Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)
1947-09-01 / 34. szám
SZABAD SZÓ 3 Zemplényi Klára: A TUDÁS FÁJA Minden születés vajúdással, vérrel jár. Az emberi társadalom nagy átalakulásait háborúk, forradalmak, terror, rémuralom ki* sérték. Minél nagyobb, alapvetőbb az átformálódás, minél eltérőbb az uj rendszer a régitől, annál tovább tart a vajúdás, annál nehezebben tud kibontakozni a véres kődből napsütötte, tiszta levegőre. Ha egy hatalmas társadalmi átalakulás csak egy körülhatárolt területen megy végbe és határain tul, köröskörül szívós ellenállással kénytelen farkasszemet nézni, akkor a pusztulásra érett, de létéhez még görcsösen ragaszkodó régi rendszer ellen egy ideig védelmi állásba kell, hogy helyezkedjen. Kínai falat, vasfüggönyt kell maga köré vonni, szigorát csak lassan, fokról fokra enyhitheti, vérfoltos szépséghibáit csak bizonyos idők múltán tüntetheti el és önzavarából csak nehéz megfeszítéssel emelkedhetik ki. De hiába kiséri ezt a gigantikus küzdelmet az elavult régi világ megvetéssel, gyűlölettel és félelemmel. A fejlődés elé nem állhat és amily mértékben az uj államforma erösbödik, úgy gyengül a régi, — korhadt váza recseg ropog, nincs ami összetartsa, túl ment önmagán, elfogyasztotta fenntartó elemeit. Az állam, majd a világgazdaság felé törekvő uj társadalmi forma már mind hatalmasabban bontja ki színeit az agonizáló magángazdaság fölött. A kapitalista termelés ugyanúgy, mint minden kivérzett társadalmi forma, önmagát Ítélte halálra. Gyengülése végső fokán a háború szolgálatába állt, teljes kapacitásával gyilkoló szerszámokat gyártott, tőkéjét, tehát létét háborús halotakba fektette, örjengö tempóra kényszeritette tudósait, s a vérgőzből füstből, maró gázai mérgéből csak akkor kapta fel öklendezö, fuldokló fejét, amikor tudósai, mint egy átok koronát kezébe adták munkájuk eredményét, az atombombát. Vannak tudósok, hűséges szolgái munkauruknak, kik azt mondják, „az idő világrendszerünk ellen dolgozik. Ha nem használjuk most ki előnyünket, elmulasztjuk végső védekezési lehetőségünket. Az atombombában van társadalmi rendszerünk ereje, éljünk vele“. A tudósok egy másik csoportja, megrettenve saját müvétől, igy gondolkodik: „a tudomány szinte ördögi gyorsasággal elért eredményei nem állnak összhangban az emberi kultúra alacsony fokával. Ezért a tudományos csucsteljesitményeket, mint palackból kiszabadult rossz szellemet, vissza kell a palackba zárni, ki kell a felhasználhatóságból vonni, üzemen kívül kell helyezni, hozzáférhetetlenné tenni.“ Ezek a tudósok, tudományuk dacára a haladás elé állnak, mert gyökerük oly mélyen van ágyazva a haldokló korszak talajába, hogy magukat abból kiszabadítani képtelenek. A ránk hagyományként maradt legősibb és legismeretlenebb költő elképzelése hasonló csak gondolkodásukhoz, ki a paradicsomban élő emberpárt, mert ettek a tudás fájának gyümölcséből, tüzes pallóssal űzeti ki a küzdelmekkel teli világba. Adám és Éva paradicsomi nyugalmas és szinte állatian lomha létük kibirhatatlanságában tudás után szomjaztak. Ez a szomjúság volt az első megnyilvánulás, az első mozzanat az emberi fejlődés terén és a költő, ki tiltottnak állította oda a tudásfájának termését, szörnyű büntetésként száműzte ki őket az Éden kertjéből, hogy testük verejtékével biztosítsák létük fennmaradását. így maradt ránk az apáról fiúra szállt legenda. Költői szépségben, de helytelen tézisből kiindulva, végül helyes útra terelve, ezzel alapot fektetve késői ismétléseknek. Mert az első változás volt ez az emberi lét szinterén. Az első válság, az első fejlődés a magasabbrendü felé. A tudósok nagyobb száma azonban, nem fél a korszak változásától. Nem akar a további fejlődés elé állni, nem kívánja a kiszabadult szellemet visszakergetni a palack torkába. Ellenkezőleg, további kutatásra készteti, amennyiben az emberiségre nézve hasznos útra tereli. Mert a tudomány csúcsteljesítményei nem csak gyilkolni tudnak. Képesek az általános emberi boldogságot megteremteni. Olyan átalakulást idézni elő, olyan helyzetet teremteni, mely szükségtelenné tesz minden háborút. Oly bőséget árasztani, mely mindenkinek mindent juttat és ez által megszünteti a nélkülözést, a másnaptól való félelmet, a gondot és ennek következményét az egymás elleni gyűlöletet. A tudásfája oly nagy, oly erős, olyan terebélyes lett, hogy hatalmas ágai menthetetlenül befuródnak a kapitalista világrendszer háborútól, emberi nyomorúságtól, sztrájktól életképtelenné lett testébe. Szétveti rohadozó falait, s hiába kapaszkodnak hanyatló erejükkel azok, kik a termelést továbbra is kizárólagositani szeretnék, már már vérző körmökkel a pusztuló építménybe, összeroppan az, mert lejárt ideje. • Meg kell végre kérdezni tőletek emberek, kiknek többsége sosem tartozott a világot uraló, a termelést saját profitja szerint irányitó nagytőkéhez, mért féltek a szinváltozástól. mely boldogulástokat segiti elő? Mért látjátok riadozva csak azt. a képet magatok előtt, amit évtizedeken keresztül, mint poklot állítottak elétek, de ami mindig jobban ki-/ tisztulva, az úttörők fáradalmaival késziti elő az uj világot? Mért féltek attól, hogy az állam, majd később az összes államok együttes tervgazdálkodása határozza meg, hogy hol mit és mikor termeljenek ? Mért féltek attól, hogy megszűnjön a felesleges túltermelés, mit a busines urai inkább tenger-
