Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-08 / 117. szám

8 Szabad ÍIJSÁG 1991. július 8. Wimbledon ’91 Atlétikai IAAF/Mobil Grand Prix Stich meglepte a teniszvilágot Oslóban ünnepelt a királynő Idén az időjárás kezdetben nem fogadta kegyeibe Anglia nemzetközi fuvespá­­lyás teniszbajnokságát, amelyet nem hivatalos világbajnokságként tartanak szá­mon. A férfiak mezőnyében mindenki indult, aki számít a fehér sportban, a nők mezőnyéből az idei két Grand Slam-toma győztese, Szeles Mónika maradt távoL Az első hét sorozatos esőzései miatt a hajrá óriási igényt támasztott az egyes fordulókból továbbjutókkal szemben, az erők felújítására alig maradt idíf. A férfiaknál az esélyeseknek kikiáltottak közül előbb Cash mondott búcsút, majd Lendlnek 12. rajtja során is be kellett látnia, hogy Wimbledonban mindig akad jobb, felkészültebb nála. Egyelőre ígéri, hogy jövőre újra megpróbálja, csakhogy a fiatalabb évjáratok eddig ismeri nagyságai mellé újabb kiválóságok sorakoznak fel, s így a bizonyítás mindig nehezebb. A döntők első napjá­nak fénypontja a női egyes volt. Ebben Steffi Graf és Gabriele Saba­­tini találkozott. Mivel idén Graf még nem tu­dott győzni az argentin kiválóság ellen, a szak­emberek a közönség kedvencében, a dél­amerikai lányban látták a finálé esélyesét. Az el­ső játszmában magabiz­tos volt Graf, a máso­dikban fordult a kocka, Sabatini végig irányítot­ta a játékot, s úgy lát­szott, hogy a befejező játszmában csak idő kérdése lesz végső győ­zelme. A mindent el­döntő harmadik játsz­mában 2:2-ig elnyerték egymás adogatását a küzdő felek, azután Sa­batini elhúzott; 5:4, majd 6:5 arányban vezetett, de Graf mindkétszer egyenlí­tett, majd az előző lefolyással ellentét­ben elnyerte Sabatini adogatását, a ma­gáét megnyerte, Wimledonban harmad­szor bizonyult a mezőny legjobbjának. A találkozó mindvégig izgalomban tartotta a közönséget, a nézők nem fukarkodtak az elismeréssel, minden idők egyik leg­színvonalasabb, izgalmasabb és legto­vább tartó fináléját láthatták. GRAF—SABATINI 6:4, 3:6, 8:6. Steffi Graf előbb 1988-ban és 1989-ben győzött a wimbledoni torna női egyesé­nek döntőjében. A győztes mérkőzés után így nyilatkozott: „Számomra to­vábbra is legfontosabb az 1988. évi wimbledoni sikerem. Nagyra értékelem az ideit is, amelyet nem éppen eszmé­nyt körülmények között értem eL To­vábbi pályafutásom szempontjából na­gyon fontos ez a mai állomás. Párizs után már leírtak. Adogatásom gyen­gébb volt, mint egyébként, ám a har­madik játszmában akkor sikerült erő­sítenem, amikor arra a legnagyobb szükség volt.” Sabatini így kommentált: „Mindent megtettem, amire erőmből futotta. A döntő játszma hajrájában cserben ha-Forma-1 Grand Prix A nagy vesztes: Boris Becker (Nagy László felv.) gyott az adogatásom. Gráf kitűnően röptézett. Későn kezdtem szorgalmazni a hálójátékot. Ez a mérkőzés meggyő­zött arról, hogy lehelek még wimledoni győztes, s jövőre ezzel a céllal érkezem Ide.” A női páros döntőjében: SZAV­­CSEN KO, ZVEREVA (szovjet)—NO­VOTNA (csehszlovák), G. FERNAN­DEZ (amerikai) 6:4, 3:6, 6:4. A szovjet lányok először iratkoztak fel a wimble­doni győzelmi listára. Míg 1988-ban és 89-ben a döntőbe jutottak, tavaly az el­ődöntőben befejezték. Ezúttal a befeje­ző játszmában vesztésre álltak, innen si­került fordítaniuk. Egyébként a győztes szovjet kettős az elődöntőben a nagy esélyes Navrátilová, Shriver duót győzte le 2:6, 6:2, 6:4 arányban, míg a G. Fer­nandez, Novotná kettős az M. J. Fer­nandez, Garrison páros ellen volt sike­res 7:5, 6:2-re. A férfipáros döntőjében: JARRYD (svéd), FITZGERALD (ausztrál)— FRANA (argentin), LAVALLE (mexi­kói) 6:3, 6:4, 6:7, 6:1. Párizs után tehát­­ismét a svéd-ausztrál kettős bizonyult a mezőny legjobbjának. Nem véletlenül tartják Jánydot a világ egyik legjobb pá­rosjátékosának. Mansell sikere Franciaors zágban A franciaországi Magny-Cours-ban rendezték a Forma-1 Nagydíj idei 7. vi­lágbajnoki futamát. Nem egészen egy hónapja Mexikóban a Williams és a Re­nault csapata bizonyította fölényét. Már az edzésen az olasz Patrese, Mansell kollégája érte el a legjobb időt. A ver­seny során Patresének problémái akad­tak, de Mansell helyt állt helyette is. Az angol pilóta drámai küzdelmet folytatott a francia Prosttal, a Ferrari 643-as ko-Sportfogadás A SPORTKA 27. játékhetének nyertes számai: I. húzás 9,23,24,38,40,44, pótszám: 36 II. húzás 1,13,19, 23, 27, 30, pótszám: 24 Az 5 a 40-ből OLIMPIAI SAZKA 27. játékhetének nyerőszámai: 4,8,11,14,17, pótszám: 9 csijával. Mansell a Nagydíj-sorozat 17. győzelmét aratta, s ezzel túlszárnyalta híres honfitársát, Mosst, aki 16 esetben bizonyult legjobbnak. A világbajnoki so­rozatot vezető brazil Senna kénytelen volt megelégedni a 3. hellyel, de az ösz­­szesítésben így is megtartotta első he­lyét. A Ferrari-csapat másik tagja, a francia Alesi negyedikként érkezett, s az olasz team mindenki tudtára adta, hogy még nem adta fel. Mintegy 90 000 néző volt kíváncsi a nagy versenyre, s köztük Franciaország elnöke, Francois Mitte­­rand is. Eredmények: 1. Mansell (angol — Williams) 1:38:00,05, 2. Prost (francia — Ferrari), 3. Senna (brazil — McLa­ren), 4. Alesi (francia — Ferrari), 5. Patrese (olasz — Williams), 6. De Cesa­­ris (olasz —Jordan). A vb állása: 1. Senna 48, 2. Mansell 23, 3. Patrese 22, 4. Prost 17, 5. Piquet (brazil) 16, 6. Berger (osztrák) 10 pont. Legközelebb az angliai Silverstonban jú­lius 14-én lesz Grand Prix-verseny. Férfiak - 100 m: John (brit) 10,32, súly: Günthör (svájci) 22,03, 1500 m: Basir (marokkói) 3:36,57, 5000 m: Che­­limo (kenyai) 13:12,22 - juniorvilág­csúcs, gerely: ÉeleznJ (csehszlovák) 85,64, magasugrás: Sjöberg (svéd) 225, 10 000 m: Skah (marokkói) 27:23,29, 800 m: Gray (amerikai) 1:44,01,1 mér­föld: Elliott (brit) 3:49,46, rúdugrás: Riszenkov (szovjet) 575. Nők -100 m: Ottey (jamaicai) 10,88, 400 m: Myers (spanyol) 49,67, távolug­rás: Berezsnaja (szovjet) 706, 800 m: Crooks (kanadai) 1:59,35, 10 000 m: Pippig (német) 31:51,36, gerely: Hattes­­tad (norvég) 68,98, magasugrás: Hen­kel (német) 197, 1 mérföld: Boulmerk (algériai) 4:20,79. * Linzben a Gug Mazda nemzetközi verseny felülmúlta minden eddigi előd­jét. Telt ház, kitűnő környezet, nagysze­rű idők és eredmények. Bagyula 592 ern­es teljesítményével új magyar országos csúcsot állított fel, amely világszinten is figyelemre méltó. A már 33 éves ameri­kai gátfutó, Foster igazolta, hogy alapo­san készül a tokiói világbajnokságra, mégpedig a legmerészebb céllal. Eredmények • férfiak, 110 m gát: Foster (amerikai) 13,12, rúdugrás: Ba­gyula (magyar) 592 cm, 400 m: Hernan­dez (kubai) 44,51, 800 m: Konchellah (kenyai) 1:45,80, 5000 m: Ignatov (bol-Mint mindig, ezúttal is a férfi egyes küzdelmei hívták fel magukra a legna­gyobb figyelmet. Pénteken lapzárta után fejeződött be a második elődöntő, a Becker—Wheaton találkozó. A 2. he­lyen kiemelt Becker 6:4, 7:6, 7:5 arány­ban győzött, így jutott a döntőbe, így alakult ki a német finálé. A vegyes párosban a negyeddöntők nem hoztak különösebb meglepetést: Van Rensburg (amerikai), Reinach (dél-afrikai)—Schapers, Schultz (hol­land) 7:6, 7:6, Connell, Rinaldi (ameri­kai)—Dyke, Jaggard (ausztrál) 6:4, 6:4, Pugh (amerikai), Zvereva (szovjet)— Michibata, Hethejington (kanadai) 6:4, 6:3, Fitzgerald, Smyle—Stoltenberg, Srubbs (ausztrálok) 6:1, 6:4. Elődöntő: Fitzgerald, Smyle—Reinach, Van Rens­burg 7:5,3:6,7:5. STICH—BECKER 6:4, 7:6, (7:4), 6:4. A wimbledoni toma kétségtelenül legnagyobb meglepetésével a férfi egyes döntője szolgált, amelyben a két német teniszező párviadalát a tavaly még úgy­szólván ismeretlen Stich nyerte. A dön­tőre mintha Becker elfáradt volna. Az odáig vezető úton roppant szívós ellen­felekre talált, ám addig minden esetben sikerült javára fordítania a találkozók ál­lását. A fináléban Stich" jobban adoga­tott, frissebb, mozgékonyabb, határom zottabb vblt, s a második, a rövidített játszmában idegekkel is jobban bírta. Si­kere megérdemelt, de a szakértő közön­ség elismeréséből kijutott a világranglis­ta eddigi második helyezettjének, Bec­­kemek is, aki wimbledoni eredményei­vel átvette a vezetést az ATP-ranglistán. Labdarúgó Inter Kupa A bíráskodás árnyékában A labdarúgó Inter Kupa idei sorozatában megismétlődnek az előző esztendők visszásságai. Sajnos, a találkozókat minden esetben a vendéglátó ország játék­vezetői irányítják, s ez az eredményeken is visszatükröződik. Általában a talál­kozók keménységére és a kommentárok egybehangzóan a hazaiaknál látják a több szabálytalanságot. Mindezt nagyszerűen igazolja a DAC eddigi két szerep­lése, hiszen bolgár földön két játékosát állították ki, s Bukarestben egy harmadi­kat. A jelek szerint a nemzetközi sportfogadási irodáknak elég anyagi áll rendel­kezésre az útiköltség és az elszállásolás terén és bizonyára futhatná arra is, hogy minden mérkőzést semleges játékvezető irányítson, mert ez a valós ered­mény kialakulásának legfőbb feltétele. I. csoport: Slovan Bratislava—Tata­bánya 4:2 (2:0), góllövők: Dubovsty 3 (kettőt 11-esből) és Juriga, ill. Váczi (11-esből) és Süveges. Játékvezető: Chocholouä. Sárga lap: Gostié és Stúpa­­la, ill. Váczi és Kasza. A mérkőzést 1200 néző előtt Nagytapolcsányban játszot­ták. Malmö FF—Xamax Neuchatel 1:2 (0:2). 1. Neuchatel 3 3 0 0 7:1 6 2 Slovan 3 1 1 1 5:5 3 3. Malmö 3 0 2 1 3:4 2 4. Tatabánya 3 0 1 2 3:8 1 II. csoport: Zaglebie Lublin—Lau­sanne Sports 1:3 (1:1), IFK Norrkö­­ping—Lyngby BK 3:6 (2:3). 1. Lausanne 3 3 0 0 10:3 6 2 Zaglebie 3 2 0 1 6:4 4 3. Lyngby 3 1 0 2 7:10 2 4. Norrkőping 3 0 0 3 5:11 0 III. csoport: Chemie Halle—Ikast Koppenhága 5:2 (4:2). IV. csoport: Silkeborg—Banská Bystrica 1:4 (0:3), góllövők: Sommer, ill. Rusnák 3 és Malatinsty. A beszterce­bányai katonák már az első félidőben döntöttek a mérkőzés sorsáról. Energie Cottbus—Hammarby 3:1 (1:0). 1. B. Bystrica 2 2 0 0 6:2 4 2 Silkeborg 3 2 0 1 6:5 4 3. Cottbus 2 1 0 1 3:2 2 A norvég fővárosban kitűnő eredmények sora született az atlétikai IA­­AF/Mobil Grand Prix küzdelmeiben. A legértékesebb a kenyai Chelim ifjúsági világcsúcsa az 5000 m-es síkfutásban, míg a jamaicai Ottey a 100 m-es női vágtában a világ idei legjobb idejét érte el Nagyszerű volt Zelezny bemutatko­zása is, a gerelyhajításban nem talált ellenfélre. 4. Hammarby 3 0 0 3 3:9 0 V. csoport: Djurgaarden—Koppen­hága BK 1:2 (0:0), Austria Wien—Uni­on Cheb 4:1 (2:0), góllövők: Kém, Pro­­senik, Flögel, HasenhüttI, ill. HaSek. A chebi legénység „megilletődött” teljesít­ményt nyújtott. 1. Koppenhága 2 2 0 0 5:2 4 2 Austria 3 2 0 1 6:4 4 3. Djurgaarden 3 0 1 2 1:3 1 4. Cheb 2 0 1 1 1:4 1 VII. csoport: Pirin Blagoevgrad— Östers Va\jö 1:1 (1:0), Bayer Uerdin­gen—Sturm Graz 3:1 (3:0). 1. Blagoevgrad 3 2 1 0 5:1 5 2 Uerdingen 3 2 0 1 5:4 4 3. Vaxjö 3 0 2 1 3:4 2 4. Graz 3 0 1 2 2:6 1 VIII. csoport: Rapid Bukarest— DAC 1:0 (0:0), góllövő: Tsipa. A sáros talajon közepes színvonalú mérkőzés folyt. A 74. perctől a DAC tíz emberrel játszott, Tomáüt kiállították. 1. Rapid 2 2 0 0 3:1 ' 4 2 DAC 2 1 0 1 3:2 2 3. Plovdiv 2 0 0 2 2:5 0 X. csoport: Saarbrücken—Maccabi Haifa 5:1 (2:1), Pelah Tikva—Örebro 0:1 (0:0). 1. Örebro 3 3 0 0 6:1 6 .2 Saarbrücken 3 2 10 13:3 5 3. Tikva 3 0 1 2 3:5 1 4. Haifa 3 0 0 3 1:14 0 gár) 13:37,81, távolugrás: Myricks (amerikai) 818,100 m: Mitchell (ameri­kai) 10,03. Nők - magasugrás: Rogyina (szovjet) 197, hármasugrás: Kravec (szovjet) 14,59, gerely: Meier-Felke (német) 67,08. A versenyen jelenlevő Ben Johnsont megkérdezték, milyen érzés a 100 m-t újra kiváló idővel, 10,31-gyel megtenni. A válasz: „Boldog vagyok, s remélem, sikerül tovább javulnom. Tokióban csúcsformában kellene lennem. Előbb azonban biztosítanom kell Kanadában a részvételi szintet.” * A luzerni eredményekből - férfiak, 100 m: Cason (amerikai) 10,01, 200 m: Williams (amerikai) 20,69, 800 m: Ta­núi (kenyai) 1:44,85,1500 m: Kibet (ke­nyai) 3:37,28, 110 m gát: Dees (jamai­cai) 13,26, 400 m gát: Graham (jamai­cai) 49,41, 3000 m akadály: Dorkutwo (kenyai) 8:23,68, rúdurgás: Payne (amerikai) 563, távol: Myricks 807, ge­rely: Tafelmeier (német) 78,48. * Noisy le Grand (Franciaország) - 200 m: Da Silva (brazil) 20,71, 110 m gát: Tourret (francia) 13,57, 100 m: Christie (brit) 20,24, rúd: Galfione (francia) 580, 1500 m: Silva (portugál) 3:37,71. Nők -100 m gát: Detier (belga) 13,30,1500 m: Fidat (román) 4:04,42. ( Labdarúgás ) Két mérkőzéssel kezdetét vette a Dél-Amerika Kupa (Copa America). Az A-csoportban: Chile—Venezuela 2:0 (2:0), góllövők: Vilches és Zamorano. Mindvégig a házigazda együttese irányí­totta a játékot és a vendégeket csak ka­pusuk parádés védése mentette meg a súlyosabb vereségtől. Paraguay—Peru 1:0 (1:0), góllövő: Monzon. Rosarióban Argentína bajnokságá­nak első döntő mérkőzésén: Newell’s Old Boys—Boca Juniors 1:0 (0:0). A visszavágót kedden játsszák Buenos Ai­resben. A francia fővárosban barátságos mérkőzésen szerepelt a Dukla Praha együttese és a Paris Saint Germain csa­patától 4:0 (2:0) arányú vereséget szen­vedett. Góllövők: Simba 2, Perez (11-es­ből) és Bravo. A Francia Labdarúgó Szövetség fe­gyelmi bizottsága kizárta az I. ligából a Bordeaux, a Nice és a Brest csapatát, helyettük azonban csak két együttes ju­tott szereplési lehetőséghez a legjobbak között: a Rennes és a Lens. Az UEFA fegyelmi bizottsága köve­teli, hogy Claud Bezt, a Girondens Bor­deaux csapatának volt elnökét és annak legközelebbi munkatársát, a jugoszláv Ljubomir Barint örökre zárják ki a nem­zetközi labdarúgás színteréről. Bezt már megbüntették, mivel kihallgatáskor be­ismerte, hogy a játékvezetők részrehaji lásának elérése érdekében prostituáltak szolgálatát vette igénybe. Az üggyel a végrehajtó bizottság a napokban foglal­kozik. Hazai előkészületi mérkőzésen: FC Nitra—VTJ Trencín 5:0 (2:0), góllövők: Dekyá, Kostolányi, Klejch, Bélák és Gunda. c Innen-onnan J Csehszlovákia országos atlétikai baj­nokságát az ostravai stadionban bonyo­lították le. Néhány eredmény — férfiak, gerely: Garaj (B. Bystrica) 76,60, hár­masugrás: Mikuláá (Olymp Praha) 16,86, 400 m: J. Roun (Sparta Praha) 46,63, magasugrás: Ruffíni (Olymp Pra­ha) 215, 400 m gát: Kucej (B. Bystrica) 50,49, kalapács: Sedláéek (Dukla Praha) 71,30, 20 km gyaloglás: Blaíek (B. Bystrica) 1:19:43. Nők — 800 m: Sedlá­­ková (UK Bratislava) 2:03,56, távolug­rás: Kubová (Svitavy) 596, 10 km gya­loglás: Brozmanová (B. Bystrica) 44:25. Az ausztráliai O’Brian 6:48:55 órás te(jesítménnyel nyerte a Capri — Ná­poly úszómaratont, amelynek távja 18 mérföld. Hongkongban nemzetközi női röp­labdatorna folyik: Kína—Egyesült Álla­mok 3:1, Brazília—Szovjetunió 3:1. Dzsamoligyin Abduzsaparov nyerte a Tour de France nemzetközi kerék­párosverseny 114,5 km-es 1. útszaka­szát, amelynek cé(ja Lyon volt. Mögötte az ír Kelly, az amerikai Lemond és a belga Dhaenaens kerekezett ál a célon. A csapatok 36,5 km-es időfutama jelen­tette a 2. útszakasz küzdelmeik Ered­mények: 1. Ariosta (olasz) 41:23, 2. Castaroma (francia), 3. Panasonic (holland). Az egyéni összetettben: 1. Lemond (amerikai) 2:34:54, 2. Breu­­king (holland), 3. Abduzsaparov (szov­jet). Tokióban a férfi röplabdázók Világ Kupa VIII. csoportjában: Japán—Egye­sült Államok 3:1. Rómában rendezték meg a férfi öt­tusázók Világ Kupa-versenyét. Az egyé­niben: 1. Kálnoki (magyar) 5547, 2. To­­raldo (olasz) 5533, 3. Jung (svájci) 5384, 4. Sztarosztyin (szovjet) 5362.

Next

/
Thumbnails
Contents