Szabad Újság, 1991. szeptember (1. évfolyam, 165-189. szám)

1991-09-20 / 181. szám

4 Szabad ÚJSÁG 1991. szeptember 20. Fehérbor házilag Érdemes lebogyózni A leszüretelt szőlőfürtből sajto­lás előtt cefrét kell készíteni. így kiszabadul a bogyóhús levének egy része, amely a cefre szilárd részeiben található értékes anya­gok (szín, illat, zamat) oldószeréül szolgál. A cefrekészítés zúzással kezdődik, amit egybekapcsolha­tunk a kocsányok különválasztá­sával, vagyis a bogyózással. Jó tudni, hogy a kocsányban a bor minőségét rontó anyagokból van legtöbb, tehát a bogyózással min­denképpen javítjuk a bor minősé­gét. A másik oldalon számolni kell azzal, hogy a bogyózott alap­anyagból készült cefre nehezeb­ben sajtolható. Egészséges szőlő esetében a kénezést mellőzhetjük, pené­szes szőlő esetében pedig egye­nesen tilos kénezni. Ezzel szem­ben az illatos szőlőfajtákat (Csa­bagyöngye, Irsai Olivér, musko­tályok) célszerű kénezni (10/g 100 liter). Ha a bogyózás elmarad és a kocsányok még zöldek, a cef­rébe ajánlatos zselatint adni 10-20 g/100 liter), mert ezzel lé­nyegesen csökkenthetjük a ko­csányiról a mustba kerülő, ízrontó anyagok mennyiségét. A zselatint előbb tízszeres vízadagban mele­gen hígfolyóssá oldjuk fel, majd a cefréhez öntve alaposan kever­jük el. Ha a bogyózásra nincs is időnk, a cefre áztatására mindenképpen legyen gondunk. A bor minősége szempontjából a 2-4 óráig történő áztatás mindenképpen előnyös. Főleg akkor ne hagyjuk el az ázta­­tást, ha intenzív illatú szőlőnk van, s abból ún. bukébort szeretnénk készíteni. Még hosszabb (6—48 óra) áztatás szükséges, ha túl­érett vagy nemesén rothadt sző­lőkből különleges minőségű bort (természetes édesbort, tokaji bor­különlegességek) akarunk készí­teni. Magától értetődő, hogy a pe­nészes vagy rothadt szőlő cefréjét nem szabad áztatni, hanem azon­nal fel kell dolgozni. Jó tudni, hogy az áztatás időtar­tama hozzávetőlegesen a felére csökkenthető, ha a mérsékelten kénezett cefrét többször átke­verjük. A mustkészítési műveletek kö­zül a sajtolás a legidőigényesebb. Ennek ellenére ne kapkodjunk, folyamatosan és lassan növeljük a nyomást, ígw jobb a lékinyerés. Amikor a must már csak alig szi­várog, végezzünk két-három utánnyomást, majd lazítsuk fel a törkölyt. Régi tapasztalat, hogy két-három lazítással, minél ala­csonyabb végnyomással lehet elérni a legjobb összmustnyere­­déket. A bor minősége szempontjából legkedvezőbb összetétele a szín­mustnak van. Ez a sajtolás nélkül nyert szőlőlé, melyet a különleges minőség hívei rácsaknás vagy rá­csos álfenekű kádban választa­nak külön a cefrétől. Házi feldol­gozás esetén a színmustot általá­ban összekeverik a sajtolt must­tal, mert részben az egész tömeg minősége, másrészt a külön edé­nyekben való erjesztés, érlelés és tárolás egyszerűbbé tétele így kí­vánja meg. Nem beszélve arról, hogy az utóprésmust (ami az ösz­­szes nyeredéknek mintegy 3-8%-át adja) erjesztését szintén külön hordóban (ballonban) kelle­ne megoldani, ha mindenképpen kiemelkedő minőség elérésére tö­rekednénk. (Má) • HASZNOS TANÁCSOK • ÖTLETEK • INFORMÁCIÓK • Lassan a gyümölcsöskertekben is kezdetét veszi a szüret. Elsősorban a házikertekben és a kerttelepi kiskertekben érdemes figyelmet és időt szentelni a színelő szedésnek. Ha előbb csak a szépen fejlett, jól beszíneződött gyümölcsöket szedjük le, két­­három hét alatt a többi még sokat fejlődhet, nőhet. A színelő szedést főleg a bőtermő Golden Delicious hálálja meg, de a többi almafajtáknál, sőt a körténél is érdemes alkalmazni, főleg ha értékesítési céllal termeljük a gyümölcsöt. (Kádek Gábor felvétele) Szederlevelet - október közepéig A közismert szeder (helytelenül föl­diszeder) ízletes gyümölcsét és gyógyhatású teát adó leveleit október közepéig gyűjthetjük. A levelek közül persze most már csak a hajtások csú­csán található zsenge, halványzöld le­velek értékesek. Jól szellőző helyiség­ben, papíron vékony rétegben elterít­ve kell szárítani. Száradási aránya 4:1, kilónkénti felvásárlási ára 16 korona. A gyümölcsöt nem vásárolják fel, mégis érdemes gyűjteni, mert egyrészt sok C-vitamint tartalmaz, másrészt közvetlen fogyasztásra, tar­tósításra (befőtt, gyümölcsíz, fagyasz­tás) és szörp-, valamint borkészítésre is alkalmas. Jótékonyan hat a ve­sékre. A szederlevélből készült teának összehúzó, étvágyjavító, hasmenést gyógyító, epetermelést serkentő és epehólyag-kiürülést elősegítő hatása van. A szederlevél teája kitűnően be­vált a gyomor- és bélhurut gyógyításá­ban. A rossz emésztés esetén, amikor a vastagbélben elszaporodnak a ká­ros baktériumok, a tea baktérium- és gömbaölő hatása nagyon jól érvénye­sül. Hasonló céllal ajánlják gargalizá­­lónak a szájüregben előforduló beteg­ségek (ínygyulladás, a hangszálak és mandulák gyulladása, foghúzás utáni sebek stb.) kezelésére. Erősebb főze­te külsőleg a rosszul gyógyuló sebek kezelésére használható, mint kiegé­szítő gyógyszer. Például a kenőccsel kezelt, egész nap bekötött lábszárfe­kélyt naponta legalább egyszer cél­szerű szederlevél-teával lemosni. A szederlevél-tea forrázással ké­szül: 2 kávéskanálnyi apróra tört, szá­raz szederlevelet leöntünk 2 dl forró vízzel, s 20 percig tartó áztatás után fogyasztjuk (naponta kétszer vagy há­romszor). Külső használatra egy evő­kanálnyi drogot tehetünk 2 dl vízbe. DR. NAGY GÉZA Válogattuk • Mielőtt megkezdenénk a szüretet, feltétlenül ellenőrizzük a szőlő érettségét, cukortartalmát (próbaszüret). Ne feledjük, hogy minél érettebb a szőlő, annál na­gyobb cukortartalomra számítha­tunk, s nem lesz szükség javítás­ra. A fajták többsége teljes érés­ben adja a legnagyobb termést és a legjobb minőséget, de például a lágy bort adó és a muskotályos fajtákat néhány nappal teljes érés előtt célszerű leszüretelni. • Az egészséges szőlőből saj­tolt must erjesztés előtt nem szo­rul tisztításra, viszont feltétlenül tisztítani kell a penészes, rothadt termésből származó mustot. Ugyanígy tisztításra szorul a meg­késve permetezett, s ennélfogva nagy valószínűséggel szermarad­ványokat tartalmazó szőlőből saj­tolt must. A szermaradványos mustot a következő módszerrel ajánlatos tisztítani: gyenge kéne­­zés után (10 g kén 100 literhez) 100 literre számítva kimérünk 100-150 gramm bentonitot, ezt tízszeres mennyiségű vízben cso­mómentesen elkeverjük, 2-3 órán át duzzasztjuk, majd hozzákever­jük a musthoz, és 10-12 óra múl­va lefejtjük a tisztáját. • Az ernyős liliomok nemcsak kiváló vágottvirágok, hanem más évelőkkel társítva kerti dísznek is gyönyörűek. Különösen szépek, ha például kék és fehér Agapan­­thusok társaságába kerülnek. Mu­tatós színfoltokat képeznek a szürke vagy fehér házfal előtt: legbelülre, közvetlenül a fal elé telepítsük az ernyős liliomokat, eléjük pedig a kék és fehér afrikai szerelemvirágokat. Az azonos igényű növényegyüttes az ápolási munkákat is megkönnyíti. • A májusban ültetett paradi­csomtövek még javában terem­nek, ha rendszeresen locsoljuk a földjüket. A túl sűrű ültetvény­ben célszerű minden második tö­vet feltépni (ha gyökerüknél fogva felfüggesztjük őket, beérlelik a bo­gyókat), hogy a megmaradók ter­mését több napfény érje. Érde­mes időt szakítani még egy kötö­zésre is (esetleg az árnyékoló levelek eltávolítására), hogy a visszahajló hajtások ne árnyé­kolják be az érésben lévő bo­gyókat. Rendelje meg Ön is a Jó Gazdá-t! A GAZDA Kereskedelmi Kft. értesíti az érdeklődőket, hogy JÓ GAZDA címmel szeptember utolsó napjaiban végre megjelenik a kertészkedők, állattenyésztők, magángazdálkodók, méhészek, vadászok és horgá­szok számára készülő, tanácsadó folyóirat. Az ezentúl havi rendszerességgel megjelenő lap elsősorban a kister­melők és hobbikertészek munkáját igyekszik segíteni időszerű terme­lési, növényvédelmi és egyéb tanácsokkal, de foglalkozik az új fajtákkal, ismerteti az új szakkönyveket, gépeket és vegyszereket, és közli a hazai és külföldi mezőgazdasági kiállítások és vásárok jegyzékét is. Ennélfogva a mezőgazdasági vállalatok szakembereinek szintén a hasznára lehet. A gazdasszonyoknak, a barkácsolóknak és a biológiai kertművelés lehetőségei iránt érdeklődőknek szintén figyelmébe ajánl­juk az új folyóiratot. Itt szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy a Postai Hírlapszolgáiat igazgatóságával történt megegyezés értelmében a Jó Gazda máris előfizethető. Aki korábbi tájékoztatónkra reagálva szeptember 10-ig beküldte a megrendelőlapot, már az első számot kézhez kapja. Mostantól már csak a további számokra fogad el megrendelést a Postai Hírlapszolgálat. Fontosnak tartjuk elmondani, hogy az A4-es formátumú, 32 oldalon és színes borítóval megjelenő folyóirat ára 10 korona, előfizetési díja egész évre 120, félévre 60 korona. A megrendeléseket a gyors ügyintézés érdekében a Postai Hírlapszolgálat igazgatóságának címére (Riaditel'stvo PNS, Marta­­noviöova 25, 813 81 Bratislava), vagy a szerkesztőségbe (Redakcia Jó Gazda, Martanoviöova 25, 819 11 Bratislava) kell küldeni. Támogassa kezdeményezésünket, legyen ön is rendszeres oiva­­sója-előfizetöje a Jó Gazdá-nak! OBJEDNÁVKA ÓASOPISU Jó Gazda Fvideníné císlo prcdplatiteTa — platitefa sústredného inkasa: Poéet objednan^ch vytlaökov Zaőatie dodávky Katalógové őíslo (vypliluje PNS) Neíiadam—íiadam * o skrátenie roíného predplatiterského obdobia na polroíné (len obíania). Predplatené vytlaíky dodajte na adresu: Menő a priezvisko (názov organizácie):............................................:.....................ulica:.................................... ő. domu:...................poschodie:.................ő.bytu:........... dodáv. poäta: ...................... Platca predplatného (vyplfíuje len organizácia): Oznaőenie (úplny názov):............................................................................................................................................. Adresa:...................................................................................dodáv. poSta: ..................... Objednávku vybavuje (őitaterne priezvisko):..................................................................... telefón:....................... Názov a sídlo peíaíného ústavu:................................................................................................................................ Őíslo úítu:..................................... Dátum: Podpis predplatitefa (odtlaíok peőiatky): * Nehodiace preíiarknite! V

Next

/
Thumbnails
Contents