Szabad Szó - Libre Palabra, 1948 (4. évfolyam, 38-48. szám)
1948-08-01 / 44. szám
BZABAD 8 Zó 11 A BESÚGÓ Irta: Jávor Pál Jávor Pál, a kitűnő antifascista színész, aki jelenleg hosszabb amerikai müvészköruton van, az itt következő cikkben bátor hangon nyilatkozik az Argentinéba szökött nyilas-szinészekröl: — Maga éppen olyan hibás, mint azok, akik férfias szeméremből hallgatnak, mert szégyellik elmondani hitvány fajta embertársaikról amit tudnak és ezzel a hallgatással lehetetlenné teszik, nekünk, hogy ezeket a becsületet dézsmáló szarkákat leplezhessük. Pedig ha pellengérre állítanák őket, még nem csorbulna ki férfias karakterük. A zöld iámpaernyö félig eltakarta a hozzám beszélő arcát. A lámpa alatt tartott égccigaretíájának füstje ellágyitotta a kemény arcéit. Késő este kopogtatott ajtómon az államtól megbízott számonkérö. Leigazolta magát és belépett a- lakásba. Nem értem jött, csak érdeklődött valaki után, aki feljelentett. — Hogy hívják a feljelentőt? — kérdeztem nyugodtan tőle, bár bántott a dolog. Megmondotta a nevet. Töprengtem, de nem emlékeztem, hogy a név tulajdonosával valaha is az életben találkoztam volna. A kiküldött nézett rám kutatva, aztán leírta a nevet. Most már tudtam kiről van szó, de hallgattam. Látta, hogy nem akarok beszélni, pedig a bőrömről van szó. Felállt, csendesen, nagyon udvariasan köszönt és elment. Mikor becsuktam utána az ajtót, éreztem, hogy ö mikor idejött, többet tudott arról, akiről kérdezett, mint amit én elmondhattam volna, egy jellemtele^ senkiháziról, akinek az útlevelét ott állították ki, ahol az enyémet, Budapesten. A náci uralom alatt megismertem a társadalom csótányait, akik a német megszállás első nanjáu 40 ezer feljelentést tettek, szóban és Írásban honfitársaik ellen. Engem is feljelentettek és a Gestapohoz vittek kihallgatásra. A vád részben igaz volt, de hallgattam. Megakarták törni némaságomat, de csak a néha kiszakadó jajjomat hallhatta az, aki ütött és a fogda falai. Akkor becsületből halgattam, most pedig azért nem válaszoltam, mert apám még gyerekkoromban k: irtotta belőlem a jelentgetés, árulás, besugás csiráit. Leültem a lámpám mellé, annak fénye a falra vetítette megnőtt árnyékomat, akivel másvalaki hijján beszélgetni kezdtem. — Látod, ide is beszivárgott a ronda európai nyavalya, a megrágalmazás és annak aljas retyerutyája. Papírdarab feküdt előttem és a számonkérö leírta nevet a lámpafénye élesen megvilágította. Hogy is kerültem ezzel a csúnya szellemmel össze? Eloltottam a fényt, hogy gondolataim tisztán vetítsék elém a múltat. ♦ 1938. A zuglói Hunnia filmgyárban éjjel-nappal égtek a lámpák, forgatták egymás után a filmeket. A magyar filmeket keresték és vették nemcsak a Balkánon, hanem az északi államokban is. Jókedvűen értékes és értéktelen filmeket csináltunk. Ki tudja megmondani előre egy színdarabról, hogy sikere lesz-e, vegy megbukik? Dolgoztunk, mert szerettük a mesterségünket. Én a „Gül Baba“ filmet csináltam abban az időben. Lármázott, vitatkozott, énekelt a nagy műteremben felépített törökidők Óbudájának piacán az emberi sokaság. Török-magyar vásárosok szaladgáltak orditva kínálva portékájukat. Tevék cipeltek könnyű teherként csinos táncosnőket. Mi magyar diákok lóháton nyargalásztunk, ha a rendez i jelt adott. Szerettem a lóháton való üldögélést, mert jó magasban voltam és élvezhettem a színes forgatagot, ami körül vett. Ha elfáradtam vagy a szükség kényszeritett, elég volt a jóból is. a lóból is. Ilyenkor a lóápoló átvette a kantárszárat és én mentem a dolgom után. Egyik nan a lóápoló nem volt kéznél és amikor valaki után néztem, hogy tartsa a lovamat, amig vissza jövök, odaugrott szolgálatkészen egy vékony dongáju, magyar vitéznek öltöztetett kisegítő kórista és dadogva megkért, hogy a lovamat tarthassa. Mit bántam én ki tartja, odalöktem neki a kantárszárat. Ettől a naptól kezdve nem volt nyugtom a szolgálatkész sovány sihedertöl. Vagy előttem, vagy utánam kószált és akarva, nem akarva, szóba kellett állanom vele, pedig nem szerettem a szemeit, mert sunyiság volt bennük és a hangja nekem nem tetsző alázatos volt. Egyik felvételem után elém áll, minden kérdés nélkül elmondja, hogy ö Győrben pincér volt, engem is sokszor kiszolgált, ha Bécsbe menő országúti beszállónál megálltunk valamit fogyasztani. ö színész akar lenni, még ha statiszta, azt sem bánja, mert életében örökké az volt a vágya. Arra kér, hogy segítsem bejutni a következő filmbe, hiszen nekem csak egy szavamba kerül azt megtennem. Megtettem, de bár ne tettem volna meg. Néhány hónap múlva uj filmet kezdtünk. Szokásom volt, hogy ha nem volt dolgom a műteremben, felmentem az öltöző szobámba aludni, vagy tanulni a szerepemet. Az emeleten az öltözőhelyiségek voltak, úgy a segéd személyzeté, mint a színészeké. Ezen az emeleten csönd volt mindig,
