Szabad Sajtó, 1966 (58. évfolyam, 1-52. szám)

1966-05-12 / 19. szám

Szép volt a bmnswicki lengyel­magyar népi tánc és dalest Thursday, .May 12. ÍÓ66 1 Feletjhetetlen élménnyel: gazdagodtak azok, akik je­lenvoltak április 30-án New Brunswickon a Magyar-Ame­rikai Atléta Clubban a len­gyel-magyar esten. Az előadás első pillanatá­tól kezdve, amikor a nézőté­ren át a festőién szines nép­viseletben a színpadra felvo­nultak a vendégsbereplő népi táncosok és dalosok, végig a t tüsoruk folyamán, a megha­tón szép zárójelenetig a több­száz főnyi közönség a tapsok özönével jutalmazta a kitűnő szereplőket. A lengyel és ma­gyar népi táncosok változa­tos műsorukkal elkápráztat­ták a közönséget. Mr. és Mrs. Jawarowski vezetésével a- Matusz Lengyel Népitánckör tagjai példaadóan mutatták be a lengyel nemesek és a lengyel nép sok táncát és énekelték el kedves dalaikat. A táncaik művészi beállítása és összekapcsolása ragyogó énekszámaikkal a legtelje­sebb elismerést érdemli meg. Rmekelt a Kay Trio és Mary Ann Smykla, a nagyiehetsé­­gü szoprán énekesnő. A new yorki Magyar Rap­szódia Népitáncegyüttes tel­jesítményének ismertetése külön fejezetet érdemelne. Három évvel ezelőtt, mint az itteni népitáncverseny győz­tesét ismertük meg őket; azóta még tovább fejlődtek. Molnár Mária tanárnőjük cso­dát müveit velük. Minden, számuk remek volt. Nagy taps jutalmazta Sállá Mária szóló-táncát; a Szanyi leány­táncot járta oly könnyedén, a leányos báj minden szépségé­vel, hogy ragyogó produkció­ját a második részben közkí­vánatra meg kellett ismétel­nie. Ez a fiatal lány csodála­tos tánc tehetség, teljesítmé­nye művészi értékű volt. Megérdemelt tapsok kisér­ték a magyar táncosok min­den számát s ragyogó záró tánccal fejezték be műsoru­kat. Lengyelország éppen most ünnpeli a kereszténység fel­vételének 1000 éves évfordu­lóját. Aki ismeri az európai történelmet, az tudja, hogy a Római Szentség, ugyancsak ezer évvel ezelőtt a lengyel és magyar nemzeteket test­véri, baráti kapcsolatba hoz­ta. Az ezeresztendős történe­lem során valóban őszinte barátság alakult ki a két nemzet között, mindig köl­csönösen segítették elő: a két nemzet fejlődését. New Brunswickon ezzel a népiest­­teh voltaképen az ezer eszten­dő szellemének áldoztak. Mindezekről megemlékezett a műsor előtt Rév. Végvári Va­zul, Dr. Pogány András egye­temi tanár és a lengyelek közkedvelt freeholder-je Mr. George Otlowski. Az est gondolatát Somody Pál vetette fel, ő szervezte meg a két csoport munkáját és végezte a rendezést. Re­­mélyjüík, hogy e páratlan szépségű est New Jersey ma­gyar és lengyel népének kul­­turkapcsolatához fog vezetni. A MAGYAR TANULMÁNYI ALAPÍTVÁNY HARMADIK ÉVI GÁLA-BALJA Az Amerikai Magyar Ta­nulmányi Alapítvány New Brunswick-i támogatóinak az a csoportja, amely két Ízben már sikerült gála-bált rende­zett az Alapítvány javára, ez­­idén is megrendezi ezt a fé­nyes összejövetelt, még pe­dig május 14-én az East Bruns­wick Inn nevű mulatóban. A bál tiszta jövedelmét átadják az Alapítvány vezetőségének a kitűzött szép célok elérésé­re. Az idei gála-bál Rendező bízott s á g á n a k társelnökei Smith A. János ügyvéd és Kukor J. Wilmos, a Magyar Savings ügyvezető alelnöke. A bizottság tagjai: Fiiszár Jó­­zsefné és Joseph Staudt (fa­vors) Mrs. Anthony Sarka, Gyarmati Irén és Fiiszár Jó­zsef (jegyek és rezervációk), Mrs. William Juhász és Mrs. John Mayernik (dekoráció), Belső Gyula, Mayernik János, Kára Péter és Kára Péterné és Mrs. Irene Evans (enter­tainment), Hegedűs Mihály (program), Mrs. Joseph Staudt, (háziasszonyok), Kukor Vil­­mosné (fényképek), Horváth József és Mrs. Evans (dijak), Jelinek Ferenc (pénztáros-, Smith A. Jánosné, Kukor Vil­mos,né és Hegedűs Mihályné (sütemények), Gombás József és Gombás József né (publici­tás). A bálra a jegyek elővétel­ben beszerezhetők, illetve meghívók igényelhetők az itt felsoroltak bármelyikénél. Te­kintve, hogy a bál jótékony célt szolgál, részvételünkkel szép magyar ügy előrevitelét segítjük s amellett egy felejt­hetetlen mulatságban lehet részünk. A konyhafonök ígérete LONDON — Leo Groden, Margaret, királyi hercegnő, volt főszakácsa, megígérte: nem tesz említést emlékiratai­ban Margaretről és férjéről, Lord Snowdonról. Delphinek játszanak a tenger hullámaiban, Berkeley, Calif, part­jain. SZABAD SAJTÓ 3‘IK OLDAL Az uj szovjet utasszállító gőzös, dában. az Alexander Pushknin, kiköt Quebec City kikötőjében, Kana-Németország megtagadja magyar állampolgárok kártérítési igényeinek teljesítését A nemzeti szocialista üldö­zés áldozatai által elszenve­dett egészségi és más károk jóvátételét tárgyaló nyugat nemet törvénnyel egyidejűleg hozott, nácik által elrablóit ja­vaknak természetben, ha pe­­lig ez már nem lehetséges, pénzértékben való visszaszól gáltatásáa szabályozó törvény (BRÜG — Bundesrückerstat­tungsgesetz) alapján emelt igények kielégítése körül vá­ratlan bonyodalmak keletkez tek. A törvényben megszabott ízigoru feltételek következte ben már eddig is igen nehéz volt az igények sikeres érvé nyesitése, miután nem volt elegendő annak igazolása, hogy a vagyontárgyakat mé net hivatalos szervek a jo gos tulajdonostól elvonták hanem bizonyítani kellett, hogy a vagyontárgyak a mai Nyugat-Németország, vagy Berlin területére tényelgeser. meg is érkeztek. Ez,a bizonyt fás nehéz volt és csak ritkán sikerült. Most azután bomba­ként hatott az az újabb hir, hogy miután a német kor mányt a bíróságok előtt kép viselő pénzügyi megbízottak egyszerre, Magyarországnak a Szövetségesekkel kötött bé keszerződésére való hivatko fással megtagadják a fizetést és ezen az alapon már sikerült is nekik egy elsőfokú — nem jogerős — elutasító ítéletet kieszközölni. A békeszerződés 30. cikke 1. pontjának vonatkozó pasz -zusa a következőket mondja: “Magyarország a maga és a magyar állampolgárok névé ben lemond minden, Németoi szaggal és a német állampol­gárokkal szemben az 1945. évi május 8-i állapot szerint fenn álló igényről..Ha ennek a lemondásnak érvényt tulajdo litanának, ez azt jelentené hogy nem jár térítés a hábo­rú alatt eszközölt semminemű vagyonvételért. Jogászkörök ben erőteljes akció indult meg ennek a nemcsak jogtalan, de a legnagyobb mértékben mél fánytalan álláspontnak a meg döntésére, mely állásponthoz még csak logikát találni is fe lette nehéz. A józal ésszel még leginkább felfogható magya •ázat az lehet, hogy a szövet ségesek Magyarországot if bűnösnek találták a háború folytatásában és azt akarták megakadályozni, hogy a “bűn társak” egymásközötti kárté. rítési igényei á győztesek sa iát igényeinek'érvényeöitési lehetőségéit csökkentsék. Ezzel szemben kétségtelen hogy a jelen időpontban, mi­dőn a német kormányköze­­íek ezt az általános megdöbbe lést keltő érvet előhozták, : magyar igények a szövetsége sek ilyentermészetü igénye­it már semmiben sem befolyá solhatják. Ha tehát volt is va­laha ok ennek a pontnak a bé keszerződésbe való felvételé re. —- melv szerződés aláíró: között Németország nem is szerepelt —, ez az ok már ré­­gesrég megszűnt. De ettől füg­getlenül elképzelhetetlen, hogy a békeszerződést diktáló sző vetségesek a jogaikról bünte lésképpen lemondatott állam polgárok fogalma alá kívánták volna vonni az üldözötteket akik a háborúért aligha vol-NEW YORK. — A napok­ban volt 35-ik születésnapja a világ legmagasabb épületé­nek, a 102 emeletes Empire State Buildingnek. De elma­radt az ilyen alkalmakkor szo­kásos lelkes ünneplés. Mert a 102 emeletes felhőkarcolót ve­szély fenyegeti, hogy máso­dik helyre szorul, le fogja pi­pálni egy 110 emeletes Góliát, illetőleg nem is egy, hanem kettő, mert a tervbevett World Trade Center épületének két ilyen magas tornya lesz. Egye lőre még csak terv ez, még különböző problémákat kell megoldani, amíg megvalósul­hat az 525 millió dolláros épít­kezés. Ha meglesz, ez az épü lét-óriás kétségkívül a világ­kereskedelem nemzetközi fő .hadiszállása. De térjünk vissza a jubiláló Empire State Buildinghez. Az épület hivatalos felavatása 1931. május 1-én történt. Her bért Hoover elnök Washing fon ban megnyomott egy gom­bot, mire kigyultak a villany lámpák a Fifth Avtnue-n, a 33-ik és 34-ik utca közt. A Nagy Depresszió idején történt ez a nagy építkezés. Az épületet kevesebb, mint egy év alatt építették fel, 47 millió dollár volt az építési költség. 1951-ben az Empire State gazdát cserélt, egy pénz­csoport 51 és félmillió dollá­rért megvásárolta. Tiz évvel később egy másik pénzcso­port 65 millió dollárt fizetett érte. Az Empire State Building méreteiről fogalmat ad e né­hány számadat: Annyi acél van beleépítve, amennyi elég 'enne egy New York—Balti­more vasút építéséhez. Elevá orjainak hossza összesen 7 mérföld, 'vízvezeték csövei 60 mérföld hosszúak, ablakainak száma 6600. A KUTYA AZ ATOMHÁBORÚBAN LONDON. - A Nature cí­mű angol tudományos folyó­iratban ismertetnek egy or­vosszert, amelyet, ha kisérle ti laboratóriumi állatokba, például kutyáikba beoltják, vé­delmet nyújt atomrobbantást követő radioaktív kisugárzás allen. Ezt a beoltást nyomban az atomrobbantás után kel! eszközölni, máskülönben ha­tástalan. tak felelőssé tehetők, akiket a háború folyamán egyáltalában nem kezeltek állampolgárok ként, sőt ellenkezőleg! A be­lőlük alakított munkásszáza dókat nem katonáknak, df még csak nem is civileknek te kintették, hanem hadifoglyok­nak, kiktől azonban még a ha­difoglyoknak a genfi konven dó szerint kijáró jogokat is megtagadták. A jogfosztó tör­vények szülték a “másodren­dű állampolgárok” kifejezést; most egyszerre elsőrendű ál lampolgárokká léptetik őket elő? Ha fenntartható az az érv, hogy a háború utáni Ma gyarország azonos a háború alattival és annak tetteiért felelősséggel tartozik, hogyan egyeztethető ezzel össze, hogy x háború alatt uralkodó re zsim által kegyetlenül üklő zöttek és az állampolgársági jogokból kitaszítottak mieg­­'bélése olyan gyökeresen vál hozzon meg, hogy most már viselniük-kelljen a felelősség teljes súlyát együtt azokkal kik nem voltak üldöztetésnek kitéve, sőt azokkal is, akik an­nak hasznát látták? A világ közvéleménye ér tétlenül áll. szemben ezzel a váratlan fordulattal, mely el lentétben áll a háború utáni németség ezideig kifejezésre juttatott politikai és erkölcsi felfogásával. Emlitésreméltó, hogy az ér dekeltek között meglehető? nagy számban vannak olya nők, kik ma már amerikai pol­gárok, de a békeszerződé? megkötésekor miég Magyar országon éltek. Ezek azt vár ják, hogy az Egyesült Álla mok érvényesíteni fogja be­folyását a német kormánynál, jogos igényeik érvényesítésé­ben. Alig hihető, hogy az az aránylag csekély összeg, mely a magyar békeszerződés be tűibe való kapaszkodás netáni sikere révén megtakarítható, felér azzal a hatással, ami el­kerül hetetek)ül mutatkoznák a nemzetközi megbecsülés te­rén. Dr. D. I. VÁSÁROLJON IGAZI MAGYÁR HENTESÁRUT! GYULAI KOLBÁSZ, CSABAI SZALÁMI CSEMEGE FÜSTÖLT HÚSOK ÉS SZALONNÁK HAZAI PAPRIKA, MÁK, SZILVALEKVÁR I MINDENFÉLE IMPORTÁLT KÜLÖNLEGESSÉG Postán garanciával szállítunk! Kérje részletes árjegyzékünket! NAGY’S MEAT PRODUCTS COMPLETE LINE OF EUROPEAN STYLE MEAT PRODUCTS AND IMPORTED DELICACIES 4711 So. Packard Avenue, Cudahy, Wise. 53110 Telefonszám: 744-1424 Regisztrálás Middlesex megyében New Jersey kormányzója, Richard J. Hughes aláírta azt az uj törvényt, amely az előválasztások dátumát (Pri­mary Elections) az egész á l lamban junius 7 helyett szep­tember 13-ra tette át. Kára Péternél, a Middle­sex megyei választási tanács tagja felkéri mindazokat a magyar származású amerikai polgárokat, akik eddig még nem szavaztak, mert mosta­nában lettek polgárok, vagy akik nevet változtattak (há­zasság folytán), vagy cimet változtatták, vagy akik mos­tanában költöztek a megyé­be, jelentkezzenek regisztrá- ' lásra, vagy a szükséges vál­toztatások megtételére. Hív­ják fel őt telefonon (CH 9- 1 3951) ha bármilyen ezirányu segítségre van szükségük. Mrs. Kára készséggel áll szol- ; gálatukra. Nagyon fontos, hogy min­denki, aki amerikai állampol­gár, be legyen regisztrálva a Választói Névjegyzékbe, il- 1 tetve hogy adatai pontosaik ‘ legyenek a névjegyzékben, ' hogy a szept. 13-i előválasztá­son és a novemberi Kiválasz­táson jogosan szavazhasson. ^ Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28. N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal minder délelőtt 9—12 között nyitvf - van. Istentiszteletet taitunt minden vasárnap d. e. 10:3* órakor. MINDEN szóra érdemes ma gyár esemény hü krónikása lapunk. Rendelje meg! LABDARÚGÁS HALLOTTA MÁR . . .? . . . hogy árszabályozás volt már a régi Rómában is. Szi­gorúan büntették azt, aki a: előirt árnál magasabbat szá mdtott. HAAC—NEWARK PORT 4:1 Az elmúlt vasárnap <a Név/ Brunswick-i Magyar Ameri­kai Atléta Klub labdarugó csapata a Ne war ki Portugá­lokkal játszott ligamérközéstl és 4:1 gólaránnyal győzött. ] Közepes színvonalú mérkö-) zésben a második félidő 38-ik' perében még döntetlenül álló, mérkőzést a jobban hajrázó HAAC biztosan nyerte meg., A gólokat: Sipos Tibor, Sutler István, Usikow Vazul és We­ber Otto rúgták. " Ezzel a győzelemmel a! HAAC az utolsó helyről elke-l rült s jelenleg a 8-ik helyen’ áll az American Ligában. -­­Hajrá, magyarok! KÍNA ELUTASÍT PEKING — Lester Pearson, kanadai miniszterelnök, újabb vietnami béketerve, n e m egyéb ócska imperialista Lrükknél írja az “Uj Kina” nevű hírügynökség. Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkésze­gyesület keleti körzete min­den vasárnap délután 1.45 óra kor istentiszteletet közve­tít a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullám­­íosszán. A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására ado­mányokat kér és vár a lelké­szi körzet. Adományok átad­hatók a környék református ás evangélikus lelkészi hiva­talaiban, vay a lelkészi kör­tet pénztárosának a címére küldendők: Rév. Gábor Csor­­lás. 229 East 82nd Street, 'Jpw York 28. N.Y. Toledo. O-közelében gázolnak kelten a vízben, miután a szél által felkorbácsolt Lake Erie nyugati része kiáradt. Felhőkarcoló jubileum

Next

/
Thumbnails
Contents