Szabad Szó - Libre Palabra, 1949 (5. évfolyam, 49-52. szám)

1949-01-01 / 49. szám

10 SZABAD SZÓ HORTHYNAK IS TERVEI VOLTAK A SZENT KORONÁVAL A magyar korona körüli politikai játéknak azon­ban egyéb különös fejezetei is vannak. Mind­­szenty iratai között megtalálták annak a levél­nek a másolatát, amelyet a szent korona ügyé­ben a pápához Horthy Miklós (!) irt. Horthynak is tervei vannak a koronával F.bböl a levélből kitűnik, hogy Horthynak is van politikai spekulációja a koronával. Mussolini és Hitler barátja (aki utolsónak, csak 1944. októ­ber 15-én hagyta ott Hitlert) azt Írja levelében, hogy „Istennek hála mind az amerikaiak, mind pedig a többi nemzetek hangulata gyökeresen megváltozott irányunkban és minden okunk meg­van annak feltételezésére, hogy státusunk ha­marosan újra rendeződik.“ ügy látszik Horthynak valami zavaros elképzelése van arról, hogy a szent korona és az amerikaiak segítségével valahogyan visszakerülhet Magyarországra. De teljes egészé­ben ideaktatjuk a jellemző levelet, amelyet a református Horthy Miklós irt a pápának: „Weilheim, 1948. április 3. Szentsége» Uram! Felhasználom az alkalmat, hogy Csáky gróf egy órán belül Rómába indul, hogy Szentséges Uramat néhány sorral felkeres­sem. Végtelen örömmel értesítem arról, hogy a mi Szent Koronánkat a koronázási jelvényekkel egyetemben az amerikaiak az Apostoli Széknek nyújtják át. Kő esett le ezzel a szivemről. Minthogy ez nem történ­hetik meg egyik napról a másikra, közben lezajlanak az olaszországi választások is és remélem Istentől, hogy azok kedvezően fognak alakulni. Az emberek szeme az utóbbi időkben kinyílt és elképzelhetetlen lenne, hogy az olaszok nem látnák előre egy kommunista hatalomátvétel következ­ményeit. Remélem azt is, hogy de Gasperi miniszterelnök hazája és népe érdekében latba veti minden energiáját, hogy a hata­lom a keresztény és hazafias elemek, kezé­be jusson. Végtelenül hálás lennék, ha Pajtás ezre­des, a Koronaörség eddigi parancsnoka — már csak politikai okoknál fogva is — az átadás után Rómában maradhatna, hogy megőrizzük azt a hagyományt, mely szerint a Szent Koronának mindenkor magyar őr­zője volt. Ez alkalommal is szeretném megismétel­ni azt a kimondhatatlan hálát, amelyet én és családom Szentséges Uram végtelen ke­gyességével szemben érez. Istennek hála, mind az amerikaiak, mind pedig a többi nemzetek hangulata gyökeresen megválto­zott irányunkban és minden okom meg van annak feltételezésére, hogy Státusunk ha­marosan újra rendeződik. Gondolataink ezekben a nehéz időkben sokat időznek Szentséges Urunknál és a jövőre nézve min­den elgondolható jót és az igaz ügy teljes győzelmét kivánjuk. Törhetetlen ragaszkodással maradok Szentséged legodaadóbb hive, Horthy Miklós“. * Horthy 1921-ben nem tisztelte a szent koronát A dolog politikai pikantériához tartozik, hogy Horthy, aki a fenti patetikus levelet irta a ma­gyar szent koronáról, volt az, aki a szent koroná­val megkoronázott Károly király visszatérését 1921. októberében megakadályozta, a királyhoz hü csapatokat Budapest mellett csatában meg­verte, Károly királyt és feleségét elfogatta és kiszolgáltatta az entente-hatalmaknak. Horthy ugyanakkor elfogatta Károly királyhoz hü ma­gyar politikusok egész sorát, akik mind a par­lament tagjai voltak. 1921. november 8-án pedig, mint már említettük, a magyar nemzetgyűlés többsége megszavazta a detronizációs törvényt, amelyet Horthy, mint Magyarország kormányzója, szentesített. SJra=5í=££S<r8=ít ESTEBAN RECHNER Marchis János Hites biztosítási ügyvivő (Mtr. 149) A magyar kolónia legrégibb, adás-vételi irodája Szakvélemény bírósági eljárásoknál. — Bármilyen biztosítás elhelyezése az összes bel- és külföldi társaságoknál. — Dijtalan felvilágositás. megbízható tanácsadója minden adás-vételi ügyben. 25 DE MAYO 347 of. 507 BUENOS AIRES MAIPU 370 T. A. 31-3555 TJ. T. 32 — Darsena — 0821 — Bolsa de Comercio BUENOS AIRES

Next

/
Thumbnails
Contents