Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)
1991-08-19 / 153. szám
4 1991. augusztus 19. Szabad ÚJSÁG Zolczer László: Kovács János kálváriája A hatalom hálójában Kovács János 47 éves férfi, pedagógus, leszenyei lakos, 1980. január elsejétől 1989. május derekáig a szécsénkei Gyermeknevelö Intézet igazgatója volt. Kálváriája 1986. március tizenötödikén délelőtt negyed tízkor kezdődött... „Hozd a bilincseket!“ Ködös, borongós idő volt. Kovács János égszínkék, VKA-17- 77 forgalmi rendszámú Skoda Rapidjával megállt a nevelőintézet épülete előtt. Kilépett a kocsiból, bezárta az ajtót, körül se tekintett, belépett a lépcsóházba. Belökte a lengőajtót, irodája elé ért, épp kulcsait halászta elő, amikor a háta mögött neszezést, ajtócsukódást hallott. Csodálkozva fordult a hang irányába. Érdekes, villant át az agyán a másodperc töredéke alatt a felismerés, az imént még teremtett lelket sem láttam az udvaron... Az alacsony termetű, vékonydongájú fiatalember a robusztus termetű S. főtörzsőrmester találta szemben magát. Feléje indult, üdvözölte, s megkérdezte, mi járatban van. A tagbaszakadt rendőr mögéje ugrott és a kiképzések során jól begyakorolt mozdulattal nyakszirten ragadta a meglepetéstől szólni sem tudó igazgatót. Kovács János segítségért akart kiáltani, ám egyetlen értelmes hang sem jött ki a torkán. Időközben belépett a bejárati ajtón S. bajtársa, B. rendőrzászlós is. Majd mi megmondjuk, mit akarunk, sziszegte a 182 centiméter magas és 88 kilogramm súlyú főtörzsőrmester a némán tátogó fiatalember fülébe, és vasmarkai között vergődő áldozatát a kijárat felé vonszolta. A rúgkapáló Kovács János megragadta a lengőajtó nyitókarját. A zajongásra néhány nevelő és intézetlakó lány is kilépett a folyosóra. A fal mellé húzódva döbbenten figyelték a szinte pillanatok alatt lejátszódó, krimibe illő jelenetet.- Hozd a bilincseket - utasította társát a főtörzsőrmester -, mert még megszökik a gazember! Verj a lábára!- Mit csinálnak maguk itt - ragadta meg S. karját Ö., az igazgató egyik munkatársa -, miért nem engedik el őt?- Ha nem akarja, hogy maga is bajba kerüljön - rivallt rá azonnal a rend őre -, ne avatkozzon a dologba, és vegye le rólam a kezét! B. zászlós a kezében szorongatott bilincs egyik gyűrűjét Kovács János lengőajtót szorító-markolászó kézfejére kattintottá, a másik ágánál fogva pedig igyekezett elhúzni a fiatalembert az ajtótól. A rendőrök kivonszolták áldozatukat az egykori kastélyépület elé. Akkorra már népes csoport verődött köréjük, a kertből előkerült lányok nekiestek a két egyenruhás személynek. Tépték, marták: karmolták, harapták, a félénkebbek meg kővel dobálták meg őket. A közbiztonság őrei minél előbb a polgári rendszámú autóba szerették volna kényszeríteni a makacskodó igazgatót.- Verj a lábára - tanácsolta a főtörzs a zászlósnak -, attól majd megjuhászkodik! B. zászlós nagyszerűnek találta a rangidős társa ötletét és menten „kezelésbe“ is vette a már szinte se élő, se holt férfi alsó lábszárait... Kovács János feladta az egyenlőtlen harcot. A kocsiban összebilincselték a kezét, és elszáguldottak vele.- Mit vétettem, mi a bűnöm? - rebegte az izgalmaktól és az ütlegeléstől félig áléit ember, ám támadói válaszra sem méltatták. Kovács Jánost elrablói az ipolynyéki körzeti orvosi rendelőbe vitték. Maga is megjárhatja! S. doktornak vért kellett vennie a fiatalembertől.- Úr isten, mit csináltak magával? - képedt el a minden porcikájában remegő, idegileg teljesen kimerült férfi láttán a rendelőbe betoppanó M. doktor is. - Azonnal kórházba, a belgyógyászatra kell öt szállítani.- Hallgasson - förmedt rá S. -, mert maga is megjárhatja! Kovács János hiába kérte, hogy vegyenek fel látleletet a sérüléseiről. Alsó lábszárai a gumibottól és a rugdalástól több sebből véreztek. Csuklói a bilincs acélkarmainak szorításától feldagadtak. A vérvételre, a pecséttel és jól olvasható aláírással ellátott orvosi bizonylat szerint 10 óra 31 perckor került sor. Az igazgató az ipolynyéki rendőrőrsre került. A rendőrök a szabályzat szerint, jelentették az esetet a felettesüknek. János egyedül maradt egy irodahelyiségben.- Hát - hallotta a rendörparancsnok szavait -, ezt jól elbaltáztátok! S., mivel a dulakodáskor falas lett a ruhája, hazament átöltözni. Miután visszaérkezett, társával hozzáláttak a vádirat megszövegezéséhez. És közben jól mulattak a szereplésükön.- Hallottad - vihorásztak -, úgy rikácsolt, mint a tyúk, amikor a torkának szorítják a kést! Több mint egy órán át volt egyedül az igazgató.' S. és B. időközben még visszatértek a délelőtti események színhelyére is. A szemtanúkat azon melegében szerették volna a maguk pártjára állítani, s meggyőzni arról, hogy a törvény betűje szerint jártak el, mivelhogy a letartóztatott személyt előzőleg igazoltatni akarták, de ökelme nem állt meg kocsijával a felszólításukra, hanem egyszerűen továbbhajtott ... A rendőr szava szent... A két rendőr kiüríttette a fiatalemberrel a zsebeit, elkészült a még iktatószámot sem kapott jegyzőkönyv, s már indultak is a kárvallottal Nagykürtösre. A járásszékhelyen Ch. rendőr főhadnagy hallgatta ki.- Hogy nevelhet az gyermekeket- ordította magából kikelve -, aki kezet mer emelni a rendőrökre? Egyre-másra szemét gazembernek, csirkefogónak, bűnözőnek titulálta az előtte kuporgó férfit és nem engedte meg, hogy legalább mit sem sejtő szüleinek hazatelefonáljon. S hiába kért ügyvédet is. Mindez már este tíz óra körül történt.- Két rendőr tanúsítja a bűnösségét- jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon -, a vád egyértelmű, nincs szükség védőügyvédre. Egy rendőr pedig, ugye, mindig igazat mond. Igazat, csakis színtiszta igazat. Hát még kettő! A bohózatba illő és módfelett primitív gondolkodásra valló vádiromány szerint Kovács János kiparancsolta még az intézet udvaráról is a jogosan eljáró rendőröket, lehülyézte őket, B. zászlóst (aki akkor 20 kilóval többet nyomott és jóval magasabb volt nála) a földre lökte és megrugdosta, sőt beleharapott a szondát szájába dugó rendőr ujjába is... No, azt hiszem, így sem vettek még- sem azelőtt, sem pedig azóta - vért senkitől! Az igazgatót a kihallgatás után levetkőztették, tornaruhát, kincstári inget adtak rá és három napra egy cellába zárták. Közben ujjlenyomatot vettek tőle, s - akár a bűnözőket szokás - három oldalról lefényképezték. Március tizenötödikén délután öt órakor került a kürtösi fogdába, s március tizennyolcadikán délelőtt tizenegy óráig élvezte a járási rendőrkapitányság vendégszeretetét. Felakasztotta magát! A szüleivel csak egyetlen alkalommal, ajtón keresztül beszélhetett. Édesanyja jóféle ennivalót küldetett a cellájába, ám neki egyetlen falat sem ment le a torkán. Végső elkeseredésében, összesodort lepedőjére felakasztotta magát. Szerencsére, az őr idejében észrevette az öngyilkossági kísérletet. A vizsgálóbíró is kikérdezte, beszélt a letartóztatását végignéző szemtanúkkal is. A beszélgetések jegyzőkönyvét viszont nem kapta kézbe soha. * A férfi a fiatalember szüleinek megengedte, hogy egy ablakból végignézzék, amint fiukat, ismét bilincsbe verve, rendörkocsiba parancsolták és elszállították. Édesanyja szíve majd megszakadt a fájdalomtól! Kovács János mindennemű bírósági ítélet nélkül, koholt vádak alapján, börtönbe került... (A befejező rész következik) Közép-Kelet-Európa hirtelen szabad lett, és csak ebben a nagy szabadságában tűnik fel igazán, milyen nehezen viseli azokat, akik bármiben is elütnek a nagy többségtől. Közép-Kelet-Európa türelmetlen az „idegenekkel“ szemben, nem viseli el a másságot. Kísértet járja be Közép-Kelet-Európát: a különbözőség gyűlöletének kísértete. Csehszlovákiában csehnek, szlováknak, kereszténydemokratának, nemzetinek, Meciar-pártinak jó lenni, ez ugyanis a biztos többség. Ateistának, környezetvédőnek, AIDS-virushordozónak és nemzetiséginek - különösen magyarnak - már jóval kevésbé. Igen, elsősorban a „más" közösség - általában minden kisebbség - helyzete bizonytalan ma Csehszlovákiában. A közhangulat hamar ellenük fordulhat. Különösen most, amikor hatalmas, eddig elfojtott többségi inálatok szabadultak fel. Csak kevés „többségi toleráns“ meri a nagy nemzeti forgószélben kiáltani, hogy a detokkal, amelyeknek egyre kirívóbb megnyilvánulásai vannak a parlamentben csakúgy, mint a közélet minden területén. Ha csak az utóbbi napok gyűlölködést szító kijelentéseire gondolunk - miszerint magyarországi) betöréstől kell tartani, vagy hogy az itteni magyarok fegyverkeznek -, láthatjuk, a puskaport szárazon tartók az idegengyűlölet szításával igyekeznek feltámasztani a nemzetállam és a pánszlávizmus világnézetéből „új életre kelő“ nemzeti öntudatot. E szándékosan deformált kép kiigazításában nagyon sok múlik mozgalmainkon, a parlamenteken ülő képviselőinken. Ám ne mindent tőlük várjunk; magunknak is meg kell érdekvédelmünket szerveznünk. A pártokra épülő képviseleti demokrácia politikai építményei mellé fel kell építeni az egyes csoportok, nemzetiségek érdekeit kifejező, szolgáló, megjelenítő egyéb intézményeket. Az ellentét, a különbözés a legáltalánosabb életjelenség. Nélküle nincs változás, fejlődés. A homogén világ, a homogén társadalom genetikai és Elmélkedés a másságról „Félőlény“ lett, aki különbözik mokrácia foka legjobban a kisebbségek jogain mérhető le. Közéjük tartozik néhány cseh és szlovák értelmiségi (politikus, Író, művész), akik kifejtették, hogy ahol egy társadalom intoleránsán kezeli valamelyik kisebbséget, ott elóbb-utóbb minden demokratikus jog veszélybe kerül. Ma a magyarok, holnap a zsidók és a cigányok, aztán az AIDS-esek és a (szabad)kóművesek... Közben azonban tovább erősödik a nemzetiségi intolerancia, azon belül főleg a magyarellenesség. Ezrek tüntettek ellenünk Pozsonyban, a falakon ismét feltünedeztek a „Macfari do plynu!“ és a „Na Slovensku po slovensky!“ feliratok. A kommunisták látványos vagy éppen álcázott szövetségeket kötöttek a szélsőséges erőkkel, a pártjuk értékes hozományként, hagyományos történelmi magyarellenességét vitte a Demokratikus Szlovákiáért mozgalommal és a Szlovák Nemzeti Párttal suba alatt létrehozott frigybe. A közös program: nehogy „kozmopolita“, tőlük idegen európai gondolkodású emberek, csoportok, mozgalmak és pártok ragadják magukhoz a hatalmat. Egyelőre (mi, magyar nemzetiségűek) csak abban reménykedhetünk, hogy az ellenzékiség illegalitást megjárt, elveikért évekig üldözött vezetői a hatalom sáncain belül is megőrzik humanista alapállásukat, és szembe mernek szállni a vad többségi indula■ i i szociológia! abszurdum. Különbözőek vagyunk., A sokféleség az emberiség legfőbb önfenntartó értéke. De sokszor ez a különbözés az, amelyet tudatosan fel lehet használni más indulatok, félelmek levezetésére. A másság elfogadása vagy elutasítása, a különbözőhöz való viszony mindenesetre történelmi indikátor. Jelzi, mutatja, meddig jutottunk a társadalmi fejlődésben. Még nem tudjuk, hogyan emésztik meg a „történelem végét", vagy másként fogalmazva az EURÓPAI EGYESÜLÉST azok, akik bármilyen alapon, de a szembenállásra építettek. Mert ha nem arra törekszenek, hogy egy fantommal kevesebb kísértsen, ha az egyik képzelt ellenség helyett feltétlenül kell keresniük másikat, a történelem vége jelenthet egészen más véget is. Éppen ezért józanságra, higgadt hangra talán soha nem volt nagyobb szükség a közép-kelet-európai térségben, és ebben az országban. De ha félelmetes rendszerességgel mindig találtatik egy-egy személy, népcsoport, aki, illetve amely „minden bajok okozója“, ha hisztérikus igék terjednek, ha legyőzésről és nem meggyőzésről, leszámolásról és nem elszámolásról, ellenségről és nem embertársról olvasunk, hallunk - újra és újra csak a gyűlölet folyton megújuló szelleme szabadul ki a palackból. Korcsmáros László Könyvespolcra Z flROMflTERÖPlfl NŐKNEK Hágák IbMniO A szerző az illatos gyógynövényekkel és illóolajokkal foglalkozó, évtizedek óta elismert szaktekintélynek számító Robert Tisserand felesége és három gyermek édesanyja. Személyes tapasztalatait összegező, 128 oldalas könyvét öt évvel ezelőtt írta. Magyar nyelven első ízben most jelentette meg a magyarországi SANITAS Természetgyógyászati Alapítvány. Érdekes és rendkívül olvasmányos a Reggeltől estig cimű fejezet, mert a szerző meglepő őszinteséggel foglalkozik a nap közben mutatkozó jelenségek - az ideges hasmenés, lábfájás, másnaposság, - kezelésével. Őszintesége még inkább nyilvánvaló a Nőgyógyászati problémák, valamint a Szex és erotika című fejezetek olvasásakor, mert például a gombás fertőzés gyógyításának leírásakor a saját esetével foglalkozik, a kebeldúsító eljárás ismertetésekor pedig barátnőjének sikerét idézi elénk. Ami a növényi eredetű aromák, az illóolajok alkalmazását illeti, igen dicséretes, hogy a szokványos arcpakolásokkal foglalkozik ugyan, de több új módot, eljárást is leír, főleg a Terhesség és szülés, valamint a gyermekbetegségek gyógyszerei című fejezetben. Ilyenek a masszázsolajok, az aromás vizek, az oldatok, a fürdőolajok és a különféle olajkeverékek alkalmazásának sok, nálunk eddig nem ismert módja. A könyv kiváló útmutatásként szolgál bizonyos betegségcsoportok természetes gyógymódokkal való kezelésére. Nagyon jól olvasható, mert a szöveg mentes az idegen szavaktól, kifejezésektől, ami a fordító igyekezetét dicséri. A fordítás egyetlen szépséghibája, hogy a szövegben esetenként a helytelen rózsafaolaj szó, máshol a helyes rózsaolaj szó fordul elő. Az utolsó fejezet címe: Receptek. Könnyen és gyorsan áttekinthető csoportosításban 50, házilag is összeállítható készítmény receptjét közli a szerző. A könyv ára 129,- Ft. Nálunk a Természetgyógyászok Szövetsége MELISSA vállalatának üzletében is kapható lesz. Ha rajtam múlt volna, valamicskét igazítok, módosítok a könyv címén: Aromaterápia nem csak nőknek. Ami azt jelenti, hogy módosított cím nélkül is férfitársaim szíves figyelmébe ajánlom ezt a könyvet. (hajdú)
