Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)

1991-05-24 / 80. szám

-------; ---------;----------------^ 6 V. ÚJSÁG ) | 1991. május 24. Végtisztesség Egy esztendővel ezelőtt, életének 33. évében baleset áldozata lett Bor­­sányi Gáspár római katolikus lelki­­pásztor. Sokat tett és sokat vállalt híveiért - azokban az években, amikor tájainkon nem minden paptársáról mondhattuk el ugyanezt. Ezért is kö­zöljük nővérének személyes hangvé­telű, rá emlékező írását. Gyermekkorom legszebb élményei közé tartoznak a vele együtt eltöltött boldog idők. Mindig sokat mesélt az iskoláról, különösen a hittanórán hal­lott bibliai történetekről szeretett be­szélgetni. A peredi alapiskola elvégzé­se után a galántai gimnáziumban foly­tatta tanulmányait. Harmadikos gim­nazista volt, amikor először mondta: úgy érzi, hogy őt az Úristen lelkipász­tori szolgálatra hívja. Érettségi után munkásként dolgozott a szövetkezet­ben. Eközben is hű maradt célkitűzé­séhez, s végre 1981 nyarán megkapta az értesítést, hogy a következő tanév­től a szeminárium diákja lesz. A hirt hallván letérdelve mondott köszönetét az Úristennek, hogy céljához hozzá­segítette. 1981 októberében elment Pozsonyba. Véget ért számunkra a boldog gyermekkor, ám nem a test­véri szeretet Mivel nem járhatott haza rendszeresen, szüleimmel együtt láto­gattuk ót. Nagy volt az öröm, amikor a téli vakációt és a nyári hónapokat együtt töltöttük. Ám a szünidő gyorsan elrepült, ahogy a teológián töltött öt év is. Életemnek legszebb napja volt, amikor Gáspárt pappá szentelték. El­ső helye Érsekújvár volt, ahol káplán­ként működött. Lelkesen indult el a lel­kipásztori hivatás útján. Jelmondata ez volt: ,,úgy legyen mindig és minden­ben, ahogy az Úristen akarja. “ Hívei bármikor felkereshették: ön­zetlenül nyújtott segítő kezet minden­kinek, nemzetiségre, rangra és va­gyonra való tekintet nélkül. Visszave­zette Jézushoz a bűnösöket, de mély­ségesen megvetette a bűnt. Megkü­lönböztetett figyelmet szentelt az ér­sekújvári fiatalságnak, nagy gondot fordítván az erkölcsi nevelésre. Jó erkölcsű fiatalságot csak úgy nevelhe­tünk, ha keresztény erkölcsi példát mutatunk - vallotta. Felkereste a kórház betegeit és fáradságot nem ismerve szolgáltatta a szent kenet szentségét. Különleges tisztelettel őrizve a volt társadalmi rendszerben meggyilkolt és tragikus sorsú oltártestvéreinek emlékét. Az első újévi magyar szentmiséjén az érsekújvári magyar hívek megha­tóban hallgatták és énekelték vele a hosszú évtizedekig nem hallható magyar Himnuszt. Igaz, tiszta célokért küzdött. Az akkori illetékes szervek többszöri figyelmeztetése ellenére is bátran hangoztatta, hogy az a társa­dalmi rendszer, amely Isten és hit nélkül épül fel, előbb vagy utóbb elbu­kik. Kétéves működése után az érsek­újvári híveknek nem kis meglepetés­sel kellett tudomásul venniük, hogy az akkori püspök Gáspár atyát a nagy pá­kái plébániára helyeztette Bátor fellé­pésével és önfeláldozó munkájával itt is maga köré gyűjtötte a keresztény híveket. Megszerették és tisztelték. 1990. április 7-én a kora hajnali órákban indult utolsó földi útjára. Bale­set okozta sérüléseibe a helyszínen belehalt. Halála után egy pannonhalmi szerzetes, Forstchher Máté atya jött el Gáspár atya sírjához és a szülői ház­hoz részvétet kifejezni. 1986 őszén jártam Pannonhalmán. Az atya akkor tartott előadást nekünk, csehszlová­kiai magyar fiataloknak. Egyik monda­tát nem felejtem el, míg élek: ..Addig, ameddig a világtól meg nem kapjuk azokat az ütéseket, amelyeket Krisz­tus urunk kapott az ö ellenségeitől, nem válthatjuk magunkat Krisztus ta­nítványainak. ‘ ‘ BORSÁNYI BERTA s nemcsak ott, hanem Szádalmáson, Pelsöcon és Lucskán is. Szinte hihetetlen, a több mint húszéves együttes most látogatott először el Gömör északi részébe. Megtört a jég. A Csemadok rozsnyói területi választmányának szervezésében 1991. május 7-én és 8-án a fent felsorolt helyeken nagysikerű koncerteken lépett fel a Kaláka. Becze Gábor, Gryllus Dániel, Huzella Péter és Radványi Balázs a Nálatok laknak-e állatok? című gyermekműsora mara­dandó élményt jelentett minden kisdiáknak, de az őket kísérő pedagógusoknak is. Lucskán a huszita romtemplomban a kis csoportnak rögtönzött félóra igazi csemege volt a kitűnő együttes kedvelői számára. Ambrus Ferenc Isten, Haza és Ember szolgálatában ,,Új cserkészkönyvünk alapja, most is a régi, kedves Mi könyvünk. Ám a Mi könyvünk megjelenése óta húsz év telt el. Azóta változott a világ. Cserkészkedésünk körülményei is mások lettek. Ezért a cserkészpróbák anyagát új követelményekhez alakí­tottuk. Mégis, ne keressétek a mai kor divatos szenzációit benne. Noha a cserkészet minden generáció szá­mára modern intézmény, frissessége, lendülete nem az olcsó szenzáció ke­reséséből adódik. Sokkal inkább ab­ból, hogy a megújuló élet új körülmé­nyeihez alkalmazkodva vizsgálja a magyarság és az emberiség szolgá­latának lehetőségét.“ Bodnár Gábor Cserkészkönyvének Előszavából idéztem, amely a cserké­szeten keresztül próbálja bemutatni a nyugodt, szeretetteljes élet lehető­ségét, gyakorlási módját. A cserkészet alapelve: tudatosan vállalni a hitvallást, tanítómesterül elfo­gadni a múltat, az élet(ük)et annak tanulsága szerint alakítani. A könyv pedig nem máshoz, mint az ember­séghez, az önálló véleményhez, a tö­meghangulat leküzdéséhez szeretne támaszul szolgálni. Belőle megtudhat­juk, hogy a cserkésztevékenység ko­rántsem öncélú játék. Hitre, tiszta er­kölcsre, emberségre nevel. Ez a bizo­nyíték arranézve is, hogy lehet és kell értékes népi és nemzeti hagyományo­kat ápolni és megőrizni. Bodnár Gábor gazdagon illusztrált három kötete hiteles képet ad a cser­készmozgalom jelentéséről, tartalmá­ról és küldetéséről, ötletesen tárja fel és ábrázolja a cserkészfoglalkozáso­kat, amelyek játékosan és érdekesen próbálják felnyitni a cserkészek sze­mét: olyan életre nevelnek, amely sze­­retetet, másik iránti felelősségérzetet, emberséget hirdet és gyakorol. E kö­tetek a „külföldi magyar ifjúságneve­lés bevált eszközei, amelyekben hosszú évek tapasztalatait gyűjtötték össze. Korosztályokra bontva építik fel a cserkész eszményt, az Isten, a Haza és az Embertárs szolgálatában, mind­ezt a napi életre, cselekvésre alkal­mazva. Ebből származnak felbecsül­hetetlen érdemei az idegenben élő és magát mégis Magyarnak valló ifjúság nevelésében." Bodnár Gábor könyvét a Püski Kia­dó és a Szent Márton Alapítvány kö­zösen adta ki. ZALABA ZSUZSA c Mai rádió- és tévéműsorok ( POZSONY - MAGYAR ADÁS ) 6.00-7.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, időjárás, sajtószemle, riport. 12.00: Hírek. 12.12: Táncházi muzsi­ka. 12.30: Barangolás Zeneországban (ism.). 13.00: Hírek. 13.05: Útkereső. 13.15: Popzene mindenkinek, közben 13.20: Orvosi tanácsok. 13.35: Hétvégi sportajánlat. 13.45: Anyanyelvűnk (ism.). 14.00: Hírek. 14.05: Családi magazin (ism ). 14.30: Helyesen szlovákul. 14.35: Melódiakoktél. 15.00: Hírek. 15.05: Kölyök­­világ 15.35: Tánczene, közben: Hétvégi műsorainkat ajánljuk. 16.00: Hírek. 16.05: Világosság (ism ). 16.35: Vonószenekarok műsorából, közben 16.45: Hétvégi kulturá­lis ajánlat. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Közkedvelt dallamok. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Fűtől fáig. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.10: Népzene. 11.38: Budapest alsó '89. Hangjáték. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.48: Külpoli­tikai könyvespolc. 13.05: Zenei ábécé 14.04: Erről beszéltünk. 14.35: Orvosi taná­csok. 14.40: Filmzene. 15.05: Magyar írás. 15.50: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni Kró­nika. 16.15: Zenei magazin gyerekeknek. 17.05: A vidék magazinja. 18.00: Esti Króni­ka. 18.30: Ráadás 19.05: Sport. 19.15: A zenéről. 19.30: Mese. 19.40: A Kaláka együttes játszik. 20.05: Mi lesz veled, Szív u. 28? 20.35: Dohnányi: Gordonkaverseny. 21.05: Kilátó. Világirodalmi hetilap. 21.50: Beszélni nehéz 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Interjazz Fesztivál Budapesten. 23.05: Azok a rádiós évek. 0.15-4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sport. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Zenés beszélgetés Csongrádi Katá­val. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszálgyökerek (ism ). 11.03: Záray Márta és Vámosi János énekel. 11.25: Uj fúvósfelvételeinkből. 12.00: Nóták. 13.03: Pop-hullám. 14.00: Péntektől péntekig. 17.00: RádióMa. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Zenés hallomások és vallomások. 21.03: Zenés beszélgetés az Imádok férjhez men­ni című darabról. 21.30: Cigányfélóra (ism.). 22.00: Fatima üzenete 2 23.03: Sport. 23.10: Zeneközeiben a hallgató. 0.15-4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Magyar elő­adóművészek Liszt felvételeiből. 10.04: Ha­ydn: A-dúr trió No. 18. 10.23: Operába hívogató. 10.53: Zenetörténeti értéktár. 11.33: Mesék kórusra. 12.05: Kamarazene. 13.00: Beszélgetés Mészáros Márta film­rendezővel. 13.45: Bach: II. brandenburgi verseny. 14.00: Paul Sacher 85 éves. 14.25: Rossini: Hamupipőke. Opera. 17.02: Zenekari muzsika. 18.00: Nemzetiségi mű­sorok. 19.35: Klasszikusok és dzsessz. 21.20: Barokk kamarazene 22.00: Mozart összes szimfóniája. 0.10: Komolyzenei zsákbamacska. ( MAGYAR TELEVÍZIÓ ) Tv1 8.15: Menedzser Magazin (ism.). 9.00: Állít­sátok meg a Földet! Csákányi László éne­kel. 9.25: A székipacsirta. Kisfilm. 9.50: Lottósorsolás. 9.55: Forma-1. Francia-ka­­nadai-magyar filmsorozat. XIII/3. rész. 10.40: Sorstársak. Rehabilitációs magazin. 10.55: Fúben-fában Természetgyógyásza­ti magazin. 11.05: Képújság. 14.55: Képúj­ság. 15.05: Cigánymagazin - nemcsak ci­gányoknak. 15.30: Walt Disney bemutatja. 17.20: „Traffic Jam“. Könnyűzenei kiván­­ságadó. 17.50: Pénzvilág. Hírek, tények, információk. 18.00: Ablak. 19.00: Keresz­tény életkérdések. 19.05: Esti mese. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.05: Dallas. Amerikai filmsorozat. A titkos akta. 20.55: Panoráma. 22.00: X. országos színházi találkozó. 23.30: Késó esti Híradó. 23.35: ANTENNE 2-híradó. Tv2 6.00: Napkelte. 9.05: Laura Lansing itt la­kott. Amerikai tévéfilm. 10.45: Válogatás a Tv2 riportjaiból. 11.00: Napzárta előtt. 11.30: Tele-tipp. Szolgáltató műsor. 12.15: Olasz nyelvlecke kezdőknek. 12.30: Hírek. 15.00: Gyerekeknek. 15.25: Hirek. 15.30: Délutáni filmajánlat: A rejtett város. Ameri­kai dokumentumfilm. 16.25: Hirek. 16.30: ötről hatra. Zenés, tájékoztató műsor. 17.30: Olasz nyelvlecke kezdőknek (ism ). 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Tom és Jerry 18.10: Telesport. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Mnemos. Spanyol tévé­film. 19.45: Az úszómedence. Kisjátékfilm. 20.05: ötven perc filmről Kepes Andrással. 21.00: Feleki Kamill és vendégei. III/2. rész. 21.50: Van öt perce? 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt. 23.00: A bogáncs. NSZK tévéfilm. ( CSEHSZLOVÁK TELEVÍZIÓ ) F 1 8.10: Iskolatévé 8.30: Zenés, szórakoztató gyermekműsor (ism.). 9.00: Események, kommentárok 9.30: Hírek. 9.35: Az elnök kérdései (ism ). 10.35: Mi ez? Vetélkedő (ism.). 11.15: Sportfogadás svéd módra. 11.25: Riporterek stúdiója (ism.). 12.15: Hírek. 13.00: Satellite Olympus France. 15.10: Az előrejelzések titkai. VI/2. rész. 15.40: Hírek. 15.45: Érdekességek maga­zinja. 16.25: Özvegyek. Angol tévéfilmsoro­zat. XII/10. rész. 17.15: Hirek. 17.25: Angol slágerlista. 18.15: Lesz kábeltévénk? Stúdióbeszélgetés. 18.45: A rendőrség nyomoz. 18.50: Tévétorna. 19.00: Esti me­se. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-hira­­dó. 19.50: Tíz perc a miniszterelnökkel. 20.00: Repülőgépekkel tarkított égbolt. Ka­nadai dokumentumfilm. 20.50: Ma mindent, holnap semmit. Svéd bűnügyi tévéfilm. 11/1-2. rész, közben 21.50: A Semafor Színház múltja. 22.00: Események, kom­mentárok. 23.25: Hírek. 23.30: Angol slá­gerlista (ism.) S1 16.45: Gyerekeknek (ism.). 18.00: Esti me­se. 18.10: Angol nyelvlecke kicsinyeknek. 13. rész 18.20: Tévévíkend. Turisztikai ma­gazin. 18.50: A vidék magazinja. 19.20: Időjárás-jelentés. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Időszerű téma. 20.00: Az 1990-es év leg­jobb dalai. 21.05: Nemzetközi együttműkö­dés a szívbetegségek gyógyításáért. 21.30: Időszerű események. 21.53: Sporthífek. 22.00: összeállítás szatelitműsorokból. ( OK 3 ) 6.00: CNN hirek 9.00: MCM zenés műsor. 11.00: Screensport. 12.00: CNN hírek. 14.30: MCM zenés műsor. 15.50: Az RTL hírei. 16.00: Les Badaboks. Bábsorozat. 9 rész. 16.30: Angol nyelvlecke. 50-51. rész. 17.30: MCM zenés műsor 18.00: Screen­sport 19.00: Híradó 19.20: A szovjet tele­vízió, hírei 19.45: Francia kulturális maga­zin. 20.05: Mozart-hangverseny a londoni Royal Festival Haliból. 21.15: A művész vizsgája. Rövidfilm. 21.30: A két Fragonard. Rövidfilm. 21.50: A TV 5 hírei 22.10: Scre­ensport. 22.40: MCM zenés műsor. 23.15: Tutti Frutti. Erotikus vetélkedő 0.15: A ké­­jenc török. NSZK szexfilm. 1.30: A Kili­mandzsáró árnyékában Kalandfilm 3.05: A-kéjertc török (ism.). 4.25: A forradalom alsószoknyái. Francia filmsorozat. ( OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ) FS1 9.00: Hírek. 9.05: Hivatal, hivatal. Tévéfilm­sorozat. (ism). 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatóvé 10.30: Harc a szerelme­sek között. Amerikai film (ism.). 12.05: Po­­peye. Rajzfilm. 12.15: Belpolitikai magazin (ism ). 13.00: Hírek 13.10: Mi (ism.) 13.35: Santa Fétöl nyugatra. Filmsorozat. 14.00: Kedves Kreuzberg Szórakoztató sorozat. 14.45: A holnap mesterei 15.00: Te meg én. 15.05: Pinocchio. Rajzfilm 15.30: An­­tan-ténusz. 15.55: Zöld mező. 16.10: Dusty. Tévéfilmsorozat. 16.35: Mozart-kviz 17.00: Mini tv-híradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek 18.05: Mi 18.30: Dr. Kulani, a hawaii orvos. Tévéfilmsorozat. 19.21: Tu­dományos hirek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Két férfi, egy eset Német krimisorozat 21.15: Hírességek fözöcskéz­­nek. 21.25: Oldalpillantások. 21.35: Gyilkos rózsafüzérrel. Amerikai film. 23.35: Dragon­­wye királyság. Amerikai film. 1.15: Hírek. FS2 16.00: Múvészlexikon 16.10: Ha válunk, hát váljunk. Csehszlovák film. 17.30: Útifilm Kenyáról, 18.00: Hivatal, hivatal. Tévéfilm­sorozat 18.30: Szerencsekerék 19.00: A tartományok mai napja 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek 20.10: Dokumen­tumfilm. 21.00: Tudományos magazin. 21.15: Schilling. Gazdasági magazin. 22.00: Tv-híradó 22.30: Ne nézz vissza! Amerikai dokumentumfilm. SCREENSPORT 3 14.00: Sport Franciaországból. 14.30: Mo­torsporthírek. 15.00: Tenisz 16.30: Kerék­párverseny. 17.00: La Vuelta kerékpárver­seny. 18.00: Autószörnyek versenye. 19.02: Tenisz 20.30: Brit motorsport. 21.00: Holland motorsport. 22.00: Amerikai kosárlabda-bajnokság. SUPER CHANNEL D 13.30: Egyveleg 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. 19.00: Egyveleg. 20.00: Fu Manchu kastélya. Amerikai film. 22.10: Sporthírek. 22.20: Egyveleg 23.20: Dzsesszkoncert 0.30: Kék éj. 1.30: Egy­veleg TV 5 3 13.20: Tévéregény 14.00: A század mene­te. 15.30: Harmincmillió barát. 16.15: A tör­vény nevében 17.15: Női szemmel. 17.45: Fözölecke. 18.00: Iniminimagimo. 18.20: Molierissimo 18.30: Ez nem igazságos! 19.20: Pillantás. 19.30: Híradó. 20.00: Úti­­naplók. 21.00: Híradó. 21.35: Mindenki egyesével 23.20: Pillantás a kulisszák mö­gé. 0.20: Művészeti magazin. ( 5AT1 ) 11.05: Krypton Faktor. 12.05: Szerencse­­kerék. 12.45: Tévétózsde. 13.35: Bingo. 14.00: Dino, a szaurusz. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Tévébolt. 15.50: Paradise Western 16.45: Ellensé­gek életre halálra. Amerikai krimi. 17.50: Boszorkányt szeretek. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Óri­ások harca. Angol játékfilm. 22.00: A nap hírei, sport. 22.10: Mike gyilkosa. C RTL PLUS ) 9.25: Éjféli csók. Amerikai zenés film. 11.10: Kockázatos! 11.30: Vásárlók maga­zinja. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: A szív szava. Teleregény 15.55: ChiPs 16.45: Kockázatos! 17.10: Játékshow 17.45: Csillagtallér. 18.00: A bionikus nő 18.45: Híradó. 19.10: Lottósorsolás. 19.15: Szép lány ajándékba. Francia film. 21.15: Gyilkosság a hobbija 22.10: Sípjel. 23.15: Tutti Frutti. 0.15: A kéjenc török. NSZK szexfilm. PRO 7 9.30: Az Angyal. 10.20: Roseanne. 10.50: Egy görög meghódítja Chicagót. 11.20: Harry Fox esetei 12.00: Csirkefogó partja Amerikai westernsorozat. 12.55: Namu, a gyilkos bálna Amerikai kalandfilm. 14.30: Marco 14.55: Tapsi Hapsi 15.35: Lassie. 16.00: Perry Mason: Az eltűnt 3 akta esete 17.00: Roseanne 17.25: Barney Miller. 18.05: A Santa Fé-i fekete sasok. NSZK-francia-olasz western. 19.45: Bili Cosby-show 20.15: Egy katona története. Amerikai krimi 22.05: San Francisco utcá­in 23.00: Bölcsódal a halálos csapásról. Amerikai western. 1.10: A szitakötós gyil­kos. ( SZÍNHÁZAK MŰSORA ) • JÓKAI SZÍNHÁZ (Komárom): Fehér há­zasság (19) • THÁLIA SZÍNHÁZ (Gömör­­horka): Ágacska (13) (Műsorváltozás lehetséges!) Tv2 - 23.00 A BOGÁNCS NSZK tévéfilm A hivatásában tehetséges, magánéletében csak a családjá­nak élő professzor megakadá­lyozza egy fiatal lány öngyilkos­ságát, majd - felesége unszolá­sára - meglátogatja a kórházban. Cselekedetét a közvélemény nagyra értékeli, Így rendkívül megnő népszerűsége, és ezzel együtt karrierjének lehetősége is. Ann-Kristin személyében azon­ban a balsors lépett be a profesz­­szor életébe...

Next

/
Thumbnails
Contents