Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)

1991-08-29 / 162. szám

1991. augusztus 29. Szabad ÚJSÁG 3 A parlament tétován tárgyal, Jelcin keményen intézkedik Az atomfegyverek biztonságban vannak Az ukrán parlament elnöke kilépett az SZKP-bóI • Gorbacsov feloszlatta a KGB vezetését • Rendkívüli küldöttség Ukrajnába • Államosították az SZKP oroszor­szági vagyonát • Megvonták a bizalmat az eddigi kormánytól A Szovjetunióból érkező hírek élére kívánkozik, hogy Gorbacsov elnök tegnap rendletileg elbocsájtotta állásukból az Allambiztonsági Bizottság (KGB) vezetésének minden tagját A KGB vezetése belebonyolódott az elvetélt államcsíny-kísérletbe. A KGB szóvivője közölte, hogy az elnök a hírhedt titkosrendőrség vezetésének feloszlatásával egyidőben az egész KGB többszázezer tagját a védelmi minisztériumnak rendelte alá. Borisz Jelcin, az Orosz Föderáció el­nöke tegnap számos nagyjelentőségű in­tézkedést hozott. Az SZKP KB feloszla­tásával és az oroszországi kommunista párt tevékenységének felfüggesztésével kapcsolatban rendeletet adott ki, amely szerint az SZKP és az OSZSZSZK KP teljes vagyonát és pénzeszközeit államo­sítják. Ez azokra a pénzekre is vonatko­zik, amelyeket külföldön helyeztek el. Jelcin uatasította az OSZSZSZK központi bankját és Oroszország pénz­ügyminisztériumát, hogy egy napon be­lül vegyék át a pártnak az Állami Bank­ban elhelyezett pénzét. Állami tulajdon­ba vették a párt ingatlanait, a pártbizott­ságokat is. Jelcin a rendeletben hangsú­lyozza, hogy meg kell akadályozni min­den kísérletet arra, hogy a pártvagyont tönkretegyék, vagy visszaéljenek vele. Az orosz elnök engedélyezte a Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió moszkvai kirendeltségének létrehozását. Szigorú vámszabályokat léptetett életbe, amelyek szerint a kormány engedélye nélkül az Orosz Köztársaság területéről tilos bármilyen nemesfémet vagy drága­követ kivinni. Az Oroszország területén levő vámhivatalokat a köztársaság kor­mánya saját ellenőrzése alá vette. Az elnöki rendelet szerint a pénzügyi és de­vizaügyeteket Oroszország területén a szövetségi szervek csak az orosz intéz­mények beleegyezésével hajthatnak vég­re. Az orosz központi bankot utasította, hogy vegye át az orosz területen levő szövetségi pénzintézeteket és a hozzájuk kapcsolódó vállalatokat. Szigorította az aranykészletek ellenőrzését. Egy hóna­pon belül ki kell dolgozni az orosz és a szövetségi pénzügyi szervek közti kap­csolatok rendszerét. Az USA védelmi minisztériumának képviselői tegnap bejelentették, hogy a Szovjetunió atomfegyvereinek parancs­noki és ellenőrző rendszereit visszahe­lyezték a normális feltételek közé. Hang­súlyozták, hogy a meghiúsult államcsíny­kísérlet idején sem merült fel az atom­fegyverekkel való visszaélés veszélye. A szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke tegnap bejelentette, hogy a Szovjetunió hadászati atomerői, a rakéták, az atom­flotta és a hadászati légierő éppúgy, mint Az USA és az EK erélyes követelése Feltétlen fegyverszünetet Jugoszláviában Belgrádban tegnapra virradóan ered­mény nélkül ért véget a jugoszláv állam­elnökség ülése. A kollektív államfői tes­tület ülésén részt vett a parlament és a kormány elnöke, a szövetségi belügymi­niszter, az igazságügyminiszter és a kül­ügyminiszter-helyettes is. A tanácsko­zást tegnap folytatták. Az Egyesült Államok feltétlen fegy­verszünetet követelt Jugoszláviától. Washington egyre veszélyesebbnek tart­ja azokat az erőszakos cselekményeket, amelyekre Horvátországban került sor. A külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy felhívták a harcok minden résztve­vőjét, azonnal állapodjanak meg a fegy­­vemyugvásról. A jugoszláv nagykövetet a külügyminisztériumba rendelték, és tá­jékoztatták az Egyesült Államok aggá­lyairól. Az Európai Közösségek külügymi­niszteri tanácskozásukon nemzetközi akciókat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a hét végéig nem teszik lehe­legfrissebb számából I.acza Tihamér; A könyvek vég­zetéről Flster Magda: Ellentábor vagy nyári egyetem Gál Sándor: Másik történelem Vajkai Miklós: Csótányok Zs. Nagy Lqjos: A munkanélküli­ségről (szatíra) Varga Erzsébet: Jeruzsálem, Je­ruzsálem! (beszélgetés) Az otthon rovatban: Varrjunk egyszerű szoknyát; Gyerekfrizurák; Diéta cukorbetegeknek; receptek Magányosok klubja; Társkereső Zsibvásár, fejtörő, tanácsadó Turistaégetők és őserdei rablók (kalandok a nyári szabdság alatt) Szerdahelyi Tamás: Vég nélküli történet (folytatásos regény) tővé a megfigyelőknek, hogy Horvátor­szág területén is ellenőrizzék a fegyver­­szünetet. A holland külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a horvátországi erő­szakos cselekményekért Szerbia viseli a felelősséget. Amennyiben Szerbia nem vesz részt az EK által összehívott béke­­konferencián, akkor azt nélküle tartják meg — mondta van den Broek. Az olasz külügyminiszter szerint a békekonferen­ciára meg kellene hívni a jugoszláv kor­mányfőt és külügyminisztert, a teljes ál­lamelnökséget és az egyes jugoszláv köz­társaságok elnökeit. Mitterrand francia elnök tegnap munkalátogatáson fogadta Tudjman horvát elnököt. A francia elnöki szóvivő szerint Mitterrand hasonló megbeszé­lést folytat majd Milosevics szerb elnök­kel is. A horvát csapatok és a jugoszláv szö­vetségi hadsereg vezetői tegnapra virra­dóan Brioni szigetén tárgyaltak a véres nemzetiségi konfliktus befejezéséről. A harcoló feleket felhívták, hogy a béke­kötésig ne folytassák a fegyveres harco­kat. A tanácskozás idején Horvátország­ban tovább folytatódtak a harcok. A zágrábi rádió szerint a Vukovar környé­ki harcokban a szövetségi hadsereg és a szerb milíciák 300 tagja esett el. Tömeges gyermekhalál A katasztrofális gyógyszerhiány miatt Irakban több mint 14 ezer gyer­mek halt meg, amióta bevezették az ENSZ büntető szankcióit. Erről az iraki INA hírügynökség tájékoztatott az egészségügyi minisztérium adatai alapján. A tömeges gyermekhalandó­ság további oka az élelmiszer- és főleg a tejhiány. A hírügynökség szerint ezt is az ENSZ szankciói okozták. Mint ismeretes, a Biztonsági Tanács Irak Kuvait elleni inváziója kapcsán hir­dette meg a büntető intézkedéseket. a lövészhadosztályok harcászati atom­fegyverei a puccskísérlet idején, s ma is szigorú és állandó ellenőrzés alatt áll­nak. Lobov tábornok hangsúlyozta, hogy a visszaélést az atomfegyverekkel a mű­szaki és szervezeti feltételek lehetetlen­né teszik. Külön rendszerek védik a hor­dozókat és az atomtölteteket is. Velihóv, a szovjet elnök tudományos tanácsadója annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Szovjetunió atomerőit helyezzék nemzetközi ellenőrzés alá. Ezt a véle­ményt a Washington Post közölte. A Le Quotidien de Paris ezzel szemben annak a félelmének ad kifejezést, hogy az átte­kinthetetlen helyzetben valaki megsze­rezheti a 30 ezer szovjet nukleáris rob­banófej valamelyikét és azt eladhatja külföldre. Tegnap folytatta munkáját a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa. A tanácskozás harmadik napján a képviselők az elvetélt puccskísérlet utáni helyzet kérdéseiről tárgyaltak. A további tárgyalás alapjául elfogadták azt a határozati javaslatot, amely megállapítja, hogy az SZKP KB titkársága támogatta az államcsínykísér­letet, és ezért fel kell függeszteni az SZKP vezető szerveinek működését az egész Szovjetunió területén. A javaslat felveti az SZKP feloszlatásának lehető­ségét is. A határozati javaslat bírálja a parlament vezetését, amely tétlenségé­vel gyakorlatilag segítette a puccsistákat. A többi között követeli azt is, hogy a Szovjetunió elnökét fosszák meg rendkí­vüli jogkörétől. A parlamenti ülés vitájában Szobcsak leningrádi polgármester óva intette a képviselőket attól, hogy felbomlasszák a Szovjetunió legfelsőbb állami szerveit. Az eddigi vita szerinte arra irányul, hogy megtorpedózza a rendkívüli ülést és a népi küldöttek küszöbön álló kongresz­­szusát is. A vitában felszólalt Kupcov, az oroszországi kommunisták elnöke, aki azt hangsúlyozta, hogy az SZKP közpon­ti bizottsága és titkársága nem vett részt a puccs előkészítésében, ám a puccsisták e szervek tagjai közül kerültek ki. Köve­telte, állítsák le az erkölcsi és fizikai ter­rort, amely az ország számos városában az egyszerű kommunisták ellen irányul. A szovjet parlament tegnap megerő­sítette azt az elnöki rendeletet, amely megfosztja Valentyin Pavlovot kor­mányfői tisztségétől. Gorbacsov a vitá­ban kifejtette, hogy nem szavazhat bizal­mat az eddigi kormánynak amely nem volt képes megakadályozni az állam­csínyt. A parlament ezután megvonta a bizalmat a kormánytól. A határkérdés felvetése után elhide­­gült kapcsolatok Ukrajnával arra kész­tették az orosz vezető szerveket és a szö­vetségi parlamentet is, hogy rendkívüli küldöttséget menesszenek Kijevbe. Az Ukrajnához fűződő viszonyt rendezni akaró küldöttségek előzőleg egyeztették álláspontjukat Gorbacsowal. Közben Kravcsuk, az ukrán parlament elnöke bejelentette, hogy kilép az SZKP-bóI. Kravcsuk korábban az ukrán KP ideoló­giai titkára volt. A Komszomolszkaja Pravdában Kozi­­rev orosz külügyminiszter kijelentette, hogy a Szovjetunió külügyminisztériuma korábban az SZKP KB egyik osztályának szerepét töltötte be, de ezt a Nyugaton nem értették meg. Megállapította, hogy a külügyminisztérium dolgozóinak 70-80 százaléka valóban szakember, de a többi­eknek, főleg a vezetőknek mielőbb el kell hagyniuk a minisztériumot. Közölte, hogy Besszmertnih külügyminiszter és Kvicinckij a külügyminisztériumban a puccs idején félretájékoztatták a külföl­dön szolgálatot teljesítő diplomatákat és a puccsistákat támogató táviratokat szer­kesztettek. Az egyetlen diplomata, aki el­utasította a központi utasításokat Kozi­­rev szerint a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete, Borisz Pankin volt. Az Európai Közösségek döntése nyomán Németország elismerte a balti államokat A német szövetségi kormány tegnap úgy döntött, hogy elismeri Észtország, Litvánia és Lettország függetlenségét és felújítja velük a diplomáciai kapcsolato­kat. Németország ezzel 52 év után nor­­malizálta kapcsolatait a három állam­mal, amelyek önállóságukat a Hitler és Sztálin közt létrejött paktum alapján vesztették el. A diplomáciai kapcsolatok felvételé­ről szóló okmányokat Helmuth Kohl kancellár és a három balti állam külügy­miniszterei írták alá Bonnban. Az NSZK új nagykövetei a napokban utaznak állo­máshelyükre. A kancellár az okmányok aláírása után kijelentette, hogy az NSZK a balti államokkal tovább folytatja a gaz­dasági együttműködésről szóló tárgyalá­sokat. Amennyiben a három ország beje­lenti igényét, hogy társulni szeretne az Európai Közösségekhez, Németország ezt a kérést támogatni fogja. A balti köztársaságok külügyminisz­terei bonni sajtóértekezletükön kifejtet­ték, hogy érdekeltek a gazdasági és poli­tikai kapcsolatok fenntartásában Orosz­országgal és a többi szövetségi köztár­sasággal. Szükségesnek tartják azonban, hogy a Szovjetunió kivonja haderőit a balti államokból. A kivonulás időrendjét a szovjet vezetéssel együtt állapítják meg. Németország azután döntött a balti államok elismréséről, hogy az Európai Közösségek külügyminiszterei Brüsszel­ben egyhangúan elismerték a három ál­lam függetlenségét és önrendelkezését. A három állam képviselőit meghívták a szeptember 2-án és 3-án esedékes brüsszeli értekezletre. A tizenkét közös­piaci tagállam közül tíz csak tudomásul veszi a balti országok függetlenségét. Spanyolországnak és Hollandiának azonban még formálisan ki kell nyilvání­taniuk az elismerést, mert a balti álla­mok Szovjetunióhoz csatolását 1940- ben nem vonták kétségbe. Hurd brit külügyminiszter Brüsszel­ben szólt a többi önállósuló szovjet köz­társaság elismeréséről is. Hangsúlyozta, hogy például Ukrajna vagy Grúzia eseté­ben merőben más a helyzet, mint a balti államokkal kapcsolatban. Honda—Jawa? A japán Honda cég együttműködésről tárgyal a Jawa motorkerékpárok gyártóival. Erről tegnap Tokió­ban tájékoztatott a világ egyik legnagyobb motor­­kerékpár gyárának képvi­selője. Szerinte a Jawa felkérte Japán partnerét, segítsen javítani gyártmá­nyai színvonalát, hogy versenyképes legyen az Európai Közösség orszá­gaiban. Amennyiben a tárgyalások sikeresek lesznek, a Honda meg­szerzi első motorkerék­pár gyártó bázisát Kelet- Európában. A Honda tavaly no­vemberben megállapo­dott a szovjet gépipar képviselőivel, hogy know­how-t nyújt motorkerék­párok gyártásához. A részletekről a kialakult helyzet miatt nem folytat­ták a tárgyalásokat. A Jawa 150 ezer mo­torkerékpárt gyárt éven­te, többnyire 350 és 500 köbcentiméteres űrtarta­lommal. A kivitelének zö­me a szovjet piacra irá­nyult. A CSEHSZLOVÁK állami lobogó már nem függ félárbócon a Leigázott Nemzetek nevű szervezet székhelyén — jelentette be Simington arizónai kor­mányzó. Csehszlovákia továbbra is tagja marad a szervezetnek, hogy segítséget nyújthasson az elnyomásban élő népek­nek. Úgy hírlik, a szervezet képviseletet nyit Prágában is. H oNECKERT, az egykori NDK legfőbb képviselőjét a jövő héten való­színűleg kiszolgáltatják Németország­nak— jelentette a szovjet televízió. Ho­­necker ügyvédje kijelentette, hogy a Szovjetunióban bekövetkezett változá­sok miatt védence nem maradhat tovább az országban. Honecker a múlt héten volt 79 éves. Korára és egészségi állapo­tára való tekintettel valószínű, hogy óva­dék ellenében szabadon bocsájtják. M agyarországon, a keleti tömb országaiban elsőként, bevezetik az autőpályadíjat. Az új autópályákat kül­földi cégek építik, amelyek 20—50 évig pályadíjat szedhetnek használatukért. 2000-ig 500 km új autópályát akarnak felépíteni a magántőke segítségével. Az elsők között lesz az M 1-es autópálya Győr—országhatár szakasza. A SZOVJETUNIÓ új védelmi mi­­niszetere bejelentette, hogy meggyorsít­ják a szovjet csapatok kivonását a volt NDK területéről. Az érvényes szerződés szerint a csapatkivonásokat 1994-ig kel­lene befejezni, de Saposnyikov szerint a határidőt lerövidítik. W alesa lengyel elnök újságírók­kal folytatott beszélgetésekor elismerte, hogy a Szovjetunióban kialakult helyzet miatt a puccs idején utasítást adott a tartalékosok mozgósítására. „Minden eshetőségre fel kellett készülnünk” — mondta a lengyel elnök, aki egyben a fegyveres erők főparancsnoka is. Dönté­sét 10 perccel azután hozta, hogy kézhez kapta a moszkvai puccsról szóló hírt. GrÖRÖGORSZÁG, Olaszország és Bulgária külügyminiszterei az Égei-ten­­ger Samptorin szigetén tárgyalásokat kezdtek, amelyeken a szovjetunióbeli, a balkáni és a földközi-tengeri helyzetet vitatják meg. SaMIR izraeli kormányfő bulgáriai látogatása során 3 millió dollár azonnali hitelt biztosított a kelet-európai ország­nak és a nemzetközi pénzintézeteknél további hitelek nyújtását szorgalmazza. Bulgária és Izrael együttműködésre ké­szül a mezőgazdaságban, az élelmiszer- és textiliparban. A hadiipari együttmű­ködésről, amely szintén szóba került, nem közöltek részleteket. M oszkvában létrehozzák az el­távolított szobrok parkját. A csütörtö­kön megnyíló szoborlerakatba először Dzerzsinszkij, Szverdlov és Kalinyin le­döntött szobrai kerülnek. BUKARESTBEN több tízezer em­ber követelte Nagy-Románia felújítását és Moldávia visszacsatolását az ország­hoz. A tüntetést a keresz­ténydemokraták nemzeti parasztpártja szervezte és rövidesen kormányellenes jelleget kapott. A díszemelvényt Mihály király képmásával díszítették. RaISZA GORBACSOVA a szovjet államcsínykísérlet idején a Krímben szívrohamot kapott. Ezt a Bild című né­met lap közölte és hozzátette, hogy az orvosok további rohamtól tartanak. A Bild feltételezi, a pucsskísérlet szervezői nyomást gyakoroltak az elnök feleségé­re, hogy kényszerítse lemondásra férjét. InDIA és Pakisztán határán fegyve­res összetűzések voltak. Számos pakisz­táni katona elesett. India azzal vádolja Pakisztánt, hogy kasmíri szeparatistákat akar átjuttatni a határon. A két ország Kasmír miatt eddig már két háborút vi­selt. NIGÉRIA elnöke bejelentette, hogy kilenc új állam alakult területén. A nigé­riai államszövetség tagjainak száma így harmincra nőtt. Pénzügyi körök vélemé­nye szerint az új helyzet ronthatja Nigé­ria gazdasági viszonyait. Az ország 32 milliárd dollárral tartozik külföldi hite­lezőinek és az infláció mértéke megha­ladja a 25 százalékot. A116 millió lakosú országban 300 nemzetiség él.

Next

/
Thumbnails
Contents