Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)
1947-12-01 / 37. szám
SZABAD SZÓ 3 Mi tartotta egybe azt az egységtelen embercsoportot, mely magát zsidónak nevezve, szétszórtan élt a földön? Melyet külömböző népek, külömböző formákban üldöztek, lebecstelenitettek és a külömböző korok külömböző vivmányai által gyilkoltak ? Megalázva, lenézve, minden bajért felelőssé téve, tiporták le önérzetüket és csapolták le vérüket. Ha; epidémiák törtek ki, őket, a zsidókat tizedelték meg. Ha valahol eltűnt valaki, a körzetben élő zsidókat irtották ki. A keresztes háborúban, mint “vallás” lettek üldözve, később, az egyes országokban, mint “nép”, az egész földön, mint “faj”. Mi tartotta egybe a zsidóságot, amikor még önmaguk közt sem volt egység? Vallásuk előírásait nem egységesen gyakorolták, felekezetűk szabályait nem egy törvény szerint ápolták. Voltak csoportok, kik a szentirás szerint éltek, voltak, kik ezen túl, a régi bölcsek szentiráshoz kapcsolt összes parancsának engedelmeskedtek, voltak, kik saját maguk válogatták ki azokat a szertartásokat, melyeket betartani kivántak és voltak olyanok, kik semmiféle szertartást nem respektáltak. Voltak, kik magukat fajnak hitték, voltak, kik magukat felekezetnek nevezték és voltak, kik az évezredes üldöztetés elől menekülni akarván, bekapcsolódtak abba az államvallásba, melyben születtek és éltek. Voltak zsidó csoportok, kiknek életét a régi hazába, Palesztinába való visszatérés álmodozó vágya töltötte be. Voltak zsidók, kik azért születtek és éltek, hogy öregségükben felkerekedjenek és Jeruzsálemben, a szent fal tövében haljanak meg. Voltak zsidók, kik ezzel szemben a fél vagy teljes asszimilációt hirdették és voltak zsidók, kik politikailag harcoltak azért, hogy a földön szétszórt zsidóságot egy közös egységbe tömöritsék, egy ország népévé olvasszák össze. Mi volt hát az a szál, mely kétezer éven keresztül, országuk elvesztése óta, mégis eggyé fűzte őket olyannyira, hogy most, a legnagyobb, a legkegyetlenebb megkinzatásuk után, saját országában élő néppé egyesíti őket? Ez az összefűző szál, ős kultúrájuk legerősebb, örökké viruló magja: a b etü. A betű, mit a zsidók adtak önmaguknak és a világnak. Az irás, a gondolat, az emberi törvények, az ész szabályai. A zsidók ültették az emberi lélekbe a gondolat tiszteletét. Bibliájuk foglalja magába a gyilkos, ősi ösztönök megrendszabályozását. A családi élet magasztosságát. A felebaráti szeretetek A népek életére oly fontos tisztasági törvényeket. Egyben: az emberiség erkölcsének alapjait. És amiként tették ezt az ősök, úgy vették át apáról fiúra az utánuk jövők. A legszörnyübb világdulások idején, vad hordák pusztításai közben, országok pusztulása, uj népek feltámadása, régi kultúrák eltűnése és uj korok beköszöntése alatt és után is, a betű, az irás, a gondolat őrzői voltak ők, kiknek szentségük is a pergament tekercsre rótt irás, melyet üldöztetéseik idején elsőnek mentettek ki felgyújtott házaikból, s melyet, ha sokan közülük el is veszítettek az örök vándorlások alatt, lelkűkben, idegeikben, emberi alapjukban örökkön örökké magukban hordoztak. Azokon a: területeken, ahol legnagyobb számban éltek, ahol szoros egységbe tartoztak, gettókba kényszerültek, a gondolkodásból, a tudásból, az írásból kultuszt csináltak. A négy éves gyermeket betűvetésre tanították. Husz-huszonkét éves korig majd minden férfi a tudománynak élt, egész napja a könyvek olvasásában és megvitatásában telt el. A szülők álmai az volt, hogy gyermekük tudós pap legyen. Nem anyagias, hanem szellemi ambíciók fütötték őket. De azok az “emancipált” zsidók is, kik más népek között éltek, életcélul tűzték ki, hogy fiaik közül legalább egy-kettő szellemi pályára lépjen. Ila csak felütjük egy zsidó történelemkönyv utolsó oldalát, melyen a tartalomjegyzék áll, tömören láthatjuk, miként váltják fel egymást fejezetről fejezetre ai zsidók legyilkolása és nagytudásu zsidók megjelenése. Szenvedés és tudás, ez a kettő adja a zsidóság történelmét. Arányszámát jóval tulhaladóan termelt ki szellemi nagyságokat az emberiség számára és szétszórtsága, helyváltoztatása dacára befolyásolta szellemiségével a világot, vitte előre a kultúrái utján, kezdve azon, hogy az egyisten hitére megtanította. Ennek az országából széthurcolt népnek, melynek fajisága a betű, úgy, mint a kínainak a sárga, négernek a fekete bőrszín, még azokban a rövidebb-hosszabb időszakokban sem volt teljes lehetősége valamennyi életpályán kibontakozni, amikor aránylag nyugodtabb életet élhetett. Bizonyos foglalkozások mindig zárva álltak előtte, még a legliberálisabb időkben és a legtoleránsabb uralkodók alatt is korlátok közé voltak szorítva. A földtől, a közintézményektől, az állam gépezetéből kizárva, leginkább a kereskedelemre terelve, csiszolt agyukkal elsők lettek ezen a téren és a pénzügyietekkel kapcsolatba jutva, egyeseknek közülük sikerült vagyonhoz és ezáltal hatalomhoz is jutni. Aranyaival nem egy zsidó bankár sietett segítségére bajba jutott államfőknek. De önmaguknak csak vesztére szolgált a vagyon, mert elkápráztatva, úgy képzelték, hogy mentesültek az üldöztetés alól. A nyugodtabb időknek néhány évtizede elég volt ahhoz, hogy a zsidóság ama része, mely gazdaságilag vértezve volt az élet Zemplényi Klára: Betű és arany
