Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)
1964-08-13 / 33. szám
8. OLDAU SZABAD 3AJP1Y Thursday, August 13, 1964 Magyar Lajos turista Svájcban negyven év előtt jégbe fagyott ZÜRICH — Néhány nappal ezelőtt a svájci Alpokban, Zermatt közelében egy glees-« cser zöldesfehéren áttetsző jegébe belefagyott emberi; holttestet találtak. Kivágták a jégtömegből a teljes épség-« ben megmaradt tetemet és a halott zsebében talált iratokból, amelyek tökéletesen olvashatók voltak, megállapították, hogy a gleccser áldozata Magyar Lajos volt s 40 évvel ezelőtt járt szerencsétlenül. A gleccserek alattomos ellenségei a hegymászóknak, nemcsak embeheknek, hanem állatoknak is. Az alpesi völgyek falavinak lakói állandóan figyelik, mit hoz a jég. Hoz jégbefagyott zergéket, rókákat, ritkábban embereket is, évtizedes tragédiák áldozatait. Legtöbbnyire neves alpinisták holttestei kerülnek elő a jégsirból. De Magyar Lajosról senki sem tud semmit, a 40 év előtt megjelent svájci lapokat már átkutatták,, de azokban egy szót sémi találtak egy Magyar Lajos nevű turistá szerencsétlenségéről. Egyike volt tehát a névtelen, ismeretlen hegymászóknak, nem is maradt utána más, mint most felfedezett neve. Hogyan történik gleccserhalál? A gleccserek hatalmas jégtömegek, valóságos jégfolyamok, amelyek a hegytetőkről, meredek hegyoldalakról csigalassúsággal leereszkednek a völgybe. Útjukban a talaj egyenetlensége folytán széttöredeznek, nagy résók, szakadékok nyílnak a jégtömegben és ezeket a szakadékokat aztán a nagy havazások idején betemeti a hó. Ez a hó idővel puhává, szivacsossá válik. Az ember ezt nem veszi észre, rálép, a hó beszakad alatt, ő pedig besüllyed a 20-30 méter mély szakadékba és onnan nincs menekülés. Megfullad és amikor a hótömeg jéggé fagy, a jéggel együtt megfagy a holttest. Évtizedekig is eltart sokszor, mig egy gleccser a hegyoldalról lejut a hegyek lábáig, a falvakig és akkor megindul a keresés: mi van a jégsirban? Most Magyar Lajos holtteste volt benne. BUDAPEST — A magyarországi lapok és a rádió felszólították , a lakosságot, hogy jelentkezzék, aki tud valamit Magyar Lajosról. De senkisem jelentkezett eddig. Sem ismerőse, se rokona nem akadt még. Bucsek Henrik, a Magyar Természetbarát Szövetség hegymászó osztályának elnöke hiába kutatta az 1924 évi magyar turista szaklapokban, nem talált híradást Magyar Lajos svájci tragédiájáról, hegymászásnál történt eltűnéséről. New yorki cipőpucoló kislány felfelé ívelő kaniérje NEW YORK — A déli és ső. Először tavaly november-Mk‘to%£ÍÍ mt'gKS'“ k6rh“ Nemsokára elhagyják , kórháremény. Magyarok az atlétikai világranglistán például eddig éppen hatan értek el 10.- mp.-es időt: két trinidadi, egy-egy japán,, amerikai, kubai és kanadai. A 200-asok közé az olasz Ottolina férkőzne be 10.4 m-el, 400 m-en két európai kerülne döntőbe. Feltűnő, hogy 800 m-en négy amerikai áll az élen egy jamaikai és egy japán előtt, -500 m-en pedig öt amerikai vezet (O’Hará, 3-38.1), a hatodik ujzélandi. 5000 m-en két, 10,000 m-en öt európai kerülne be. Gátfutásban nagy az amerikai fölény. Az ugró- és dobószámok ban már kedvezőbb Európa számára a helyzet. A listavezetők: Magasugrás: Brumei 224 cm, távolugrás: Boston 829 cm, rúdugrás: Hansen 528 cm (még a nyolcadik is 5 métert ugrott!), hármasugrás: Tien Csao-csung 16,58 m, sulylökés: Long 20.68 m, diszkoszvetés: Danek 64,55 m, gergelyhajtás: Pedersen 87,12 h (az első tiz európai!), kalapácsvetés; Connolly 60,24 m. A nőknél 9:3 az arány az európaiak javára. olasz törvény szerint a teherben lévő nőt nem szabad börtönbe vinni. Négy év alatt, négy terhesség után gyermekeinek száma hétre nőtt s ő úgy vélte, hogy hét gyermek épp elég. Irt tehát Segni köztársasági elnöknek, bocsássa meg neki kegyelmezési jogán a büntetést, nehogy megint gyermeket kelljen szülnie. Az elnök még nem határozott, mitévő legyen ebben a büntetőjogi s népszaporodási ügyben. ESKÜVŐ Az anyakönyvvezető a házasulandó felek kölcsönös felelősségéről beszél: Amikor önönket ezennel házastársafcnak nyilvánítom, felhívom figyelmüket arra, hogy a most kimondott ‘igen’ egy életre szóló vonzalom és elhatározás. Sohasem próbált ut áll önök előtt. Az ifjú pár összemosolyog. A férj most áll harmadszor, a feleség másodszor az anyakönyvvezető előtt. esti forgalmas órákban a j Broadwayn és a 40-ik utca sarkán a járókelők valami újat látnak, ami még nem volt a Nap alatt: Egy csinosan, tisztán öltözött kislány cipőpucoló poszton áll, illetőleg ül és szaporán pucolja a férfiak cipőit. Gyorsan dolgozik, sok cipőt pucol, 25 cent a rendes díjszabása, de borravalókkal a heti jövedelme valamivel meghaladja a 100 dollárt. Az j átlagos heti bevétel 103 dollár, mondja ő, Lillian Reyes 12 éves puertoricói lányka. És alki ráér kérdezni és meghallgatni, az megtudja Lillian közeli és későbbi jövő terveit. “Amikor együtt lesz ÍOOO dollár, megnyitok egy rendes cipőpucoló szalont. Abban csakis lányokat fogok alkallmazni és nem 25 centet, hanem 50 centet fogok számitani egy cipőpcolásért. Még nem tudom, hogy hol lesz a szalonom, de annyit mondhatok, hogy gazdag kerületben lesz”. Hát egész életében cipőpucolás lesz a foglalkozása? “Óh nem, mondja Lillian, én orvos vagy ügyvéd akarok lenni, vagy valami ilyesféle.” 'Mostani posztja nem az eiben a Times Square egyik sarkán kezdte. Ott is csinos tippeket kapott, a legtöbbet, 3 dollárt, egy rendőrtől kapta, aki ráadásul még komoly intelemmel látta el: “Most pedig takarodj innen és menj haza a mamádhoz!” Lillian hazament, de nem azért, mert a rendőrbácsi ezt taniácsolta, hanem azért, mert hidegre fordult az időjárás. Most újra kezdte és az üzlet jól bevált. Jó tippeket kap, mert leány. Bizonyos, hogy azért, mert lány. A bizonyítékot a fivére, Mike szolgáltatja. Mike a szemközti utcasarkon pucol cipőket, vele kevesebben szolgáltatják ki magukat és ő kevesebb borravalót kap. Mike is szebb jövőről álmodik. Ő pszichiáter akar lenni, hogy meg tudja magyarázni, mi baj van az egész világgal és hogyan lehetne az embereket boldogabbá tenni. Lillian és Mike papája egy brocklyni textilgyárban dolgozik, a mama is hoz néha pénzt a házhoz, ápolónői megbízásokat vállal. Az egész család elégedett, nem panaszkodnak, hogy arcbőrük színe miatt megkülönböztetésnek lennének .kitéve. RUHA KÉPVISELI A NEMZETET LONDON — John Newton, az angol szabók szakszervezetének főtitkára úgy véli, Véli, hogy Nágy-Britanniának ma sürgős szüksége van —j divatügyi minisztériumra. Az öltözködés sem kevésbé fontos a táplálkozásnál és lakás-; nál. Van kormánybiztossága! a lakásügyeknek és van rríinisztérium, amely egészségügyi szempontból ‘ellehőj-Jíi az. élelmiszereket. Az uj hrihísztériumnak elsősorban arra kellene gondot fordítania, hogy mit hordanak a külföldre utazó angolok, mert: “az angolok általában Ízléstelenül öltöznek. Ezt még el lehetne viselni, ha átlagemberekről lenne szó, de legalább az államférfiaknak és a parlament tagjainak kellene arra toré-j kedniök, hogy* ruházatukkal is minél méltóbban képviseljék hazájukat«” . . ! John Newton néhány javaslatot is tesz. Lékre kellene hozni bizonyos fajta ellenőrzést, olyasfélét, mint azoknak az altiszteknek szerepe, akik a kaszárnyában kimenő előtt ellenőrzik, hogy az újoncok öltözete megfelel-e az előírásoknak. Ilyen ellenőröket kellene kihelyezni a repülőterekre és a kikötőkbe. így például a parlament tagjainak ki kellene nyitniuk bőröndjeiket és megmutatniuk az ellenőrnek, milyen öltönyöket visznek magukkal, milyen, szinü nyakkendőjük, milyen bő a nadrágjuk szára stb. Az Isten Kardja és a Hadak Útja (Folyt, a 6-ik oldalról) aztán meghódítod az egész világot. Alighogy végezé a szavait Torda, szalad nagy lelkendezve feléjük egy pásztorfiu, villogtat kezében egy kardot s pelenti: — Felséges királyom, a pusztán egy kardot találtam, ihol, elhozám. Nézi Attila a kardot, megforgatja, villogtatja s ég, föld megrendült belé, akkorát kiáltott nagy örömében: — Ez az Isten kardja, emberek! Nézik a táltosok, nézik Szittyaországbul jött öreg emberek s mondák ezek is: Ez az Isten kardja, ez! Kérdi Attila a pásztorfiut: — Hol találtad ezt a kardot, fiam ; Mondá a fiú: — Amint a nyájam után mendegéltem, látom, hogy egy tavalyi üsző “sajnálja a lábát”. Nézem, mi baj lehet s hát vérzik az utó bal lába. Tűnődtem magamban: ugyan mi vérezheté meg, mikor gyenge hajlós fűnél nincs SZOMJAS AMERIKA - NAGY ÜZLET NEW YORK — Aki Coea- Colát vagy akármi más édesitalt iszik, nem is tudja, hogy szerény összeggel ugyan, de mindenesetre hozzájárul az amerikai nemzeti jövedelem, gyarapításához. A múlt évben a nemzet összjövedelméből az édesitalokra esett két és egyharmad billió dollár — több, mint egy és más nagyobb európai ország évi költségvetése. Az édesital kedvelői egy évben átlag 227 üveg tartalmát hörpintik fel. És akik ekyik vagy másik italt kedvelik, azok nagyon el fognak csodálkozni, ha olvassák, hogy ma Amerikában 300 különféle édesital van forgalomban. És jövőre még több lesz, mert az édesital piacon is fellépett a soványitó diéta láz. Egyre-másra gyártanak Colákat és egyéb ízesített vizeket, amelyeket cukor helyett szacharinnal vagy más kémiai anyaggal édesítenek. Az édesital ipar nagyságáfogalmat ad, hogy csak egy példát említsünk, az, hogy Pepsi Cola év ente 30 millió dollárt költ hirdetésre. Első helyen áll Coca-Cola, amely elsőnek hódította meg a népet és tette az édesital rabjává. Coca-Cola tavalyi bevétele 637 millió dollár volt, de nem egyedül italból, hanem más termékeikből is. Az édesitalosok rószaszint látnak a láthatáron. Úgy sejtik, hogy a következő tiz évben hat millió szomjas ujdon 1 sült teen-ager fogja ellepni az üzleteket. KIGYUL AZ OLIMPIAI LÁNG egyéb a pusztán. Nézek erre, nézek arra, s ihol egy kard hegyét pillantom meg a földben. Fogom, hogy kihúzzam s hát abban a pillanatban láng csap ki a kard hegyéből. Én bizony megijedtem s elszaladtam, de ahogy visszanézek, látom, hogy a kard csak kipattan a földből s forog, forog, mintha szél forgatná. Egyszerre csak ellobban a lángja s a kard elterül a földön. Én aztán nekibátorodtam, visszamentem s fevettem a kardot. — Ez az Isten kardja, ez! — kiáltották a népek! Attila pedig mindjárt kipróbálta. Háromszor vágott vele a négy anyaszélnek, hogy csakúgy zúgott belé. — Ez az, az az! örvendezett Attila. És tüzet gyújtónak az ő parancsolatjára mindenfelé, tüzet Istennek, aki kardját visszaadta a hun nemzetségnek. És betelj esedék a táltosok jövendőmondása, mert Attila csakugyan meghódította az egész világot . . . (FOLYTATJUK) tóttá iki. Amerikába jött, itt a newyorki Columbia egyetemen doktorátust szerzett és jelenleg a Paterson State College és a newyorki Queens College tarára. Amerikában 1957-ben jelent meg az első könyve, a Rand Corporation megbízásából, a kommunista hatalomátvétel technikájáról. 60 DOLLÁROS LIDÉRCNYOMÁS PHILADELPHIA. — Verejték ült ki a homlokára álmában Mr. X öreg nyugalomba vonult tanítónak. Megszólalt nyugtalanítóan a lelkiismerete. Eszébe juttatta, hogy egy délután, 1942-ben, semmi hasznos dolgot nem csinált, lustálkodott. Lelkiismeretének parancsára most J. H. Labru. miskolaszéki elnöknek 60 dolláros csekket küldött régi mulasztásának jóvátételére. Miért éppen 60 dollárt? így számította ki tartozását: Akikor 10 dollár 25 cent volt az egy napra eső fizetése. Ennek a fele, az elfecsérelt délutánért 5 dollár 12 és fél cent. Az azóta esedékessé lett késedelmi kamatok és kamatoskamatok évi 6 százalékkal számítva, adósságát 59 dollár 39 centre növelték. Ezt az összeget 60 dollárra kikerekitve, elküldte a csekket az iskolaszéknek. Eddig és nem további NÁPOLY. — Pesqualina Sacco 35 éves asszonyt ciga retta csempészés miatt négy j hónapi börtönre Ítélték 5 évvel ezelőtt .Az Ítélet végre hajtására azonban nem ke rülhetett sor, mert valahány szór érte mentek, a signorina áldott állapotban volt s az NEW YORK. -Eza kérdés — az emigráció nemzeti politikai célkitűzéseinek kérdése —* szüntelenül foglalkoztatja a külföldre szakadt magyarságot, főleg azokat, akik már korábban, az óhazában is politikai téren működtek. Nemrég megjelent egy Hungarian Symposium cimü tanulmány s azt a Magyar Bizottság kritika tárgyává tét te. A Symposium szerzői aztán kétnapos vitát rendeztek Hillsdale-en és ezen többek közt résztvett Szent-Miklóssy István, magyar katonai diplomata is, aki most körlevéllel fordul a magyarsághoz, kifejtve nézeteit a lehetőségekről és tennivalóikról. Az a meggyőződése, hogy a világpolitikában beállt eltolódások sürgető szükségessé teszik a cselekvést. A fő tény, amelyet ki kell használni, a szovjet-kinai konfliktus mely máris a kelet-nyugati feszültség enyhülésére vezetett, valamint az ugyancsak erre az óikra visszavezethető liberalizálódás megindulása. Az a kérdés, mennyiben lehet ezeket a folyamatokat kívülről befolyásolni. Ez a munkásság senkinek sem monopóliuma és senkisem zárható ki belőle. 'Szent-Miklóssy István, a magyar vezérkar tisztje volt s végiglküzdötte a második világháborút. 1944-ben a magyar nemzetbiztonsági tanács tagja volt s októberben Horthy kormányzó megbizásából fegyverszüníeti tárgyalást folytatott Malinovszfci szovjet tábornaggyal, a jelenlegi hadügyminiszterrel. Kevéssel utóbb a Gestapo letartóztatta és csak 1945-ben szabadult, amikor bevonultak az amerikai csapatok. Később a kommunisták börtönébe került, melyből az 1956 őszi októberi szabadságharc szabadiA Delta Daggers repülőgépek felsorakoznak Saigon repülőterén. Ezek képezik egy részét Dél Vietnamban, a haderő megerősítésének, amelyet Johnson elnök rendelt el. ’ .Augusztus 14-én, pénteken 1 | Olympiában, a görög király, ( — a római olimpia egyik vi- t toriázóbajnoka — jelenlété-' z ben meggyujtják az olimpiai, 1 lángokat. A fáklyát staféta é ' i viszi az athéni repülőtérre. A \ ' láng szeptember 6-án' érkezik I ; Okinawába és október 9-én j j, Tokióba. Japánban 99,820 fu- t tó vivő váltókban. Október ’ 110-én az olimpiai stádionbaq i i; gyullad ki a láng és lobog £ 3 majd a játékok ideje alatt, í j. egész október 24-ig, a záró- 1 ünnepélyig. j * * * j Az olimpiára különleges 1 , vámszabályokat léptettek ] -! életbe. A behozatali vámok ( 1 máskor igen szigorúak Japán- í ban, de most enyhítették az előírásokat. így engedélyezték, hogy a sportolók és a vezetők személyenként 30 üveg bort, 30 üveg sört, 90 üveg ásványvizet, hét és fél üveg whisykyt, 1200 cigarettát, 300 szivart vihetnek be magukkal, ha legalább 30 napot töltenek Japánban. Úgy számolták ki ezeket az adatdkat, hogy naponta teljesen elegendő egy embernek egy üveg bor, egy üveg sör, három üveg ásványvíz, negyed üveg whisky, 40 cigaretta és 10 szivar. Pisztolyt, lőfegyvert is be lehet vinni Japánba, de a számát felírják: és kiutazáskor be kell mutatni a pisztolyt a vámőröknek. BUDAPEST _ A vilás ; egyetlen sporteseményén, az 'olimpián történik csak meg jhogy az atlétika még a labdarúgást is háttérbe szorítja í Az olimpiai esztendőben ál landó a figyelem az atlétika .iránt, s ilyenkor hatalmas az előrelendülés a sportágban | Világszerte nagyszerű ered mények születnek, megdőlnél a régi rekordok. A világranglista legjobbjai közé csak kivételes teljesít iményekkel lehet bekerülni i Ha az eddigi eredményei i alapján állítanák össze az olimpiai hatos döntők mező- I nyét, öt magyar atléta ver[ senghetne az elsőségért. Sulylökésben Varjú 19,18 m-rel. Kalapácsvetésben Eckschidt 67,90 m-rel, gerelyhajtásban Kulcsár 82,24 m-rel a hatodik helyen áll. i A nők közül Anitái Márta gerely hajításban 55,46 m-rel negyedik, Kontsek Jolán diszkoszvetésben 55,22 m-rel hatodik. A dobók közül az első tiz között szerepel még Zsivótzky 'tizedik) és Bognár (kilencedik). Az ügyességi számokban nincs magyar a ranglistán, a futók közül Mácsár 3000 m-es akadályfutásban kilencedik, Markó a 100 m-es síkfutásban tizedmagával holtversenyben kilencedik, 800 m-en Nagy másod magával tizedik. Ha a mai napig elért eredmények alapján alakulna a döntő mezőnye a férfiaknál, elsősorban a tengerentúli atléták versengenének egymással. A 100, m-es síkfutásban MIT LEHET AZ EMIGRÁCIÓBAN TENNI A MAGYAR FELSZABADULÁS ERDEKEBEN?