Szabad Szó - Libre Palabra, 1947 (3. évfolyam, 26-37. szám)

1947-09-01 / 34. szám

4

SZABAD SZÓ

be vetnek, mintsem olcsó fogyasztásra bocsássanak.

Mért félsz magyar paraszt attól, hogy állami tervgazdálkodás szerint megháromszorozd földed termését? Mért gondolsz még mindig arra a két disznóra, amit „nem akartál oda adni csak azért nem, mert — volt?“ Azóta földet kaptál, szerszámokat is kapsz és ha majd eljön faludba az állami szakmérnök, nyugodtan meghallgadhatod öt. Egész életedben kényszer alatt álltái, a jegyző, a szolgabiró, az ország és a háború urai minden mozdulatod fölött őrködtek és mást sem csináltak, mint parancsoltak és kifosztottak. Mért félsz hát most kényszertől, mért állsz ellen annak, ami nyomorúság helyett emberséges életet biztosit számodra?

Mért félsz te, úgynevezett középosztály, mit akarsz megvédeni és mitől-kitöl körmöd szakadtáig? Te hivatalnoki osztály, az Íróasztalok mögött! Hiszen a közétek tartozók legtöbbje volt a kapitalizmus igazi szegény legénye, ki adósságokkal terhelten élte „cifra nyomorúságát“. Gondok nélkül, értelmet adó munkával, hasznos emberként élni egyvonalban a többiekkel, — ettől féltek?

Orvos! Jól érezheted-e magad, te, ki a legszebb hivatást választottad, rendelődben, ahol mig beteged ziháló tüdejét hallgatod, zakatoló szivét kopogtatod, egyenlőtlen, kemény pulzusát tapintod arra kényszerülsz gondolni, hogy sietned kell, mert várószobádban még sok a fizető páciens. Jól érzed-e magad, miután a beteg asszony mellén felfedezve azt a kis ártatlannak látszó csomót arra gondolsz, milyen szavakkal mond meg neki a megmondhatatlant és közvetlenül azután mikép nyújtsd ki kezed a pénzért, melyet fizet halálos ítéletedért? Mért rettegsz attól, hogy egy olyan államformában melyben a gyógyítás nem foglalkozás, hanem hivatás, orvos légy? Mért félsz attól, hogy nem fogsz „honoráriumért“ dolgozhatni? A honorárium orvosból oly iparost csinál, ki akkord munkát végez. A közösségért való államforma biztos megélhetés mellett nyugalmat és időt ad orvosainak még árra is, hogy részt vehessenek az univerzális oi’vostudomány fejlődésében.

Mért félsz te polgári perek ügyvédje, ki a legkevésbé nemes és szép foglalkozást űződ? Ha megállsz a tárgyalóterem ajtaja előtt és cinkosan összenézel az ellenfél ügyvédjével, mert vele együtt tudod, hogy bármikép végződik is a pör, ti ketten kerestek és az ügyfelek fizetnek, — valóban felemelő az, amit érzel? Foglalkozásod akkor is örömmel tölt el, amikor gazdag ügyfeled érdekében a legszegényebbek bútorát foglalod le? Ha már anynyit- tanultál, tanulhattál volna ennél külömbet is. De azt amit tudsz, változott formában állíthatod az uj társadalom szolgálatába. Tisztább lelkiismerettel, egyenesebb gondolkodással védheted azt, mi védelemre szorul és itélekezhetsz, mi fölött Ítélkezni szükséges.

Mérnökök, Feltalálók! Nem lesztek magánvállalatok kihasznált, kiuzsorázott tehetségei! Találmányotokat a közösség világában nem fogják „ellopni“, sem fillérekért „megvásárolni“. Mindennel felszerelt munkahelyeken magatok fogjátok azokat kidolgozni az általános emberi jólét javára.

Intellektüel! Mért félsz attól, hogy egy uj társadalmi forma megfoszt individualizmusodtól ? Ezzel a már bigottá vált elképzeléseddel és ártalmasán hamis jelszavaddal akarsz a haladás elé állni. Épen te, kiről első sorban feltehető, hogy megérted az időt melyben élsz, hogy látod az okokat és felfogod az átalakulásokat. Egyéniséged, mit annyira kihangsúlyozol, valóban szabadon tobzódhatott, valóban kiélhette magát kapitalista korunk kérlelhetetlenségében ? Mind e háborúk, e förtelmes parancsvilág, vérzivataros erőszak közepette szabad voltál? Hiszen még a lélegzetet*is beléd fojtották! Ha mukkani mertél, drótsövény mögé kerültél. Harminchárom év óta — fél ember öltő ez — rabszolga vagy, te, individualizmusodra annyira büszke intellektüell. De, mint a régi divat ferencjóskáját hordod fennen lelki öltözéked és percig sem gondolsz arra, hogy egy igazi nagy emberi közösségnek jó hasznára lehetnél értelmeddel és egyéniséged mitsem szenvedne azáltal, ha az állam érdekeivel egy vonalban, az állam érdekeit segítve, végre valahára hasznosítanád azt, mivel eddig csak meddőn gőgőskődtél.

Művészek, a ti világtok van kialakulóban! Nem fogtok szinházvállalkozók üzleti érdeke szerint válogatott darabokban játszani, melyek lealacsonyítják tehetségteket, bohócokat formálnak belőletek és méltatlanná, alacsonyrendüvé nevelik a közönséget. Festők, kik müterenmélküli, hónapos szobákban lesitek a tehetős kispolgár rendelését, .(ízlésének megfelelő kikötésekkel) mért féltek az uj világ uj sziliéitől? Szobrászok, építészek, muzsikusok, ti lesztek azok, kik a régi világ felmagasztositott, de csupán felsőbb köreinek kisajátított szépségét, a művészetet lesztek hivatva arra a piedesztálra állítani, melyen állnia kell, hogy mindenki számára egyformán hozzáférhető legyen, hogy mindenki okulására és gyönyörködésére szolgáljon.

És ti zsidók! Akik gázkamrák, krematóriumok, viviszekciók dacára sem tudjátok magatokat elszakítani a kapitalizmus álbiztonságától! Úgy siratjátok a „liberális“ korszakot, mint ortodox testvéreitek, épen a liberális korszak alatt siratták régi hazátokat, Jeruzsálemet. A kapitalizmus liberális érájában úgy- hittétek, hogy problémátok végkép megoldott. Ez a rövidecske idő volt az, melyben az uralkodó társadalmi osztály nem tett külömbséget pénzetek és saját pénze között. Az arany boi’ju imádatában közösséget vállalt veletek és ezért egyeseknek közületek még nemességet is adományozott, anélkül, hogy törülte volna az utónevet, mely mindig úgy hangzott: zsidó. i ’ ' i

Nem, az antiszemitizmust nem irtotta ki a „biztonságos“ kapitalizmus. Ahol oly nagyok az el-