Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-08-13 / 33. szám
Thursday, August 13, 1970 SZABAD SAJTÓ II. oldal UTAZÁS AZ ANYANYELVKÖRÜL! I DEBBECENI TALÁLKOZÓ A MÚLT NYOMÁBAN: ELTŰNT BALATONI SZIGETEK A magyar középkorra vo- j natkozó okleveles anyagunk, noha rengeteg elpusztult belőle, még mindig szinte kimé j rithe tétlenül gazdag. Talán épp ez az oka annak, hogy mindenkor találunk benne meglepő eredményekre vezető adatokat. Ilyen a Losta név is. Egy olyan szigetnek a neve ez, amely a XI XIV. századbeli oklevelek szerint a tihanyi bencés apátság birtokához tartozott. Hol volt ez a sziget? Legkorábban I. István 1024. évi okleveléből tudhatunk meg annyit, hogy a király a halászati joggal együtt a Tihany közelében fekvő szigetaket a zalavári apátságnak adományozza. Az oklevélből azonban nem tűnik ki, hogy Losta szigete az adományozottak között volt e, illetve térbelileg pontosan hol is voltak ezek a szigetek. 1211-től kezdődően a Losta szó egy szigetnek, illetőleg egy falut is magába foglaló birtoknak a neveként többször is előfordul az oklevelekben. Fölvetődik mármost a kérdés: vajon Losta a Bala-1 tonban levő sziget volt-e? Hi-! szén Tihany közelében valóban volt néhány kicsiny szi j get. Avagy talán valamelyik Balaton környéki folyócská-, rak a szigetéről van szó? — Az alábbiakban ez ügyben folytatunk “nyomozást”. A tihanyi apátság birtokait felsoroló ÁRPÁD-KORI OKLEVELEK közül például IV. Kelemen pápa 1266. évi oklevele, amelyben megerősíti az apátságot birtokaiban, szól Tihany szigetének (nem pedig félszigetnek!) hegyeiről, tavairól, településeiről. Szól a Balatonban levő szigetszerü halászhelyeiről, felsorolja az apátság szőlőbirtokait, falva it, pusztáit és legelőit (Vörös) berénytől (Rév)fülöpig, majd említi Losta szigetét is; ezt követően rögtön Zaimárdi környékéről beszél. Az okiratok nagyobb része az apátságnak a somogyi par ton levő birtokait más csoportosításban, bő határleirással és a földrajzi elhelyezkedésének megfelelően sorolja fel. Ilyen például á II. Andrástól 1211-ben kiállított oklezél, amelyben a mai Siófok és Szántód között levő birtokok között három — azóta elpusztult — falut is emlit. Ezek: Losta (Lusta, Lustah), Turch (Törk, ma: Töreki puszta) és Fokod. I Losta birtok határait na-: ! gyón pontosan közli. Ezt a határvonalat a mai részletes térj képeken fel is ismerhetjük. A leirás szerint a határ a tó partjánál kezdődik; ott, ahol a Foe (Fok) nevű ér kilép a Balatonból. Ez az ér (patak) 1 nem azonos a Sióval, hanem ! a Sió mai hidjától 4 km-re van DNy-ra. Ma — természetesen — befolyik a Balatonba, de a tó XIII. századbeli magas vízállása mellett ez a patak is egyike volt azoknak a kis vízfolyásoknak, amelyek megfelelően magas (106—107 m-es Adria fölötti; a továbbiakban: A. f.) vízállás esetén a j somogyi völgyek felé levezet- I ték a Balaton fölös vizét. A Fok-ér napjainkban is meglehetősen széles. Völgye mocsaras, de nem természer I tes ekek miatt. Az oklevél szerint “az apátság a (Foc) folyó mentén malmoknak alkalmas helyeiket alakítottak ki”. Tehát malomárkokat és duzzasztókat építettek a fogyóba, amely egy torkolati zá tony miatt két ágban lépett ki a tóból, í Losta után Turch (Türk, Törk, Terek) határainak lei- 1 rása következik. Ez a falu Lostától délre, az erdős dom- I bek közé rejtőzött. Határa a Foc-étr és a Zsmárdi-patak között húzódott. Ez utóbbiaknak a partján is állott egy bálványkő. Onnan a birtokhatár a patak mocsaras völgyében, azután a zamárdi halastó közepén haladt tovább, majd elérkezett a Balaton partján levő ITUUH nevű helyre. A mindmáig rejtélyes nevet szerintem igy kell olvasnunk: “Itt ut”, vagyis a határ a régi hadiutat érintve futott ki a Balaton partjára. (Valószínűbb, hogy ez a szó “itó”-t, azaz itatóhelyet jelentett. — A szerk.) Érdemes felfigyelnünk arra a körülményre is, hogy amikor az oklevelek a legelső alkalommal említik Losta szigetét, illetőleg Lasta falu nevét, ugyanakkor nemcsak Tihanyt, hanem Szigligetet is szigetnek mondják. A tónak ebben az időben olyan magas vízállása volt, hogy hullámai a tihanyi—aszói ői összeköttetés nyergén is átcsaphattak. Ennek a föltételnek a 107— 108 m-es A. f. vizállás felel meg. Ugyanebben az oklevélben olvassuk azt is, hogy a Széntgyörgy-hegy nyugati oldalán levő Rapcska községnél (a Csobánc közelében) “ahol a Balaton vize északnak nagyon kiterjed” (“Ubi aqua Balatun maigis se extendit ad aquilonem”). Foglaljuk össze most az eddig elmondottak lényegét. Az egyik följegyzés ezt Írja Lostáról: “insulam, quae appellatur Losta, azaz a szigetet, amely Lostának neveztetik”. Ez a meghatározás könnyen tévútra visz. Azt hihetnénk, hogy a Tihanytól egykor nyugatra elhelyezkedett, ma már vizzel elborított szigetek valamelyikéről van szó. Ha azonban arra a másik följegyzésre gondolunk, amely szerint a Losta falut is magában foglaló birtok határa a szigetet elhagyva felfut a Király hegye nevű halomra, akkor egészen nyilvánvaló, hogy egy másik szigetről, mégpedig a Fok-ér kis szigetéről van szó, hiszen a Király hegye ennek közelében található, a Balaton somogyi partján. Ezt a szigetet éppúgy Lostának nevezték annak idején, mint a részben rajta, részben közvetlenül mellette levő falut. Akaiival és Udvarival szemben — a parttól 700—- 900 méternyire s vele párhuzamosan — a térképre be van rajzolva egy hajdani szigetnek a körvonala, és rá van Írva ez a két szó: “rudera muri”, vagyis “fal romjai”. A szóban forgó falmaradványok a parttól 700—900 m távolságban bent vannak a tóban, és nincs kapcsolatuk az északi parttal. Hosszas vizsgálatok folytattunk annak érdekében, hogy tisztázhassuk e romok kérdését. Szerencsére Tihanyról és környékéről az utóbbi 35—40 év alatt számos légi felvétel készült: legutóbb az 1920-as, majd az 1940-es, végül az 1950-es években. Mindhárom időszakban Tihanytól DNy-ra, Akaii és Aszófő között -— a mai partoktól távolabb — a tófenéknek bizonyos tojásdad alakú kidomborodása látható. Úgy tetszik, mintha a már többször említette egykori szigetek közül az egyik rejtőzne ott. Az elmondottakkal kapcsolatban szeretnénk egy érdekes tanulságra felhívni a figyelmet. Egy-egy terület múltjának, történetének félórásában nemcsak a helyszíni földrajzi és régészeti kutatások nyújthatnak fontos tám j pontokat, hanem kéziratok és térképek is. Dr. Bendefy László Erről lesz szó Debrecenben: Mit csináljon a magyar, ha idegen nyelvi környezetben él? Hogyan őrizze meg anyanyelvét, ha két nyelvűségre kényszerül: anyanyelve mellett el kell sajátítsa a befogadó ország államnyelvét is? A magyar diaszpóra gyötrelme« kérdéseket vet föl. Beszélhetünk és irhatunk-e egyformán jól magyarul és svédül, magyarul és angolul, magyarul és németül? S ha elsajátítjuk is a befogadó ország államnyelvét, melyik nyelv sínyli meg ezt a kettéteredezést, ezt a kétnyelvűséget, ezt a sajátos nyelvi skizofréniát? A kérdés mélységét, szerteágazó bonyolultságát, ezt a kettétöredeztetést talán egy régi barátom feleségének a példája érzékelteti. Párisban találkoztam vele. Az asszony pesti. Gyermekkorában a holland segélymozgalommal Hollandiába került, uj hazájában elfelejtett magyarul és megtanult hollandul. Pesti szüleihez már felnőttként jött haza. Itthon, másodszor, megtanult magyarul és elfelejtett hollandul. A második világhábo- j ru után Franciaországba került, ahol megtanult franciául és felejteni kezdett magyarul. Franciául már kitünően beszél s miután párisi magyarhoz ment nőül, megtanult tőle. harmadszor is, magyarul. Férjével franciául és magyarul beszél, hollandiai nővérével és hollandiai nevelőszüleivel hollandul levelez,' pesti szüleivel magyarul. I Megkérdeztem tőle, álmodike néha, s ha álmában beszél, i magyarul, farneiául vagy hollandul teszi? Franciául és hollandul soha, felelte. És még erről lesz szó Debrecenben: Fenntartható-e a magyar- - nyelvűség idegen nyelvi kör-1 nyezetben, és meddig? S mit tegyünk, mit tehetünk azért, hogy a magyar szó ne haljon el annak az ajkán, akit sósa Ausztriába, Kanadába vett? Miben segithetünk azoknak, akiátkel —- bárhol éljenek is — összeköt a közös bölesődal emléke, Arany balladáinak, Móricz prózáinak nyelve? Nem reménytelen ez a küzdelem? Voltaképpen meddig, hány nemzedéken át tartható fenn az anyanyelv, ha a magyar teljesen más nyelvi környezetben él? Ezt kérdeztem a minap csillaghegyi öreg házában Bárczi Gézától, Kossuth-dijas és Állami-díjas akadémikusunktól, aki a debreceni Anyanyelvi Konferencia védnökségének elnökeként ma. délután hat órakor Debrecenben megnyitja a nyugat-európai és a tengerentúli országok magyarjainak Anyanyelvi Konferenciáját. Bárczi Géza azt felelte, hogy ott, ahol a magyar ajkú emberek nagyobb sokaságban élnek együtt, a negyedik nemzedékig is fenntartható a magyarnyelvüség. —- S előfordult, hogy évszázadokig ... — tette hozzá. Ennyire reményteljes • e küzdelem? Példaként említett J egy magyarországi falut, amelyet valaha Rákóczi letelepedett lengyel katonái alapítottak. Még napjainkban is őrzik, ha a magyarral vegyítve is, lengyel anyanyelvűk emlékeit. Ne mázt mondják ugyan I hogy ők polski-ak, hanem' hazai alapszóval, de lengyel képzővel azt, hogy ők lengyelskiek. Ezekről a kérdésekről, a nyugat-európai és a tengeren- I túli magyarok anyanyelvének: I ápolásáról, megőrzéséről fog beszélni a debreceni Anyanyelvi Konferencián és a budapesti Fészek Klub kerekasztal-értekezletén az a hat- i vanhárem nyugat-európai és tengerentúli, magyar származású egyetemi tanár, nyelvész, lapszerkesztő, lelkész, magyar egyesületi vezető* akik itthon a legjobb magyar nyelvészek- i kel találkoznak és tanács- I koznak majd. Talán most írtam le a leg| hitelesebben a kis nyelvészkedő sorozat általában használt címéül azt, hogy Utazás az anyanyelv körül. Mit tehetünk azért, hogy megmentsük a külföldön élő magyarok régi anyanyelvét? Talán reménytelenül nagy szót — megmenteni — irtana le. Azt tesszük majd meg, amire képesek vagyunk, s amit megtenni a magyar anyanyelvű emberek országának erkölcsi kötelessége. Petőfi és Arany kötelez erre, s minden, nyomunkba lépő, magyar nemzedék. Ruffy Péter | PÁRTOLJA HIRDETŐINKET
