Szabad Szó - Libre Palabra, 1946 (2. évfolyam, 13-25. szám)
1946-06-15 / 19. szám
SZABAD SZÓ Éljen „ József Irta: János Andor Az elképzelhető legnagyobb hazafiul megrökönyödéssel olvastam a “Világosság" eimii budapesti napilapban Dr. Ries István igazságügyminiszter nyilatkozatát, hogy: "A magyar kormány nem kéri ki a szövetségesektől Horthy Miklós volt kormányzót. Bár öt a legnagyobb háborús bűnösnek tekinti, mégsem állítja a népbiróság elé, abból az egyszerű okból, mert nem akar belőle -7 méltatlanul — nemzeti hőst, vagy martyrt csinálni’’.,. Mindenekelőtt szeretnénk előrebocsátani, hogy Ries miniszter urat az amerikai kontinensen megérdemelt népszerűség övezi, üdvös és energikus intézkedései miatt a háborús bűnösöket illetőleg. Minthogy azonban a világtörténelemben már többször előfordult, hegy az igazságok minisztere is az igazságnak esett áldozatul, azt gondoljuk, hogy a szóbanforgó nyilatkozat is csak jóhiszemű tévedésen alapszik. Mert szeretnek megnyugtatni a miniszter urat, hogy az éezak- és délamerikai kontinensen — az exponált horthystákon kívül — még az akasztás ünnepi pillanatában sem fogja senki vitéz Horthy Miklóst nemzeti hősnek, vagy “pláne" martyrnak tekinteni. Olyan idült fogalomzavarban itt soha nem szenvedtünk, de ha mégis akadna köztünk egy tévelygő, nyúlszivü férfiú, akkor gyorsan csak azt a hármas szócskát sugnók a fülébe: SOMOGYI - SIOFOK - ORGOVANY. Ha meg netán a nyöszörgő reakció odahaza volna hajlamos Horthy bitófájából nemzeti ereklyét hegyezni az utókor számára, akkor eszükbe kell juttatni az uraknak, hogy nemzeti történelmünkben volt egyszer egy Dózsa György is, akinek megpirított húsából kellett híveinek lalunározni. — Ezt ők szerencsésen elkerülték... így hát nyugodtan rábízhatják a történelem itélöszékére, mely majd tárgyilagosan és dokumentumokból fogja megállapítani, hogy Horthy Miklós hazaáruló volt-e, vagy pedig elvetélt nemzeti hős... Ugyanazon lap interjújából olvasom még, hogy az igazságügyminiszter ur, Horthy helyett Habsburgi Józsefet (alias alcsuthi József), vagy egyszerűn a mi öreg, édes “József apánkat” fogja kikéin!, mint első számú háborús bűnöst. Már őseimtől örökölt hagyományos igazságérzetem sem tűri ezt a háborús-bűnös csereberét, azaz nem megyek bele ebbe a haditervbe. “Ha nincs ló, a szamár is jó” — mondja ugyan a békebeli közmondás, de a háborús bűnösök esetére nem érvényes. Azonban a “buta embert” sem lehet csak úgy mirnix-dirnix a hadijog alapján felakasztani... Legalább is egy gazember helyett semmiképen! Mert “József apánk" aranyszivéröl terjesztett legendát ugyan később alaposan megtépázták azok a szavahihető hirek, hogy az első világháború alalt “József apánk” is belelövetett a késlelkedöen rohamozó magyar bakákba ... de horthy-miklós-szerü zsinórmértékkel mérve: egy bibliai széplélek volt a főherceg ur... ő volt a büszke k. u. k. hadsereg honvédségi hadura, a “Kolumbus Kristóf" cimü történelmi nadragulyának a nagypapája és az egész ezeréves Magyarországnak "József apánk"-ja. S ő volt a hadsereg félhivatalos hangszórója, aki az egész világot telebömbölte azbal, hegy a magyar baka a wlág legjobb katonája... Még ma is könnybelábad a szemem, ha utolsó találkozásunkra gondolok az Isonzói fronton, a costanjevicai országúton. “József apánk" mérgeszöld generálisi egyenruhájában jött velem szemben, cigarettával a szájában, én pedig éppen a Triesztben vásárolt promincli cukrot szopogattam gyanútlanul. Izgalmamban alig tudtam lenyelni a promindit. hogy “ver* schrifftmaessig” bemutatkozzam neki, miután megkérdezte, hogy szolgál egészségi állapotom? Ugyancsak “vorschrifftmaessíg" megnyugtattam őfenségét, mire látszólag megvolt elégedve. A félperces kihallgatásnak vége volt, de azóta sem tudtam azt elfelejteni. Minden május elsején lelkifurdalásokat érzek az én-emben, hogy miért nem lettem monarchista. Hát’ ' nem egy “József apánk"-szerü gesztus volt, a fönti szives érdeklődése, amikoí egészségem után tudakozódott, holott nem is vagyok a Habsburg-házzal semmiféle rokoni viszonyban. Én hálás is vagyok érte és nem is javaslom úgy egyszerűen csak felakasztani a buta főherceget... Főleg Horthy helyett — nem! Ha vitéz Horthy tovább is élhet mindazon gazságok dacára, amit kormányzása alatt volt szerencséje elkövetni. akkor “József apánk" is élhet az emberi kor legvégső határáig, vig kedélyben és mosolygós dtrűben és én torkomszakadtából kiáltom a demokratikus világűrbe: — Éljen ‘‘József apánk”! A németül olvasó magyarok érdekes havi folyóirata: UNSERE IEIT1M CUERSCMNITT Selecciones Universales en Alemán — Universal Digest Öensran Erscheint monatlich Preis —.60 ctvs. arg. Generalvertrieb COSMOPOLITA CORRIENTES 459 BUENOS AIRES