Szabad Sajtó, 1970. április-június (62. évfolyam, 14-26. szám)
1970-06-04 / 23. szám
12. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday, June',4, 1970 ÓHAZAI HELYSZÍNI JELENTÉS A nagy árvízről... MENTENI AMIT LEHET . .. Árvízi jelentés Szatmár megyéből MÁTÉSZALKA — Egy óránk van az indulásig. A többszörösére duzzadt kisváros, Mátészalka frontvonalközeli településhez hasonlít. Beülün a Halászkertbe, a sarokban énekelnek: békés hétköznap este. A pincér felveszi a rendelést. A második mondat már az árvíz. A pincér szamosszegi, két napig kint volt a falujában, rocsózott. Mentette az embereket, menekítette az állatokat. Este kiszolgál, éjjel alszik majd, ha holnap menni kell valahová, útra kész. A fáradtságról kérdem, ezzel üti el: “Egykor mürepülö voltam.” A katonai kétéltű személyzetét már nem faggatom. A dübörgő zajban Győrtelek felé tartunk — le-lecsuklanak a fejek. A vezető alighanem régesrég túl lehet a holtponton: ötödik napja nem alszik, tizhusz percre' dől le, amig rakodnak a katonák. Győrteleknél, az utfordulónál gátőrség. Kis család álldogál a töltés alján: a katonák fölsegitik őket. Az öreg nénire pokrócot terítenek, a két kicsit ölbe veszik, védik a ízéitől. A férfi a vason kuporog; mereven lefelé néz. Itt már vízben vagyunk, megdőlt villanyoszlopok, kifordult kerítések kísérnek bennünket. A reflektor néha oldalra villan — el kellene takarni a szemet. Összerogyott házak, mintha a tetőgerincre csaptak volna, az elmosott homlokzatfalak mögött ágyak, székek, járókák, szekrényből kifordult ruhadarabok. — Hová tart ? — kérdem a férfit. — Tunyogmatolcsra. Rendbe kell tenni a házat. A templom melletti ház az övék, egy kis magaslaton, nem került ,viz alá, visszaköltözhetnek. Még most éjszaka berendezik a három szobát, falubelieket várnak, akiknek nincs otthonuk. — Maradnak nálunk, amig uj házat építenek. De oldalra nem tekint. Vízbe fűlt teherautók, a vezetőülés ablakán csordogál ki a viz. Vasúti töltés, meggörbült, égnek meredő sinek, akár egy bombatámadás után. Kis magaslat következik, csöpp sziget az éjszakában; rózsaszínű, lélegző kupacot riasztunk föl. Tucatnyi kismalac búvik sivalkodva anyjához: ki tudja, hogyan vergődtek erre a biztonságos földdarabkára? Házak alján ki-be úszkáló kacsák, az éjszakai viharos szélben riadtan s értetlenül evezik körbe az ereszt. Az egyik házból — a szerencsések közé tartozik, nem érte viz — katonák jönnek ki. Rántottét, forró kávét kaptak. A gazda búcsúztatja őket, az asszony zsebkendőjét lobogtatja. Ketten mellém ülnek. Ebben a faluban történt, még az első vagy a második napon, hogy a kiürítés után egy zokogó parasztemberre találtak: két tehene az istállóban bőgött, nyakukig ért a viz. Mellig vízben gázoltak, a megroppanni készülő házból kihozták az állatokat. A katonák, akiket a tizennegyedikei éjjeli árvízi támadás után vezényeltek Szamoshátra, sokszor kerültek nehéz helyzetbe. Nem mondják, nem a testi fáradtság, az alvás hiánya volt a legnagyobb megpróbáltatás. Találkoztak öregekkel, akik a házban akartak maradni, ők építették, vele halnak. Akadtak, akiket nappal kimentettek, s éjszaka, teknőben, ladikon visszaszöktek. Néhány falut kétszer-háromszor is ki kellett üríteni. Egy asszony anyaszült meztelenre vetkőzött, úgy állt a konyhában, pokrócba csavarva emelték a kétéltüre, rároskadt volna a tető. Az itteni nép nem ismerte az árvizet — legfeljebb a nagyon öregeknek lehet halvány emléke az utolsó, 1888-as áradásról. De azért olyan aszszony is volt, aki három napja nem alud, házát elvitte a Viz, s odaállt irányítani a mentésre igyekvő kétéltüe&a1 és ás)•"ti •* • két; legalább a másét sikerüljön megóvni. A fehérgyarmatiakról úgy beszélnek, mint a várvédőkről. Az egész község kint dolgozott a gátakon — az aszszonyok hordták az élelmet — s együtt mondták a katonákkal: megfogják a vizet. A kórház körül három napig éjjel-nappal rakták a homokzsákokat. A kórházigazgató is. A helikopterrel hozott anyák szülését belgyógyászok, gépészek vezették le. Ez volt a jelszó:-— A gépházat védeni! Ha baja lesz, akkor már nem kórháznak, csak egy épületnek számítunk. A harmadik nap a gépházba is bezúdult a viz. Akkor tovább: menteni a lakóházakat. Fehérgyarmatot ki kellett üríteni. — Tán ezren is benn maradhattak — mondja ennek az árvízvédelmi körzetnek a parancsnoka. — Elbújtak, nem jöttek elő. Bennmaradtak . . . Hányán lehetnek, akik együtt akartak halni a hazakkal? Ahogy megyünk a felszakadó éjszakában, az elárasztott falvak között én is látok egy-egy ellebbenő függönyt: szél is lehet, ember is. Hajnal. A szálfák szakadatlanul érkeznek a Szamos töltésszakadásához. Váltás. Fölvesszük a katonákat. A kétéltű házakban egymás mellé dőlnek: tiz másodperc múlva alszanak. Ilyet csak filmen látni: a kimerültség végső fokán, merev tagokkal ájulnak álomba. Kosa Csaba FODOR JÓZSEF: TERMÉS DICSÉRETE Óh szép fa! Láttalak, míg dúlt, a télben, Agg testként összement tar gallyaid, És szántalak ily meggyalázva itt, Amint további, bus sétámra tértem. Óh kicsiség, hogy lepsz meg, csöpp baj-érten, Rossz helyzet eltölt, bátortalanit, S hogy úgy marad, súgja rossz, balga hit, S teremtő-készség: semmi, s munka, érdem. Hiszed, hogy tán megáll a rend, az élet — Mely a mozgás? Mert tán nem várt gonoszt nyelsz, S reményeid igy vertek, sanyarúk? Szép fám! Te itt állsz, dús gyümölcsöd érett, Mondván, mii számit tél, fagy, gond, gonosz perc - Termés: á lét, s nem gond, baj, háborúk! A hid bal partján zöldellő mező, ez Csenger, A túlsó oldal elsárgult, csendes táj. Komlótótfalu, Csengersima. Hiába erősek a töltések, védték az emberek, a Szamos hátulról öntötte el az utat, földet, szaggató zavaros vizével. (1) Tizenkét vizet fakasztó katonával megyek át a hídon. A dunántúli műszaki alakulat vízellátó alegysége. Kell már itt is az ivóvíz, a kis szatmári falu hétszáz lakójából 400- an már a romok alól ássák ki az eltemetett otthont. A katonák forrást foglalnak: egy gémeskutból motorral szállítják gumitartályaikba a vizet. Aztán a vízszűrő kocsiba vezetik a csöveket, majd a kocsiból már kristálytisztán ömlik az ivóvíz, amit még citromsavval is ízesítenek. Óránként két köbméter jó vizet szűrnek. Hordókat kerítenek az emberek, s a hajdani községi kút helyén most hordók állnak. Nem kútra, hordókhoz járnak a csengersimai asszonyok kannákkal. Az első hazai ebédet is ma főzi a falu közösén. Eddig Csengérről a tsz küldte a főtt ételt a hazatérteknek. Most is a tsz-től kapják az élelmet, de már csak alapanyagot kértek. Üstöket állítottak fel az iskola elé, simái asszonyok főzik már a falunak az ebédet. A tanterem iskolapadjaiban ebédelnek. A katedra mögött a táblán a fehér krétabetűk, mint a földrengések megállt óramutatói, őrzik az elmúlt időt. “1970. V. 14,” És alatta még ez: “Ige Edit.” Ige Edit vajon 14-én reggel becsengetés után jó volt-e, vagy rossz, nem lehet már tudni, a vigyázó felírását elmosta a viz. (?) Vegyesbolt. Téglából épült községi épület, tehát be lehet menni, kis asztalkát huzni, a központból a kiküldöttnek leülni, a nedves falak közt kockás füzetbe imi a leltárt, amit Darabos ur, a boltos diktál. “Huszonkét doboz vagdalthus, 12 doboz májkrém, 8 üveg visontai, két tucat csillogó paszta”. A többi — a többi — a bolt előtt megfulladva vagy félholtan szárad. Öt tucat ezüstkutya cérna. Az a fehér, finom cérna. Megsárgult, megbámult az öszszes Ezüstkutya, minden matring, minden perkál, minden karton, minden vászon, a pulóverek, a ruhák . . . Darabosné a bakancsokat mossa, a sárból kimentett fekete munkáscipőket megfürdeti tiszta vizben a bakancsokat, s egy gerendára — földre csücsült, útra vert tetőgerendára — felteszi száradni. Az utcában a romok előtt mindenki mos. Amit a földből, a házakból kibányásznak, kimossák. A házak többsége vert ház volt; a viz kimosta, a tetőzet sárgombóccá nyomta, belenyomta a házakat a földbe. Bútorostul, ruhástul. Aztán, : ahol erősebb volt a sodrás; a tetőbura alól — tört gerenda, tető sirhant alól — kimosta a házat a viz. Innét, nem a földből kell bányászni, ásni. A mentés: bányászni, kiásni. A műszaki alakulatok szakszerűen távolitják el a gerendákat, a falakat vizsgálják: be lehet-e menni, eresz alá lehet-e már állni? (3) Aztán a család, a társadalmi segítség, a brigádok, csapatok jönnek menteni, a romból, földből bányászni. Csorvási Pál házának dombján a csengeri gimnazisták állnak, ! s ásnak lefelé. Leletek 1970. május 14.. előtti évekből: likőrös pohánkák, még az esküvői készletből, egy kékbór| dázatu szódásüveg a nagyrha| mától maradt süteményes tányér I. Ferenc József körszakállas arcképével. Rossz irányban halad az ásatás? A szekrényekig, a ruhákig még nem értek le. — Egyes műszakiak szerint az itteni szekrények léceit talán más időben, másutt találják meg. Néháhy házzal arrébb égy Fiat 850-es áll, Ari Istváné, a tsz főkertészéé. A Fiattal szemben a házhalóm. A Fiat hátsó ablakára a nagymama mintha lehuzós képeket matricázna az üvegre simítja egymás mellé az áztatott családi album képeit. Rásüt a nap, szárítja. Csak hívja elő a nap minél előbb újra e képek békés perceit ! Kőbányai György Zsadányi Lajos: Valaki elment Valaki elment, itthagyott erdőt, mezőt, fényt, illatot, a kertet, ahol ültetett szilvafát s mákot is vetett. Valaki elment, de hova? Kilincsen ott a kéz nyoma. A szirom lehull hangtalan, Ki visszajön még hangja van, ha megérkezik bekopog, fejével biccent-—itt vagyok—Valaki elment, messze jár, ; Szél fut utána, szimatol... De nincs sehol, de nincs sehol.
