Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)

1947-07-01 / 32. szám

SZABAD SZÓ

7

Zemplényi Klára:

EGYNÉHÁNY A SOK KÖZÜL

A kémia és a számtanéra közti tízperces szünetben két lány vérre menő harcot vívott egy szokásos cserebere körül.

‘ ‘ A radir amit adtál bemocskolta az egész füzetemet. Kutyagummi ez, nem radir.”

‘‘Még te mersz beszélni? A ceruzahegyezöd nem hegyez. Becsaptál. Csaló disznó vagy!”

Az egész osztály ott állt körülöttük, vigyorogva, tizenhárom éves gyermeki kedélyünk őszinte kárörvendezésével.

‘‘Ne sértegess! Kikérem magamnak, hogy ilyen hangon beszélj velem!” ‘‘Még ki is kéred?... öklével a padra csapott. ‘‘Csaló vagy, büdös zsidó vagy.”

A számtan tanár belépett az osztályba. így tudtuk meg, hogy már csöngettek, a kellemes izgalomban nem is hallottuk, most ijedten futottunk helyeinkre.

A számtan nem tartozott kedvenc tantárgyaim közé. A tanár előadására iiem (figyeltem, folyton az elöhb lejátszott jelenetre gondoltam. Az, aki \«?’A büdös zsidónak nevezte a má! "%gy sorral előttem, a tőlem jobba eső padcsoportban ült. Jól lát, m sápadt profilját, pattanásos a mosdatlan nyak fölött, cipözsiátkötött hajfonatát és ruháján zakadást, mely hónaljától futott ^ a felé.

dacára, hogy a tanár már nem ma/arázott, hanem az osztálykönyvet U / tűnél csapva fel, Ungár Erzsit vizsgáztatta a tábla előtt, nem tudtam : figyelmemet e profilról elterelni. A nagy veszély melyben lebegtem, — az egyetlen U betűs lány után egykét V és már jöhetek én, az egyetlen Z, — sem tudta gondolataimat a hármas szabályra összpontosítani. A leghelytelenebb módszerrel, logikával és különböző analízisekkel próbáltam a csaló, büdös zsidó kitételt magamnak megmagyarázni. De sem a corpus delictik, — radir, ceruzahegyező — sem a fel és alperes magatartása nem szolgáltak felvilágositással.

Ungár Erzsi visszament helyére. Kint csöngettek, vége volt az órának, Nagy robajjal készülődtünk kifelé.

Az utcán csatlakoztam a pattanásoshoz.

‘‘Miért nevezted Boriskát büdös zsidónak?” — kérdeztem idövesztegetés nélkül.

‘‘Mert az,” — felelte gondolkozás nélkül.

‘‘Magyarázd ezt meg,” — követeltem. ‘‘Mért csaló, büdös a zsidó?”

‘ ‘ Mind az, valamennyi. ’ ’

A vér fejembe szökött. Rekedt hangon, makacsul követeltem.

‘‘Mért?”

‘‘Mert keresztre feszitették Krisztus Urunkat.”

Hatalmas düh, de ugyanakkor hahotázás vágya fogott el.

‘‘Te tudatlan! Jézust, a római császárság Júdeába kiküldött helytartója, Pilátus Ítélte halálra. Az ö katonái feszitették keresztre.”

‘‘De a zsidók adták fel Krisztus Urunkat!!” Úgy állt meg előttem, mintha szavaival át akarna hasitani. ‘‘Feladták! Mindig ezt teszik a Judások! ’ ’

Most elememben voltam. Történelem volt kedvenc tantárgyam.

‘‘Még ebből a hézagos történelem könyvünkből is megtanulhattad volna, hogy a forradalmárokat, ellenszegülőket, az uj és más hitet tanítókat sajnos, mindi kivégezték. Jézus a zsidó államban élt, zsidó volt —”

‘‘Hazudsz!” Sápadt arca zöld lett a felháborodástól amikor szavamba vágott. ‘‘Minden szavad hazugság!” ‘‘Jézus anyja Mária, zsidó nö volt; József — ”

‘‘Jézus Urunk Isten fia!” ‘‘Vallásotok úgy tanítja, hogy Isten fia. A zsidók Istenének fia.”

‘‘Csalsz és hazudsz! Mert te is büdös zsidó vagy!”

Pofonvágtam. Úgy, hogy egy pillanatig tántorgott. Aztán a gyűlölettől eltorzult arccal, öklét rázva futott el, de hátra nézve visította: ‘‘Feladlak a tiszteletes urnák! Ki csapatlak az iskolából! Feladlak!...”

Az iskolából nem csaptak ki. De az incidens megerősítette bennem azt a már akkor erősen fejlődő hajlamot, mely az igazságot keresi és azt a bátorságot, mely harcolni is kész' az igazságért.

*

Egy ünnepi vacsorán ismerkedtem meg dr. Laky, miniszteri tanácsossal. Mielőtt asztalhoz ültünk, a háziaszszony beszélt róla. ‘‘Nem ismeri?... Értékes, tehetséges ember. Nemrégen tüntették ki egy munkájáért. Sajnos azonban, egy különös szokása van, csak a zsidó asszonyokat szereti. Állandóan azok társaságában látják, jelenleg is egy zsidó textilgyárosné a szeretője.

‘‘Milyen munkáért kapott kitüntetést?” — kérdeztem Laky urat az asztalnál, ahol szomszédom volt.

‘‘Nem érdemes arról beszélni, kérem. Egyszerű szakmunka. Az emberek minden bolhából elefántot csinálnak. Ma este is már legalább tizen gratuláltak. Közöttük az a csúnya zsidó is, velünk szemben.

Ránéztem a csúnya zsidóra.

‘‘Nem is olyan csúnya,” mondtam a tanácsosnak,” ellenkezőleg. Arca csupa kedvesség. Nevető, kék szemeivel olyan, mint egy pufók csecsemő. Az ilyen embereknek rendszerint kitűnő kedélyük van.”

Nevetett. ‘ ‘A megfigyelés jó. De azt hiszem azért látja ilyennek, mert túlságosan jóindulatú. Részemről elégutálja őket. Nem ezt a pufokot, gé utálom őket. Nem csak ezt a kövéret. Azokat is, akik nem néznek ki pufók csecsemőknek.”

‘ ‘ Szeretném, ha' megmondaná, miért hanem általában az összes zsidókat.”

‘‘Furcsa kérdés, különösen Így fogalmazva. ‘‘Rám nézett. ‘‘Ha nem tudnám, hogy egy nagyon komoly aszszonnyal beszélgetek, azt hinném, hogy egyszerű női kötekedés az egész. Magyarán mondva, froclizás. Csak nem akar tőlem egy diszertációt hallani a zsidó fajról? Hal és pecsenye között.”

‘‘De igen. Ha nem is diszertációt, de indokolást. Magyarázza meg utálatát.”

‘‘Hát ez még nem fordult elő velem... De várjon csak. Látja ott azt az urat, azt a szemüvegest? Dr. Kertész, vegyészmérnök ur. Nézze, hogy eszik. Habzsol. Csupa zsir a szája a Tjefalt pecsenye daraboktól. Kidagadnak erei a gyönyörűségtől. Milyen arca lehet ennek, ha megtetszik neki egy nö? Egy nő, akit meg is kaphat. Hát előadást nem tartok, de felelek. Ezért utálom őket. Ezért a geilségért, mely többek között legjobban jellemzi fajtájukat.

‘ ‘ Éppen ma este hallottam, hogy tanácsos ur a zsidó asszonyokkal szemben nem ilyen szigorú.”

‘■‘Ejnye!.. . Hát ide lukadunk ki?... így már értem.” Mint, a kinek szűk a hely, úgy mozdult meg székén. ‘ ‘ Ez már más. Egészen más. A zsidó nők, ha fiatalok és szépek, egyáltalán nem utálatosak. Sőt. Érdekesek. Temperamentumosak. Invenciózusak. A zsidó nők— ‘‘egy pillanatra fejét oldalt hajlította, — ‘ ‘a zsidó nők, tudja... ” — mialatt a helyes meghatározást kereste, szemei és száj szögletei átnedvesedtek, — ‘‘élvezetesek! Ez az, ez a helyes megállapítás. Nagyon élvezetesek!”

Hazafelé, az egész utón törtem fejemet a ‘‘geil” szó magyar fordításán. Émelygős, kéjes, — csak félig fedték a német jelzőt. Belenyugodtam abba, hogy azt nevezik geilnek, ami az egyébként tehetséges miniszteri tanácsos ur szemében és szájszögleteiben jutott kifejezésre, amikor a zsidó nőkről beszélt.

#

Egy buenosairesi kis cukrászdában ültünk.

‘‘Elfogultság amit mond, mert mi aztán igazán nem vagyunk zsidóelle-