Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-08-13 / 33. szám
10. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday. August 13. 1970 MAGYAR VIDÉK: , SZAMOSHOZ AZ ÁRVÍZ UTÁN Több mint két hónap telt <al azóta. A megduzzadt Szamos Nábrád községnél átszakitotta a töltést, végig hömpölygött a közeli falvakon, ugyanakkor a Kraszna, a Túr is kilépett medréből; s az ár a keleti irányból, Románia területéről érkezett víztömeggel egyesülve ólérte a Tisza vonalát. Néhány óra alatt szinte az egész Szamosköz viz alá került. Távoli községek neve vált ismertté hirtelen, pusztulásuk pillanatában. Tunyogmaiolcs, Penyige, Nábrád, Fehérgyarmat, Panyola, Kisar, Nagyar roppannak össze. Szombaton, május 16-án történt a gátszakadás és vasárnapra a Szamosköz jó része lényegében sár- és törmelékkupaccá változott. Emlékeztetőül modtunk el ennyit, hiszen nem a pusztulást kívánjuk felidézni, hanem az ocsudás időszakát. A bontakozó, feltörekvő élet jelzéseit figyeljük, az újjáépítés ritmusát. Egy fénykép van előttem; virággal befutott tornácu ház, körülölelve a vizől, a tető középütt összeroppant, a gerendák az ég felé meredeznek, porfelhő kígyózik, a falak hasadókain át egy ágyat látni, ítmrínt a v$ti színén lebeg. Csönd, élettelen csönd telepszik a tájra. Ez a kép a semmiről beszél, a virágok furcsán tekeregnek a lassan fodrozó, szennyes ár fölött. Nemrégiben ezen a helyen álltam. Lassú eső szemerkélt. Az agyagos földön tócsákba gyűlt a viz. Az udvaron — j vagy minek nevezzem a semmivel sem kerített tér üres négyszögét — három gyerek, üldögélt egy téglahalmazon. Egyformák voltak. Szalmaszőke hajukra emlékszem és arra, hogy kék pizsamát viseltek mind a hárman. Meztelen, lábujjukkal jeleket rajzoltak a földre. Nézték, hogyan épül előttük a ház. A betonalapokon félméteres téglafal emel-1 kedett, apróbb és nagyobb darabokra szabdalva a belső teret; nagy szoba, kis szoba, fürdőszoba, konyha, éléskamra. A három gyerek ült és tü- j nődő mosollyal szemlélte, ho gyan épül a ház. Kisart Tivadar községtől a Tisza választja el. Szép fehér hid ivei át a folyó fölött. Ti- | vadart 350 ember lakja, Kiskarban több mint ezer ember . él. Kisar lakóházainak 80 százaléka elpusztult, Tivadar épségben maradt. Amikor jött az ér, az emberek a hídon át menekültek a túlsó partra, a férfiak hajnalban a hid korlátjának támaszkodva nézték, hogyan roskadnak össze házaik. Mátészalkán éjszakáztunk és kora reggel indultunk Kisar felé, az ut egy ideig érintetlen tájon át vezett, csak a növényzet burjánzása, mély zöld színe jelezte a viz közelségét. Az eső lankadatlanul ömlött, szürke pára burkolta a látóhatárt. A máskor néptelen utón építőanyaggal megrakott teherautók sora vonult egyhangú zümmögéssel. A kocsik oldalán távoli városok neve: Székesfehérvár, Kecskemét, Zalaegerszeg; mintha a Sza mosközbe igyekezne az ország. Thunyogmaiolcs. Gyümölcsfák, kerítések, bokrok, s mögöttük semmi, vagy esőtől lecsiszolt sima sárkupac. Odább téglarakások, emibernyi kőfal, az ut mentén, a fűben, hatalmas vasladik. Legtöbb helyen a pusztulást csak az üresség jelzi, másutt emlékeztetnek rá a frissen ra kott kő és téglafalak. De ezek a falók már a jövőnek is jelzései. Fehérgyarmat. Az épségben maradt kőépületek oldalán az ablakok alatt szürke csík jelzi az ár magasságát. Az üres telkeken, hátul, a kertek mélyén apró faházak állnak, előregyártott elemekből épült szükséglakások. A kép valamely üdülőtelep látványát idézi. Néhány lépéssel odébb száguldó, sarat fröcskölő dömperek, téglával rakott teher autók, emelődaruk. Az utcá kon a benyílókban mindenütt felhalmozott építőanyag, homok, kavics, mész, tégla, beton. Kisar. Hosszú deszkabarskkok, elázott kertek. Az ut mindkét felén süvítő iramban haladó tehergépkocsik. A faluból semmi sem látszik, csak a templomtorony. A bokrok mögül egy-egy uj, félig elkészült ház vörös tégla fala világit. A Tisza sárgán, zavarosan hömpölyög a hid alatt. Az ártéri erdők között öntések csillognak. A hid túlsó felén autóbuszok sora. Katonaruhába öltözött lányosképü fiuk, a zubbonyt a fejükre húzzák. Az eső lágyan suhog. Tivadar. Egyetlen utca az egész falu. Girbe-gurba, kacskaringós, a Tisza töltésvonalát követi. A házak kertje a töltésig nyúlik. A Tisza-hidnál két ut kereszteződésében lapos épület: cukrászda, kocsma, vegyesbolt. A katonaruhába öltözött KORUNK TÜNETEI: fiuk fagylaltot nyalnak, bakancsuk alatt cuppog a sár. — Nos, itt vagyunk — mondom valami szállás kellene. A riporter a faluszéli házban elhelyezi csomagjait, gumicsizmát húz, visszaballag a tanácsra, hogy a hivatalos em berekkel érintkezzen. —- Na, jöjjön — mondja a hivatalsegéd, aki úgy látszik, a leghivatalosabb ember itt —, szívesen megmutatok én mindent. AZ ÉRTELMETLENSÉG VILÁGA Irta: DR. ERŐS LÁSZLÓ A keskeny úttesten jármüvek rohannak. Fröcsköl a sár. A sötét égből lassan szivárog az eső. A hídfőnél a tanácsi ember kezével az ártéri erdők felé mutat. — Ott, azon a szép lapos helyen van az ifjúsági tábor. Füves hely volt arra, ott verték fel a sátrakat. Most lucskos a föld. Szóval ... — hirtelen elhallgat, a komor égre pillant. Az eső ömleni kezd. — Szóval . . . —húzza összébb magán a kabátot —, megtalál itt mindent. A viszontlátásra. — S iszkol a zuhogó esőben hazafelé. A riporter elképedve áll egy pillanatig, aztán viharkabátjának csuklyáját fölhajtva elindul át a hídon, arrafelé amerre a megrakott tehergépkocsik száguldanak. Kisar temploma, összedőlt és félig felépült uj házai állnak ott a szürke párával burkolt homályban. Túl a hídon az ut kétfelé ágazik;. A kereszteződésben embernyi magas falon három meztelen felsőtestü férfi áll. Nyugodt mozdulattal terítik a maltert, rakják a téglát. A sötét égre nem tekintenek. Kristóf Attila Sokan állítják — az emberi lélek furcsaságainak riadt vagy cinikus búvárai —, hogy egyre terjed a világon valami féle uj miszticizmus. Igazolásul mutatják a nagy világmagazinok előkjelően el-» helyezett csillagjós oldalait, a nyugati sajtónak azt a minden napos játékát, hogy ad egyazon oldalon szedett realista eszmefuttatások asztrológiai jóslatokkal keverednek tipográfiai ötvözetté. Vagy emlegetik a zavaros szekták különös életerejét; a mesterséges kábulat LSD-lovagjainak nem e világról való misz tikus kalandjait; a halálkultusz terjedését az irodalomban, — azt, hogy mennyire a “végzet” pózos misztikája lebeg a giccsessé széliditett egzisztencializmus irodalmi tájain, amit modern varázsszavait: a Semmi a Kétely, a Szorongás, a Rossz Közérzet, az Émelygés diabolikus rit musát ismételgetik. Hozzászámítják a szent tibeti misztikus guru állandó jelenlétét a Beatles-együttes napi igénytáján, a Man Myth and Mythos cimü uj ángol folyóirat sikeres indulását és a miszticizmusba hajló filmek sikerszériáit ... a “kis zöld em-TERJESSZE LAPUNKAT JÚLIUSI LÁZ Julius szétszórta a bokrok buja virágait, a kert láza a nyírfák csúcsáig szökött, ezüst ruhában táncolt a köveken a patak is, és a nap a fák között hetykén szökdösött. A csorgónál oltották szórajukat a fák s a füvek, a hegyekről olvadt arany folyt a völgybe, fejünk fölött pengett az ég, mint egy halványkék üveg, és szédült madarak szálltak körbe-körbe. 24 ÓRA A holdat a nap hajnalban vízbe ölte, hálóját a pók, éjjel is, szötte-szőtte, reggel fejünkkel hetykén az égig nőttünk, este komor felhők vágtattak fölöttünk. Millstone Ridge, Conn., 1970 július 12 bőrkékben”, a naprendszeren túli civilizációkban a tizezer évig élő Elnökben, a szexmítoszban, az egyedül üdvözítő rögeszmében való atomkorszakbeli hiteket. Nem kell hivatásos jövőkutatónak, elektronikus aggyal dolgozó futurológusnak, vagy — hegy témánknál maradjunk — csillagásznak lenni ahhoz, hogy rövid távon megjövendöljük e sajátos szemléletmód sorsát: a miszticizmus valamilyen formában kísérő árnyéka marad a civilizációnak a következő évtizedben is. És az is nyilvánvaló, hogy a hetvenes évek miszticizmusa ugyanolyan tömeglélektani törvényeket hordoz majd, mint a korábbi évek és századok változékony fomáju mitológiája. Valóban, ma is megfelelően bódit az “ujmiszticizmus”, legalább úgy, mint az LSD, mint a Napóleon konyak, mint tiz szippantásnyi marijuana, és éppen olyan mérgező vegyületeket juttat a szervezetbe, az ellustult szellem csapda lehet. A népi életforma mindig is hajlamosított bizonyos mitizálásra, ami közelebbi vizsgálattal folklórnak szokott bizonyulni. De az értelmiség racionális világképét is megzavarja, hogy az emberi agy befogadóképessége nem mindig tud együtt tágulni az információáradattal, ami hatalmas arányokban zudui ma ránk; a dialektika törvényei pedig túl sok mindenről kimutatják, hogy “másképpen van”, mint gondoltuk, gyak ran még a feltett kérdés is kérdéssé válik, amig a választ keressük rá. FLÓRIÁN TIBOR: KÉT VERS (NAPLÓMBÓL) HUM0I — Mondja el részletesen, azokat az okokat, hogy miért ölte meg szombaton reggel a feleségét? — Mert hétköznap nagyon elfoglalt vagyok. * * * Kérdi az orvos a szépséges pincérnőtől: — És az éjszakiái rendben vannak? — Attól függ. — Mitől? — Hogy kivel töltöm. * * * — Én semmibe veszem a ' íériiakatL Nekem olyanok, mint a levegő. — És mond, nem áirt meg neked a gyakori levegővál- . tozás? „ ■ . ,
