Szabad Földműves Újság, 1991. április (1. évfolyam, 37-61. szám)

1991-04-22 / 54. szám

Hétfő, 1991. április 22._______•______I. évfolyam • 54. szám 9 Ára 2,30 korona

Kiadja a GAZDA Magyar Mezőgazdasági Lap- és Könyvkiadó az Apollopress Kiadóvállalat közreműködésével. Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon: 210-39-98,210-39-94. Főszerkesztő-helyettesek: BÁRDOS GYULA és KÁDEKGÁBOR.Szerkesztőség:81911 Bratislava, Martanovicova 25., 12 emelet. Telefax: 210-39-92 210-36-00.Telex:92 516. Fényszedéssel készül a Danubiaprint í. v. 02-es üzemében, valamint a Gazda Kiadó számítógépes rendszerén, az AGROINFORM, a HOKTRADE Co.Ltd. és a NET COM Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft. támogatásával. Nyomja a Danubiaprint á. v., 851 80 Bratislava, Martanovicova 21. Felelős a GAZDA Kiadó igazgatója:MIHÁLY GÉZA és főszerkesztője: HARASZTI MÉSZÁROS ERZSÉBET Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Index 48 301

Világszerte április 22-én ünnepük a Föld napját

Földi paradicsom

r \

Gazdasági és érdekvédelmi napilap

v_______________J

r

Ma:

Közgazdasági

figyelő

Témája az állam 1991.

évi pénzügyi és költségvetési politikája

Holnap:

Parkoló

Hasznos tudnivalók, tanácsok autósoknak, motorosoknak

V.

J %

w

Traktorosok kényszerpihenőn--------7-------------------------------------------Alljt parancsolt az eső

Múlt csütörtökön hirtelen lehűlt, téliesre fordult az idő. Kajtor Pállal, az ipolysági Hont Mezőgazdasági Szövetkezet elnökével épp határszemlére indultunk volna, amikor eleredt az eső. A gazdaság tesmagi telepére egymás után érkeztek a mezőről a gépek. A permetezőt vontató traktor nyergéből Rádi László és Velebny Ferenc szállt le, a kombinátort húzó erőgép fülkéjében pedig Kindricz Pál csóválta a fejét.

— Kellett már a csapadék — jegyezte meg az elnök, miután tető alá

ron vetettünk, kukoricánk 150 hektáron lesz, és magkukorica termesztésére is vállalkozunk, igaz, egyelőre csupán 20 hektáron.

A tél nem okozott komoly károkat, így most mindenütt szép zöld a határ, kielégítően fejlődik a vetés.

— Saját hibánkon kívül késve kezdhettük a tavaszi munkákat, ám a körültekintő munkaszervezésnek, a gépek rugalmas átcsoportosításának és a dolgozók hozzáállásának köszönhetően sikerült behoznunk a késést — hallottuk Kajtor Pál mérnöktől. — Most a gabonafélék

Szinte naponta hallunk-olvasunk a Földünket fenyegető ökológiai katasztrófáról. Júniusban hazánkban, a Prága melletti Dobrísban gyűlnek össze az európai országok környezetvédelmi miniszterei, hogy közösen keressenek kiutat abból a zsákutcából, amelybe a rohamos ipari fejlődés juttatta az emberiséget. Kinőttük a Földet — állítják a szakemberek. A prognózisok szerint 2025-ben bolygónk népessége eléri a 8,2 milliárdot, és a fejlődés jelenlegi üteme mellett 2000-ig elpusztul a világ termőföldjeinek egyharmada. Futurológusok, természettudósok apokaliptikus vízióként vetítik elénk Földünk jövőjét. Belegondolni is szörnyű, mi vár az emberiségre, ha ezeknek a jóslatoknak csak egy töredéke is valóra válik. A tudósok egy eljövendő nagy katasztrófáról beszélnek, holott a katasztrófák már itt vannak, árnyékukban éljük hétköznapjainkat: gondoljunk csak Csernobilra, a lángoló kuvaiti

olajmezőkre, az olajtól szennyezett tengerekre, a savas esőkre...

Számomra a Jóid elsősorban a termőföldet jelenti. Passzív földimádó vagyok, városi ember lévén soha nem dolgoztam földeken, mégis, emlékszem, gyermekkoromban mennyire megfogott Francois Millet híres képét, az Angelus! nézegetve, az a bensőséges áhitat, amely a földjein dolgozó, törődött emberpárból sugárzik, ahogy munkájából felegyenesedve imára kulcsolja kezét,meghallva a távoli harangszót. S érdekes, hogy a milánói Scala múzeumának gazdag anyagából egyetlen kép vésődött kitörölhetetlenül az emlékezetembe: az öreg Giuseppe Verdié, amint Sant’Agata-i birtokának virágzó fái alatt áll és a jó gazda elégedettségével mosolyog. Talán azért maradt meg bennem olyan élesen az a megsárgult fénykép, mivel ez volt az egyetlen, amelyen Verdit mosolyogni láttam, mintegy bizonyságául annak, amit sokszor elmondott magáról: földművelő őseihez hasonlóan ő is csak földközelben érezte jól magát.

S emlékszem, hogy gyerekként hányszor láttam sírni nagyanyámat, hazajövet a Szőlőhegyről, ahol nagyszüleim földjei voltak. A földeket az ötvenes években elvették, de nagyanyám meg nem állta, hogy néha ki ne menjen oda, ahol annyit dolgozott, s olyankor mindig sírva újságolta nagyapámnak: “Már megint nem csináltak semmit, elvették és most ott hever parlagon, a szívem szakad meg, ha látom!”Hát akkor ne nézd, többet oda ki ne menj! Látod, én soha nem megyek oda, látni sem akarom — mondta nagyapám indulatosan, de köziben megbicsaklott a hangja.

A földhöz való ragaszkodás hétköznapi

heroizmusával tavaly találkoztam, a Bős környéki falvakat járva. Ez a nyelvtörvény körüli vita idején volt, amikor javában folyt a dél-szlovákiai magyarság elleni hangulatkeltés. Az épülő víziszörny árnyékában nyoma sem volt a Pozsony utcáin is jól érezhető feszültségnek. Az emberek dolgoztak, a földről és a termésről beszédek, mosolyogva mutogatták kezük munkájának eredményét, a gyönyörűen rendben tartott kerteket, gyümölcsösöket, fóliasátrakat. Egy idős néni, aki az egyik falucska templomát mutatta meg nekünk, olyan előadást rögtönzött fotós kollégámnak a csallóközi talaj természetéről, hogy nem győztem ámulni. Az az óvó-féltő szeretet, amely minden szavából kicsendült, többet árult el a földről, mint egy szakember tudós disszertációja.

Rá gondoltam, meg arra a nyolcvanon felüli bácsira, akit kétszer is hiába kerestem otthon, mert mindig a határban dolgozott, amikor nemrég egy szlovák politikus kijelentését hallottam: a magyar fél csak azért fújja fel Bős-Nagymaros ügyét, hogy destabilizálja a helyzetet Dél-Szlovákiában.Ha ott vagyok, szívesen megkérdeztem volna tőle, vajon hogy érti ezt? Mit, kit lehet destabilizálni Dél-Szlovákiában? A nitrátoktól már amúgy is destabilizál talajt, avagy Nagy Istvánt és Kis Jánost, aki ebből a megromlott főidből is a maximumot hozza ki, ha csak rajta múlik?

Kíváncsi vagyok, mit válaszod volna erre? Persze, nem kétlem, hogy tudott volna válaszolni, elvégre valamiféleképpen minden megindokolható. Ahogy a Matica stovenská is meg tudja indokolni, miért szorgalmazza egy olyan állandó bizottság létrehozását, amelynek egyedüli feladata a Dél-Szlovákiában élő szlovákság helyzetének szemmel tartása lenne. Kíváncsi lennék, mit tenne a békés egymás mellett élés érdekében az az institúció, amely korántsem a békés együttélés húrjait pengette a nyelvtörvény körül kirobbant viták idején, s amelynek elnöke, Markus úr olyan sokatmondóan szóda el magát a MeZtar miniszterelnökkel folytatott emlékezetes tévébeszélgetésben, amikor a kompakt magyarlakta területek népének diaszpóráját emlegette? Véd vagy valós sérelem mindenütt akad, ahol emberek élnek egymás mellett. S akadnak egészen furcsa sérelmek is, például, amikor egy szlovák pedagógus azon kesereg, hogy a csallóközi szlovák iskolákban a szünetekben gyakrabban hallani magyar szót, mint szlovákot,mivel a szlovák iskolákat látogató tanulók 49,1 százaléka magyar anyanyelvű, s ez akadályozza a szlovák gyerekek nemzeti érzésének kibontakozását.

Hát ez bizony paradox helyzet, ebből talán még maga bölcs Salamon sem tudna kiokoskodni, már csak arra nézve sem, hogy ez vajon kinek hátrányosabb — a magyar avagy a szlovák emberpalántáknak-e? S mit tehetne itt a Matica? Rendelettel kitiltaná a magyar gyerekeket a szlovák iskolákból? Ez aligha célja, s különben is, ez diszkrimináció, ami tarthatalan egy demokratikus országban. Vagy szigorú testi fenyítés terhe alatt megtiltjaf hogy a gyerekek a szünetekben egymás között anyanyelvükön beszéljenek? Ilyen már vöd a történelemben, sajnos, ellenkező előjellel is, célra mégsem vezetett, csak a gyűlölködést szította. Azt hiszem, az lenne a megoldás, ha hagynák a magyar és a szlovák nebulókat, hadd beszéljenek egymás között úgy, ahogy eddig, legalább idejekorán megtanulják, hogy léteznek más nyelven beszélő emberek is, akik csodák csodájára nem emberevők, ugyanolyan rosszak vagy jók, mint mások. Más megoldás nincs, máskülönben óhatatlanul felmerülhetne a gyanú, hogy az a bizonyos bizottság csak a feszültség állandó ébrentartására szolgál, amelyre, ha a nagypolitika úgy kívánja, bármikor lehet hivatkozni, elő lehet húzni, mint kártyában a Jolly Jookert. Mert ugyan mit is tehet egy ilyen bizottság? Tétlenül figyel? Ezért aligha fizetnék, valamilyen tevékenységet csak ki kell mutatnia! Vagy minden esetlegesfölemile-perpatvarban ott áU majd a szlovák fél háta mögött, mint a görög eposzokban a hősöket segítő, lándzsás Pállasz Athéné? így nem kétséges, kinek a javára billenne Justitia mérlegének serpenyője... A bizottság gondolatának kiötlői valóban hisznek abban, hogy így teremthető meg a békés egymás mellett élés?

Edértem volna a tárgytól? Nem erről kellett volna beszélnem a Föld napján, hanem inkább az ökológiáról? Változtathatjuk akár földi paradicsommá is bolygónkat, ha nem lesz rajta béke és megértés, ugyan kinek tesz jő?

VOJTEK KATALIN

A múlt héten lehullott csapadék miatt Ipolyságon is többnapos kényszerpihenőt tartottak a földművesek (A szerző felvétele)

húzódtunk —, de néhány napig még várhatott volna. Rengeteg a határban a tennivaló. Magra vár a föld, mi pedig még a talaj előkészítésével sem végeztünk.

A mezőgazdasági üzem 3520 hektárt mondhat a magáénak, ebből 2734 hektár a szántó. Az idén — elsősorban az új elnök által szorgalmazott szemléletváltás eredményeképpen — módosították a növénytermesztési ágazat termelési szerkezetét. Hogy mást ne mondjak, újfent foglalkoznak kertészkedéssel. Ismét termelnek paprikát, paradicsomot, uborkát és gyökérzöldséget, no meg 10 hektáron korai burgonyát. Ez utóbbi helyére majd káposztát ültetnek.

— A takarmányborsón és 15 hektár lencsén kívül 30 hektáron babot akartunk vetni — tudtam meg Pallós László megbízott agronómustól —, de nem kaptunk vetőmagot. Igaz, a lencséhez is csak a szomszédos állami gazdaság jóvoltából jutottunk hozzá. Tavaszi árpát 270 hektágyomirtó permetezését végezzük, illetve a napraforgó, a kukorica és ,a silókukorica alá készítjük elő a talajt.

Hallottuk, hogy a szövetkezet az idén csökkentette a napraforgó vetésterületét. Ezt a döntést a gazdaság elnöke a következőkkel indokolta:

— Szövetkezetünk hosszú évek óta rendszeresen 160-170 hektárt vetett be ezzel az olajnövénnyel. Mivel azonban jelentősen kiélte a talajt, kénytelenek vagyunk egy időre háttérbe szorítani a napraforgót. Pedig két évvel ezelőtt Szlovákiában mi értük el a legjobb eredményeket ennél a növénynél. Most 100 hektár lesz belőle, s ha nem szólt volna közbe az időjárás, a hét végén valószínűleg befejeztük volna a vetést. Szerencsére az élénk szél gyorsan megszikkasztja a talajt, s talán már hétfőn vagy kedden ismét útnak indíthatjuk a gépeket.

ZOLCZER LÁSZLÓ

Reklámfogások

Azt hiszem, nem állítok valótlant, ha azt mondom, hogy csaknem másfél éves demokráciánknak eddig a vallásszabadság mellett a vasfüggöny felnyitása a másik, kézzel fogható pozitívuma.

A “szabadság" első hónapjaiban tömegesen szálltuk meg a hozzánk legközelebb eső “nyugati” fővárost, Bécset, hogy megcsodálhassuk szépségeit, és persze, ellökhessük évi fejadagként kimért kevéske nyugati valutánkat, mely egyszerre emésztette fel 2-3 havi keresetünket. Manapság már egyre ritkábban látogatjuk a “sógorokat”, de ennek okát, azt hiszem, felesleges részleteznem.

Az ügyes osztrák üzletemberek különböző reklámfogásokkal pró\_____________________________

hálják újraéleszteni vásárlókedvünket, azzal kecsegtetve, hogy a náluk történő vásárlással pénzt takaríthatunk meg. A bécsi Forstinger ékszerüzlet tulajdonosa például olyan csalit eszelt ki, melynek sok polgártársunk bedőlt: néhány hazai újságban, folyóiratban kinyomtat két szelvényt, amely csakis az említett üzletben való vásárlásra jogosít fel. Az egyik utalvány szerint az ott vásárolt ékszer árából leszámítódik 500 schilling míg a másik szelvény felmutatója vásárlás nélkül is egy kvarcórát kap ajándékba. A valóság persze, teljesen más.

Ugyanis az “ingyenes” óráért, amelyet a budapesti Skála Áruház előtt a cigány “hölgyek” egy kis alkudozás után 100 forintért is képesek “ráerőszakolni” a kiszemelt vevőre, nos, ezért az ingyenes óráért a nagyvonalú osztrák ékszerész is "csak” 20 schillinget kér. Az 500 schillinges ajándékutalvány is pofon a vásárlónak, ugyanis például egy 880 schilling értékű arany tárgyért, amelynek árából a tulajdonos leszámítja a papíron feltüntetett 500 schillinget, egy utcával odébb egy másik ékszerész hivatalosan is csak 380 schillinget kér.

Hogy az egészből mi a tanulság? Mindössze annyi, hogy ne dőljünk be nyugati szomszédaink reklámfogásainak, hiszen odaát sem adnak semmit ingyen. Csaknem minden reklám mögött van valamilyen üzleti fogás, amellyel a dörzsölt üzletesek a mi tapasztalatlanságunkat használják ki. CSALA SÁNDOR

I