Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)

1991-08-26 / 159. szám

2 Szabad ÚJSÁG 1991. augusztus 26. son tartotta soros ülését szombaton a me­zőgazdaság radikális gazdasági reformját támogató koalíció. A tanácskozáson meg­állapították, hogy a mezőgazdasági szö­vetkezetek magántulajdonba való vétele áll manapság a földművesek érdeklődésé­nek középpontjában. A NAGYTAPOLCSÁNYI járásban a partizánok síremlékének megkoszorúzá­sával emlékeztek meg a szlovák nemzeti felkelés 47. évfordulójáról. Az ünnepsé­gen Alexander Duböeknek, a Szövetségi Gyűlés elnökének kíséretében részt vett még Ján Holéík és Vladimír Pavle, a De­mokrata Párt képviselője, valamint több más személyiség. Az OSTRAVA-VÍTKOVICEI kór­házban a hét végén ismét három embert kezeltek gomabamérgezés miatt: gyilkos galócát fogyasztottak. A kezelőorvos sze­rint idén nagyon sok volt a gombamérge­zés. Az osztályon 21 embert kezeltek, 12 esetben a gyilkos galóca okozta a mérge­zést. Csehszlovákiába érkezett szombaton Wichian Watanakun, Thaj­­föld külügyminiszter-helyettese. A hivata­los látogatáson tartózkodó diplomata Václav Valeá szövetségi miniszterelnök­helyettessel, Jifí Dienstbier külügyminisz­terrel, Václav Klaus pénzügyminiszterrel és Martin PalouS külügyminiszter-helyet­tessel folytat megbeszéléseket a csehszlo­vák— thajföldi együttműködésről. A POZSONYI DIONYZ §TÚR geo­lógiai intézet szakembereinek egy cso­portja szombaton négyhetes vulkanoló­­giai expedícióra utazott Olaszországba, ahol a Vezúv, Etna és a Stromboli vulkánt fogják tanulmányozni. A LIBERECI SKLOEXPORT RT. közvetítésével a csehszlovák üvegipar túl­nyomó része képviselteti magát a szomba­ton megnyitott frankfurti Őszi vásáron. A neves rendezvényen nemcsak a konkuren­ciával való összehasonlításra, de üzletkö­tésekre is lehetőségük nyílik. DuMBIER ’91 címmel rendezték meg a keresztény ifjúság első szlovákiai találkozóját, amely szombaton az Ala­­csony-Tátrában a Gyömbér hegycsúcs megmászásával fejeződött be. A rendez­vény célja a különböző orientációjú ke­resztény ifjúság ökumenikus alapon való egyesítése volt. A programon többek kö­zött a kereszténység és a szlovák nemzet történelméről, a keresztény fiatalok társa­dalomban elfoglalt helyéről, a fiatalok szellemi életéről, az új vallási mozgalmak kedvezőtlen hatásáról és hasonló témák­ról szóló eszmecsere szerepelt. RoMANÉ GILA (Roma énekek) címmel roma folklórfesztivált tartottak a hét végén Besztercebányán. A rendezvé­nyen 14 gyermek- és ifjúsági csoport vett részt. UeFAISTON 1991 néven rendezték meg a kovácsművészek 10. nemzetközi találkozóját a legnagyobb morvaországi várban, a heißten ben, ahol 11 országból csaknem 300 kovácsmester mérte össze tudását és ügyességét. A találkozó részét képezte a kovácsolt ékszerek, valamint az aranyművesek remekeinek bemutatója. Krasznahorkai várjáté­kok. Az eseményre szombaton a Rozs­nyói járásban, az Andrássyak volt várában került sor. A több ezer néző előtt az egész országból összesereglett történelmi vívó­­csoportok mutattak be középkori lovagi tornát, párbajokat, továbbá a parittya és kézifegyverek kezelését, valamint solymá­­szok szórakoztatták a közönséget. LetAVY ’91 néven rendezték meg a képzőművészek nyári táborát a Rima­­szombati járásban levő Kurinc üdülőköz­pontban. A szombaton befejeződött ötna­pos rendezvényen csaknem 50 amatőr és hivatásos képzőművész vett részt. IÍaRLOVY VARYBAN szombaton Wolfgang Amadeus Mozart műveit be­mutató záróhangversennyel befejeződött a „Fiatalok pódiuma 1991" zenei rendez­vény. Havel ujjong Václav Havel köztársasági elnök örömmel üdvözölte Mihail Gorba­csov magatartását az utóbbi napokban. Már hosszabb ideje úgy vélte, hogy a szovjet elnöknek előbb-utóbb meg kell tennie ezt a lépést. A fentieket Michael Zantovsky, az államfő szóvivője mondta arra a hírre reagálva, hogy Gorbacsov lemondott az SZKP KB főtitkári tisztségéről. V______________________________________________________) Egy jelentős könyv sikeres útja A téma rendkívüli fontosságának és — paradox módon — tragikusan tartós időszerűségének köszönheti sikerét és az olvasók lankadatlan érdeklő­dését az ORSZÁGOS GYÁSZ — CSEHSZLOVÁKIA 1968 AUGUSZTUSÁBAN című könyv, az új pozsonyi Pannónia Könyvkiadó első publikációja, mely a tavalyi megjelenés után a kiadó jóvoltából — változatlan utánnyomásban — most újra a könyvpiacra került. A maga témájában történelmi olvasókönyvnek is tekinthető kötet jóval többet tartalmaz, mint amennyit a címe sejtet. Nem­csak a lényeges korabeli dokumentumokat (cseh, szlovák, magyar, német, francia sajíódokumentumokat, a drámai csehszlovákiai eseményeket rögzítő döbbenetes prágai és pozsonyi utcai fotókat, nemzetközi anyagból válogatott kiváló politikai karikatúrákat, jelentős személyiségek vallomásait) adja az Olva­só kezébe, hanem objektivitásra törekedve bemutatja a „fekete augusztus” máig ható következményeit is, tavaly júliusig, a csehszlovák—szovjet kivonulási szerződés megkötéséig figyelemmel kíséri a „nagylánctalpas kaland” nyomasz­tó eseményeit. A könyv tehát ismét kapható. Soha jobbkor! Ki hitte volna, hogy a kőkorszaki Brezsnyev-doktrína vaskalapos hívei, az erkölcsnek fittyet hányó neosztálinisták szinte az ÉVFORDULÓN újra támadásba lendülnek — ezúttal saját hazájukban — a demokrácia, a törvényesség és a szabadság ellen. Amint azt Kövesdi János, a kötet szerkesztője és felelős kiadója lapunk­nak nyilatkozva elmondta, a könyv iránt a kárpátaljai magyarság körében is nagy az érdeklődés, ám a bürokrácia ez ideig megakadályozta, hogy a könyv „átlépje” a szovjet—csehszlovák határt. Bízik benne, hogy „Gorbacsov má­sodik eljövetele” ez elől is elhárítja az akadályt. (-j) Az Izvesztyija híres korabeli karikatúrája. (A gyászszalag szövege: Számítások a CSSZSZK-nak a szocialista tábortól való elszakítására) Érdekes az „Éltető Föld” Ceské Budéjovicében az „Éltető Föld” kiállítás első három napján több mint 130 ezer ember fordult meg a 36 hektáros kiállítóterülten. A látogatók visszajelzései szerint a pavilonok és a maximális mértékben ki­használt szabad térségek nagyobb tet­szést váltottak ki, mint az elmúlt évek­ben. Ez elsősorban a hazai és külföldi újdonságoknak köszönhető. A kínálatot főleg az újonnan alakult társaságok és magánvállalkozók teszik színesebbé. Nagy népszerűségnek örvendenek a Lactoprot Bohemia és a svéd Glimek AB cég kis sütödéi, amelyekből frissen sült péksüteményt, kenyeret és fánkot vihetnek magukkal a látogatók. Az utóbbi évekkel szemben nagy előrelé­pésről tanúskodnak a hazai gyártmányú kisebb műszaki berendezések és az épí­tőipari cégek széles kínálata. Három nap alatt 130 ezren Sportfogadás A SPORTRA 34. játékheté­nek nyerőszámai: I. húzás 26, 28,35, 36,37,44, pótszám: 30 II. húzás 10,13,25,26,30,39, pótszám: 4 A MATES 34. játékhetének nyertes számai: 6, 20, 26, 32,34 A magyar LOTTÓ 34. játék­hetének nyereményelosztása: 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatos 394 733, a 3 találatos 2678, a 2 találatos 105 forintot ér. Emlékeztetőül a nyerőszámok: 30, 32, 49, 54, 65 Az AUSTRIALOTTO 34. já­tékhetének nyertes számai: 6,10,16,21,22,42, pótszám: 14 Joker: 5 0 4 5 9 3 A Szociáldemokrata Szövetség nyilatkozata Aggasztó antiszemitizmus A szociáldemokraták Szövetsége nyilatkozatot tett közzé, amelyben mély aggodalmát fejezi ki a nemzeti­ségi ellentétek, a sovinizmus és — főleg — az antiszemitizmus egyre szélsőségesebb megnyilvánulásai miatt. Ezek a jelenségek — áll a nyi­latkozatban — nemcsak a totalitári­us rendszer és a múlt reziduumai, hanem a nyilvánosság egy része em­bertelen és antidemokratikus érzé­seinek és gondolkodásmódjának a visszatükröződése. Alapjában véve ezek a megnyilvánulások a demok­rácia és a demokraták ellen irányul­nak. A szociáldemokraták mélysége­sen elítélik a trencséni zsidó temető gyalázását és annak pamflettnek a nagy példányszámú kiadását, amely­nek előszava egyenesen magasztalja a nácik által a zsidó nemzeten elkö­vetett embertelenségeket. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, mond­ván: a kommunista diktatúrából a demokráciába vezető átmenet kísé­rő jelensége — hangsúlyoztál a nyi­latkozatban. A Rudolf Batték, Jindfich Koneő­­ny és Pavel Bergman által aláírt nyi­latkozat felszólít minden vezető po­litikust, hogy határozottan lépjen fel az antiszemita, rasszista és soviniszta megnyilvánulások ellen, és szigorú­an büntessék meg kezdeményezői­ket. A privatizálás kulcsszerepe (Folytatás az 1. oldalról) előtte a nehézségek. Nagyra értékeli a járási privatizációs bizottságok tevé­kenységét, amelyek fontos szerepet játszhatnak a nagyprivatizációban is. A testület állást foglalt a csehszlo­vák agrárpolitikával kapcsolatban is. A közleményben hangsúlyozta, hogy — hasonlóan, mint a nemzetgazda­ság más ágazatait—a mezőgazdasá­got is teljes mértékeben át kell alakí­tani. Célként a magántulajdonon alapuló, olcsó és egészségügyi szem­pontból megfelelő élelmiszert előál­lító, valamint az ökológiai követel­ményeket tiszteletben tartó, mo­dern, életképes mezőgazdaság kiépí­tését nevezte meg. Az eléréséhez ve­zető utat a kárpótlás mielőbbi lezá­rásában, a mezőgazdaság privatizá­lásának befejezésében, illetve a szö­vetkezeti átalakulási törvény elfoga­dásában látja. A PDP szerint e cé­lokkal összhangba kell hozni az ál­lam szubvencionális politikáját, amelynek ösztönöznie kell a magán­­szektor kiszélesedését az ágazatban. Az ügyvezető tanács reagált azok­ra a vádaskodásokra is, amelyek sze­rint a Polgári Demokrata Párt hata­lomra tör. A testület hangsúlyozta, hogy a PDP csak olyan mértékben törekedik bizonyos pozíciók elérésé­re, amely összhangban áll azzal az eltökéltségével, hogy felelősséget vállaljon az ország irányításáért. Alkotmányosság és jólét (Folytatás az 1. oldalról) A NYEE továbbra is következe­tesen folytatja a stabilitás politikájá­nak kidolgozását, s arra törekszik, hogy ne dőljön fel az egyensúly a törvényhozó és a végrehajtó szer­vekben sem. Síkraszáll amellett, hogy törvényes keretek között mi­előbb végezzék el a feddhetetlenségi vizsgálatot a törvényhozó és állami szerveknél. A NYEE elutasítja, hogy az alkotmányos kereteken kívül bár­miféle katonai vagy félkatonai szer­vezetek jöjjenek létre, amelyek de­stabilizálhatnák az országot. A mozgalom következetesen fog eljárni a gazdaság átalakítása terén, s elősegíti, hogy a szövetségi és a szlo­vák kormányban ehhez minden szükséges lépést megtegyenek, mivel csupán a következetes gazdasági re­form teremti meg az állampolgárok jólétének és a szociális garanciák ki­alakításának feltételeit. Az államjogi elrendezést illetően a mozgalom az alkotmányos utat fogja támogatni. Ennek alapját sze­rinte a Szlovák és a Cseh Nemzeti Tanács között létrejövő megállapo­dás képezi, amely lehetőséget te­remt a Szlovák Köztársaság, illetve a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztár­saság alkotmányának legitim úton történő elfogadásához. // Másodvirágzó NO (Folytatás az 1. oldalról) • Mikor jelenik meg a Nő első száma, és melyik napon lehet majd megvásárolni a friss számokat? — Szeretnénk, ha szeptember harmadik hetében már a standokon volna az első szám. Ami a megjele­nési periódust illeti, a hét közepén, szerdánként vagy csütörtökönként jelenünk majd meg. Az első szám kinyomása előtt egy-két héttel a ha­zai magyar sajtóban közzétesszük a megrendelőlapunkat, tehát várjuk az előfizetők jelentkezését. • Mennyiért vásárolhatjuk majd meg a 32 oldalas, színes fo­lyóiratot? — Nem lesz drágább a jelenlegi megjelenő hazai magyar sajtótermé­keknél. Az ára 7 korona 80 fillér lesz. MOLNÁRJENŐ Devizapiaci árfolyamok f Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 'i 1991. augusztus 26-án Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 50,82 51,84 51,33 49,50 52,64 51,07 Ausztrál dollár 23,70 24,18 23,94 22,77 24,47 23,62 Belga frank (100) 84,32 86,02 85,17 82,09 87,37 84,73 Dán korona 4,49 4,59 4,54 4,36 4,66 4,51 Finn márka 7,13 7,27 7,20 6,91 7,39 7.15 Francia frank 5,11 5,21 5,16 4,97 5,29 5,13 Görög drachma (100) 15,70 16,02 15,86 14,65 16,19 15,42 Holland forint ♦ 15,39 15,71 15,55 14,99 15,95 15,40 ír font 46,38 47,32 46,85 44,69 48,05 46,37 Japán jen (100) 22,06 22,50 22,28 21,48 22,80 22,14 Kanadai dollár 26,37 26,91 26,64 25,69 27,25 26,47 Luxemburgi frank (100) 84,32 86,02 85,17 81,23 87,35 84,29 Német márka 17,34 17,70 17,52 17,06 17,98 17,52 Norvég korona 4,45 4,53 4,49 4,31 4,61 4,46 Olasz líra (1000) 23,21 23,67 23,44 22,60 24,04 23,32 Osztrák schilling 2,47 2,51 2,49 2,43 2,55 2,49 Portugál escudo (100) 20,25 20,65 20,45 19,33 20,95 20,14 Spanyol peseta (100) 27,80 28,36 28,08 27,03 28,73 27,88 Svájci frank 19,84 20,24 20,04 19,51 20,57 20,04 Svéd korona 4,78 4,88 4,83 4,64 4,96 4,80 USA-dollár 30,15 30,75 30,45 29,75 31,15 30,45 V_____________________________________________________J

Next

/
Thumbnails
Contents