Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)

1947-09-01 / 34. szám

SZABAD SZÓ 3 Zemplényi Klára: A TUDÁS FÁJA Minden születés vajúdással, vérrel jár. Az emberi társadalom nagy átalakulásait háborúk, for­radalmak, terror, rémuralom ki* sérték. Minél nagyobb, alapve­tőbb az átformálódás, minél elté­rőbb az uj rendszer a régitől, an­nál tovább tart a vajúdás, annál nehezebben tud kibontakozni a véres kődből napsütötte, tiszta le­vegőre. Ha egy hatalmas társadalmi átalakulás csak egy körülhatárolt területen megy végbe és határain tul, köröskörül szívós ellenállás­sal kénytelen farkasszemet néz­ni, akkor a pusztulásra érett, de létéhez még görcsösen ragaszko­dó régi rendszer ellen egy ideig védelmi állásba kell, hogy helyez­kedjen. Kínai falat, vasfüggönyt kell maga köré vonni, szigorát csak lassan, fokról fokra enyhit­­heti, vérfoltos szépséghibáit csak bizonyos idők múltán tüntetheti el és önzavarából csak nehéz megfeszítéssel emelkedhetik ki. De hiába kiséri ezt a gigantikus küzdelmet az elavult régi világ megvetéssel, gyűlölettel és féle­lemmel. A fejlődés elé nem állhat és amily mértékben az uj állam­forma erösbödik, úgy gyengül a régi, — korhadt váza recseg ro­pog, nincs ami összetartsa, túl ment önmagán, elfogyasztotta fenntartó elemeit. Az állam, majd a világgazda­ság felé törekvő uj társadalmi forma már mind hatalmasabban bontja ki színeit az agonizáló ma­gángazdaság fölött. A kapitalista termelés ugyanúgy, mint minden kivérzett társadalmi forma, ön­magát Ítélte halálra. Gyengülése végső fokán a háború szolgálatá­ba állt, teljes kapacitásával gyil­koló szerszámokat gyártott, tő­kéjét, tehát létét háborús halo­­takba fektette, örjengö tempóra kényszeritette tudósait, s a vér­­gőzből füstből, maró gázai mér­géből csak akkor kapta fel öklen­­dezö, fuldokló fejét, amikor tu­dósai, mint egy átok koronát ke­zébe adták munkájuk eredmé­nyét, az atombombát. Vannak tudósok, hűséges szol­gái munkauruknak, kik azt mondják, „az idő világrendsze­rünk ellen dolgozik. Ha nem használjuk most ki előnyünket, elmulasztjuk végső védekezési le­hetőségünket. Az atombombában van társadalmi rendszerünk ere­je, éljünk vele“. A tudósok egy másik csoport­ja, megrettenve saját müvétől, igy gondolkodik: „a tudomány szinte ördögi gyorsasággal elért eredményei nem állnak összhang­ban az emberi kultúra alacsony fokával. Ezért a tudományos csucsteljesitményeket, mint pa­lackból kiszabadult rossz szelle­met, vissza kell a palackba zárni, ki kell a felhasználhatóságból vonni, üzemen kívül kell helyezni, hozzáférhetetlenné tenni.“ Ezek a tudósok, tudományuk dacára a haladás elé állnak, mert gyökerük oly mélyen van ágyaz­va a haldokló korszak talajába, hogy magukat abból kiszabadíta­ni képtelenek. A ránk hagyományként ma­radt legősibb és legismeretlenebb költő elképzelése hasonló csak gondolkodásukhoz, ki a paradi­csomban élő emberpárt, mert et­tek a tudás fájának gyümölcsé­ből, tüzes pallóssal űzeti ki a küz­delmekkel teli világba. Adám és Éva paradicsomi nyugalmas és szinte állatian lomha létük kibir­­hatatlanságában tudás után szomjaztak. Ez a szomjúság volt az első megnyilvánulás, az első mozzanat az emberi fejlődés te­rén és a költő, ki tiltottnak állí­totta oda a tudásfájának termé­sét, szörnyű büntetésként száműz­te ki őket az Éden kertjéből, hogy testük verejtékével bizto­sítsák létük fennmaradását. így maradt ránk az apáról fiú­ra szállt legenda. Költői szépség­ben, de helytelen tézisből kiindul­va, végül helyes útra terelve, ez­zel alapot fektetve késői ismétlé­seknek. Mert az első változás volt ez az emberi lét szinterén. Az első válság, az első fejlődés a maga­­sabbrendü felé. A tudósok nagyobb száma azonban, nem fél a korszak vál­tozásától. Nem akar a további fejlődés elé állni, nem kívánja a kiszabadult szellemet visszaker­getni a palack torkába. Ellenke­zőleg, további kutatásra készteti, amennyiben az emberiségre néz­ve hasznos útra tereli. Mert a tu­domány csúcsteljesítményei nem csak gyilkolni tudnak. Képesek az általános emberi boldogságot megteremteni. Olyan átalakulást idézni elő, olyan helyzetet terem­teni, mely szükségtelenné tesz minden háborút. Oly bőséget árasztani, mely mindenkinek mindent juttat és ez által meg­szünteti a nélkülözést, a másnap­tól való félelmet, a gondot és en­nek következményét az egymás elleni gyűlöletet. A tudásfája oly nagy, oly erős, olyan terebélyes lett, hogy hatal­mas ágai menthetetlenül befu­­ródnak a kapitalista világrend­­szer háborútól, emberi nyomorú­ságtól, sztrájktól életképtelenné lett testébe. Szétveti rohadozó falait, s hiába kapaszkodnak ha­nyatló erejükkel azok, kik a ter­melést továbbra is kizárólagosita­­ni szeretnék, már már vérző kör­mökkel a pusztuló építménybe, összeroppan az, mert lejárt ideje. • Meg kell végre kérdezni tőle­tek emberek, kiknek többsége so­sem tartozott a világot uraló, a termelést saját profitja szerint irányitó nagytőkéhez, mért fél­tek a szinváltozástól. mely boldo­­gulástokat segiti elő? Mért látjá­tok riadozva csak azt. a képet ma­gatok előtt, amit évtizedeken ke­resztül, mint poklot állítottak elétek, de ami mindig jobban ki-/ tisztulva, az úttörők fáradalmai­val késziti elő az uj világot? Mért féltek attól, hogy az állam, majd később az összes államok együttes tervgazdálkodása határozza meg, hogy hol mit és mikor termelje­nek ? Mért féltek attól, hogy meg­szűnjön a felesleges túltermelés, mit a busines urai inkább tenger-

Next

/
Thumbnails
Contents