Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)
1991-08-08 / 144. szám
2 1991. augusztus 8. A pszichoterápia titkai Mire képes az emberi szervezet? ___________________Szabad ÚJSÁG A festői szépségű Alacsony-Tátrában Tálén augusztus 17-e és szeptember 16-a között dr. Szergej Peredrij vezetésével 10 napos tanfolyamokat rendeznek, amelyek a pszichotronika, az öngyógyítás, a népgyógyászat, és a keleti gyógymódok titkaival foglalkoznak. A tanfolyamok célja: minél szélesebbkörűvé, ismertebbé tenni a különböző korosztályú és foglalkozású emberek között eme gyógymódok hatását. Tény, a kortárs pszichoterápia az emberi szervezet hihetetlen képességeit tárta fel. Kidolgozott módszer alapján lehetőség kínálkozik uralkodni saját lelki életünkön és szervezetünkön, valamint felvenni a harcot különböző civilizációs betegségekkel szemben. Sokezer ember gyógyult így ki korunk egyik lelki pestiséből, a neurózisból, a kínzó migrénből, kigyógyultak különböző krónikus gyulladásokból vagy belsőszervi megbetegedésekből, gerinc-, vérkeringési- és szívpanaszokból, a szívroham és agyvérzés átkos utóhatásaiból. A kiváló képességű és gyakorló pszichoterapeuta dr. Szergej Peredrij a kortárs jóga Kijevben működő nemzetközi egyesülete központjának igazgatója. A doktor pszicho-bioenergiájával mindenkit hozzásegíthet a gyógyszuggesztió érzékeléséhez, reagálásához és elsajátításához. Sőt, a gyógyhatást az elkövetkezendő időszakban az egyén nemcsak a saját szervezetén, hanem más embereken is hasznosíthatja. Az ilyen képességek feltárása, elsajátítása, fejlesztése és hasznosítása mindannyiunk számára az élet új dimenzióját tálja fel. Mivelhogy e módszernek mind több Híve van a világon — Nyugat-Európában és az USA-ban szupertechnológiának nevezik —, épp ideje, hogy hazánkban is tért hódítson. »wwoowwttOowwwoowoooaQOOwowwqwQowoBWQWOWflaawwwflw« Eltűnnek a serifek A városi rendőrség létrehozása következtében Pozsonyban a jövő év elejétől valószínűleg befejezik tevékenységeiket a jelenlegi rendfenntartó magánvállalatok, azaz eltűnnek a főváros utcáiról a fekete serifek. Az AZOPO és az OK 5 magáncégek tagjai azonban lehetőséget kapnak, hogy a városi rendőrség kötelékében végezzenek továbbra is rendfenntartó szolgálatot. A városi rendőrséghez való jelentkezés feltétele a pszichológiai tesztek és a fizikai erőnléti vizsgálatok sikeres elvégzése. Ezt a pozsonyi polgármesteri hivatal városi rendőrség létrehozásával megbízott képviselői közölték az újságírókkal. Csehszlovákiában is működik a JCI Fiatal vállalkozók Már 13 EZER érdeklődő jelentkezett Csehszlovákiából az augusztus 31-e és szeptember 8-a közt az ausztriai Riedben sorra kerülő nemzetközi mezőgazdasági vásárra. Ezt tegnap Prágában sajtóértekezleten mondták el a kiállítás rendezői. Arról is tájékoztattak, hogy az akció hasznos ismereteket nyújt majd mindenekelőtt a volt keleti tömb országaiból érkezőknek. Jó alkalom lesz a vásár a csehszlovák-osztrák partneri kapcsolatok létrehozására is. Az idei vásáron 1275 belföldi és 709 külföldi kiállító vesz részt 31 országból. A résztvevők megismerkedhetnek a legkorszerűbb mezőgazdasági gépekkel. A rendezvény keretében szakmai előadások is elhangzanak. Ezekre neves európai szakértőket hívtak meg. A SZLOVÁK Statisztikai Hivatal Közvélemény-kutató Intézetének felmérése szerint nem kellene visszaadni az egyház tulajdonába annak egykori legelőit, mezőit, erdeit. így nyilatkozott az 1290 megkérdezett állampolgár kétharmada. Az egyházi és polgári esküvővel kapcsolatban a megkérdezettek 62 százaléka úgy vélte, helyes volna, ha egyarányt törvényes lenne mindkét házasságkötési forma. Csaknem 22 MILLIÓ korona kárt okozott az az 547 tűzeset, mely az év első hét hónapjában fordult elő Közép-Szlovákiában. A tavalyi esztendő azonos időszakához viszonyítva 139-cel kevesebb volt a tűzeset, a kár pedig 1 millió 250 ezer koronával volt kisebb. Nyolc személy életét vesztette, 27-en pedig megsérülteié A tűzkárok leggyakoribb oka a száraz növényzet égetése. A legnagyobb károk a Zólyomi járásban keletkeztek (5 millió korona). Leggyakrabban viszont (109-szer) a Zsolnaijárásban volt tűz. A CSEHSZLOVÁK VÖRÖSKERESZT Szlovákiai Bizottsága 30 ezer korona támogatást hagyott jóvá a szellemileg fogyatékos gyermekek trencséni intézete számára. Ugyanilyen összeggel támogatja a Szlovák Köztársaság cukorbetegeinek szövetségét. Tűz ÜTÖTT KI tegnap délután a Ruzinéi repülőtér knéüevesi üzemanyagtöltő-állomásán. Egy 17 ezer literes ciszterna gyulladt ki, mely veszélyeztette azt a tehervonat-szerelvényt, amely 60 ezer liter üzemanyagot szállított. A tűz terjedését azonban a tűzoltóknak sikerült megállítaniuk. Két férfi másodfokú égési sebeket szenvedett, s kórházban ápolják őket. PATRICK-FUND néven nemzetközi számlát nyitottak beteg csehszlovák gyermekek megsegítésére. A számla száma: 212140-021/0100. Az ügyintézésével kapcsolatos feladatokat a kanadai Torontóban élő Óta Doleílara bízták. Azért döntöttek az említett elnevezés mellett, mert a Patrick név Nyugat-Európában, az USA-ban és Kanadában rendkívül népszerű. A számla létrehozásával egyidőben megalakult egy tíztagú igazgatótanács is. Ennek tiszteletbeli elnöke FrantiSek Tomáfek bíboros. JáN AMOS KOMENSKÉ születésének közelgő 400. évfordulója alkalmából Prágában nemzetközi alapítványt hoztak létre. A modem pedagógia úttörőjének nevét viselő alapítvány célja az emberi civilizáció fejlődését szolgáló tervek létrehozásának és realizálásának támogatása. TeKINTEITEL a megáradt Duna vízszintjének csökkenésére, a Csehszlovák Dunahajózás pozsonyi személyforgalmi és idegenforgalmi üzeme mától újból beindítja a közlekedést a Pozsony-Bécs vonalon, augusztus 10-étől pedig a Pozsony-Hainburg járatot is. Szombaton a sétahajózás is beindul. Már MEGSZOKOTTÁ VÁLT, hogy a csehszlovák határőrök menekülteket vesznek át a szomszédos országok határőreitől. Például kedden nyolc vietnami állampolgárt toloncoltak vissza Lengyelországból, nyolc romániai személyt Németországból, három lengyelt pedig Ausztriából. Az EURÓPAI Biztonsági és Együttműködési Értekezlet tagországai kormányainak képviselői ma 15 órakor Prágában sürgősséggel összehívott ülést tartanak a jugoszláviai válságról. Ezt a EBEÉ prágai titkárságának képviselői közölték a Csehszlovák Sajtóirodával. Az egész világon közismert Junior Chamver International (JCI) nevű szervezet olyan nagyságokkal dicsekedhet, mint például George Bush vagy Nakasone, a volt japán miniszterelnök. A több mint 400 ezer tagot számláló és a világ 90 államában működő tekintélyes szervezet a tavalyi évtől Csehszlovákiában is képviselteti magát. Egyelőre a legnagyobb városokban, Prágában, Pozsonyban és Brünnben hoztak létre képviseleti szerveket. A prágai képviseletnek jelenleg 25 tagja van. Az ifjúsági szervezet tagjai 18 és 40 év közötti fiatal emberek lehetnek.Főleg az ifjú vállalkozók és vezető beosztású dolgozók közül kerülnek ki, akik számára nem jelent problémát az évi 500 koronás tagdíj befizetése. Ennek a nem nyereségorientált szervezetnek a feladata főleg az, hogy tagjait megtanítsa a magasabb vállalkozói körökben való mozgásra, az érvényesülésre és cégük érdekeinek védelmére, valamint hasznos külföldi kapcsolatok kialakítására. Rövid fennállása alatt a prágai JCI már több érdekes rendezvényt szervezett, így például a németországi BMW autógyárban tett tanulmányutat, valamint több menedzserképző tanfolyamot szervezett. Az egyik csehszlovák JCI tag például az Egyesült Államokban vesz részt egy ENSZ-ülést utánzó rendezvényen. Áz ifjú vállalkozók így tulajdonképpen .játékos” formában készülnek fel a politikai életben való szereplésre. Persze az ilyen tapasztalatszerzés nem ingyenes, csupán az egyes kongresszusokon való részvételért 400-500 dollárt fizetnek a tanulni vágyók. A csehszlovák tagok a múltban sok kedvezményben részesültek, de manapság amikora magyarok és a lengyelek is teljes tandíjat fizetnek, világos, hogy a mieink sem kapják ingyenesen a tapasztalatokat. (hn) Közlemény Palócnapok 1991. augusztus 12—18-án Füleken MŰSOR: 1991. augusztus 12. (hétfő) 18.30 órakor a VMK (Vígadó) épületében— Néprajzi kiállítás megnyitója. A kiállítás megtekinthető a fesztivál ideje alatt naponta 8.00-21.30 óráig 19.30 órakor a VMK színháztermében— M. Camoletti: Leszállás Párizsban c. komédiáját a füleki Zsákszínház előadásában. Belépés díjtalan. 1991. augusztus 13-tól 16-ig A filmelőadások kezdete: 10.00, 13.00, 15.00, 19.00, 21.30 órakor a Vigadóban. A vetítések idejében minibüfé a helyszínen— Szórakoztató filmelőadások. A legújabb amerikai filmek magyar szinkronnal a Vigadóban. Belépődíj: felnőtteknek 10,- Kis, gyerekeknek 5,- Kis. 1991. augusztus 15. (csütörtök) 19.00 órakor a VMK (Vigadó) színháztermében— Örökzöld dallamok. Közkedvelt operettmelódiák a CSEMADOK Losonci Alapszervezete csoportjának előadása. Belépődíj: 10,- Kés. 1991. augusztus 16. (péntek) 17.00 órakor a Vigadóban— Karatebemutató a VMK (Vigadó) nagytermében. Belépés díjtalan. 18.30 órakor a Bástya presszóban— Irodalmi Kávéház. Hazai és külföldi könyvkiadók, irodalmárok találkozója. Belépés díjtalan. 1991. augusztus 17. (szombat) 15,30 órakor a sportpályán— Palóc szőttes. A műsorban fellépnek a füleki magyar óvodások, a fülekpüspöki Apró Palóc, a ragyolci Nógrád tánccsoport, a csákányházi éneklőcsoport, a detvai Podpoíanec és a pozsonyi Ifjú Szívek táncegyüttesek. 18.00 órakor— Ez tiszta röhej. Közreműködnek a budapesti Magyar Rádió közismert humoristái. 19.15 órakor— Nyereményjáték. A 25,- Kis belépőjegyek sorsolása. 19.30 órakor— A salgótarjáni Nógrád és a pozsonyi Ifjú Szívek műsora. 21.15 órakor— Népmulatság. Közreműködik a Dűvő és a Ghymes zenekar. Belépődíj a szombati napra: felnőtteknek 25,* Kés, gyerekeknek 10,- Kés. Figyelem! A 25,- Kis belépőjegyek sorsoláson vesznek részt. Értékes nyeremények! Fődíj: egy kétszemélyes társasutazás Isztambulba az MN TOUR utazási irodával. 1991. augusztus 18. (vasárnap)—Ünnepi mise a templomban és körmenet. Közben a templomban Szvorák Kati koncertje. A körmenet ideje alatt adakozás a Palóc kulturális alap javára tetszés szerint. 21.00 órakor a sportpályán— A nyár szenzációja: BIKINI szuperkoncert. Belépődíj: 40,- Kés. Új környezetkímélő termék Kenőolaj Az olomouci Milo vállalatban a közelmúltban megkezdték egy új környezetkímélő termék, a motoros fűrészek láncainak kenésére szolgáló, repcéből készült kenőolaj gyártását. A fűrészeken eddig használatos, kőolajból gyártott kenőanyagok elfolyás esetén tartósan szennyezték a talajt, az új termék azonban az erdőtalajba jutva három héten belül felbomlik. Ennek ellenére a Tátrai Nemzeti Parkba szállított első küldemény egyelőre az utolsó is — az erdőgazdasági vállalat érthetetlen módón nem mutat további érdeklődést a Biomil P nevű termék iránt. Az első szállítmány azért irányult éppen a Magas Tátrába, mivel annak területén augusztus 1-től a motorfűrészek kenésére tilos kőolajterrepcéből mékeket használni. Más területeken a favágók a fűrészek kenésére még ma is nemcsak a káros kőolajtermékeket használják, de még elhasználódott gépkocsiolajokat is, amivel rendkívüli módon szennyezik a környezetet és ami egyébként a fűrésznek sem használ. Az olomouci Milo vállalat az egész ország területéről fel kívánja használni az olajrepce-terményfelesleget egyéb olajfajták gyártására is. A jövő évben például évi 20—30 ezer tonna kapacitással kívánnak repcéből gázolajat gyártani. Amennyiben ez sikerülne, nyugati szomszédaink (Németország, Ausztria) mögött csupán egyéves lemaradásunk lenne. Csehszlovákia lakosságának nemzetiségi összetétele a Statisztikai Hivatal által felmért, 1991. március 3-ai adatok alapján: Nemzetiség CsSzSzK CsK SzK cseh szlovák morva sziléziai magyar abszolút érték 8 426070 4 819 948 1 360 155 45 223 586 884 % absz. érték 54,1 8 372648 31,0 308 269 8.7 1 356 267 0,3 44 025 3.8 20143 % 81,3 3,0 13,2 0,4 0,2 absz. érték 53 422 4 511679 3888 1 198 566 741 % 1,0 85,6 0,1 0,0 10,8 roma 114116 0,7 33 489 0,3 80 627 1,5 lengyel 61 542 0,4 58 573 0,6 2 969 0,1 német 53 418 0,4 47 789 0,5 5 629 0,1 ruszin 18 648 0,1 1711 0,0 16 937 0,3 ukrán 20 654 0,1 6 807 0,1 13 847 0,3 orosz 5 930 0,0 4 306 0,0 1624 0,0 egyéb 24 306 0,2 19 245 0,2 5 061 0,1 nem megállapított 30 772 0,2 25 459 0,2 5 313 0,1 összesen 15 567 666 100,0 10298 731 100,0 5 268 935 100,0 Humánus kezdeményezés „Anti - handicap” Az Egészségkárosultak Szövetsége „anti-handicap” címmel kezdeményezést indított, amely az egészségileg hátrányos helyzetűek gondjainak enyhítését kívánja szolgálni. A kezdeményezés elsősorban a foglalkoztatás kérdésére, továbbá a csökkent munkaképességűek átképzésére összpontosul, valamint tanácsadóhálózatot épít ki azon vállalkozók részére, akik a fent említett okok miatt hátrányos helyzetűeket alkalmaznának. A mozgalom tagjai a Cseh és Szlovák TV TELETEXT (képújság) műsorának Tolerancia című adásában tájékoztatják a hátrányos helyzetűeket és tanácsokkal látják el őket. Ezzel kapcsolatos hír, hogy Petr Miller munka- és szociális ügyi miniszter fogadta Sandra Swift Parrint, az Amerikai Egyesült Államok Egészségkárosultak Nemzeti Tanácsának elnökét, aki egynapos látogatást tett Csehszlovákiában. Közlemény Az Együttélés P. M. kálazi csoportja közli az érdeklődőkkel, hogy 1991. augusztus 9-én, pénteken este 19 órakor a helyi kultúrházban előadást rendez, amelyen Dr. Rózsa Ernő, az EPM képviselője ismerteti a földtörvényt és szól a földvisszavétel jogi vonatkozásairól. Az Együttélés kálazi csoportja Apad a Duna A tegnapi nap folyamán reggeltől a koradélutáni órákig a Duna szintje Pozsonynál mintegy 90 centiméterrel apadt. Kisebb mértékű volt az apadás Bősnél (29 cm) és Medvénél (13 cm). Ugyanabban az időben Komáromnál és Párkánynál még mindig emelkedett a vízszint, 6, illetve 13 cm-rel. Előrejelzések szerint a jövő héten sem várhatók kiadósabb esők, tehát nem áll fenn újabb áradási hullám veszélye. Devizapiaci árfolyamok r~ Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Á 1991. augusztus 8-án Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-) nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 51,04 52,08 51,56 49,73 52,87 51,30 Ausztrál dollár 23,38 23,86 23,62 22,45 24,15 23,30 Belga frank (100) 84,61 86,31 85,46 82,38 87,66 85,02 Dán korona 4,49 4,59 4,54 4,36 4,86 4,51 Finn márka 7,23 7,37 7,30 7,01 7,49 7,25 Francia frank 5,13 5,23 5,18 4,99 5,31 5,15 Görög drachma (100) 15,78 16,10 15,94 14,73 16,27 15,50 Holland forint 15,46 15,78 15,62 15,06 16,02 15,54 ír font 46,55 47,49 47,02 44,86 48,22 46,54 Japán jen (100) 21,95 22,39 22,17 21,37 22,69 22,03 Kanadai dollár 26,04 26,56 26,30 25,35 26,91 26,13 Luxemburgi frank (100) 84,61 86,31 85,46 81,52 87,64 84,58 Német márka 17,43 17,79 17,61 17,15 18,07 17,61 Norvég korona 4,46 4,56 4,51 4,33 4,63 4,48 Olasz líra (1000) 23,29 23,77 23,53 22,69 24,13 23,41 Osztrák schilling 2,47 2,53 2,50 2,44 2,56 2,50 Portugál escudo (100) 20,33 20,75 20,54 19,42 21,04 20,23 Spanyol peseta (100) 27,88 28,44 28,16 27,11 28,81 27,96 Svájci frank 19,96 20,36 20,16 19,63 20,69 20,16 Svéd korona 4,80 4,90 4,85 4,66 4,98 4,82 USA-dollár 29,86 30,46 30,16 29,46 30,86 30,16