Szabad Földműves Újság, 1991. április (1. évfolyam, 37-61. szám)

1991-04-09 / 43. szám

1991. április 9. |( ÚJSÁG 3 Az energetikában éleződik a konkurencia A szabad verseny buktatói Leon Brittan, az Európai Közösség szabad versenybizottságának tagja bíró­ság elé akar vinni 10 nyugat-európai vil­lanyáram-termelő monopóliumot, mert szerinte megszegik az EK szabályait. Er­ről (r legutóbbi számában a The Econo­mist című lap. Brittan szerint a német és a belga energetikai műveken kívül az EK összes többi tagállamában meg kell szüntetni az állami villamossági művek monopóli­umát, hogy csökkenhessen a villanyáram ára. Szerinte ez a lépés hozzájárulna a környezet védelméhez is, mert lehetővé tenné a környezetkárosító hőerőművek és a közvéleményt rémítő atomerő­művek helyett kisebb, gázfűtéssel mű­ködő villanyerőművek létrehozását. Nyugat-Európa a felhasznált villany­áram háromnegyedét atom-, és hőerő­művekből nyeri. Brittan “felfedezte a spanyolviaszt” is, amikor megállapította, hogy a villanyáram-kivitel a határokon túlra lehetővé tenné a csúcsfogyasztási időeltolódás adta lehetőségek kihaszná­lását, s így hatékonyabbá válhatna az áramtermelés. (Itt meg kell jegyezni, hogy a módszer már évtizedek óta mű­ködik a kelet-európai országokban és az áramelosztó központ Prágában van.) A The Economist szerint az állami monopóliumok rájöttek, hogyan növel­jék termelésüket anélkül, hogy a helyi zöldeket magukra haragítsák. Kelet-Eu­­rópában építik új villanyerőműveiket. Az ENEL olasz cég pl. a Szovjetunióban akar 13 ezer MW teljesítményű villany­­erőművet felépíteni és az áramot Olasz­országban eladni. A francia EDF pedig Magyarországon akar felépíteni két 900 MW teljesítményű atomerőművi blok­kot, amit ugyancsak áramszállítással fi­zetnének meg. A gazdasági lap megjegy­zi, hogy ezzel a trükkel a gazdag Nyugat villanyáramot kap, a szegény Kelet pe­dig villanyerőműveket. Az amerikaiak ezt a trükköt “kaliforniai szindrómá­nak” nevezik, azok szerint az álszentek szerint, akik az atomerőművekben gyár­tott villanyáram kivitelének lehetőségét felfedezték. Csehszlovákia attraktív Nemzetközi segély Baker amerikai külügyminiszter va­sárnap Törökországba érkezett. Ezzel megkezdődött újabb közel-keleti körút­ja, amely során ellátogat Izraelbe, Egyiptomba és Szíriába is. A külügymi­niszter Ankarában kijelentette, hogy az USA megnöveli az Irakból menekülő kurdoknak nyújtott segítséget. Jasszer Arafat palesztin vezető bele­egyezett abba, hogy az Izrael által meg­szállt területeken élő palesztinok képvi­selői találkozzanak Baker amerikai kül­ügyminiszterrel. Az utóbbi hónapban ez lesz a második találkozó Baker és a pa­lesztinok között. Baker szerint most ki­látás van arra, hogy a 43 éve húzódó arab-izraeli konfliktusban kiutat találja­nak. David Levy izraeli külügyminiszter nyilatkozata szerint Izrael nem fogadja új rendezési javaslattal az amerikai kül­( Hírek ) •Libanon nem engedi meg, hogy a terüle­tén élő palesztinok megtartsák fegyvereiket, vagy fegyveres alakulatokat tartsanak fenn. A fegyverek leadása a feltétele annak, hogy a jövőben bármilyen nemű tárgyalásra meghív­ják a palesztinokat is. Jelenleg Libanonban 350 ezer palesztin él, akik úgy vélik, amíg Iz­rael megszállva tartja a dél-libanoni övezetet, ők kötelesek az ottani menekülttáborok vé­delmére megtartani fegyvereiket • A csehszlovákiai lengyelek lésínben kongresszust rendeztek, amelyen kisebbségi helyzetűkkel foglalkoztak. Megalakult a Csehszlovákiai Lengyelek Tanácsa, amelynek elnöke Boguslaw Chwaloj, 47 éves orlovái or­vos lett. Lengyel lapok értesülése szerint Csehszlovákiában 60 ezer lengyel élt, de szá­muk az utőbbi időben csökkent •Az Atlantis Űrrepülőgépnek sikerűit pá­lyára állítania a 17,5 tonna sűlyű űrobszerva­­tóriumot A 617 millió dollár értékű csillag­ászati berendezés antennája beakadt és ezt egy űrséta során kellett megjavítani. •Mexikó és az Egyesült Államok elnökei közös szabadkereskedelmi övezet létrehozá­sáról tárgyaltak Houstonban. Az Egyesült Ál­lamokban ellenzik az ilyen övezet létrehozá­sát de Bush elnök ügy vélt hogy ez új munka­­lehetőségeket hoz létre. •Albániádban a parlamenti választások második menetében az Albán Munkapártnak sikerűit megszereznie a kétharmados többsé­get A 250 mandátum közül 168-at szereztek meg, az ellenzéki Demokrata Párt pedig het­venötöt Egyes ellenzéki körök szerint a má­sodik menetben ismét manipulálták az ered­ményeket mert állítólag néhány körzetben a szavazó katonák kétszer is az urnák elé járul­tak. •Ceausescu rokonsága a kárpótlási tör­vény értelmében visszaköveteli azt a 20 hektár földet amely a kollektivizálás előtt a család tulajdonában volt A scornicesti polgármester szerint a család ottani 10 hektárját valószínű­leg visszakapja. • Peruban a kolerajárvány már 911 áldo­zatot követelt Az egészségügyi miniszter sze­rint a járványt legkorábban két hónapon belül képesek csak visszaszorítani. Az adatok sze­rint 131 527-en betegedtek meg az Irakból menekülők megsegítésére fordított összeget. Mindeddig 600 millió svéd koronát fordítottak erre a célra. A menekülő kurdok megsegítéséhez csat­lakozott Svájc is, amely katasztrófa-el­­hárító alakulatát küldte a térségbe. Sváj­ci autókaraván 3 ezer sátrat, 15 ezer ta­karót és 10 ezer emeber számára meleg ruházatot és élelmiszert szállít. A svájci kormány jóváhagyta 5500 tonna alapve­tő élelmiszer elküldését a térségbe. partner Otto Wolff von Amerongen, a német gazdaság keleti ügyekkel foglalkozó bi­zottságának elnöke Bonnban kijelentet­te, hogy Csehszlovákia a német vállala­tok attraktív partnere. A csehszlovákiai és németországi szakértőknek tartott előadásában kiemelte, hogy a szorosabb együttműködést a két ország között nemcsak a földrajzi közelség, hanem a bátor gazdasági reform is meghatározza. Hangsúlyozta a Volkswagen együttmű­ködését a Skodával és a BAZ-zal, s meg­állapította, hogy miután Csehszlovákia megnyitotta az utat a külföldi tőke előtt, 700 német cég ajánlotta fel tőkerészese­dését a cseh és szlovák vállalatokban. Alacsony munkatermelékenység és túltermelés Visszásságok a lengyel mezőgazdaságban A lengyel mzőgazdasági túltermelés a jóisten műve, vagy a reform eredménye? — kérdezte Pavlov szovjet miniszterel­nök lengyel kollégájától, Krzysztof Bie­­leckitől. Bielecki azt válaszolta, hogy Lengyelországnak ugyan a Vatikán köz­vetítésével jó kapcsolatai vannak a jóis­tennel, de a túltermelés inkább a reform eredménye. Azonnyomban felajánlotta, hogy egymillió tonna gabonát és 100 ezer tonna húst szállíthat a Szovjet­unióba. Az esetet a Rzeczpospolita című lengyel lap eleveníti fel azzal kapcsolat­ban, hogy a Szovjetunió szeretne élelmi­szert vásárolni Lengyelországtól, de nin­csenek hozzá devizái. A lengyel gazda­ság nincs abban a helyzetben, hogy hitelt nyújthasson a Szovjetuniónak, a klíring- és barterkereskedelmet pedig megszün­tették. Cserekereskedelem híján draszti­kusan csökkent a szovjet kivitel Len­gyelország felé. A lengyelek hajlanak az árucserén alapuló üzletre, de úgy dön­töttek, hogy erről csak később tárgyal­nak. így Bielecki útja a Szovjetunióban eredménytelen maradt. A múlt hét végén a lengyel főváros­ban földműves-tüntetés volt, amelyet a Földműves Szolidaritás szervezett. A tüntetők képviselőit fogadta Lech Wale­sa elnök is. A miniszterelnök ugyanak­kor azt mondta a tüntetőknek, hogy a nehézségek a piacgazdaságra való átme­netből adódnak. Ezért is próbálta eladni Moszkvában a termékfelesleget. Az áttérés a szabad piacgazdaságra feltárta a lengyel mezőgazdaság gyengé­it. A lengyel mezőgazdaságban a munka­termelékenység csak egytizédé az Euró­pai Közösségben tapasztalható termelé­kenységnek. A Rzeczpospolita szerint a mezőgazdaság szerkezete őskori , az élelmiszeripar nem hatékony, az infrast­ruktúra elhanyagolt, a lengyel ipar által felkínált mezőgazdasági eszközök el­avultak. A túltermelést tehát nem a ter­melékenység okozza, hanem a termékek csillagászati árai. A tüntető földművesek garantált felvásárlási árakat követeltek és védővámokat az EK-ból behozott élelmiszerekre. Pedig nem ebben van a megoldás kulcsa, hanem a termelési színvonal emelésében. Erre persze ke­vés a pénz. Továbbgyűrűzik a Kavan-ügy Boszorkányüldözés Prágái MII A New York Times “Boszorkányül­dözés Prágában” címmel kommentárt közöl Jan Káván esetéhez, aki a cseh­szlovák parlamentben lezajlott feddhe­­tetlenségi vizsgálat során az állambiz­tonsági szervekkel együttműködők listá­jára került. A lap részletesen elemzi az esetet és megjegyzi, hogy az állambiz­tonság egykori ügynökei most olyan em­berek jóhírét tehetik tönkre, akiket ko­rábban kihasználtak. Csehszlovákia és a többi kelet-európai ország most azzal a problémával küszködik, hogyan büntes­se meg igazságosan azokat, aki valóban bűnösök és ugyanakkor ne kövessen el igazságtalanságot azokkal szemben, aki­ket csak együttműködéssel vádolnak. “A múlt feltárásakor ügyelni kell arra, hogy ne mérgezzék meg a jelent” - írja az amerikai napilap. Ugyancsak bőven foglalkozik a Ka­van-üggyel a brit The Guardian és a The Indenpendent. A lapokban megszólal­nak barátai, akik angliai emigrációja idején együttműködtek vele. Robin Blackburn, a New Left Review szerkesz­tője azt írja, hogy Káván megvádolása abszurd és bizalmatlanságot váltott ki. Káván volt a Palach Press ügynökség ve­zetője és a Charta 77 szóvivője. Prágá­ban Blackburnt is úgy emlegetik, mint lehetséges “kollaboránst”. Szerinte ez az inkvizíciós eljárás a totalitárius társa­dalom öröksége, amelyben tovább él a gyanúsítgatás légköre. Káván egy másik angliai barátja ezzel kapcsolatban fel­idézi, hogy a Slánsky-perben is “lelep­lezték ” Noel Cowardot, mint a brit kémszolgálat főnökét. Francis Wheen a The Indenpendentben utal a konstruált perek és a feddhetetlenségi vizsgálatok párhuzamára. (MABKETB^G) Új rovatunkban található partnerkereső, üzleti és álláshirdetések kódoltak. A velük kapcsolatos információkat a szerkesztőség mindenkinek a rendelkezésére bo­csátja, ha befizetik az alábbi árjegyzék szerinti összeget a VÚB 0200 Bratislava-mes­­to, í. ú. 128340-012 bankszámlára, és a befizetést igazolják a pénzesutalvánnyal. Az információk árjegyzéke: egyszerű Információ (cím) — 150,- korona; bővebb információ (cím, árak, szállítási feltételek, kereseti lehetőségek, egyéb) — 350,­­korona. Közvetítés üzletkötéssel: költségtérítés (plusz 40 százalék). Címünk: Szabad Földműves ÚJSÁG, 819 11 Bratislava, Martanoviíova 25/12, telefon: 210-39-98,210-36-01, fax: 210-39-92; 210-36-00; 210-36-01. Ha naponta jelentkező rovatunk információira igényt tart, akkor rendelje meg lapunkat a legközelebbi postahivatalban. Minden leendő partnerünknek sikeres vállalkozást, jó üzletkötést kívánunk. Személygépkocsik Ausztriából 30 000 schilling Eladó piros Ford Fiesta GL. Gyártási év: 1980. Ára: 22 000 schilling. Tel.: 0043/0663/10555 Eladó ezüstszínű Honda Accord. Gyár­tási év. 1983. Ára: (a lefutott 67 500 kilométer után) 28 000 schilling. Tel.: 0043/0262229712. Eladó Lada Nova. Gyártási év; 1985. Ára: (a lefutott 45 000 kilométer után) 29 000 schilling. Tel.: 0043/3924945,0043/3945553. Eladó egy rossz állapotban levő Peuge­ot 205 GT. Gyártási év 1985. Ára: 22 000 schilling. Tel.: 0043/236518/26. Keresse napközben Baumfrisch urat. Eladó egy jó állapotban levő piros Tal­bot Samba. Gyártási év: 1986. Ára: (a lefutott 66 000 kilométer után) 22 000 schilling. Tel.: 0043/972260. 20 000 schilling Eladó Audi 100 GL. Gyártási Év. 1983. Ára: (a lefutott 130 000 kilométer után) 15 000 schilling. Tel.: 0043/2181443. Eladó ezüstszínű Fiat 131 Argenta. Gyártási év: 1983.Ára: 20 000 schil­ling. Tfel.: 0043/07477 3559. Eladó világoskék Ford Taunus 201. Gyártási év: 1980. Ára: 15 000 schil­ling. Tfel.: 0043/07477 3559. Eladó egy jó állapotban levő Opel Re­kord Berlina. Gyártási év: 1980. Ára: 16 500 schilling. Tél.: 0043/03354319. Eladó rozsdamentes Renault 5. Gyártá­si év: 1980. Ára: (a lefutott 88 000 kilométer után) 16 500 schilling. TEL: 0043/8549053. 10 000 schilling Eladó Audi 80 GLS. Gyártási Év 1978. Ára: 9 500 schilling. Tel.: 0043/02574 8860. Eladó kétszemélyes Chrysler Simca 1307 GLS Kombi. Gyártási Év 1976. Ára: (a lefutott 92 000 kilométer után) 8 700 schilling. Tfel.: 0043/02847 2681 este 18 órától. Eladó ezüstszínű Chrysler Simca 11. Gyártási Év 1980. Ara: 10 000 schil­ling. Tel.: 0043/02773 6719 üzenet­­rögzítő. Eladó Fiat 127 Spezial. Gyártási év 1982. Ára: 9 000 schilling. Tel.: 0043/02233 2356 este 19 óra után. Eladó rozsdásodó Fiat 1316. Gyártási év: 1980. Ára: 8 000 schilling. Tfel.: 0043/421110 7-15 óráig vagy 16-20 0043/2593208. 5 000 schilling Eladó Audi 50. Gyártási év: 1976. Ára: 5 000 schilling. Tfel.: 0043/2709271 este 19.30-21 óráig. Eladó Fiat Ritmo 65. Gyártási év: 1979. Ára: 5 000 scilling. Tel.: 0043/9420473. Eladó felújított Mercedes 200/8. Gyár­tási év: 1973. Ára: 5 000 schilling. Tfel.: 0043/9717564 este. Eladó Toyota Corolla Liftback XE1 61. Gyártási év: 1982. Ára: 5 000 schil­ling. Tel.: 0043/6043017. Keresse Franhammer urat 7-15 óráig. Eladó VW Passat 1500. Gyártási év: 1975. Ára: 4 000 schilling. Tel.: 0043/3739063, 0043/71525/40. Keres­se Friedrich urat. Hazai partnerbörze HP-0021 irodatechnikai berendezése­ket, diktafonokat, másológépeket, fa­xokat, asztali számítógépeket és egyéb elektronikai berendezéseket kí­nál elérhető áron HP-0022 Husqvama, Stihl, Sachs Dol­­mar típusú motoros fűrészek javítá­sát, valamint élezését vállalja HP-0023 olasz és német csempéket, padlóburkolókat, fürdőszobai beren­dezéseket kínál HP-0024 gázkályhákat, Husqvama mo­torfűrészeket, fagyasztókat, kombi­nált hűtőket, videokazetákat kínál rendkívül előnyös áron HP-0025 négy- és nyolcszög, valamint kör alakú képkereteket kínál üveggel vagy anélkül HP-0026 nyugati technológiával textil­bevonatot készít falra, fára, üvegre, műanyagra HP-0027 hazai, jugoszláv, osztrák és né­met bútorokat kínál helyben és meg­rendelésre HP-0028 a következő betontermékeket kínálja: padlóburkoló TBM 2-50, tek­­nők TBM 1-50, járdaszegélyek ABO 1-15, betoncsöveket a következő méretek­ben: 30A00, 30/250, 40/200, 40/250, 50/100, betongyűrűket : 40/100, 60/100, 80/100,100/100, PVC-csöveket: 90 és 63 mm átmérő­vel (perforáltak) HP-0029 kerámia bevonatú bitumen­cserepeket kínál 10 éves garanciával (260 korona/m2 — magába foglalja a vámot és a szállítást is) HP-0030 Karosa és Ikarusz autóbuszok nagyjavítását vállalja HP-0031 felajánlja szabad kapacitását a következő termékek gyártására : alu­míniumkeretes ablakok és ajtók, he­gesztőberendezések, famegmunkáló berendezések, felületi megmunkálást végző gépek HP-0032 olasz bárberendezéseket, presszóberendezéseket (automata és kézi) szállít kedvező áron HP-0033 24 hónapos garanciával szállít sadurit padlóburkolókat (minden 100 m2 után 10 m2 ingyen) HP-0034 a következő méretű betonva­sakat szállítja:505x28, 425x20, 335x20,425x12 HP-0035 üzletközvetítést, export-im­portot biztosít vállalkozóknak is Eladásra kínálunk teljesen új AV1A-A31- Isotherma típusú teherautót. Tel.: 721831,720174. Fax: 721831. Ausztriai álláshirdetések Építőipari szakembereket (mestere­ket, csoportvezetőket)keresünk jó anya­gi feltételek mellett. A munkafeltétele­ket személyesen kell megbeszélni. Tel.: 00431/755519. Egy építőipari válalat keres középis­kolai végzettségű rajzolókat és grafiku­sokat. írásbeli ajánlatokat német nyel­ven a következő címre váijuk: 1030 Wi­en Dampfchiffstra3e 6/6.(Kanzler Schmidt) Fiatal és rendszerető hivatalnokokat keresünk. Feltétel a német nyelvtudás és a modern technikai segédeszközök használatának gyakorlati ismerete.lbl.: 0043/639166 Egy teherszállító cég keres egy segítő­kész és németül beszélő ügyes telefon­­kezelőt (nőt). Tel.: 0043/8129540 (hétfő tői péntekig 12-17 óráig) Ügyes var rónőt keresek félnapos munkaidőre. Feltétel a szakmai ráter­mettség és a német nyelvtudás.Tel.: 0043/302 4413 Ügyes női szabókat keresünk részle­ges munkaidőre.Tel.: 0043/6244956 Géplakatost és fémmegmunkáló munkást keresünk jó anyagi feltételek mellett részleges német nyelvtudással állandó, esetleg átmeneti időre. Tel.: 0043/2239,2230 Taxisofőrt keresünk éjjeli és hétvégi szolgálatra. Ibi.: 0043/3465.Keresse Thlli úrat 18 rától. Fodrásszalonunkba keresünk fiatal, barátságos, jó fellépésűés üzleti szellem mel rendelkező szakembereket, (nőket is) jó anyagi feltételek mellett.Tel.: 0043/335172 (keresse Christa asszonyt) T (Folytatás az 1. oldalról) dik iráni hadtest. Irán bejelentette, hogy ismét megnyitja határait a mene­külő kurdok előtt. Iránban már 700 ezer kurd menekült tartózkodik. A menekült kurdok megsegítésére nemzetközi összefogás alakul ki. Az iz­raeli külügyminiszter bírálta az USA-t, mert nem nyújtott fegyveres segítséget a kurd felkelőknek. Izrael humanitárius segítséget akar nyújtani a kurd menekül­teknek. Svédországban növelni aknriák Baker újra a Közel-Keleten ügyminisztert. Az izraeli kormány azon­ban támogatja egy területi közel-keleti konferencia gondolatát és Levy szerint kész bármely arab országgal tárgyalni, külön-külön és közösen is.

Next

/
Thumbnails
Contents