Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)
1991-08-29 / 162. szám
2 1991. augusztus 29. hfr] IVIaRIÁN ÍALFA szövetségi miniszterelnök tegnap találkozott Giovanni Coppa érsekkel, apostoli nunciussal. A megbeszélés során a nuncius közölte, hogy II. János Pál pápa Antonín Liäka prágai segédpüspököt nevezte ki Ceské Budéjovice-i püspökké. A találkozón Marián Calfa érdeklődött, hogy a Vatikán milyen álláspontot képvisel az önállósuló szovjet köztársaságok függetlenségének elismerésével kapcsolatban, s rámutatott, hogy az egyház fontos, integráló szerepet játszhat az esetleges nemzetiségi vagy etnikai viszályok megelőzése terén. P avel RYCHETSKY szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap Pozsonyban szlovákiai publicistákkal találkozott. Az összejövetel résztvevői egyebek között időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről folytattak eszmecserét. JáN ÉARNOGURSKY, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke tegnap a szlovákiai vállalatok eladósodottságának megszüntetésével összefüggd kérdésekről tárgyalt Alojz Engli§sel, a Fémipari Szakszervezet elnökével. A találkozó után Carnogursty elmondta, hogy a szakszervezeti vezetővel megállapodtak arról a koncepcióról, amelyet a kabinet dolgozott ki a kérdés rendezésére. JoZEF KUCERÁK, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom szlovákiai tanácsának elnöke tegnap nyilatkozatot adott ki a áútovec—Dubőek üggyel kapcsolatban. Ebben Kuőerák egyebek között hangsúlyozza, hogy — bár a NYEE néhány szövetségi gyűlésbeli képviselőjének vannak kifogásai azon módszer ellen, ahogyan Alexander Dubéek betölti a parlamenti elnök tisztségét — a mozgalom sohasem kezdeményezte, s nem is kezdeményezi, hogy váltsák le a Szövetségi Gyűlés elnökét. E véleményét a NYEE addig nem változtatja meg, míg Alexander Dubéek kiáll a föderáció mellett. A CSEH KORMÁNY tegnapi ülésén egyebek között áttekintette és jóváhagyta a szövetségi kabinet által kidolgozott banktörvény javaslatát, majd részletesen foglalkozott az általános betegbiztosítás rendszerére vonatkozó elvek javaslatával. JoZEF DANŐO szlovák pénzügyminiszter tegnap Pozsonyban a kétoldalú együttműködésről tárgyalt Anders Fogh Rasmussen dán gazdasági és adóügyi miniszterrel. A felek pozitívan értékelték, hogy Dánia segítséget nyújtott az új csehszlovák adórendszer kidolgozásához. L aDISLAV PITTNER szlovák belügyminiszter tegnap pénzjutalomban részesítette a kassai készültségi rendőralakulat két tagját, aki sikeresen lépett fel egy veszélyes, kétszer büntetett személlyel szemben. A bűnöző augusztus 9-én egy kassai lakásba tört be, s mikor a helyszínre érkezett a járőr, rá támadt az egyik rendőrre, akinek önvédelemből használnia kellett szolgálati fegyverét. A CSEHSZLOVÁK EGYETÉRTÉS MOZGALMA mindent megtesz annak érdekében, hogy ne bomoljon fel a közös csehszlovák állam. Vladimír Cech elnök a mozgalom tegnapi prágai sajtóértekezletén kijelentette, hogy a szervezet támogatja a népszavazás kiírását, amellyel a lakosság kifejezheti véleményét az államjogi elrendezéssel kapcsolatban. Cech elutasította a balti államok kérdésének összehasonlítását a szlovákiai helyzettel. JT RÁGÁBAN tegnap jogi szakértők és parlamenti képviselők folytattak megbeszélést a Kereskedelmi Törvénykönyv kormányjavaslatával kapcsolatban. Miroslav Tahy (KDM), a Nemzetek Kamarája gazdasági bizottságának elnöke a sajtóirodának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a törvénykönyv átfogóan tárgyalja a nemzetgazdaságra vonatkozó normákat, s rendelkezéseivel arra törekedik, hogy a csehszlovák jogrendszer összhangba kerüljön a piacgazdaság szempontjából a világon érvényes jogszabályokkal. A CSEH KÖZTÁRSASÁGBAN a szövetségi, illetve a cseh pénzügyminisztérium rendelete értelmében szeptember elsejétől megszűnik a nyersfa, valamint a celulóz- és papíripari termékek árának szabályozása. Ez azt jelenti, hogy a jövő hónap elejétől nem érvényesek az eddigi maximált árak. A NÉMET MAN cég autóbuszait mutatták be tegnap újságírók és a nyilvánosság előtt Brünnben a helybeli autóközlekedési vállalat alkalmazottjai. Václav Horák, a vállalat közlekedési igazgatóhelyettese elmondta, hogy az autóbuszokat nemcsak a nemzetközi utasszállításban, hanem az itthoni forgalomban is felhasználják. Szabad ÓSÁG Kevesebb katonai iskola részt, míg a rimaszombati egység csak október végén „áll össze”. A hadsereg képviselői a sajtóértekezleten kitértek azokra a rejtélyes esetekre is, amikor fegyverek tűntek el katonai alakulatoktól. Az egyik legsúlyosabb a pozsonyi gépesített lövészezrednél történt: innen 200 kézigránátot loptak el. A vizsgálat folytatódik, annak ellenére is, hogy a fő felelős, a raktáros öngyilkosságot követett el. Egy besztercebányai őrszázadnál két géppisztolynak kelt lába. Ernődön, a két hazai rendezőn kívül Seprődi Kiss Attila, Szegvári Menyhért és Hegedűs D. Géza) s minden bizonnyal érdekes produkciók születnek majd, hiszen a vendégrendezők tervező stábot, illetve koreográfust is hoznak magukkal. Az elmúlt évadból továbbra is műsoron tartják a Caligulót, a Kalandort és a Fehér házasságot. A társulat mindent elkövet azért, hogy az új évad legalább olyan sikeres legyen mint az előző, amikor is az igazgató elmondása szerint a szlovákiai színházak közül egyedül a Jókai Színház előadásaira nem lehetett jegyet kapni. (bárdos) Kisebbségi szeminárium Ligetfalun Fiatal hídverők Kisebbségek Keleten és Nyugaton: Hidak falak helyett címmel nemzetközi kisebbségi ifjúsági szeminárium folyik Pozsonyban. Az augusztus 30-áig tartó rendezvényen részt vevő 75 fiatal egész Európa kisebbségeiből verbuválódott össze. A találkozó célja: kölcsönös eszme- és tapasztalatcsere, egymás megismerése és a jövőbeli együttműködés módozatainak megbeszélése. A szemináriumot az Európai Népcsoportok Ifjúsága elnevezésű szervezet szervezte. „Be akarjuk bizonyítani, hogy a kisebbség nem azonos a konfliktus és zavargás fogalmával. Épp ellenkezőleg, nyílt, komoly és valós politikával a kisebbség lehet az egyetlen eszköze a konfliktusok elkerülésének és a békés együttélés megteremtésének. Ebben a helyzetben a kisebbségekre és főleg azok ifjúságára központi szerep hárul” — hangzik a programfüzetben. A munkacsoportok beszámolói és vitái arra irányulnak, hogy egy új, átfogó koncepció szülessen a keleti és nyugati kisebbségek problémáinak megoldására. Az egyes szekciók a következő témákat vitatják meg: A kulturális együttműködés távlatai; Régiók — autonómia — szeparatizmus; Mit akarunk mi és mit erőltetnek ránk; Mit tanulhatnak egymástól Kelet és Nyugat kisebbségei?; Nemzeti öntudat mások rovására?; Kisebbségi kultúra és népieskedés. Pénteken búcsút vesznek egymástól és a szlovák fővárostól a többnapos rendezvény résztvevői: a fiatal hídverők. b. f. a. Mennyit ér...?! A képviselő becsületszava Agárdy Gábor képviselő úr durva kirohanást intéz ellenem a Szabad Újság 1991. augusztus 14-i számában. Az ilyen szintű írásokat nem szokták válaszra méltatni. A választóim tájékoztatása érdekében. mégis szükségesnek tartok néhány megjegyzést. Döntse el a kedves olvasó mennyire keresztény, demokratikus és becsületes Agárdy Gábor megnyilvánulása. Azt merészeltem állítani a Szabad Újság 1991. augusztus 8-i számában az MKDM-ről, hogy: „pénzügyeink enyhén szólva áttekinthetetlenek, ziláltak voltak, sajnos még ma is azok ...” Ezt az állításomat alátámasztja Jozef Danco pénzügyminiszter 1991. július 18-án, az öt MKDM képviselő {Szövetségi Gyűlés) elenőrzést indítványozó beadványára írt válasza. A két oldalas levél többek között ezt tartalmazza: „... A fentiekre és a hiányzó könyvelési bizonylatokra való tekintettel a gazdálkodás egész állapotát és az állami költségvetésből származó pénz felhasználását az ellenőrzött időszakban lehetetlen volt megítélni...” Ez nem azt tükrözi, amit a képviselő úr becsületére hivatkozva kijelent. Az öt prágai MKDM képviselő azért kérte az ellenőrzést, mert négy írásbeli és számos szóbeli felszólítás ellenére sem váltak a pénzügyek áttekinthetővé. Ha akkor legalább néhányan az elnökségből támogatták volna a mozgalmunk megújítására irányuló törekvéseinket nem kellene ma ilyen kérdésekkel foglalkozni. Ma már sokan látják, hogy az egyetlen személy tekintélyére (diktatúrájára) épülő mozgalom nem fejlődőképes. Ezalatt elvesztettünk egy fontos évet és támogatóink bizalmát. Reméljük, a pénzügyminisztérium beavatkozása segít a zilált állapot rendezésében. A javító szándék vezetett amikor a hiányosságokra rámutattunk. Az a véleményünk, hogy a közpénzeket észszerűen a választási programunknak megfelelően kell felhasználni. A négy országgyűlési képviselő példa nélkül álló kizárása sem vált a mozgalom becsületére. A pártállam módszereivel akarták elfojtani a demokratikus alapszabályzatot támogatók véleményét. Egy egészséges közösségben ilyen módszerek szóba se jöhetnének. A jogtalan kizárás a főtanácsos demagóg vádjai alapján meghallgatásuk nélkül történt. A városi szervezetek tiltakozása ellenére a jogsértést nem orvosolták. Mivel jogerős döntés nem született továbbra is az MKDM tagjának és képviselőjének tekintjük magunkat. Felelősségünk tudatában képviseljük választóink érdekeit, talán jobban mint azok akik követ dobnak ránk. Reméljük egyszer majd felváltja a gyanakvás légkörét a tolerancia, a megértés és egymás véleményének tiszteletbentartása. Az alakuló Magyar Néppárt számára küldött egy jótanácsot Agárdy úr, amellyel talán a független főtanácsosi állást kívánja megpályázni. Nem valószínű, hogy lesz ilyen anakronisztikus státus, hiszen az MKDM-ben sem vált be a legjobban. A melléfogások közismertek. Dr. Szűcs Ferenc a Szövetségi Gyűlés Elnökségének tagja r L Agrometeorológia &Q A 34. naptári héten, augusztus 19—25-én az időjárás kedvezett a növények növekedésének és fejlődésének. A hőmérséklet heti középértéke Közép- és Kelet-Szlovákia déli részein 16—18 fok — 0,5—2 fokkal alacsonyabb az átlagnál —, Nyugat-Szlovákiában 18—19,5 fok volt, ami átlagosnak mondható. A nappali hőmérséklet csúcsértéke szombaton 27—30 fok volt. A leghidegebbet kedden mérték, amikoris 10—6 fokig — a talaj mentén 7—2 fokig — süllyedt a hőmérő higanyszála. Csütörtök és péntek kivételével az egész héten esett az eső. A heti csapadékösszeg az ország egyes részein igen eltérő volt, a legtöbb helyen azonban nem haladta meg a 10 mm-L A talaj nedvességtartaléka az előző héthez viszonyítva csökkent A kihasználható vízkapacitás Szlovákia nyugati részein a kukorica, a lucerna és a cukorrépa növényzete alatt 80 cm-es mélységig mérve 0—51 mm volt, ami a maximális vízkapacitás 0—36 százaléka. Közép- és Kelet-Szlovákiában a KVK 27—147 mm volt, tehát az MVK 24—74 százaléka. A déli területeken a korai és középkorai magkukorica-hibridek a tejes-viaszérés, a középkésői és késői hibridek a tejesérés fázisában vannak. A dombvidékeken, a sokéves átlagnak megfelelően, vetik a repcét. A gyümölcsösökben és a szőlőhegyeken folyik a szüret, az erdei tisztásokon szedik a szedret és a bodzát A dió érése Szlovákia déli részein szeptember 10—15-e körül várható. Az első érett termések a Duna-menti síkságon előreláthatóan szeptember 5—10-e körül jelennek meg, 3—5 nappal korábban a megszokottnál. Előrejelzés szeptember elsejéig Szerdán csökken a felhőzet, csütörtöktől napos, enyhén felhős idő várható. Reggel és a kora délelőtti órákban az alacsony fekvésű területeken helyenként ködre számíthatunk. Az éjszakai hőmérséklet 14—10, a magas fekvésű területeken 8, később 12—8 fokig süllyed. Napközben 21—25, északon 19, csütörtöktől 23—27, délen helyenként 29 fokig emelkedik a hőmérséklet. __________________________AGROMETEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT J Minden mozgásban van (Folytatás az 1. oldalról) tennivaló. Az oktatásdolgozók bérét idén novemberig rendezni kell. A sajtótájékoztatón még megtudtuk, hogy tavaly két egyházi alapiskola és két gimnázium nyílt, ezekhez az idén további 26 egyházi alapiskola és 10 középiskola társul. Szeptember 2-án két művészeti alapiskola, hat szakközépiskola, három gimnázium és egy kereskedelmi akadémia kezdi meg működését magánintézményként. -vk-Petr Pithart cseh miniszterelnök a kormány tegnapi tanácskozásának szünetében ismertette az újságírókkal a cseh kabinet nyilatkozatát, amellyel a szlovák kormány által kedden a pedagógusok bérének emelésére vonatkozóan hozott döntésre reagált. Pithart közölte, hogy a Cseh Köztársaság kormánya aggodalommal fogadta az erre vonatkozó, váratlan intézkedést, s emlékeztetett arra, hogy a múlt év végén a szlovák kormány az egészségügyi dolgozók esetében is hasonlóképpen járt el. A cseh miniszterelnök kiemelte, hogy kormánya akkor kiállt Martin Bojar egészségügyi miniszter mellett, s most is ezt teszi Petr Vopénka oktatási miniszter esetében. Hozzátette, hogy a két tárca vezető nem állt elő ilyen, népszerű, de a kabinet szempontjából felelőtlen javaslattal. Mindketten olyan indítványt terjesztettek elő, amelyek megfelelnek a jelenlegi lehetőségeknek. Ugyanis a miniszterek és a kormány is tiszteletben tartja a költségvetési politika jóváhagyott elveit, s elutasítja, hogy tudatosan vagy könnyelműen „még egy lapáttal rátegyen” az inflációra. Figyelem! A Szlovák Televízió Kassai Stúdiója rendszeres késő esti műsorában szeptember másodikán (hétfőn) 22.00 órai kezdettel a mezőgazdaság problémáival foglalkozik majd. A nézők az adás napján 18 órától a 095/763 009-es, vagy a 763 010- es telefonszámon tehetik fel a témával kapcsolatos kérdéseiket. A beszélgetésen a terv szerint részt vesz Miroslav Adamec szövetségi gazdasági miniszterhelyettes, Jozef Krsek, Szlovákia mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere, Cyril Moravéík, a Szlovákiai Földműves-szövetkezeti Szövetség elnöke, továbbá a hús- és tejipar, valamint néhány mezőgazdasági vállalat vezetője. A széles nyilvánosság remélhetőleg reagál majd a hús, a tej, a tejtermékek és a gabona ára körül kialakult ellentmondásos helyzetre, s arra, hogy az állam miért az exportot, és nem a hazai piacot támogatja. Valószínűleg sokakat érdekel a hitel- és adópolitika, a bértömegadó, a vagyon utáni adó további alakulása, az állami gazdaságok privatizálásával, a szövetkezetek transzformációjával kapcsolatos információk. A televíziós beszélgetés, amelynek időtartama előreláthatólag 90 perc lesz, remélhetőleg nagyban hozzájárul majd a nyilvánosság objektív tájékoztatásához mezőgazdaságunk időszerű problémáit illetően. Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1991. augusztus 29-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-) nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,83 51,85 51,34 49,51 52,65 51,08 Ausztrál dollár 23,79 24,27 24,03 22,86 24,56 23,71 Belga frank (100) 84,02 85,72 84,87 81,79 87,07 84,43 Dán korona 4,48 4,58 4,53 4,35 4,65 4,50 Finn márka 7,10 7,24 7,17 6,88 7,36 7,12 Francia frank 5,09 5,19 5,14 4,95 5,27 5,11 Görög drachma (100) 15,63 15,95 15,79 14,58 16,12 15,35 Holland forint 15,34 15,64 15,49 14,93 15,89 15,41 ír font 46,20 47,14 46,67 44,51 47,87 46,19 Japán jen (100) 22,15 22,59 22,37 21,57 22,89 22,23 Kanadai dollár 26,60 27,14 26,87 25,92 27,48 26,70 Luxemburgi frank (100) 84,02 85,72 84,87 80,93 87,05 83,99 Német márka 17,27 17,61 17,44 16,98 17,90 17,44 Norvég korona 4,43 4,51 4,47 4,29 4,59 4,44 Olasz líra (1000) 23,18 23,64 23,41 22,57 24,0f 23,29 Osztrák schilling-2,46 2,50 2,48 2,42 2,54 2,48 Portugál escudo (100) 20,21 20,61 20,41 19,29 20,91 20,10 Spanyol peseta (100) 27,79 28,35 28,07 27,02 28,72 27,87 Svájci frank 19,87 20,27 20,07 19,54 20,60 20,07 Svéd korona 4,77 4,87 4,82 4,63 4,95 4,79 USA-dollár 30,35 30,97 30,66 29,96 31,36 30,66 (Folytatás az 1. oldalról) ezért merülnek fel kétségek, kapnak szárnyra a mendemondák. A tábornok hozzáfűzte, hogy a hadsereg az esetleges menekültáradatra is felkészült, de nem tankokkal és ágyúkkal. A Szlovák Katonák Szövetségének nyilatkozatára — mely szerint a keleti határ védelmére komáromi és rimaszombati katonai egységeket szántak — reagálva Jozef Tuchyrta kijelentette, hogy a komáromi zászlóalj a napokban tervezett kiképzésen vesz Komáromban Évadnyitó ülés Kedden tartotta évadnyitó társulati ülését a komáromi Jókai Színház. Amint azt Beke Sándor, a színház igazgatója elmondta, a műsorterv összeállításakor ismét csak az a szempont vezérelte a színház vezetőségét, hogy valamennyi műfaj képviselve legyen. Ennek értelmében mutatják be az új évadban Háy Gyula Mohács című tragédiáját, Móricz Zsigmond Rokonok című vígjátékát, Csurka Istvántól a Deficitet, valamint két más darabot, nevezetesen Eisemann Mihály operettjét, a Fekete Pétert, illetve a Presser-Sztevanovity szerzőpárostól a Padlás című musicalt. Mindegyik darabot más rendező állítja színpadra (Beke Sándoron és Takáts