Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)
1964-08-13 / 33. szám
Thursday, August 13, 1964 SZABAD SAJTÓ 7. OLDAE PERTH AMBOY, N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI ÚJSÁG PERTH AMBOYBAN? SZENT MIHÁLY magyar görög katolikus egyházközség augusztus 23-án, vasárnap ünnepli fennállásának aranyjubileumát, amely alkalomból délután 4 órakor fényes püspöki nagymise lesz az ujradiszitett templomban, este 6:30 órai kezdettel pedig nagy .»ranyj ubileumi díszvacsora lesz a Szent Mihály Auditóriumban. Az uj passaici püspök, j Kocisco J. István, DD. fogja az ünnepi nagymisét celebrálaranyjubileumi ünnepségre a ni, fényes papi segédlettel. Az meghívók már szétmentek, a banketre a jegyeket tanácsos élőre megvenni, mert másképp ' aligha lesz hely a hatalmas auditóriumban, oly sok vendégre számítanak. A MITRUSKA temetkezési vállalat utján a közelmúltban a következő elhunyt magyarokat temettek el: Kovács Sándor, 422 Leon avenue! lakost, aki junius 2'5-én halt meg, junius 29-én temették, a •r. k. egyház szertartásai szerint. Özvegye, gyermekei gyászolják. Horoschák Julia asszony, 608 Brace avenue i lakos junius 26-án halt meg, 29-én temették. — Purzas György, 449 Luwrance streeti lakos junius 29-én halt meg, julius 1-én temették. Ft. Gajdos végezte a szertartást. Az óhazában családtagjai gyászolják. Németh József, 310 Silzer streeti lakos junius 29- én halt meg, julius 2-án temették. Özvegye és gyermekei gyászolják. — Ifj. Gastgeber János, 863 Pine streeti lakos julius 2-án halt meg, 5-én temették el. Gyászolja édesanyja, valamint testvérei és más családtagjai. — Reim fort Jacko Erzsébet, 182 Brighton avenue! lakos julius 15-én halt meg, 17-én temették. Gyászolják: férje, gyermekei. — Mrs. Sisie Velikán, Old Post Rd. Edison-i lakos julius 21-én halt meg, 27-én családja. — Vizenfelder János, Leon avenjuei lakos juius 25-én halt meg, 29-én tetemették. Gyászolja fia és mették a r. k. egyház szertartásai szerint. Gyászolják: édesanyja és gyermekei. (Folytatjuk) NT. ÁBRAHÁM DEZSŐ, esperes a Perth Amboyi Független Magyar Ref. Egyháznak immár 10-ik éve lelkésze. HAJÓ-, VAGY REPÜLŐJEGYEIT és azokhoz szükséges utazási okmányait, IKKA befizetéseket, MAGYAR és TUZEX átutalásokat CSEH területekre és MINDENFÉLE TŰZ. AUTÓ, stb. BIZTOSÍTÁSAIT LEGTANÁCSOSABB beszerezni a több mint öt évtizeden keresztül megbízhatónak bizonyult. CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA ARNOLD UTAZÁSI IRODÁJA UTJÁN 303 Maple Street, Perth Amboy, N. J. — VA 6-3661 Hívei és az egyház vezetősége elhatározták, hogy a 10-ik évfordulót méltóképen fogják megünnepelni!: fényes banketet rendeznek a szeretett és szerető lelkipásztor tiszteletére. Szeptember 20- án, vasárnap este a Kirkland Place-i gyönyörű uj nagyteremben — amelynek létrehoztad is Rév. Ábrahám munkáját dicséri — lesz a tiszteletadó banket. A rendező bizottság élén Szilágyi Gáborné és Marinchak János főgondnolk állanak, akik mellett a különböző egyházi testületek elnökei működnek közre: Varga Ferenczné az Idősebb Női Kör és Löki Lajosné, a Women’s Guild elnöke. A bizottság többi tagjai: Seemann E. Mariska, (program), Seemann Józsefn'i (jegyek), Csipkés Francis (titkár), Seemann D. Emma, Seemann I. Helen (publicity), Marinchak János (fo! gadóbizottság). Szeptember 13-ig kell a jegyeket megvenni erre a bankettre, mert azután már aligha lesz eladó jegy, ismerve Nt. Ábrahám Dezső népszerűségét, akit általános szeretet és megbecsülés vesz kerül nemcsak egyháza tagjai, hanem az egész itteni magyarság részéről. (A rendező bizottság legközelebbi gyűlést au". 17-én, hétfőn este 7.30-kor fogja tartani a tervek további kidolgozására,; — Bizonyos, hogy a Kirkland Place-i nagyteremnem lesz elég nagy Nt. Ábrahám tisztelőinek befogadására. Social Security világszerte A hires, uj, 19S4-es DODGE Dodge Dart — "880" Dodge Trucks automobilok központi elárusitója valamint ezen kocsik ALKATRÉSZEI és megbízható hozzáértő Dodge JAVÍTÁSOK központja Beszéljünk a KÉNYELEMRŐL! Próbálja ki a mi hozzájárulásunkat az ön kényelméhez. Ahelyett, hogy parkolóhelyet keresgélne és ki meg be kellene mászkálnia kocsijába — ottmaradhat, ahol ül a kocsiban. Csak odahajt kocsijával az autóhaj tók számára szolgáló külső ablakhoz akármelyik irodánknál a három közül, elintézi a kocsijából bankügyeit velünk és tovább hajt! Miért nem próbálja ki kégyelmes "DRIVE-UP" ablakainkat még ma? C/j-irst B ank { f S TRUST COMPANY»« PERTH AMBOY • WOODBRIDGE • FORDS • AVENEL-COLCNIA «AVENEL • ISELIN, N. J. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja Trópusi jellegű felhőszakadás züdult Pécsre: A Mecsekről hömpölygő vizáradat elöntötte a délebbre fekvő utcákat. A vihar miatt többizben megszakadt az áramszolgáltatás és a tűzoltók egész éjjel dolgoztak és csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudták megszabadítani Pécs elöntött köziépületeit és lakóházait a víztömegtől. A Perth Amboyi Független Magyar Ref. Egyház hirei it. ABRAHAM DEZSŐ, lelkes* 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J. Tel.: HI. 2-7799. WASHINGTON — Az egészségügyi és népjóléti minisztérium az egész világon kutatásokat végzett társadalmi biztosítás és egyéb népjóléti intézmények területén s most összefoglaló jelentést tett közzé a népjóléti világhelyzetről. Ez a jelentés azt mutatja, hogy az uj idők szele megcsapta a világnak csaknem valamennyi nemzetét, úgy a szilárd talajon álló régi országokban, mint a gyarmati uralom alól újonnan felszabadult kezdetleges országókban többet törődnek a kormányok, mint valaha, a nép millióinak boldogulásával, bajban megsegítésével. A világ minden részében 112 országban van valamilyen Social Security program. A leguj onnan becsatlakozott uj nemzetek: Jamaica, Afrikában Ruanda, Uganda, Tanganyika. Rendkívül érdekesek az egyes országokra vonatkozó adatok abból a szempontból, hogy milyen széleskörű a társadalmi biztosítás. Oly széleskörű biztosítás, mint Amerikában, még 78 országban van — öregkori nyugdíj, özvegyi nyugdíj, hátramaradottak és munkaképtelenek segélyezése., stb. Hét országban van általános nyugdij rendszer, ami azt jelenti, hogy bizonyos életkoron túl az ország valamennyi lakosa 'kap nyugdijat, anélkül, hogy befizetéseket kellene eszközölni az országos nyugdíjalapra. Ezek az országok: Kanada, Ujzéland és .az északeurópai szociális szempontból vezető országok: Dánia, Svédország, Norvégia, Izland, Finnország. Ezek közül a négy skandináv országban van még munkaképtelenség esetére szóló biztositás is, valamint túlélők segítése. Uj fejlemény a népjóléti intézmények terén a családi segítő program, melynek fő célja a gyermekek kellő ellátásának biztosítása. Ilyen családi biztositás van 62 országban, köztük Európa valamennyi — 27 — országában. Tizennyolc országban van szülési segély, 64 országban a szülési segély egyesítve van a betegbiztosítással. Egészségvédelmi biztositás van Európa minden országában, a vasfüggöny mindkét oldalán, az amerikai országok legtöbbjében is, kivéve hat latinamerikai országot. A társadalmi biztositás legrégibb formája az üzemi balesetekből és megbetegedésekből származó hátrány jóvátétele kárösszeg fizetésével vagy orvoslási gondos'kodássál. A minisztérium által tanulmányozott 112 ország közül 1 libben van ilyen biztosítás. Egyes országokban ez az egyedüli társadalmi biztosítás. Szovjetunióban van mindenféle biztositás, mint más országokban, egy kivétellel: munkanélküliség elleni biztosítást a rendszer nem ismer, mert nem ismeri el a kényszerű munkanélküliséget. Erre az álláspontra könynyen helyezkedhetnek rendőrállamok, amelyeknek módjukban van bárkit bármilyen munkára fogni, jogászt országutépitési munkába parancsolni. Munkanélküliség elleni biztositás főleg fejlett ipari országokban van, összesen 32 országban. Joggal fel lehet tenni a kérdést: Mi az oka és magyarázata annak, hogy az emberiség többévezredes történetében most először mutatkozik ilyen nagy érdeklődés a népek jóléte iránt? Több oka van ennek. Egyik fontos ok az elmaradott országokban — Ázsiában, Afrikában, Latin- Amerilkában — a túlnépesedés, amellyel együtt jár a tömegnyomor, élelemhiány, éhezés. Az ilyen országok népeit csak külső segítséggel, gazdag országok segítségévei lehet a pusztulástól megóvni. Mondani sem kell, hogy Amerika mindenütt első helyen áll bőséges segítséggel. A másik fontos oka a társadalmi biztosítási segítségnek főleg a fejlett, iparosodott országokban mutatkozik: A nép egyre nagyobb tömegei otthagyják a mezőgazdaságot, a farmokat, a városokba vándorolnak, ahol jobb és kényelmesebb megélhetésre van kilátás, ahol azonban megsokasodnak a boldogulás akadályai és veszélyei is: munkanélküliség és az öregkori ellátás hinya. Az itt röviden ismertetett Social Security rendszerek fő jellemző vonása az, hogy a biztosítást nem privát vállalatok látják el — ámbár a privát biztosifásnak is egyre nagyobb szerep jut —, hanem: az általános, a szegényekre is kiterjedő népjóléti kedvezéseket csakis a kormány, vagyis az adófizető nemzet egésze, tudja nyújtani. A hatalmas kötetet kitevő jelentés amolyan tankönyvféle szerepét van hivatva betölteni annak a nemzetközi Social Security Szövetségi konferenciának résztvevői számára, akik ősszel, szeptember 26-tól október 3-ig, Washingtonban fognak összeülni a társadalmi biztosítással összefüggő problémák megbeszélésére. Félmillió magyar állampolgár járt külföldön ez év első felében és 365,000 külföldi vendéget fogadtak Magyarországon, közölte dr. | Vitéz András, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vejzetője. Ebben az évben nyolcszázezer külföldi látogatásával számolnak. Angol istentisztelet és vasárnapi iskola minden vasárnap reggel 9 órakor, magyar 10:30-kor van. Urvacsoraosztás minden hónap első vasárnapján és az ünnepeken. A Férfi Kör rendezésében aug. 23-án, vasárnap az istentisztelet után kirándulás lesz a Roosevelt Parkba. Frissítőkről gondoskodnak, élelmet mindenki hozzon magával. Ifjúságunk Labor Day alkalmával tartandó országos konferenciájára készülünk. Tőlünk is 15 résztvevő lesz. Érdeklődni Dudich Bözsinél vagy a lelkipásztornál lehet. A templom körüli nagyarányú javítási munkálatokat elkezdték és a vállalkozó augusztus végére Ígérte a befejezést. Uj padlót tesznek a templom alagsorába, uj fűtőkészüléket, vizhatlanitják a templom falát kivül-belül, stb. Önkéntes adományokat kér az egyház a renoválás költségeinek fedezésére. HA GYÁSZ EBI... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland Street, Perth Amboy, N. J. és 531 New Brunswick Avenue, Fords. N. J. Telefonszámok-. VA 6-1712 r-, VA 6-1713 Finom miőségü gyémántok, órák — ékszerek KREIELSHEIMER az ékszerajándék üzlet „Sazkszerü óra és ékszerjavitás— 133 Smith St., Perth Amboy, N. J. Te1.: Hl 2-1549 Élet-, baleset-, automobil-, kompemációs- és kártalanítási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhe:ő be FRANK P.SIWIEC & Co., Inc. általános bizlos;iási és real estate iroda utján 336 STATE STREET, PERTH AMBOY VA 6-4496 A mentőmunkálatok közben, egy lábnyira, a bányában eltorlaszolt kifúrt nyitáson átdugott csövön bort engednek le, több mint 200 munkásoknak, Champagnole, Franciaországban. Ismert nevű, kész NŐI FŰZÖK corsetek, brazirok, magyar szaküzlete IRENE’S CORSET SHOP 331 Meple St., Perth Amboy, N.J. — Tel.: VA 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anyagokból corseteket, bra-kat, stb. Fűző javításokat vállalunk MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzőkészitő Fayette és Wilson Street, Perth Amboy, N. J. Tel.: VA 6-1200 "A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA" Az ember legjobb barátja... A TAKARÉK BETÉTJE lehet Egy takarkbetét igazi, megbizható, hűséges barát lehet. Megvédi vagyonodat és még jó jövedelmet is ad félretett pénzed után, amely bármikor rendelkezésedre áll, itt a bankban, amikor szükséged van rá. Osztalék betétekre 4% ÉVENTE Egy takarékbetét egyszersmind kényelmes és üzletszerű módja annak, hogy egy készpénz tartalékot gyűjtsön fel magának jövőbeli szükségletekre és alkalmakra. Nyisson, vagy adjon takarékbetétjéhez még ma! mmum imm ftwfcy t ul.i >jl Smfcty for Smvings Since 1869 'ufäwä&i lltir The PERTH AMBOY tfgggiffl Savings Institution NUN AMIOT. NCW «MT n ---------" ■ MOHAI OCPOSIT OrtUUANCI COVOtATIOM FRANK VAN SYCKLE INCORPORATED Authorized Dealer of DODGE — DODGE DART — LANCER DODGE TRUCKS meghatalmazott elárusitója 159 New Brunswick Avenue, Perth Amboy, N. J. Telefon: VA 6-0591 __