Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)
1991-07-31 / 137. szám
1991. július 31. Szabad ÚJSÁG 3 Megnyílt a moszkvai csúcstalálkozó Bush amerikai és Gorbacsov szovjet elnök találkozója a Kremlben (Telefotó: CTK/AP) (Folytatás az 1. oldalról) korlátozásáról szóló egyezményt rendkívüli jelentőségű dokumentumnak nevezte, amely bizonyítja a nemzetközi kapcsolatokban beállt pozitív változások tartósságát. Bush válaszbeszédében kiemelte, hogy a két ország kapcsolatainak számos vonatkozásában közösen haladást értek el. Reményét fejezte ki, hogy Washingtonnak és Moszkvának sikerül normalizálnia gazdasági kapcsolatait is és hozzájárulni ahhoz, hogy a szovjet gazdaság bekapcsolódhasson a világgazdaságba. Az USA érdeke, mondta Bush, hogy a két ország közösen igyekezzen megoldani a közel-keleti problémákat és a területi feszültségeket a világ más tájain is. Kijelentette, azért jött a Szovjetunióba, hogy biztosítsa lakosságát, az amerikaiak támogatják történelmi erőfeszítését a demokrácia és a reformok megvalósítására. Az üdvözlő beszédek után a két államfő a Katalin-teremben négyszemközt, csak a tolmácsok jelenlétében tárgyalt Munkaebéd után Gorbacsov és Bush sétát tettek a Kremlben. Gorbacsov újságíróknak kijelentette, hogy a tárgyalások jól kezdődtek. Ezután az amerikai elnök a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetébe ment, ahol beszédet mondott. A Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében Bush elnök a szovjet társadalom képviselőihez szólt. Bejelentette, hogy javasolni fogja a Kongresszusnak, adják meg a Szovjetuniónak a legnagyobb kedvezményt. Elmondta, hogy a mostani csúcsértekezlet új fejezetet nyit a két ország kapcsolataiban. A kapcsolatok normalizálása befejezéséhez közeledik, a világméretű konfliktus veszélye most a legkisebb. Az elnök megemlítette a szovjet-amerikai együttműködést az Öböl-konfliktus idején, s hangsúlyozta, közösen kellene megoldani a közel-keleti, afganisztáni, kambodzsai és egyéb konfliktusokat is. Ellentétek még vannak Moszkva és Washington között, mondta Bush, de ezeket már másképp kell megoldani, mint a hidegháború idején. Megállapította, itt az ideje, hogy a Szovjetunió csökkentse katonai kiadásait, az USA kész segítséget nyújtani a hadiipar átépítésében. Megígérte, az USA segít megtölteni a szovjet üzleteket áruval. Ehhez azonban a Szovjetunióban folytatni kell a reformokat. Tegnap megkezdődtek a küldöttségek tárgyalásai is. A TASZSZ szerint napirenden a két ország kapcsolatai, a leszerelés ellenőrzése, a jugoszláviai helyzet, a közel-keleti béke kérdései szerepelnek. Szovjet részről a tárgyalásokon résztvesznek a külügyi, védelmi tárcák vezetői, Nazarbajev, a kazah köztársaság elnöke. Jelcin a TASZSZ szerint nem vesz részt a megbeszéléseken. Amerikai részről a külügyminiszter, a nemzetbiztosági főtanácsadó és a Fehér Ház személyzeti főnöke tárgyal. A délutáni órákban Bush elnök találkozott Jelcinnel, az OSZSZK elnökével és Kreml-beli rezidenciájában tárgyalt vele. A külügymniszterek és illetékes vezetők aláírták a csúcsértekezlet első dokumentumait. Ezek közé tartozik a katasztrófák és elemi csapá-Tegnap Belgrádban megkezdődött a jugoszláv államelnökség ülése, amelyen részt vesznek a köztársaságok elnökei és a szövetség kulcsfontosságú tisztségviselői. A horvát elnök nem vesz részt az ülésen. Franjo Tudjman azzal indokolta távolmaradását, hogy terjedőben van a szerb terrorizmus, amelyet a szerb vezetők és részben a szövetségi hadsereg támogat Az államtanács tárgyalásának az a célja, hogy megoldást találjanak arra, miként vessenek véget a horvátországi összecsapásoknak. Az ülésen meg akarják tárgyalni a teendőket azzal kapcsolatban is, hogy megkezdődhessenek az ország jövőjéről folytatandó megbeszélések. A horvát belügyminiszter-helyettes Zágrábban kijelentette, hogy az utóbbi 48 órában a köztársaság területén nem került sor nagyobb összetűzésekre a nemzeti gárda és a terroristák között. A kisebb összecsapások folytatódnak és azokban öt polgári személy vesztette élesük közös elhárításáról szóló nyilatkozat, a műszaki együttműködésről szóló jegyzőkönyv, a polgári közlekedésről és a Szovjetuniónak nyújtandó egészségügyi segélyről, valamint a lakásépítés segítéséről szóló dokumentum. Baker és Besszmertnih külügyminiszterek a Közel-Keletről tárgyaltak és megállapították, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió a probléma megoldása érdekében tartós kapcsolatokat tart fenn. A közel-keleti kérdésről a csúcsértekezlet keretében részletesebben is tárgyalni fognak. tét. A belügyminiszter-helyettes semmit sem tudott arról a 40 strugai lakosról, akiket a szerb fegyveresek előrenyomulásukkor élő pajzsként maguk előtt tereltek. A banjai falvakból, ahol többnyire horvátok élnek, a lakosság menekül. A menekültek szerint a terroristák mészárolják a lakosságot és őket is a hadsereg mentette meg. A horvát belügyminiszter ennek ellenére azzal vádolja a jugoszláv hadsereget, hogy tevékenységét összehangolja a terroristákkal. A zágrábi tájékoztatónak ellentmondanak azok a hírek, amelyek Vukovar körzetéből érkeztek. A jelentések szerint az éjjel a jugoszláv hadsereg és a horvát belügyminisztériumi alakulatok, valamint a nemzeti gárda egységei között nagy csata dúlt. Az összecsapásban nehézfegyvereket is bevetettek. A hadsereg állítása szerint a horvát rendőrség és a gárda megtámadta a katonai állásokat. A harcok sújtotta területekről menekülő szerbek és horvátok azt állítják, hogy Vukovarban erőszakkal toboroznak a nemzeti gárdába és arról beszél-Megegyeztek Gorbacsov szovjet elnök és Jelcin, az orosz föderáció elnöke hosszadalmas tárgyalások után tegnapra virradóan megegyeztek a szövetségi szerződés egyetlen vitás pontjáról, az adórendszerről. Gorbacsov egyetértett Jelcin javaslatával és beleegyezett, hogy a központ és a köztársaságok között egyirányú adórendszer működjön. A 7 órás tanácskozáson részt vett Nazarbajev kazah elnök is. Jelcin szóvivője kijelentette, hogy most már semmi sem áll a szövetségi szerződés aláírásának útjában. Magyar export Kádár Béla, Magyarország külkapcsolatokkal foglalkozó minisztere tegnap a magyar külkereskedelem első félévi eredményeiről tájékoztatott. A kivitel 4 milliárd dollár értékű volt, ami 27 százalékos növekedést jelent. Az export 73 százaléka az iparilag fejlett államokba irányul, a kelet-európai országok 15 százalékkal, a Szovjetunió alig 10 százalékkal részesedik a magyar exportban. Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere Németország, ahová az összes exportált áru egynegyedét szállítják. A behozatal legnagyobb tételét a villanyáram és az energetikai nyersanyagok ké-pezik, amelyekre Magyarország az első félévben 900 millió dollárt költött, annak ellenére, hogy az energiafogyasztás az országban 30 százalékkal csökkent. Előzetes számítások szerint az idei külkereskedelmi egyenleg 800 millió dolláros hiánnyal zárul, pedig tavaly 450 millió dolláros többlet keletkezett. nek, hogy véglegesen leszámolnak a szerbekkel. Eszék polgármestere tegnap Magyarországra utazott, hgoy tájékoztassa a magyar hatóságokat arról az egyre fokozódó veszélyről, amely a Szlavóniában élő magyar lakosságot fenyegeti. A belgrádi Borba megrendítő riportot közöl a szerbek és horvátok közti harcokról, amelyek Baniában a hét végén zajlottak le. A helyszínről érkezett riporterek beszámolnak róla, hogy egy hónappal ezelőtt e térségben még minden rendben volt, vegyes házasságok jöttek létre és a nemzetiségek barátkoztak egymással. Ma egymással szembenálló lövészárkokban szegezik egymásra a fegyvereket. A horvátok azt állítják, hogy nem engedik meg a csetnikeknek, hogy tönkretegyék Horvátországot, a szerbek pedig fegyverrel akaiják megakadályozni, hogy ne ismétlődhessen meg az 50 év előtti népirtás. A riport számos embertelenségről és kegyetlenségről számol be. Az asszonyok sírnak, az öregek koporsókat ácsolnak, úja a lap. A gyűlölet óriási. Az államtanács a jövőről tárgyal A jelen: gyűlölet felsőfokon &ÜJUU £ T.A.C. — Taxis Audit Consuling tanácsadói és ügyvédi kft. A T.A.C. Kft. vegyes vállalatok számára kínál ügyvédi (auditori) szolgáltatásokat. Minden vállalkozónak tanácsadást nyújtunk könyvelési és adóügyekben. Keressen fel bennünket idejében, mielőtt Önt keresné fel az adóbehajtó. Címünk: T.A.C. poradenská a auditorská spolocnosf s r. a Mileticova 1 82108 Bratislava Tel/fax: 07/213-468 FÚP-224 ?***" ’ 1 H É T legfrissebb számából S. Furgon Szilvia: Zsidónak lenni — embernek lenni (riport) Tóth Edit: Rézmozsarat vegyenek... (kisripon) Danter Izabella: A kelés (néprajz mindenkinek) Gömöri Kovács István: Mi a haza? (gondolatok a hazáról) Szerdahelyi Tamás: Vég nélküli történet (folytatásos regény) Splrálmasszázs Magányosok klubja, Társkereső Tanácsadó Az otthon rovatban: Diétás befőzés; leégésre — tejföl, tej, tea; Nyáron is kell torna Zsibvásár, mese, fejtörő Doktor úr, mondja el — bűnügyi történet KIRÁLYHELMEC VÁRA A jugoszláv kormány felkérte a Párizsi Klub néhány országát, hogy ütemezze át az ország adósságállományának egy részét. Ezt a Jugoszláv Nemzeti Bank alelnöke jelentette be. Jugoszlávia külföldi adóssága ez év májusában 14,6 milliárd dollár volt. Az országban egyetlen év alatt a munkanélküliség 17 százalékkal nőtt és a munkanélküliek száma 14 millió, ami a munkaképes lakosság 14,5 százaléka. Sok VTr£ Ukrajnával Tegnap Kjjevben szerződést írtak alá a csehszlovák kormány és az Ukrán SZSZK kormánya között a gazdaságikereskedelmi kapcsolatokról és a tudományos-műszaki együttműködésről. A szerződés lehetővé teszi közvetlen gazdasági kapcsolatok felvételét a két ország között A kölcsönös kereskedelem szabadon átváltható pénznemekben bonyolódik. Csehszlovákia Ukrajnának főleg gépipari és fogyasztási cikkeket szállít, Ukrajna pedig nyersanyagokat és gépipari elemeket Csehszlovákia hasonló szerződést kötött korábban az Orosz Föderációval és Belorussziával is. Csehszlovákia és magyarország kompromisszummal oldotta meg az Adria kőolajvezetékkel kapcsolatos pénzügyi kérdéseket A 21,5 millió konvertibilis rubel nagyságú hitelt, amelyet Csehszlovákia 1974-ben nyújtott a kőolajvezeték felépítésére, az 1990. évi magyarországi rubel-aktívum számlájára számolják fel. Csehszlovákia lemond az összeg 15 éves kamatairól és a magyar fél is lemond minden igényéről. A csehszlovák fél tudomásul vette, hogy az 1974. évi szerződés lejárta után az Adria-vezeték magyar területen áthaladó része magyar tulajdon marad. ROMÁNIÁBAN az északkeleti országrészekben pusztító árvizek már több mint száz ember életét követelték. Több mint 3 ezer épület dőlt romba és a károk meghaladják a 2 milliárd lejt. Az árvíz négy fontos hidat is megsemmisített Roman kormányfő tegnap meglátogatta az elemi csapás sújtotta területeket. Lengyelországban egy közvélemény-kutatás kimutatta, hogy az ország legnépszerűbb intézménye a hadsereg. A megkérdezettek 69 százaléka megbízik a lengyel hadseregben. Meglepő, hogy a katolikus egyház csak a megkérdezettek 58 százalékának bizalmát nyerte el. A harmadik helyen a rendőrség, a negyediken a televízió áll. A Szolidaritást csak a megkérdezettek 38 százaléka támogatja. Az utolsó helyen a politikai pártok szerepelnek, amelyeknek csak a megkérdezettek 16 százaléka hisz. ETIÓPIÁBAN Tamirat Layne lett az ideiglenes kormány elnöke. Tamirat az Etióp Nép Forradalmi Domokratikus Frontjának (EPRDF) tagja. A legközelebbi napokban összeállítja az új kormányt. JaPÁNBAN a májusi 2 százalékról 2,1 százalékra nőtt a munkanélküliség. Az a furcsa helyzet áll elő, hogy a szigetországban ennek ellenére munkaerőhiány van. A gazdaság 100 munkanélkülinek 143 munkahelyet kínál. A BRIT HADITENGERÉSZET a második világháború befejezése óta most először vesz részt közös hadgyakorlaton a szovjet haditengerészettel. A két hadihajó részvétele a Barents-tengeren folyó hadgyakorlaton emlékeztet arra az eseményre, amely pontosan 50 év előtt történt: akkor érte el a szovjet partokat az első konvoj, amely a sarkkörön túli útvonalon szállított segítséget a harcoló Szovjetuniónak. JoRDÁNIA királya felhívta a PFSZ-t, hogy ne akadályozza a közel-keleti békekonferencia előkészítését a palesztin részvétel körüli akadékoskodással. A jordániai király támogatja az amerikai javaslatokat a közel-keleti helyzet rendezésére. A DÉL-LIBANONI Izrael-barát hadsereg tegnapra virradó éjjel tüzérségi támadást intézett két siíta falu ellen. A támadás során öt libanoni állampolgár életét vesztette. A támadás válasz volt a siíta Amal mozgalom hétfői bombatámadására. TaJVAN pénzügyi segítséget kínált fel a Szovjetuniónak. A tajvani gazdasági minisztérium úgy véli, hogy az ország 400 millió dollár összegben nyújthat hitelt a Szovjetuniónak alacsony kamatra. A szigetország kereskedelme a Szovjetunióval és Kelet-Európával tavaly 71 százalékra nőtt. Az EURÓPAI KÖZÖSSÉG bizottsága felajánlotta Bulgáriának, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a társulásról. Az ajánlatot Delors, az EK bizottságának elnöke levélben közölte Popov bolgár kormányfővel. így Bulgária Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország mellett a negyedik olyan ország lehet, amely társulástól tárgyal az EK-val. Az AMNESTY INTERNATIONAL nemzetközi emberjogi szervezet tegnap felhívta Izraelt, hogy szüntesse be az elfogott palesztinok kínzását és a bírósági eljárás során biztosítsa az igazságosságot. A szervezet példákat sorol fel annak bizonyítására, hogy embertelen bánásmódban : részesítettek olyan palesztinokat is, akik nem erőszakos politikai cselekedeteket követtek el, például felvonták zászlójukat.