Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-08-13 / 33. szám
6. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday, August 13, 1970 MESÉL A MAGYAR MULT... Hja, változnak az idők... kossuth-történetek ,.. Irta: KLAMÁR GYULA A múlt hét végén egyik ismerősöm hosszú idő után ismét Magyarországon járt. Az “Európa'busz”-szal ment és jött, nagyon meg volt elégedve az utazással, annál kevésbbé azzal, ami rokoni körben fogadta. Előre kell bocsájtani, hogy hosszú hónapok óta készült az útra, jártában-keltében ha szép holmit látott, nyomban megvásárolta húgai, nénjei, a rokongyerekek számára. Most szomorú, mert semmi sem sikerült úgy, ahogyan el- Kl&máx Gyula képzelte. Odahaza — mint mondja keserűen — megváltozott világot talált. Ajándékainak alig örültek, csak az egyik kisfiú, akinek autómodelleket vitt, borult a nyakába, a hölgyek fintorogtak, amikor átnyújtotta nekik a melltartókat, meg a Németországban vásárolt crympléne-ruhákat, a harisnyákat és a sokezer schillinget kitevő egyéb ajándékot. Egyik buga karján mutatós órát látott, igy hát oda se adta neki a Bécsiből vitt Cornavin-órát, amely még néhány évvel ezelőtt nagy cikk volt a pesti feketepiacon. Most olcsó orosz órákat lehet otthon vásárolni ... A nagy szeretettel összegyűjtött ajándékok nem tettek a rokonokra mélyebb benyomást, arcukon látszott, hogy jobbra és szebbre vágynak, nem elégíti ki őket az egykori silányabb minőségű áru, ilyent Pesten is lehet már vásárolni . . . Csakis a jót és a drágát becsülik és igénylik. — Utoljára jártam otthon! — fakad ki bánatában. — Soha többet nem megyek. Azt a világot nem értem, az emberek idegenek lettek . . . Kommunista Kina közeledni próbál Kelet-Európához — jelenti Pekingből az “Agence France Presse’ nevű francia hirügynökség ottani irodája. Vörös Kina miniszterelnöke, Chou En-Lais, a jövő évben keleteurópai körútra utazik. Moszkvávan — az onnan érkezett hírek szerint — határozott nyugtalansággal vették tudomásul Peking keleteurópai céljait. Az angol konzervatív kormány kettős válságban van: egyrészt, egyre erősebb a szinesbőrü Commonwealth országok ellenzése a délafrikai fegyverszállításokkal kapcsolatban, másrészt pedig, tovább tart a feszültség Észak-Irországban. Az utóbbiért az ir katolikusok és az ir protestánsok, egyaránt, Angliát teszik felelőssé. A katolikusok szerint Anglia túlságosan erőszakosan lép közbe, a protestánsok szerint pedig az angol közbelépés túlságosan enyhe. Nixon nyelvbotlása» amikor Charles Man sont, a ^Hippie-Sátánt”, közvetve vagy közvetlenül, bűnösnek nyilvánította 8 személy meggyilkolásában, alighanem az elnök legemlékezetesebb kijelenséte marad — irta az általában a republikánusokkal rokonszenvező “Chicago Tribune” nevű napilap. Hosszú vitára lehet számítani Angliának az Európai Közös Piachoz való csatlakozása kérdésében — közli egy Brüsszelből (Belgium) érkezett jelentés. Lehetséges, hogy Playboy Club alakul Kenyában. A találgatásra az adott okot, hogy Hugh Hefner, a “Playboy Birodalom” ura és parancsolója. a közelmúltban Nairobiba (Kenya fővárosába) érkezett. Kíséretül 5 hivatásos Nyuszi pincérnőt vitt magával. ——^ Nem akarja bevallani, hogy tulajdonképpen az fáj neki, hogy az otthoniak nem a sajnálatra méltó rokonok többé, akik őt irigylik, hanem ittott már neki kell irigyelni őket. — Mindegyiküknek megvan a varrónője — mondja szinte pgnaszosan —, nekem ilyesmire nem telik, mert nyugaton a varrónő megfizethetetlen. A húgomnak 180 forintért késziti a ruháit egy ügyes 'házivarrónő . . . Minden színház, étterem zsúfolt — hangzik tovább a panasz. El akartunk menni a Citadella-étterembe, hosszú sor állott a bejárat előtt, nem jutottunk be. De máshová se nagyon. Én itt élek nyugaton, de tiz éve nem voltam étteremben, a színházakat csak kívülről ismerem . . . Ismerősöm csupa olyant panaszol, aminek örülni kell, — Mindenki az enyéim közül uj lakásban lakik és abban minden benne van, a mosógéptől kezdve a porszívóig, a jégszekrénytől a televízióig. Sokkal szebben laknak mint én: bútor, szőnyeg, kerámia, képek a falon, könyvek a polcon . . . Lasan kiderül, hogy tulajdonképpen mi bántja: a “jótékony tündér” elvesztett szerepe, az elmaradt csodálat, amely eddig körülvette őt rokoni körben. — Hugóm az egykori Mária Valéria-telepen kapott lakást, egyszobás komfortosat, távfűtés és melegviz, ilyesmiről én még csak nem is álmodhatok ... — tesszi hozzá szomorúan. Az emberek hullámzanak az utcákkon, minden zsúfolt, mindenütt tömeg és elevenség. Ez már nekem idegen . . . De a legjobban az bántotta, hogy az otthoniak “annyira felvágtak”. Legjobban szerette volna ajándékait visszahozni, elvenni tőlük, mert hálátlanoknak és méltatlanoknak mutatkoztak. — Felvágnak a földalattijukra, unszoltak, hogy nézzem meg, milyen szép kerámiával van kirakva az állomás — én bizony nem néztem meg, láttam már életemben éppen elég földalattit! . . . Felvágnak az idegenforgalomra, meg az autókra, mintha bizony másutt nem lenne. Na jó, mindez újdonság nekik, de azért nem kellene folyton az ember orra alá dörzsölni, hogy már-már nem lehet parkolni Budapesten se. Ojjé, sokáig lehet még ott elegendő parkhelyet találni . . . Aztán támadásba megy át. — Arról persze senki se beszél, hogy milyen piszkos a város, milyen elhanyagolt, milyen sötét éjszaka. Bizony, nem tudnék ott élni egy napig se azzal a tudattal, hogy örökre ott kell maradnom. Már nem találnám fel magamat köztük, lldegesitenek. Zavar a beszédmodoruk, valahogy felkapják a szavak végét, aztán meg sok olyan szót használnak, amit nem értek, mintha tolvajnyelven beszélnének. Örökösen panaszkodnak, de azért midenük megvan, a jó Isten tudja, hogyan teremtik elő. Azt hiszem, az a bizonyos “szocialista összeköttetés” teszi, de a végén mindenhez hozzájutnak és akkor aztán kezdődik a boszszantó “felvágás” . . . Hja, változnak az idők. Az amerikai nagybácsik és nagynénik ideje lassan-lassan lejár -— és örüljenek neki, hogy igy van. A magyar nép az elmúlt tiz-tizenöt esztendőben kiverekedte magának a jobb életviszonyokat, ha még nem is a magasabb életnívót . . . Talán az is majd elkövetkezik, hiszen már a régi közmondás is tanúsítja, hogy evés közben jön meg az étvágy. Végül a csattanó. .— Mit hoztam magammal? Jóformán semmit. Szalámit aranyért se lehet kapni az egész városban. Hoztam egy cserép suszterpálmát, meg egy üveg barackot. Belekerült a vicc jó ötezer schillingembe ... Sötét tónusu, nagy állókép a vásárhelyi városháza tanácstermének falán. Fehér körszakálu, jobb kezével asztalra támaszkodó férfi tekint róla reánk: Kossuth Lajos. A festmény alatt aprócska tábla, latin nyelvű felirattal. Cursum consummavit, fidem servavit . . . A kép közel száz esztendős, a táblácska valamivel később került alá ja, és megható nagyszerű pillanatokat idéz. — 1879. december 2-án hozott törvény szerint: azon magyar állampolgár, aki az osztrákmagyar közös miniszterek megbízása nélkül tiz évig külföldön tartózkodik, elveszti magyar állampolgári minőségét! Ezt a törvényt elsősorban az akkor már több évtizede száműzetésben élő Kossuth Lajos ellen hozták, de hozták mindazok ellen, akik száműzetésben éltek, és akiket veszélyesnek látott a császári udvar — mondja dr. Kassai László tanácstitkár, aki titokban sokat foglalkozik helytörténeti kutatómunkával, ha hivatali teendői erre időt engednek. Majd igy folytatja a Kossuth-kép eredetére vonatkozó felvilágosítást: — Hódmezővásárhely, a mi nagy alföldi városunk, melyet már a Szántó-Kovács-zendülés előtt ellenzéki, rebellis városként emlegettek, az idézett törvény meghozatala után nem sokkal, 1880-ban, a magyar állampodgárságától megfosztott Kossuth Lajost közgyűlésén díszpolgárrá választotta, és megfesttette a száműzésben élő nagy államférfi portréját. Ez az a kép! Dr. Kassai László szavaiból megtudjuk, hogy a diszpolgárságról szóló oklevelet küldöttség vitte Olaszországba. Turinba, Kossuthnak. A küldöttséget Gosztonyi Sándor és Kovács József városatyák vezették. Kossuth Lajost nagyon meghatotta Vásárhely állásfoglalása, és hosszú levélben mondott köszönetét a város törvényhatóságának, lakosainak a nemes gesztusért. A levél politikai és emberi hitvallás is! Utolsó bekezdése pedig mintegy végrendeletét tartalmazza a turini remetének. Úgy hagyatkozik, hogy ha Vásárhelyen halálhírét veszik, a közgyűlési teremben elhelyezett arcképe alá tegyenek egy kis táblát, a már idézett latin szöveggel, mely, kissé szabatosan, igy fordítható magyarra: pályámat megfutottam, a hitet, a hűséget megtartottam. Kossuth közel hétoldalas levelét Dr. Kassai László felkutatta a városi levéltárban, ide vonatkozó sorainak pontos szövege a következő: “Én nagyon öreg ember vagyok, roskadoznak az élet küzdelmeiben megfáradt tagjaim a kor terhe alatt, nem ringathatom magam azon reményben, hogy magyar hazám szabadságának napját megérhetem, de a hitet, hogy annak a napnak el kell jönni, szivemben, agyamban hordom, és még síromba is magammal viszem. Hát azon kéréssel fordulok Önökhöz, tisztelt polgártársaim, kiket nem vett, hanem a nyújtott jótétemény csatolt hontalan öreg szolgájukhoz, hogy amikor hírét veendik, hogy lelkem áldást rebegve a távol hazára elhagyta porhüvelyét, tiszteljék meg szerény nevem emlékezetét e szavaknak arcképemre felírásával, és legyen Istennek legfőbb áldása városukkal, hogy Hódmezővásárhely törzsgyökeres magyar népe erős bajnoka lehessen a magyar haza szabadságának, őre biztonságának a megpróbáltatások napjaiban, az öntevékenységgel gyarapodás példája a béke éveiben.” Kossuth száműzetésének éveiben egyéb módon is kifejezését adta Vásárhely társadalma a kiváló államférfihez, népvezérhez való ragaszkodásának. De erről már iró, a nyolcvanadik évét élő kitűnő vásárhelyi novellista, Bibó Lajos beszél, akit Kistópart utcai otthonában keresütnk fel. Bibó még ismerte azt az embert, a közel száz esztendőt megélt vásárhelyi gazdálkodót, Czeglédi Józsefet, aki részvevője volt egy Kossuth-mentő akciónak. Amit most elmond, tőle hallotta, ifjú éveiben, a századelőn. | ^ (Folytatás a 9-ik oldalon.) ^
