Szabad Földműves Újság, 1991. március (1. évfolyam, 11-36. szám)

1991-03-14 / 22. szám

8 ] HÍRIfíTMíT 1 r Növekszik az NHL létszánS^ Az ezredfordulóra 28 csapatnak kell majd alkotnia az NHL mezőnyét — jelentette ki John Ziegler, az észak-amerikai jégkorongliga főnöke. Persze, ez még a jövő zenéje. Egy biztos, a mostani 21-es létszámhoz az 1991/92-es idényben a San Jósé Sharks csapata csatlakozik majd. Az 1992-93-as bajnokságban újabb két klubbal bővül a világ legnépszerűbb hokiligája, mégpedig a Tampe Bay Lightning és az Ottawa Senators együttesével. Amikor John Ziegler az NHL ülésén bejelentette a bajnokságban induló csapatok létszámának növekedését, a legboldogabbnak az egykori csillag, Phil Esposito látszott. A ma 48 éves menedzser büszkén jelentette ki: “A Támpe Bay csapat bevonása az NHL mezőnyébe akkora örömet váltott ki bennem, mint amikor 1972-ben győzedelmeskedtünk Moszkvában a szovjetek elleni mérkőzéseken. Sok NHL-szakértő szerint a Tampe Bay bevonása az észak­amerikai bajnokságba, bizonyos fokig meglepetésként hat. Itt elsősorban az anya­gi és a földrajzi szempontokra gondolnak. A világ-legkeményebb bajnokságában a részvételi díj nagyon magas. A “beug­ró” 50 millió dollárt tesz ki. Előlegként 5 millió dollárt kellett az NHL asztalára tenni. A bajnokságban újoncként induló klubnak 18 ezer néző befogadására alkalmas fedett stadionnal kell rendelkeznie. A feltételek közt szerepel továbbá, hogy az adott klub az idény folyamán 10 ezer néző számára biztosítson bérlete­ket. Jubilál az NB I. Ez év február 16-án volt 90 éve annak, hogy Magyarországon beindult az első osztályú labdarúgó-bajnokság. E küzdelemsorozat (még az Osztrák-Magyar Mo­narchia alatt) az egyik legrégibbnek számít az öreg kontinensen. Az első bajnoki idényben csak öt csapat vett részt a küzdelmekben. Az első helyet a BTC (Buda­pesti Torna Club) nyerte pontveszteség nélkül, 37:5-ös gólaránnyal. A mérkőzé­seket a Millenáris pályán játszották. A BTC-ben tömörültek az akkori idők legki­emelkedőbb egyéniségei. így például: Ray Ferenc, az MLSZ megalapítója és elnöke. Az első gól is az 6 nevéhez fűződik. Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok (1896 Athén) is e csapatban kezdte sportpályafutását. Az akkori labdarú­gó-bajnokságban már szerepelt a népszerű zöld-fehér együttes, a Ferencváros is. A nagy múltú klub 1899-ben alakult, és az első bajnoki címét 1903-ban szerezte. Kiadták az útját Mario Zagallo, a brazil válogatott színeiben játékostársaival együtt kétszer nyerte el (1958,1962) a büszke Rímet Kupát. 1970-ben edzőként a mexikói vb-n az első helyen végzett a kanárisárgákkal. Most a Vasco de Gama mestereként mégis távozásra kényszerült. Egy 2:2-es döntetlen után a felbőszült szurkolók Zagallo azonnali távozását követelték. A neves edző csak rendőri felügyelet mel­lett hagyhatta el a stadiont... így múlik el a világ dicsősége. V____________________________________________/ ÚJSÁG 1991. március 14. Külföldi részvétellel Ökölvívó Grand Prix Az utóbbi időben egyre több bírálat éri az ökölvívást, sőt, egyesek azon mesterkednek, hogy töröljék az olimpiai sportágak közüL Kétségkívül, a boksz az utóbbi időben sokat vesztett népszerűségéből, de még mindig jelentős azoknak a tábora, akik szívesen néznek végig színvonalas összecsapást A kérdés csak az, hogy Csehszlovákiában hol látha­tunk színvonalas “bunyót”. Az I. ökölvívóliga inkább a botrányairól, a sorozatos bírói tévedésekről, részlehajlásokról híres (hírhedt), mintsem a magasszintű ökölvívásról említett hármasból csak Hrivrfákot lát-A szurkoló azonban mindig remény­kedik. Tálán a ma kezdődő Grand Prix­­tomán másképpen lesz. Az előrejelzések szerint Ústí nad Labemben bemutat­koznak az NSZK, a Szovjetunió, Romá-' nia és Lengyelország öklözői is. Azt azonban nem tudni, hogy a fent említett csapatokat milyen tudású bokszolók al­kotják. Valószínűleg szorítóba lépnek Törökország, Szíria és Izrael legjobbjai is. A csehszlovák együttes az elmúlt hét végén Olaszországban vendégszerepeit egy erős mezőnyű nemzetközi tornán. Milan Koneéhy (71 kg) a legjobbnak bi­zonyult súlycsoportjában, míg Ilrivíiák (+91 kg) és Rückschloss (81 kg) a har­madik helyen végeztek. Sajnos, az előbb hatjuk majd az Ústí nad Labem-i sport­csarnokban, mert KoneCny és Rücksch­­loss sérüléssel bajlódik. Ugyancsak hiá­nyozni fog a csapatból Michal Franek, aki még nem épült fel teljesen sérülésé­ből. Elenko Savov, a csehszlovák válo­gatott vezetője a következő bokszolók­­nak szavazott bizalmat: Hencz, Brzoko­­upil, Rafael, Hriba, Rusnák, Macek és Hrivífák (mind Ústí), Süffel, Janón, Ga­­ventfak (mind Dubnica), Szabó (Ko­­mámo), Bandy (Vítkovice). A torna műsora — csütörtök, 16.00: selejtezők, péntek, 17.00: a selejtezők folytatása, szombat, 10.00: elődöntők, vasárnap, 10.30: döntők. _______________________________(sr) ( Jégkorong ) Az SZNL I. 41. fordulójának ered­ményei: B. Bystrica—Ekonóm 6:3 (2:3, 3:0, 1:0), Poprad—Michalovce 10:3 (2:1, 4:2, 4:0), Topoßany—Dubnica 0:2 (0:1, 0:1, 0:0), Lipt. MikuláS—Martin 1:1 (0:0,1:0,0:1), PreSov—S. N. Vés 3:1 (2:0, 1:1, 0:0), Pov. Bystrica—Zvolen 9:2 (2:1, 3:0, 4:1). A további fordulók erédményétől függetlenül a Poprad már biztosította feljutását az I. ligába. 1. Poprad 41 33 4 4 254:107 70 2. S. N. Vés 41 26 6 9 180:100 58 3. B. Bystrica 41 24 8 9 178:123 56 4. PreSov 40 22 6 12 159:120 50 5. Topoíéany 41 21 4 16 181:147 46 6. L Mikulás 41 18 8 15 148:139 44 7. Martin 40 16 6 18 146:135 38 8. Dubnica 41 17 4 20 152158 38 9. E Bystrica 41 14 5 22 148:200 33 10. Zvolen 40 11 4 25 121:182 26 11. Michalovce 41 7 3 31 137:200 17 12 Ekonóm 40 5 2 33 125:318 12 Asztalitenisz Keserű búcsú ( Innen - onnan ) Linaresben a sakkozók szupertomá­­ján Garri Kaszparov az utolsó forduló előtt is megtartotta vezető helyét. A szakemberek azonban úgy vélekednek, hogy honfitársa Vaszilij Ivancsuk meg­előzheti őt, mivel egy játszmája függő­ben maradt, és csak fél ponttal gyűjtött kevesebbet a világbajnoknál. Az utolsó előtti fordulóban kaszparov legyőzte Ljubojevicset, a-többi találkozó (Gure­­vics—Karpov, Anand—Speelman, Ju­­szopov—Timman, Elveszt—Szalov) döntetlennel végződött. A sorrend: 1. Kaszparov 8,5, 2. Ivancsuk 8 (1), 3. Be­­lavszkij 7 (1), 4. Juszupov és Speelman 7-7. Az észak-amerikai jégkorongbaj­nokság legújabb eredményei: Los An­geles—Philadelphia 6:0, Pittsburgh— Montreal 4:4, Quebec—Toronto 3:4, Washington—Hartford 2:3, Minneso­ta—Buffalo 5:2, Calgary—Winnipeg 5:3. Los Angelesben az Amerika Kupáért vívott mérkőzésen: Egyesült Államok— Mexikó 2:2 (1:0), góllövők: Murray, Washington, illetve Valdez, Espinoza. A hazai csapatban a Sparta játékosa THtt­­such is pályára lépett. A torna harmadik részvevője a kanadai válogatott. A16 éves fiúkból álló csehszlovák te­niszválogatott Saarbrückenben a Win­­tercup döntőjében 3:2 arányban dia­dalmaskodott Franciaország csapata felett. A győztes együttes a következő összeállításban vette fel a küzdelmet: Pála, Skoch. Noha a Szovjetunióban csak március 19-én fejeződik be a jégkorongbajnok­ság, a győztes már ismert. A táblázatot ugyanis a Dinamo Moszkva vezeti be­hozhatatlan előnnyel a Szpartak Moszk­va és a CSZKA előtt. Asztalitenisz Szuperliga mérkőzésen a csehszlovák válogatott kedden késő esti órákban Drzonkovban 4:3 arányú vereséget szenvedett a lengyelektől. A kudarc egyben a kiesést jelentette, mivel pingpongozóink a hazai megmérettetté­­sen is alulmaradtak 5:2 arányban. Eredmények: Lengyelország—Cseh­szlovákia 4:3, Grubba—Korbei 2:1, Ku­­charski—Petr Javűrek 2:0, Mikijanieco­­vá—Satáibvá 0:2, Grubba, Kucharski— Vími, Petr Javűrek 2:1, Gieragová, Ski­­erski—Safáfová, Petr Javűrek 0:2, Grubba—Petr Javűrek 1:2, Kucharski— Korbei 2:0. Franciaország—Hollandia 3:4, Mommessin—Mól 2:0, Marmu­­rek—Keen 0:2, Coubat—Müller 2:1, Marmurek, Mommessin—Keen, Mol 0:2, Coubat, Marmurek—Müller, Keen 1:2, Mommessin—Keen 0:2, Marmu­rek—Mol 2:0. A GAZDA Magyar Mezőgazdasági Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Társulás Pozsony, Martanovíőova 25. 12. emelet, te!efon:07-210-39-89. szervezet: nyilvántartási szám: Külföldi értékesítésre felkínált árufajták Sorszám Áru Mennyiség Az áru átvételének helye minőségi mutatók Árajánlat ■ • V Az értékesítésért 1. pénzt 2 csereárut kémek (jelöljék meg a kfvántrészt^_ Árubehozatali igényeik Sorszám Áru Mennyiség Az áru átvételének helye minőségi mutatók Árajánlat \ / I \ A behozott áruért 1. pénzt 2 csereárut kínálnak (jelöljék meg a kívánt részt) A GAZDA Magyar Mező­gazdasági Lap- és Könyvkiadó Kft. felajánlja kereskedelmi szolgáltatásait minden kis- és nagyvállalatnak, földműves-szövetkezetnek, me­zőgazdasági és élelmiszer-ipari üzemnek, minden magánvállal­kozónak és kistermelőnek, segít a hazai és külföldi üzleti part­nerkeresésben, a rendszeres és megbízható külföldi piacok fel­kutatásában, a legkülönfélébb árufajták és termékek bel- és külföldi értékesítésében, a felkí­nált és igényelt termékek szállí­­tásában.ha a mellékelt űrlapon postafordultával feltüntetik a ke­resett vagy eladásra kínált áru­fajtákat. Átfogó piackutatást végzünk, nyilvántartjuk a kereskedelmi árfolyamokat. Telef axunk száma: 210-39-92 A GAZDA külkereskedelmi részlege vállalja az Önök által igényelt külföldi árufajták behozatalát is, ha azo­kat űrlapunkon feltüntetik. Ke­reskedelmi szakembereink a be­küldött űrlapok alapján kapcso­latba lépnek Önökkel, hogy a termékforgalmazásban, árube­hozatalban segítsenek, közvetítsék cserckereskcdelmi igényeiket, termékeik értékesítése rugal­masabb, gyorsabb és eredménye­sebb legyen. Köszönjük bizalmukat.Várjuk javaslataikat, kérelmeiket! Dátum bélyegző, aláírás

Next

/
Thumbnails
Contents