri, az ember sem lehet. Ha valaki hottentot­tának akarja nevelni gyerme-két, az nevelje hottentottának De nem kap­kodhat jobbra és balra, mert akkor fiából hottentotta sem lesz, nemhogy világpolgár. Az ősi rendet nem lehet kijátszani... A természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk csak egyetlen édes anyanyelvet. ” A Csermosnya völgyében egye­dül a bárkái óvodában folyik jövőfe­lelős anyanyelvi oktatás, amellyel a magyar gyermekeket meg tudják tartani a dernői iskola, illetve a ma­gyar közösség számára. Ez az iskola akár kétszáz tanulót is elbírna. Jól felszerelt (kémiai, fizikai, termé­szetrajzi és nyelvi) szaktantermek­kel rendelkezik. S miután a bolsevik irányítási módszereiről ismert, kö­zösségromboló igazgatón sikerült túladni, a tantestületbe visszatért a családias derű és az alkotó szellemi­ség. A tanulók is oldottabbak és a szakköri elfoglaltságok csökkentésé­vel, illetve azok választhatóságával egyben szabadabbak is lettek. — Most már révbe is érnénk — vélekedik az igazgatónő—és hozzá­láthatnánk iskolánk lerombolt szel­lemiségének újbóli kialakításához, ha... Ha a nyelvi sovinizmust akarat­lanul is támogató, megtévesztett szülők a tévhitek és az álhumaniz­mus zsákutcájából visszatalálnának igazi valójukhoz, ahhoz az anyanyel­vi közösséghez, amellyel szemben felelősséggel és elszámolással tar­toznak. Mert Sütő András szavaival élve: „Akik kiléptek önmagukból, egyedül a gyermekkel jutnak vissza az egyetlen lehetséges otthon égtájai alá; a gyermekkel, aki anyanyelvének ösvényein elindulva a testvémyelvek testvérnépek humánumának közös tereiről küldheti majd köszönetét azért az egyetlen lehetséges indításért a bölcső felett virrasztóknak Mit csi­náltál a rád bízott talentumokkal? Nincs más számonkérés: csak gyer­mekeink tekintetében... ” KORCSMÁROS LÁSZLÓ — Arra a kérdésre, hogy miként jut­hatnak be a külföldi fiatalok a sárospa­taki főiskolára, a következőket tudom elmondani, hozzátéve azt, hogy az aláb­biak kizárólag a sárospataki Comenius Tanítókéző Főiskolára vonatkoznak. Nálunk egy befogadónyilatkozatra van szükség, amelyet magyar állampolgár tesz, magyar közjegyző előtt, a tovább­tanuló fiatal képzési költségeinek fede­zésére. Maga a felvételi alkalmassági, írásbeli és szóbeli vizsgából áll. Amennyiben a jelentkező mindennek sikeresen eleget tesz, felvételt nyer a fő­iskolára. Milyen más lehetőségeket kínál még intézetük? — Főiskolánk gyakorló, tehát már diplomával rendelkező óvónők, tanítók továbbképzésével is foglalkozik. A to­vábbképzés anyagi feltételeit a főiskola teremti meg, így minden nehézség nél­kül fogadni tudjuk a jelentkezőket, ter­mészetesen, egy meghatározott keret­számon belül. A továbbtanulni szándé-Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke: „Megítélésem szerint nagy je­lentőségű volt a találkozó. A határontú­­li magyar oktatásügy és a magyarországi oktatásügy képviselőivel több kérdés­ben sikerült megegyeznünk. A leggyü­mölcsözőbb eredményt a nyári tovább­tanulások kérdése hozta: hat-hét tan­tárgyból, valamint az iskolaigazgatók számára iskolavezetésből, -irányításból szervezünk nyári továbbképző tanfolya­mokat, táborokat Szlovákiában, Erdély­ben, a Kárpátalján és Magyarországon. Mindez összesen 740 pedagógust érint. Szövetségünk meghívást kapott a ma­gyar felsőoktatási intézményektől, vala­mint az anyanyelvi konferencia védnök­ségétől is, úgyhogy nyárra akár két-há­­romszáz helyet is tudunk biztosítani a pedagógusok továbbképzésére. A megegyezést abból kiindulva hoz­tuk, hogy az anyaország által nyújtott segítséget ne herdáljuk el, ugyanis az el­múlt évben sajnos sor került duplicitá­­sokra is, azaz egyazon témakörben több helyen is megszervezték a továbbkép­zést. Úgy érzem, sikerült a rendezvé­nyeket úgy összehangolnunk, hogy mi­nőségileg is többet tudjunk nyújtani, és a sehol sem rózsás anyagi helyzetet is a lehető legjobban tudjuk kihasználni. S hangsúlyozom: a továbbképzések szer­vezését minden kisebbségi magyar pe­dagógusszövetség felvállalta. A másik nagy eredmény, hogy a so­kak által felfújt magyarországi tovább­tanulás kérdésében rögzítettünk egy fontos dolgot: december első hetében találkozunk az Oktatásügyi Minisztéri­umban, amikor már megkapjuk a keret­számokat. Valószínűleg az idén sikerül­ni fog százszázalékosan kiküszöbölni azokat a problémákat, amelyek minden határontúli magyarságcsoportot érin­tettek. Természetesen lesznek elégedet­lenek is: azok, akiknek nem sikerült be­jutniuk a főiskolára vagy egyetemre, esetleg nem kapnak ösztöndíjat — de a legsimább, legreálisabb és leghumánu­sabb megoldást választottuk: minden szervezetnek ki kell dolgoznia a maga tervét, és ezeket decemberben egyeztet­jük az oktatási minisztériumban. A harmadik nagy jelentőségű dolog, hogy ezeket a maihoz hasonló közös ta­lálkozókat továbbvisszük: valamelyik határontúli pedagógusszervezet minden év őszén vállalja a találkozók megszer­vezését." Kamenár Éva, a Csehszlovákiai Magyar Amatőr Színjátszók Egyesült­kozóknak van még egy lehetőségük; szlovákiai magyar szervezetek ajánlása alapján felvételt nyerhetnek az úgyne­vezett nulladik évfolyamba, a Nemzet­közi Előkészítő Intézetbe (NEI), ahol felkészítik őket a felvételi vizsgákra. Amennyiben azokat sikeresen teszik le, ösztöndíjban részesülhetnek, amelyet a magyar kormány biztosít. Kiegészítés­képpen hozzátenném, hogy a hozzánk felvételt nyert külföldi hallgatók sem­miféle kedvezményes bánásmódban nem részesülnek, ugyanazoknak a kö­vetelményeknek kell eleget tenniük, mint magyarországi társaiknak. Emel­lett azt is fontosnak tartom, hogy a to­vábbtanulni szándékozók okvetlenül töltsék be a hazájukban működő — eb­ben az esetben szlovákiai — magyar nyelvű oktatási intézmények keretszá­mait. Furcsa helyzet lenne, ha ott be­töltetlen helyek maradnának, miköz­ben hozzánk egyre többen jelentkezné­nek. ÚJLAKI FERENC lének ügyvezető titkára: „Soros munka­­értekezletünk fő témája a színjátszó­fesztivál, valamint a vers- és prózamon­dó verseny struktúrájának megváltozta­tása volt. A Csemadok OV és az érintet­tek javaslatai alapján arra a döntésre ju­tottunk, hogy függetlenül attól, hogyan alakul a népművelési intézményhálózat anyagi helyzete, az együttműködés, a rendezvények koordinálása — idén is meghirdetjük az országos rendezvénye­ket: a Jókai Napokat és a Duna Menti Tavaszt. A Jókai Napokat az ideihez ha­sonlóan szeretnénk nemzetközi találko­zóvá tenni. Célunk, hogy műhelycentri­kussá, szakmai találkozóvá alakítsuk, akárcsak a Duna Menti Tavaszt. A leg­fontosabb változás: a vers- és próza­mondók versenye különálló rendez­vény, seregszemle lesz, más időpontban és más helyszínnel. Össze szeretnénk vonni minden kategóriát, hogy végre együtt versenyezhessenek, tanulhassa­nak egymástól kicsik és nagyok. Be sze­retnénk vezetni az öt mellé az egykor már létezett hatodik kategóriát is: saját műveikkel, írásaikkal versenyezhetné­nek itt az alkotók. S még egy újítás: be­vezetjük a ’’kötelező verset", amely min­den évben más-más alkotóhoz lenne kötve. így a versenyzőknek két művet kell majd tudniuk tolmácsolni. A próza­mondók esetében nem lesz ilyen szigo­rú, szerzőhöz kapcsolódó kikötés, ám ott is kötelezően két prózával kell je­lentkezni. Az országos tanács javaslata az, hogy az országos döntőt Rimaszom­batban rendezzük meg, hagyományt te­remtve ezzel Közép-Szlovákiában is, hi­szen ott mindeddig nem volt központi kulturális rendezvény. Vannak egészen közeli terveink, le­hetőségeink is: a magyarországi Diák­színjátszó Egyesület a Kecskeméti Nemzetközi Diákszínjátszó Találkozón, november 15—17-én 45 tanulni, tájéko­zódni vágyó emberünket tudja fogadni. Lesz egy háromnapos továbbképző no­vember végén a bábrendezők részére. Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön pedig januárban rendezik az első romániai magyar amatőrszínjátszó-fesztivált, ahová szintén kémek tőlünk egy fellépő csoportot. Vannak belső, szervezeti gondjaink is, amelyeket a küszöbön álló közgyűlé­sen meg kéne oldanunk: a jobb műkö­dés érdekében meg kell reformálnunk a belső szervezeti felépítést, s gond az is, hogy a taglétszámunk nem gyarapo­dott.” •rm-Pedagógusok figyelmébe! Pedagógusainknak nem kell bemutatni a „Köznevelés” című oktatási hetilapot. A negyvenhét éve hetente megjelenő, kitűnő magyarországi szaklap jőbarátként jelen volt és van iskoláinkon, segítve a tanítók, tanárok, nevelők felelősségteljes munkáját. Gazdasági nehézségekkel küszködő iskoláink és a pedagógusok egyre nehezebben teremtik elő az újságok, folyóiratok, szaklapok előfizetéséhez szükséges — gyakran igen­csak magas — összeget. Éppen ezért nagyon megörültem annak a rövid közleménynek, amely a Köznevelés szeptember 20-i számában jelent meg a következő szöveggel: „Szerkesztőségünk a maga eszközeivel megpróbál hozzájárulni a hatá­rainkon kívül működő magyar tanítási nyelvű iskolák sikeres munkájá­hoz. Szeretnénk minél több határainkon kívüli magyar iskolába ingyen eljuttatni a Köznevelést. Kérjük az igazgató kollégákat, rövid levélben jelezzék, ha lapunkra igényt tartanak.” A szerkesztőség címe: Budapest V., Vörösmarty tér 1. Levélcím: 1368 Budapest, postafiók 182. Szeretném továbbá felhívni a történelem szakos pedagógusok figyel­mét egy új kiadványra, amely október közepétől kapható a magyarországi könyvesboltokban. Az 1956-os magyar forradalom 35. évfordulója alkal­mából készült új Történelmi olvasókönyvet Litván György és munkakö­zössége állította össze, bevezetőjét Göncz Árpád köztársasági elnök írta. A könyv az események tömör összefoglalása és az összefüggések megvi­lágítása mellett foglalkozik a forradalom eszméinek utóéletével is. A szöveget fényképek és térképek egészítik ki. DOLNÍK ERZSÉBET Összehangoltabb együttműködést A kisebbségi magyar kulturális és művelődési szövetségek, szervezetek elmúlt hétvégi deáki tanácskozásán kézzelfogható, a továbblépést, együttműködést elősegítő eredmények is születtek. Ezekről kértünk rö­vid tájékoztatást Púkkal László, a Csehszlovákiai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents