Szabad Szó - Libre Palabra, 1949 (5. évfolyam, 49-52. szám)

1949-01-01 / 49. szám

SZABAD SZÓ ) 11 KIM BŰNÖS? Itt közöljük a háborús- és népellenes bűnösök hiteles névsorát (1. folytatás) A nyilas uralom alatt elkövetett tömeggyilkosságok föbünüsei már elvették meg­érdemelt büntetésüket. A magyar Népbiróság már felelősségre vonta a háborús és népellenes bűnösök közül mindazokat, akiket Magyarországon, vagy a szövetségesek által megszállt területen felkutattak és letartóztattak. De az igazságügyminiszterium illetékes osztályának nyilvántartása szerint több ezer háborús- és népellenes bűnösnek sikerült megszökni az igazságszolgáltatás elöl. Bár ez a névsor nem teljes, mégis közérdekűnek tartjuk közlését, mert az első hiteles nyilvántartása a magyar igazságügyi hatóságok által körözött háborús- és nép­ellenes bűnösöknek. A névsorban szerepel sok Argentínába menekült nyugatos is. Ha ezek közül bár­melyik magát ártatlannak tartaná, úgy meg van a mód arra, hogy igazolja magát. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy szabad lábon védekezhet. És aki igazolja magát, visszatérhet Magyarországba és résztvehet az újjáépítés munkájában. A súlyos vádakkal terhelt szökevény háborús bűnösök ellen távollétükben hoz Ítéletet a magyar Népbiróság. A körözött háborús és népellenes bűnösök névsorát betürendi sorrendben foly­tatólagosan közöljük: Bánkuty László. Az azóta elitéit Kassai-Schal­­mayer nyilas propagandaminiszter egyik he­lyettese volt. Uszító propagandabeszédeket irt a nyilas rádiónak. Barabás Emil, állítólagos iró, budapesti lakos. Német propagandakönyveket fordított magyarra és ezeket náciszellemü kommentárokkal látta el. Baranyai József, kereskedő, Budapesten Ferry Oszkár-u. 45. szám alatt lakott. 1908-ban született, anyja Gaál Rozália. 1944 június 2-án Friedmann Józsefet és feleségét Hernádi, Hernádi Lászlót és feleségét a svábhegyi Gestapóhoz hurcolta, majd az üresen maradt lakásokat kifosztotta. Dr. Bartha Sándor, állatorvos. 1900-ban szüle­tett Kiskunfélegyházán. Atyja Bartha János, anyja Ragecs Lucia. A kiskunfélegyházi nyilas­keresztes párt megalapítója és vezetője volt. Tevékenységéhez sok ember kiirtása fűződik. Dr. Baráth Tibor, egyetemi tanár. 1906 au­gusztus 16-án született Alsólendván. Kolozsvárt egyetemi tanár volt, amikor 1941-ben megjelen­tette a „Magyar Történet“ cimü hamis fasiszta történelemkönyvét. Emiatt eljárást indítottak el­lene, de később megszüntették az eljárást — kor­mányzói intézkedéssel. 1943-ban belépett a nyi­laspártba, 1944 november 7-én a nyilas vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak miniszteri osztályfőnöke lett. Dr. Batizfalvy (Batizveiler) Nándor (Svájc), volt budapesti rendőrkapitány. A nemrégen elitéit Pásztóy Ámon hírhedt KEOKH-vezetö beosztott­ja volt. A KEOKH felügyelete alatt álló táborok parancsnoka volt. Saját hatáskörében deportálta­­tott magyar állampolgárokat Lengyelországba, ahol azokat a németek legyilkolták. A néhány hónappal ezelőtt kivégzett Ferenczy csendüralez­­redes helyetteseként részt vett a vidéki gettók felállításában. Egy vagon rablott holmit vitt ki. menekülésekor. Bechert Kurt, iHamburg) német állampolgár, 1909-ben született Hamburgban. Lakása állítólag Park Allee 63. alatt van. SS alezredes volt. Be­chert volt az, aki a zsidó tanáccsal szemben a legerélyesebb intézkedéseket követelte 1944 vé­gén. ö volt az, aki a budapesti nagyiparosokat, a Chorin Ferencéket, a Weiss Manfréd családot és a Kornfeld család tagjait külföldre, — Svájcba vitte. Többszázezer svájci frankot kapott a zsidó nagyiparosok kiszállításáért. A Göring-müvek megbízásából felügyeletet gyakorolt a Weiss Man­fréd gyár felett. A német hadsereg számára ö vette igénybe a magyar lóállományt. 1944 végén 21 ezer lovat szállított a német SS haderőnek. A meneküléskor a hadiszempontokból fontos gyár­üzemeket ö szereltette le és vitette ki Németor­szágba. Beke Rudolf (tart. hely: ism.) kereskedösegéd. 1891-ben született, anyja Horváth Rebeka. Buda­pesti lakos. 1944 decemberében, mint nyilas párt­szolgálatos több baloldali egyént jelentett fel és hurcolt a Petneházy-utcai nyilasházba. Bencze Pál (tart. hely: ism.), gyári munkás. 1986 május 18-án született Kecskeméten. Anyja: Rózsa Juliánná. Budapesten a Szállás-utca 4. sz. alatt lakott. Még 1932-ben lépett be a nyilaspárt­ba,mint keretlegény kegyetlenkedett a munka­szolgálatosokkal. Később a deportálásokban és törvénytelen kivégzésekben is részt vett. Bende Pál (tart. hely: ism.), sütömester. Kecs­keméti születésű, nős, 48 éves. Debrecenben tevé­kenykedett még az 1919-es időkben. A Héjjas­­kiilönitmény egyik hires tagja volt. Többeket fel­jelentett 1944-ben és elhurcoltatott. Bentakovics József (Németország, amer. öv.) 1896-ban Badacsonytamáson született. Anyja: Né­

Next

/
Thumbnails
Contents