Szabad Szó - Libre Palabra, 1949 (5. évfolyam, 49-52. szám)
1949-01-01 / 49. szám
Mi az igazság a Mindszenty-ügyben? A magyar kormány „Sárga Künyv"-ben adta ki a hazaárulást per bizonyítékait A „Szabad Szó“ budapesti tudósítójának repülőpostán küldött tudósítása — Budapest, január Mindszenty József esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása ellen hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló összeesküvés és valutaüzérkedés miatt indított bűnvádi eljárást a magyar kormány. Kétségtelenül megdöbbentő és szokatlan vádak egy magasállásu egyházi személyiség ellen. De aki figyelemmel kisérte Mindszenty tevékenységét a felszabadulás óta. azt nem is érte olyan váratlanul, hogy Mindszenty politizálásából rendőri ügy lett. Miután külföldön egyház- és vallásüldözésnek tüntetik fel Mindszenty letartóztatását és az ügy politikai indokait elhallgatják, vagy elferdítik, a magyar kormány egy „Sárga Könyv“-ben adta ki a Mindszenty elleni terhelő bizonyítékok egy részét. A hercegprímás a magyar föld népe ellen / Mindszenty hercegprímás politikai tevékenységének megítélésére éles fényt vet Ravasz László református püspök egy múlt év júniusban mondott kővetkező megállapítása: „Az egyház százados fejlődése során az uralkodó osztály társadalmával összenőtt, viszont a szociális forradalom az uralkodó osztály keretein kívül támadt... Az a nagy szociális forradalom, amely átalakította Magyarországot és lassankint átalakítja az egész világot, elsöpörte a megelőző államrendet, annak az osztálynak uralmával együtt, amelyen ez a rend felépült. . . Ilyen helyzetben kisértése az egyháznak, hogy azonosítsa magát a letűnt osztályuralommal és az u: államrendben ellenséget lásson... Ha az egyházat megejti a kisértés, az a végzetes szerep vár rá, hogy átalakul illegális politikai párttá, amely a maga táborába gyűjti az elégedetlen és ellenzéki elemeket. A hozzá való tartozás nem a hitnek, hanem a politikának lesz az állásfoglalása.“ Mindszenty vállalta „a végzetes szerepet“, a katolikus egyházat illegális politikai párttá akarta átalakítani, amely a maga táborába gyűjti az elégedetlen és az ellenzéki elemeket. Természetesen egy magas egyházi személyiség ilyen ténykedése már „nem a hitnek, hanem a politikának az állásfoglalása“. Mindszenty „azonosította magát a letűnt osztályuralommal és az uj államrendben ellenséget látott“. Minden rendelkezésére álló erővel küzdött a magyar demokrácia, a köztársaság, ennek intézkedései, a földreform, az államosítás ellen. Tiltakozott a földbirtokreform ellen, amely felszámolta a középkorból ittmaradt, nagybirtokrendszert. t A földbirtok megoszlás „nem volt egészségtelen" Ez a táblázat mutatja a különbséget a földbirtok megoszlása között 1935-ben és 1945-ben. 1935. A mezőgazdasági népesség 0.2 %-ának tulajdona a 200 holdon felüli birtokok, azaz az összterület 43 %-a o 1 % tulajdona az 50—200 holdas birtokok az összterület 11 %-a. oo oo 10 % tulajdona a 10—50 holdas biroo tokok az összterület 27 %-a. o« ooooooooo ooooooooo ooooooooo 63 % tulajdona a 10 holdon ooooooooo aluli birtokok az összterület ooooooooo 19 %». ooooooooo ooooooooo • A népesség 26 %a nincstelen oo Minden egyes o a mezőgazdasági kereső népesség 1 %-át jelenti.