Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-08-13 / 33. szám
8, oldaJ •5ZABAB «»AJTÓ Thursday, August 13, IU70 A VÁLLALAT OSZLOPA Irta: HALÁSZ PETEK Amikor Mrs. Dunaway halálhíre megérkezett, az bizony szomorú nap volt a newyorki Schenley-nagyvállalat Madison Avenue-i irodájában. A kollégák először nem is akarták elhinni. ‘.Lehetetlen”, mondogatták a fejüket rázva, “hiszen a múlt héten még itt volt közöttünk. Jókedvű volt és szívélyes- de ugyanakkor határozott és magabiztos, ami annyira jellemezte öt. Szegény, szegény Mrs. Dunaway!” Hiszen kétségtelen, hogy váratlanul és idő előtt ragadta el a halál Mrs. Dunawayt. De valamelyest vigaszul szolgálhatott, hogy álmában érte a vég a hatvanéves hölgyet, a vállalatnak e régi és oszlopos tagját. Ez az oszlopos jelleg a továbbiakban aztán gyakori említést nyert. Amikor a szomorú nap koradélutánján Mr. Ridge, a vállalat vezérigazgatója egybehívta a munkatársakat a konferenciateremben, rögtön ezzel kezdte: — Vállalatunknak sziklaszilárd tartóoszlopa dőlt ki, Mrs. Dunaway halálával közös munkánk fontos támaszát veszítettük el. Ebben a nehéz órában azonban az a kötelességünk — és ki más követelné ezt meg tőlünk nagyobb eréllyel, mint éppen Mrs. Dunaway? — hogy megfogadjuk: munkánkat mindenkor az ő szorgalmának, lelkiismeretességének, lehetetlenséget nem isimerő munkabírásának szellemében végezzük! Kegyeletes kezek virágcsokrot helyeztek el Mrs. Dunaway elárvult íróasztalára. Harminc esztendeje ült Mrs. Dunaway ez íróasztal mögött, ugyanabban a kis sarokszobában, amely valamiképpen kívül esett a nyüzsgő folyosók, az irógép- és telex-termek hálózatán. Nyugodt és csöndes pont volt ez a dolgozószoba a nagyvállalat Madison-avenuei idegközpontjában, egy megbízható őrhely, amelynek felelőse — ezt mindenki tudta — rendíthetetlen hűséggel áll helyt a maga posztján. Mr. Dunaway, a férj, már régesrégen elköltözött az élők sorából, a vállalat munkatársai közül senki nem ismerte és Mrs. Dunaway soha nem beszélt róla. Egyáltalában: magánéletéről soha senki nem hallott semmit Mrs. Dunawaytól: az ő élete a vállalat volt, a Schenley Corporation, céljai, tervei, vágyai mind-mind azonosak voltak a vállalatéval — annak felvirágoztatása, további sikerek felé kormányzása, ebben merült ki Mrs. Dunaway minden ambíciója. Amikor most a konferencia-teremből lehajtott fejjel kivonultak a kisebb- és közép-rangú hivatalnokok és csak az igazgatók maradtak Mr. Ridge társaságában, a vezér megtörölte a szemüvegét : — Őszintén megmondom, uraim, hogy bizonyos lelkifurdalás kínoz. Teltek az évek és ezt a szegény Mrs. Dunawayt nem részesítettük az elismerésnek azokban a külső jeleiben, amelyek megillették volna. Mire gondolok? Hát elsősorban arra, hogy előléptetése már hosszú esztendők óta esedékes volt. Egyszer, ha jól emlékszem, egy karácsonyi iroda-partyn, meg is említettem neki, “Mrs. Dunaway, az uj esztendő minden bizonnyal kellemes újságot tartogat az ön számára . . . meg vagyok győződve arról, hogy előléptetése, uj és magasabb pozícióba való kinevezése tovább nem várat magára.” Olyan őszintén tiltakozott, olyan meggyőzően mondta, hogy: Mr. Ridge, én nem várok jutalmat a munkámért, a fizetésemmel, beosztásommal elégedett vagyok, inkább a fiatalok azok, akiknek előléptetésre van szükségük, ők állnak életük elején, én boldog vagyok, hogy a magam erőihez képest megtehettem a vállalatért azt, amit eddig tettem és amit a jövőben is minden erőfeszítésemmel meg fogok tenni.” Látják, uraim — tárta szét a karját Mr. Ridge — a túlzott szerénység nem kifizetődő erény. Szót fogadtam Mrs. Dunawaynek. Nem léptettük elő. Pedig megérdemelte volna. Fontos, nagyjelentőségű oszlapa volt cégünknek! Az oszlop-motivum három nappal később a temetkezési-otthon gyászszertartásán is sűrűn szerepelt. Elmondta Mr. Ridge, a vezérigazgató, Mr. Dalton, a személyzeti osztály főnöke és Mrs. Parsley, aki a titkárnők nevében búcsúztatta Mrs. Dunawayt. — “Mrs. Dunaway távoztával olyan oszlopot veszítettünk el, melynek pótlását még csak remélni sem merhetjük. Meg kell tanulnunk feladatunk végzését: Mrs. Dunaway nélkül is. Nem lesz könnyű. De ezt várja tőlünk ő is, sőt talán éppen elsősorban ő, akinek élete középpontjában mindenkor vállalatunk ügye állott!” Másnap reggel Mr. Ridge, az elnök magához kérette Mr. Daltont, a személyzeti főnököt. — Joe — mondta — jól tudóim, hogy Mrs. Dunawayt nem lesz könnyű pótolni. Vannak oszlopok, amelyek, ha egyszer kidőltek, mindörökre hiányt jelentenek kidőlésük következtében, illetve, amit az oszlop addig tartott, az éppen ennek a tartás-hiánynak eredményeképpen ... eh, mi az ördög, egész belezavarodtam, nem nekem való az ilyen kenetes beszéd. Joe, vegyél fel valakit Mrs. Dunaway megürült helyére. Minél előbb, annál jobb. Sok a munka és ez a fontos állás nem maradhat betöltetlenül. — Természetesen — emelkedett fel helyéről Mr. Dalton — nem lesz könnyű, de még a mai napon megteszem a szükséges lépéseket. Ezzel visszament a saját irodájába és behívta Roset, titkárnőjét, aki húsz esztendeje a mindenkori személyzeti főnök titkárnője volt. — Rose — mondta — akármilyen szomorú kötelesség is, de be kell töltenünk Mrs. Dunaway elárvult helyét. Nem mintha bárki is pótolhatná őt. Hiszen vannak oszlopok, ugyebár, amelyek... De az élet megalkuvások sorozatából áll. Hívja fel telefonon a Hickerton & Bullberry munkaközvetítő céget és kérje a segítségüket. Várjon csak .. . még jobb, ha levelet írunk nekik. Egyúttal megkezd egy dossziét, ezzel a címkével: “A Dunaway-pozició betöltése.” Nem lesz könnyű, tehát őrizzük meg erőfeszítéseink másolatait. Szóval a levél ... a kezdés szokásos . . . tatata, ratatata . . . azért fordulunk cégükhöz, mert itt valóban egy jelentős és érzékeny pozíciónak a betöltéséről van szó ... Ez az állás megköveteli, hogy . . . hogy . . . Mr. Dalton felállt az íróasztala mögül é3 fölalá sétált néhány pillanatig, majd megállt a gyorsírás füzete fölé hajló Rose előtt: — Rose . . . mondja csak ... mi volt tulajdonképpen Mrs. Dunaway munkaköre. Rose meglepetten pillantott fel: — A munkaköre? — Igen, igen. Úgy értem: mit csinált a vállalatunknál Mrs. Dunaway? — Hogy mit csinált? De Mr. Dalton ... hiszen ezt mindenki tudja. Mrs. Dunaway vállalatunknak egy nélkülözhetetlen oszlopa volt. — Jó, jó — Mr. Dalton türelmetlen mozdulatot tett — ezt valóban mindenki tudja. De: mit csinált? Mi volt a dolga? Mi a job-description!? Érti? Nem irhatok Hickerton & Bullberrynek levelet arról, hogy küldjenek ide egy oszlopot. Egy nélkülözhetetlen tartóoszlopot, amely majdani kidőlése esetén pótolhatatlan űrt hagy maga után . . . Rose könnyekkel küszködött: — Mr. Dalton . . .igy megfogalmazva én erre sohsem gondoltam. Mrs. Dunaway vállalatunk egyik oszlopa volt. De azt nem tudom, hogy mit csinált. Mr. Dalton a fejét csóválta: — Kinos, nagyon kínos. Gyerünk a szobájába és nézzük át Íróasztala fiókjait. Az iratokból következtetni tudunk Mrs. Dunaway munkakörére. Egyikük sem tudta elfojtani megindultságát, amikor beléptek Mrs. Dunaway elárvult szobájába. Az íróasztal azonban zárva volt. Rose telefonon hivatta a fenntartó részleg egyik lakatosát. A lakatos néhány perc múlva megérkezett egy szerszámtáskával és kinyitotta az Íróasztal közép-fiókját — ezzel az összes többi fiókok nyithatóvá váltak. A lakatos távozott. Mr. Dalton és Rose pedig nekiláttak, hogy átvizsgálják a fiókok tartalmát. Nem volt nehéz dolguk. Minden fiók üres volt. — Megfoghatatlan — mormolta Mr. Dalton hazavitt volna magával minden aktát? Éjszaka is dolgozott? Rose, ezennel megbízom magát azzal a feladattal, hogy nyomozza ki: mit csinált vállalatunknál Mrs. Dunaway! Rose az elkövetkező három napját ezzel a'feladattal töltötte. Irodakönyveket bujt, fiókintézeteknek telefonált, levelezések másolatait böngészte, az összes osztályok munkatársait végigkérdezte : — Mi volt Mrs. Dunaway munkaköre vállalatunknál ? A válasz minden esetben igy hangzott: — Mrs. Dunaway?! De hiszen ez köztudomású ! Mrs. Dunaway vállalatunk egyik oszlop^ volt. A háromnapos vizsgálat során Rose nem bulikant egyetlen levélre, számlára, belégre, leiratra, körlevélre, intézkedésre, amely alatt Mrá. Dunaway neve szerepelt volna. Végül már megszállottja lett a rejtélynek: először csak évekre, aztán évtizedekre ásott le az idők mélyébe, tíz év, húsz év, harminc év . . . irodakönyvek 1942- ből, 41-ből, 40-ből . . . soha, sehol, semerre . . \ Az egyetlen hely, ahol Mrs. Dunaway neve szabályszerűen és hiánytalanul szerepelt, harminc évre visszamenően, minden hó elsején és tizenötödikén: a könyvelőségi fizetés-lista. Azon ott volt, onnan soha nem hiányzott. De másutt soha . . . sehol. Mrs. Dunaway, a vállalat oszlopa, harminc esztendő alatt nem csinált semmit. Rose sápadtan jelentette fölfedezése eredményét Mr. Daltonnak. A személyzeti főnök hoszszan, megtört szemekkel meredt maga elé. Aztán halkan kérdezte: — Mondja, Rose . . . ? Ez a maga nyomozása .. . nagy port vert fel a vállalatnál? Úgy értem: mindenki tudta, hogy maga azt nyomozza, mit csinált.Mrs. Dunaway? — Igen, Mr. Dalton, mindenki tudta, de a lesújtó eredményről nem tud senki. Hogy Mrs. Dunaway az itt töltött harminc esztendeje alatt nem csinált semmit ,azt csak mi ketten tudjuk. Mr. Dalton felsóhajtott: — És meg is kell őriznünk a titkot, Rose. Magam gondoskodom Mrs. Dunaway pótlásáról: itteni szerepének sokkal nagyobb súlya és jelentősége volt, mint hittem volna. Igazi oszlop volt. Adja Isten, hogy valaha is megtaláljuk méltf utódját. Nevessünk Egy részeges állatidomár három napja nem megy haza, fél a felesége szájától. De a cirkuszba, munkahelyére bemegy. Éppen különleges számát produkálja, azaz bedugja a fejét az oroszlán torkába, amikor a közönség soraiból felharsan a felesége rikácsoló hangja: — Bújsz, előlem, gyáva kutya, mi ?!... Hálás» 'Póíisff
