Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-17 / 125. szám

8 Szabad ÚJSÁG 1991. július 17. c Hírkosár i Bojkott lefújva E hétvégén Szeged ad otthont a 700-as siklóhajók világbajnokságának. Emel­lett az országos bajnokság zárófutamát és nemzetközi versenyt is tartanak. Nos, a rendben haladó előkészületeket váratlan esemény zavarta meg. A világ­­bajnoki kategória hazai bajnokságának első négy helyezettje — Pintér József, Tóth István, Kertes János és if]. Tóth István — sérelmezte a szakvezetés dönté­sét, miszerint a kötelező edzés idejére válogató futamot tűztek ki. Ezen dőlne el, kik alkothatják a ötfős keretet. A versenyzők szerint a döntés etikátlan. Amennyi­ben a szövetség vezetői nem változtatnak rajta, úgy a Szegedi ESK kilép a szövet­ségből. Nos, Vízvári György a szövetség megbízott főtitkára elmondta, hogy idén összesen három versenyző teljesített értékelhetőt e kategóriában, a 700 eddigi két országos bajnoki futamán, méghozzá Pintér, Tóth és Kertes. Az intéző bizott­ság ülésén újra szóba kerül majd a téma, várhatóan olyan döntés születik, amely­nek alapján a fennmaradó két helyre írnak ki válogató futamot. Vízvári György még hozzátette: — Emberileg megértem a pilótákat, de nem tartom megfelelő lépésnek a petíció küldését, hiszen mindez egy megbeszéléssel is rendezhető. Indul a hoki Európa Liga A tervezettnél egy évvel korábban, már az idei esztendő őszétől engedélyezi a Nemzetközi Jégkorong Szövetség az Európa Liga bevezetését. A Liga létrehozá­sa alighanem az amatőr hokisok világszövetségének sajátos válasza az észak-ame­rikai profiliga kezdeményezésére. Az NHL ugyanis hozzálátott az úgynevezett Világ Liga megszervezéséhez. A Világ Ligában az elképzelések szerint a kanadai és az amerikai hivatásos gárdákkal együtt szerepelne húsz európai amatőr klubcsapat, köztük a legjobb szovjet, svéd, finn, csehszlovák, svájci, francia, német és olasz együttesek. Az Európa Ligában várhatóan három csoportban vetélkednek a kontinentális csapatok és a sorrendet oda-visszavágó alapon, körmérkőzéses formában kíván­ják eldönteni. Az előzetes értesülések szerint a tervek érdekessége, hogy a leendő szereplők sorában egyáltalán nem szerepel a magyar csapat. Futballsztorik Úgy tűnik, Pelé is követi Maradona példáját. No, nem a doppinghasználatról van szó, hanem arról, hogy a közeljövőben Pelét minden valószínűség szerint bíróság elé citálják. Egy huszonhat éves brazil lány apasági keresetet nyújtott be ellene. Állítása szerint Sandra lányának apja a feketebőrű futballsztár. „Ameny­­nyiben a tesztvizsgálat eredménye bizonyítja apaságomat, minden velejáró köte­lezettséget vállalok” — nyilatkozta Pelé. A jugoszláv Proszinecski körüli huzavonák csak nem akarnak szűnni. A Jugo­szláv Labdarúgó Szövetség íratlan szabálya szerint a futballista túl fiatal ahhoz, hogy külföldre szerződjék. A Real edzője azonban cseppet sem pesszimista ezzel kapcsolatban. Szerinte Proszinecski átigazolása idő kérdése, semmi más. Véle­ménye szerint Jugoszláviában a politikai helyzet olyan válságos,hogy akár az ország széteséséig is elfajulhatnak a dolgok. A másik eshetőség hogy Proszinecski német származása esetleg segíthet kijátszani a szabályokat. A Holland Labdarúgó Szövetség által kiadott felmérés szerint az 1990/91-es évben lejátszott 306 mérkőzést 2 670 000 néző tekintette meg, ami 239 ezerrel több, mint az elmúlt évben. Atlétikai IAAF/Mobil Grand Prix Zelezny ismét győzött A franciaországi Nice városa vök a színhelye az atlétikai IAAF/Mobil Grand Prix-so­­rozat tizenegyedik állomásának. Több kitűnő eredmény született. Az algériai Morcéit az idei legjobb időt érte el a 3000 m-es síkfutásban. A 400 m-es gátfutásban a női mezőnyben az amerikai Sandra Farmer-Patrick ugyancsak az élre került az idei világranglistán. A 3000 m-es távon az angol Elisabeth McColgan remekek, 8:38^23 perces idejénél ez évben még senki sem futott jobbak Rajthoz álk a csehszlovák gerefyhajító fan Zelezny is, akinek ezúttal 83 m körüli dobás is elég vök a győzelemhez. Eredmé gát 1. Brahmi (algériai) 8:13,20,2. Mut nyék — fér­c Mobilt i Grand fiák, 200 m: 1. Burrell ^Airana kg (amerikai) 20,50, 2. Fredericks (namíbiai) 20,53, 400 m: 1. Hernandez (kubai) 44,65,2. Black (angol) 45,03, 100 m: Imoh (nigériai) 10,29, 800 m: 1. Barbosa (brazil) 1:44,14,2. Clark (amerikai) 1:45,06,110 m gát: 1. Foster (amerikai) 13,26, 2. McKoy (kanadai) 13,33, 3. Nehemiah (amerikai) 13,42, 1500 m: 1. Aouita (marokkói) 3:37,46, 2. Scammell (auszt­rál) 3:37,84, 3000 m: 1. Morceli (algé­riai) 7:37,34,2. Boutaib 7:38,39,3. Skah (mindkettő marokkói) 7:38,84, 3000 m Labdarúgó Inter Kupa wol (kenyai) 8:13,74, magasugrás: 1. Kemp (bahamai) 2,33, 2. Drake (kubai) 2,30, rúdugrás: 1. Bagyula (magyar) 580, 2. D’Encausse (francia) és Tara­­szov 570, gerely: 1. Éelezny 82,86, 2. Vilhjalmsson (izlandi) 81,99. Nők, 100 m: 1. Guidry (amerikai) 11,22, 2. Onyali (nigériai) 11,28, 400 m gát: 1. Patrick 53,54, 2. Batten (ameri­kaiak) 54,86, 800 m: Quirot (kubai) 1:57,36, 3000 m: 1. McColgan 8:38,23, 2. Sirm (kenyai) 8:40,71,100 m gát: Gri­­goijeva (szovjet) 12,62, magasugrás: 1. Kosztadinova (bolgár) 195, 2. Bykova (szovjet) 191, 400 m: 1. Perec (francia) 49,76, 2. Yussuf (nigériai) 50,96, 1500 m: 1. Artyomova (szovjet) 4:03,00, 2. Boulmerka (algériai) 4:03,39. Utolsó előtti felvonás Lassan a végéhez közeledik a labda­rúgó Inter Kupa idei évfolyama. Teg­nap, késő este három mérkőzést bonyo­lítottak le — Lyngby—Norrköping, Hammarby—Cottbus, Saarbrücken— Örebro —, melyek lapzártánk után ér­tek véget. A csehszlovák együttesek kö­zül ma két csapat lép pályára (Cheb, B. Bystrica), a DAC már lejátszotta összes mérkőzését, a Slovan utolsó találkozójá­ra szombaton kerül sor Tatabányán. Minden emberi számítás szerint a csallóköziek végeznek az élen a 8. cso­portban. Elsőségük csak akkor forogna veszélyben, ha a Rapid Bucuresti Plov­­divban kilenc gólkülönbségű győzelmet aratna. Ne felejtsük el, hogy 40 ezer márka jár az első helyért, ezért minden megtörténhet, különösen a Balkánon. Lehet, hogy végzetes lesz a beszterce­r Innen-onnan JAPAN-AUTOS Kereskedésünkben mindenféle használt alkatrészt megtalál a következő márkákhoz: MAZDA — TOYOTA MITSUBISHI — DATSUN HONDA — DAIHATSU Naponta vonatra adjuk! Pechhüttenstr. 10. Tel.: 00/43/1/77 11 48 23020 Schwechat FUP-184 ) bányai katonák számára a szombaton hazai pályán elszenvedett vereség. Ma mindenképpen győzniük kell a dán Sil­keborg ellen, vereség esetén elbúcsúz­hatnak a prémiumtól. A Cheb az ugyan­csak dán B 1903 együttesét fogadja. Nem sok esélye van a sikerre, hiszen a koppenhágai csapat áll az 5. csoport élén. A műsor: Xamax—Malmö, Salz­burg—Vác, Ikast—Halle, B. Bystrica— Silkeborg, Djurgaarden—Austria, Cheb—B 1903, Siófok—Frem, Sturm Graz—Uerdingen, Växjö—Blagoevgrad, Lugano—Tirol, Maccabi—Hapoel Tikva. ) A labdarúgó Copa America ’91'B- csoportjábari Brazília l:l-es félidő után 3:1-re legyőzte Ecuador együttesét. Góllövők: Mazinho II., Santos, Henri­­que, illetve Munoz. Kolumbia—Urugu­ay 0:1, góllövő: Mendez. A legjobb négy között Argentína, Chile, Brazília és Ko­lumbia együttese találkozik. Londonban közzé tették a női tenisz­ranglistát: 1. Szeles, 2. Graf, 3. Sabati­­ni, 4. Sanchez, 5. Navratilova, 6. M. J. Fernandez, 7. Martinez, 8. Novotna, 9. M. Malejeva, 10. Capriati. Előkészületi labdarúgó-mérkőzésen: Port Montereaux—Slavia Praha 1:9 (0:4). A Slavia góllövői: Navrátil, Pro­­cházka és Novotny 2-2, Veseiy, Hefman, Szabad a vásár Sportfogadás A SAZKA 28. játékhetének nye­reményelosztása: I. d(|: nincs nyertes, II. d(j: nincs nyertes, III. díj: 63 nyertes á 12 934 korona. A SPORTKA 28. játékhetének nyereményei: I. húzás I. djj: 3 nyertes á 609 733 korona, II. d(j: 8 nyertes á 152 439 korona, III. díj: 201 nyertes 9106 korona, IV. díj: 9995 nyertes á 312 korona, V. díj: 167 887 nyertes á 25 korona. II. húzás I. díj: nincs nyertes, II. díj: nincs nyertes, III. díj: 61 nyertes á 45 000 korona, IV. díj: 5301 nyertes á 767 korona, V. díj: 119 638 nyertes 45 korona. A MATES 28. játékhetének nye­reményleosztása: I. díj: 3 nyertes á 164 832 korona, II. díj: 539 nyertes á 1395 korona, III. dg: 12 751 nyertes á 96 korona. Universiade Shieffieldben a második nap küzdel­meivel folytatódott a nyári Universiade. A csehszlovák résztvevők közül elsőként a férfi röplabdázók kapcsolódtak be a küzdelmekbe. Indonézia válogatottjával mérkőztek, s bár már 2:0-ás vesztésre álltak, végül is sikerült a maguk javára fordítani a találkozó állását. További eredmények — röplabda: Egyesült Államok—Törökország 3:1, Lengyelország—Chile 3:0, Csehszlová­kia—Indonézia 3:2 (-12, -13,5,11,10). Labdarúgás: Koreai Köztársaság— Ausztrália 3:2, Egyesült Államok—Ang­lia 1:0, Románia—Japán 1:1, Írország— Irán 2:0. Úszás — férfiak, 100 m hát: Pajer (amerikai) 1:03,21, 200 m gyors: 1. Ca­ron (francia) 1:50,24, 2. Wojdat (len­gyel) 1:50,69, nők, 100 m gyors: Csuang Jung 56,28, 400 m vegyes: Lin Li (kínai­ak) 4:42,58, 4x200 m: 1. Szovjetunió 8:14,48, 2. Egyesült Államok 8:14,54. Silhavy. FC Nancy—Dukla Praha 1:1 (0:1). A Dukla gólját Dafíko szerezte. Pozsonyban bonyolítják le július 25- től a vízilabda Duna Kupát. A résztvevő­ket két csoportba sorolták. A-csoport: Csehszlovákia, Törökország, Egyiptom, Anglia. B-csőport: Lengyelország, Dá­nia, Ausztria, Csehszlovákia B. Peter Palúch, az FC Nitra labdarúgó­­csapatának kapusa az ausztriai Sport­club Wien együtteséhez szerződött és vasárnap már be is mutatkozott új klub­jának színeiben. Ugyancsak Ausztriába készül az Inter Bratislava két játékosa, Milan Bagin és Emil Stranianek is. A francia Mottet nyerte a Tour de France 11. útszakaszát a belga Museeuw és a szovjet Abduzsaparov előtt. Össze­tettben továbbra is LeMond vezet Petrovics szerencsecsillaga Ljufyomir Petrovics a Bajnokcsapatok Európa Kupájának májusi dön­tőjéig nem tartozott az olyan edzőhírességek közé, mint Beckenbauer, Michels és Hidalgo—Mára neve egész Európa futballvilága előtt ismert. Amikor a Crvena zvezdát végigvezette a győzelem felé vezető úton, nevét örökre bevéste a labdarúgás nagykönyvébe. Honnan is szerezte az erőt, hogy aka- is megvédte bajnoki címét. rátát véghez vigye ez a fociért mindenre elszánt ember? Mint játékos, tizenkét évig egyetlenegy csapathoz kötötte ma­gát, Eszék együtteséhez. Amikor futball­­cipőit a szögre akasztotta, már tudta, mi a dolga az elkövetkezőkben. Másoknak adni abból, amit tud. Edzősködésre adta a fejét. Rögtön kapott is ajánlatot onnét, ahol őt legjobban ismerték, az eszékiek­­től. Itt kezdett el foglalkozni a fiatal ge­nerációval. Három idényen keresztül „egyengette” őket, majd a Szabadka csa­patához szerződött, amellyel az I. ligáig meg sem állt. Innét az újvidéki együttes­hez került, és 1989-ben játékosaival együtt örülhetett a bajnoki címnek. Belgrádi pályafutását a Radnál kezd­te. Nem töltött itt sokidőt, hiszen a múlt idény végén került a Crvena zvezda gár­dájának élére. A csoda nem váratott so­káig magára. Nemcsak a BEK-döntőben győzött csapata, hanem Jugoszláviában „Olyan kitűnő játékosokkal dolgoz­hattam együtt, akiknek csupán irányí­tó kézre volt szükségük. Úgy gondolom, jómagam is helytálltam a csapatnák Hogy melyik mérkőzéstől tartottam? Megvallom őszintén, hogy a Bayern München elleni összecsapástól féltem egy kicsit” — mondta Petrovics. „Egy edzőnek emelt fővel, győztes­ként kell a csapattól távoznia, nem sza­bad megvárnia, míg kihajítják. A Zvez­­dával elértük, amit szerettünk volna. Ideje, hogy az életet más oldalról is megismerjem.” S Ljubomir Petrovicsnak volt lehető­sége a választásra. Egy olyan edző iránt, akinek eddigi pályafutása során szeren­csecsillaga egy percre sem halványult el, mindig van igény. S ő ezzel tisztában van. A barcelonai Espanolt választotta. Majd elválik... (mn)

Next

/
Thumbnails
Contents