Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)
1964-04-16 / 16. szám
Thursday, 1964 April 16 SZAKAI) SAJTÓ 5. OLDAT., PASSAIC, N. J. ÉS KÖRNYÉKÉ MI ÚJSÁG PASSAICON? A SZENT ISTVÁN Egyházközség iskolaépitési alapja javára az egyház szervezetei által rendezett múlt szombati ebéd és tánc nagyszerűen sikerült. A résztvevők rendkívül nagy száma tanuságtéteie volt annak, hogy az egyháztagok mennyire szivükön viselik a régen esedékes építkezés ügyét. * ❖ WACHTLE:R ISTVÁN, Balsa Ave., East patersoni régi előfizetőnk — akivel nemrégiben lapunk ügyvezető szerkesztője érintkezésbe lépett — keservesen panaszolta, hogy látóképessége, kétszeri műtét, és állandó orvosi kezelés ellenére még most is oly csekély, hogy vasárnaponként még a szentmisére sem tud elmenni a templomba. Fokozza a bajt, hogy most már felesége is megbetegedett. Pista bácsi elmondotta azt is, hogy a Szent István r. k. egyháznak hosszú éveken át tiszteletbeli sekrestyése, a Szent Név Társulatnak pedig elnöke volt. Jól esne neki, ha elhagyatottságában a tagok néha napján felkeresnék. (A szerkesztő megjegyzése: Minthogy betegek látogatása egyike a legszebb irgalmassági cselekedeteknek, a 76 éves beteg Pista bácsi kívánsága remélhetőleg meghallgatásra is fog találni^) * * * JUHÁSZ DÁVID és neje ÓSemel Ave., Garfield) fia, Richárd eljegyezte Kiss Júliát, Kiss István és neje, Grand St., garfieldi lakosok bájos lányát. IFJ. CZÁGÁS KÁROLY, id. Czágás Károly és neje, Cedar St., garfieldi lakosok fia el jegyezte Dorothy Hnazt. * * :l: (SINKA MIKLÓS és neje újszülött fiát a magyar református templomban Miklós névre keresztelték. Passaici ügyvezető szerkesztőnk DR. KORMÁN FRIGYES 109 Aycrigg Ave. Passaic. N. J. Tel.: 472-0951 SZOMBATON van nálunk a lapzárta! Személyi és más helyi híreket legkésőbb szombat délutánig kell eljuttatni a lap ügyvezető szerkesztőjének címére, hogy azok a következő heti lapszámban benne lehessenek. Hírek a Szent. István Római Katolikus Egyházközségből Közli: Ft. Dr. Dunay Antal plébános 223 Third St.. Passaic, N. J. ; \ Az iskola építésre történt megajánlások folytatásos listája: \ Magyar Oltáregylet és Ró-BAUM BÚTOR ÜZLET 172 Market St., Passaic, N. J. Telefon: PR 3-2584 Bútorát vásárolja ROTH Furniture Company ÜZLETÉBEN 106-8 Market St., Passaic, N.J. Telefon: PR 7-1834 zsafüzértársulat $3,000. Papp Ferenc és neje $1,000. A következők 500 dollárt adtak: Lippóczy Miklós és családja, Rosta József, Kassai József és neje, Schmidt Mihály és Mária, Dr. Pusztai András, Marton Dezső, Fekete Tibor. Hölzli József és cs., Bakonyi János és neje. $420: Napholtz István és neje, $360-at ajánlottak: Bajus István és neje, Galka Emil, Török József és neje, David Eagler és neje, Huber kát tartják a templomban. Ernő és neje, Horváth Ferenc és neje, Szott József és neje ,Szott Péter és Sophie emlékére), Baumgartner Ferencné, Felső József, Kovalik Pál és neje, Gottfried Sautner és neje, Farkas József és neje, Károlyi István és cs., Ernest Moser and family, Hölzli István és neje, Dohányos Imre és cs., Arthur Barillo and Family és Mrs. John Youngmann. Az emlákmegajánlások listáját folytatni fogjuk. Kérjük magyar testvéreinket, hogy aki teheti, csatlakozzék minél előbb azok csoportjához, akik az élen járnak a példaadó adakozásban! Vasárnap délután 3 órakor a Szent Ferenc Harmadik Rend tagjai havi ájtatosságu-New Yorkban még egy évig szabad oroszlánt az utcán sétáltatni A Szent István R. K. Egyházközség hirei Közli: Ft. KISS A. GYULA plébános TRENTON N. J. ÉS KÖRNYÉKE SZENTMISÉK: VASÁRNAP: reggel 7, 8.30, 10.00 és 11.15 órakor. ÜNNEPNAP: 7, 8 és 9 órakor és este 7.30-kor. HÉTKÖZNAP: 6.30 és 8 órakor. ALBANY, N. Y. — Nemcsak felnőtteknek, de még kis gyerekeknek is szabad az utcán oroszlánt sétáltatni, persze pórázon, de a New York állami büntetőtörvénykönyv 1425-ik szakaszának 11 számú al szakasza a gyerekekre nézve kötelezően előírja, hogy előttük kell lépkedni, legalább egynyolcad mérföld távolságban, egy felnőttnek vörös lámpával a kezében és ennek a felnőttnek kötelessége a járókelőket figyelmeztetni, hogy vigyázat, jön az oroszlán! Több mint száz évvel ezelőtt került bele a törvénybe ez a paragrafus és sem Albani fővárosban, sem New York nagyvárosban nincsen senki, aki meg tudná mondani, hogy miért került bele ilyesmi a törvénybe. Több mint 100 év óta van érvényben ez a törvényi rendelkezés és igy szabad a séta az oroszlánoknak, persze, csakis pórázon. Hogy meddig lesz még szabad, azt pontosan nem lehet megmondani. 1962 óta egy állami bizottság foglalkozik az ócska törvény modernizálásával s a bizottság nagy szorgalommal és nagy költséggel — 180,000 dollár évi költségvetéssel — fáradozik a törvény 1200 paragrafusa közül az elavultak kirostálásával, sok rendelkezésnek módositásával. A bizottságnak a jövő év végéig kell az összefoglaló jelentését az állami törvényhozó testület elé terjesztenie. Vannak az oroszlán-paragrafusnál furcsább régiségek is a kivénhedt törvényben. A legfurcsább talán az a rendelkezés, amely a sovány betörőt előnyben részesíti a kövér betörővel szemben. A 450-ik paragrafus szerint az a gazfickó, aki az ablakon át behatol a lakásba, csak jogtalan behatolás címén ítélhető el, legfeljebb egy évi börtönre, ha félig nyitott ablakon hatol be anélkül, hogy az ablakot feljebb tolta volna. Ellenben, ha a betörő oly kövér, hogy csak az ablaknak feljebb to-HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállítására. NYITVA ÉJJEL-NAPPAL JOHN LABASH FUNERAL HOME 40 MONROE ST. PASSIÓ N. J. Telefon: GRegory 3-3037 BIZUB T. JÓZSEF TEMETKEZÉSI IGAZGATÓ legmodernebb temetkezési vállalata! Bármely családnak módjában áll igénybe venni BIZUB elismerten elsőrangú temetkezési szolgálatait. A KÁPOLNA HASZNÁLATA TELJESEN DÍJMENTES ORGONA BEVEZETVE! • NYÁRON AIR CONDITIONED! 203-205-207 Third St., Passaic. N.J. — PR 7-4332 lásával tud behatolni, betörés bűntettét követi el, ha csak egy negyed incsnyire tolja fel az ablakot, és a büntetése 30 évi börtön is lehet. A bizottság javasolja, hogy az uj törvény nevezzen minden betörést betörésnek. Még egy pár ócska cifraság: Nem szabad sem apróhirdetés, sem falragasz utján hfirdetni, hogy hamisított bankók jutányos áron eladók.” Nem szabad fiatalembereket a katonasághoz verbuválni. Nem szabad a bíróságok épületeiben pálinkát árusítani. 18 éven aluli lányoknak vagy fiuknak nem szabad bort vagy más alkoholtartalmú itallal megkínálni. Ft. Hajós Antal meghalt HAMILTON, Ont., Canada. — Ft. Hajós Antal, a hamiltoni, korábban a new-brunswicki (N.J.) Szent László és a cartereti (N.J.) Szent Erzsébet róm. kát. egyház plébánosa, 15 évi betegeskedés után, amiből hét évet ágyhoz kötve töltött, meghalt április 1-én. 1933-ban került a new brunswicki plébánia élére, mindjárt hozzáfogott a régi, kopott templom kiszépitéséhez, hogy a 30 éves jubileumra szép és diszes legyen. Azonban gyengélkedése miatt a trentoni egyházmegye püspöke a nagyszámú egyházközségtől áthelyezte a kisebb cartereti egyházhoz, ahol megalapította az Isteni Szeretet Leányai zárdát és katolikus iskolát épített. Ekkor egészségi állapota már annyira leromlott, hogy a Szent Ferenc rend tagjaira kötelező életszabályok egészségének ártalmára lettek volna, miértis az apostoli Szentszék engedélyével belépett Hamilton, Ont.ban a világi papság közé. Következő Állomása már a kórház volt, ahonnan nem volt visszatérés. GYÓNTATÁSOK: szombaton: d.u. 4-től 5.45-ig és este 7-től 8.30-ig. Hétköznap: reggel a 8 órai szentmise előtt.Első péntek és ünnep előtt este 7-től 8 óráig. — Súlyos betegek gyóntatása bármely időben. SZENT ÓRA: minden pénteken este 7 órakor. Angol és magyar. KERESZTELÉSEK: vasárnap a 11.15-ös szentmise után — keresztelések előre bejelentendők. Keresztszülő csak rendes, jó katolikus felnőtt lehet. ESKÜVŐK: titott idők és vasárnapok kivételével bármely napon. Esküvő bejelentendő 4 hétig az esküvő előtt. Jegyesi oktatás kötelező. OKTATÁS: állami iskolákban tanuló gyermekek vallás- és erkölcstani oktatása: minden hétfőn d.u. 3 órakor a public school-tanulók; minden pénteken délután 3 órakor a high school-tanulók részére. Oktatások október 1- től máju.2 31-ig vannak. GYŰLÉSEK: Rózsafüzés Társulat Titok váltása: a hónap első vasárnapján. P. T. A. — Anyák-Tanitók Egyesülete: a hónap első keddjén. Women’s Club a hónap 2- ik keddjén. Hung. Cath. Club, a hónap első vasárnapján. Az összes bel- és külföldi orvosságok beszerezhetők Krempei József gyógyszertárában 1000 S. CLINTON AVE. TRENTON, N. J. Gyógyszerek Európába való küldését vállaljuk.----o---MAGYARUL BESZÉLÜNK Telefon: 3-4347 MI ÚJSÁG TRENT0NBAN? DOBOS LÁSZLÓ, 2(27 Chambers St.-i lakos a Hunterdon County Medical Hospitalban volt, de már hazakerült s állapota javulóban van. * * ❖ KOVÁCS GÁBOR, 24 West St.-i lakos 86 éves korában a St. Francis kórházban meghalt. Özvegye, leánya Mrs. Molnár, egy unokája és más rokonsága gyászolja. ❖ * $ SZILÁGYI SÁNDOR, 233 Ashley Ave.-i lakos, a Roebling gyár régi alkalmazottja, meghalt. Gyászolja özvegye szül. Fekete Mária, egy fia, Sándor, egy unokája, egy dédunokája és más rokonsága. Temetése a Szent István r. k. templomban megtartott gyászmisével ment végbe nagy részvéttel. * * * ÖZV. NAGY IMRÉNÉ, sz. Szenczi Borbála, 2020 Division St. meghalt. Gyászolják gyermekei, 3 lánya, 4 fia, 15 unokája, 6 dédunokája és más rokonsága. Temetése a Szent István r, k. templomban megtartott gyászmisével ment végbe nagy részvéttel. Történt valami családjá| ban, aminek hirét be szeretné tétetni lapunkba? Telefonáljon Szamosszegi Jenőnének (OWen 5-6517) s ő szi' vesen felveszi az adatokat s | megírja a hirt. Nem kerül semmibe! Ha pedig valamit hirdetni szeretne, jutányos áron közöljük akármilyen hirdetését. Mrs. Szamos^ szegi azt is összeállítja szívesen. Gyászjelentéseket, köszönetnyilvánitást külön kérdőívvel intézünk, hogy semmi adat ki ne maradjon belőle. Bármilyen a lappal kapcsolatos ügye van, lépjen összeköttetésbe Szamosszegi Jenőnével (37 Cummings Ave. Trenton, 10, N.J.). TRENTONI ügyvezető szerkesztőnk SZAMOSSZEGI JENŐNK 37 Cummings Avenue, Trenton 10, N. J. OW 5-6517 A Trentoni Tamásné2, Tamás György né 2, Nagy Albertné 2, Szilágyi "ánosné 2, Szabó Elekné 1, Tóth Istvánná 1, Ködöböcz Lajosná 1, Havrandó Albertt né 2, Kerekes Andrásné 2, Kluiber Mihályné 3, Tury Jój zsefné 2, Herbacsák Róza 2, Pandák Helen 2, Szekér Józsefné 2, Tamás Ilonka 1, Beke Antalné özv. 1, Varga Pái Andrásné 1 dollár. Független Magyar reich VILMOS Eef. Egyház hírei j ÜGYVÉD MEGHALT Közli: DR. BÉKY ZOLTÁN püspök Ingatlant akar vásárolni? Közjegyzőre van szüksége? Utazni akar? GEORGE M. PREGG IRODÁJA mindenben készséggel áll rendelkezésére 907 So. Broad St., Trenton, N.J. Telefon.: EX 3-44*59 Veteránok jelentkezzenek Air Force szolgálatra! NEW YORK. — Az Air Force toborzási irodája ezúton is felhívja a kiszolgált katonákat, hogy jelentkezzenek felvételre a légierőknél, technikai és specialista szolgálatra az Aerospace Team keretében. Kitűnő karrierre van ott kilátásuk. Jelentkezzenek személyesen a toborzó irodában: 91—08 Sutphin Blvd., Jamaica, N. Y., vagy telefonon: RE 9-8930. i MINDEN szóra érdemes magyar esemény hü krónikása lapunk. Rendelje meg! A LEGMAGASABB JÖVEDEMELZÖ-ERÖT BIZTOSÍTJUK: A KAMATOT NAPOK SZERINT számítjuk a tőkéhez • Az ön takarékbetétje teljes 3% kamat-jövedelmet hoz nálunk évente, mert napokra kiszámítjuk minden összeg után (feltéve, ha $5, vagy ennél nagyobb az összeg;. • Az Ön takarékbetétje teljes 3%-ot jövedelmez évente, amit a tőkéhez adunk és számlája javára írunk évente négyszer az összes maradvány után $5.00 vagy ennél több összegnél, ami betéten van egy teljes negyed éven át. • Minden hónap 10-ig betétre tett összeg már annak a hónak első napjától kezdve kamatozik. i-ETiNTETlTI TRUST COMPANY __ MARY G. ROEBUNG 28 WEST STATE ST. president & chairman Member Federal Deposit Insurance Corporation Branch Offic.n S. BROAD l MARKET • S. BROAD l HUDSON NNN STATION • PROSPECT B PENNINGTON • 1564 EDGEWOOD AVI. Istentiszteleti sorrend: Magyar nyelvű istentisztelet: d.e. 9:20-kor. Vasárnapi és konfirmandus iskola :d.e. 9:30-kor. Youth Fe'lowship and YPS este 7-kor. Műsoros előadást tart Ifjúsági Egyletünk szombaton, április 18-án este az iskola dísztermében. Ifjaink remek művészi programot készítettek elő Kraemer Margit, Beverage Lujza és a nagytiszteletes asszony közreműködésével. Angol istentisztelet keretében kereszteltetett meg múlt vasárnap: Vágott Andrew és Concetta Napoleon szülők kislánya Sharon és Denise nevekre. Keresztszülők: Vágott János és Vágott Mary. Párichy Mihályné súlyos betegen fekszik a St. Francis kórházban. Súlyos beteg Pandák Béla, Genesee utcai otthonában. Kegyeletes imádságban emlékeztünk meg Janovszky Andrásnté és Vereb Ferenc elhunyt testvéreinkről. Évkönyvünkből kimaradt Németh Jenő Mv 1. testvérünk 50 dolláros adománya a festésre . Nőegyleti csoport adományok nyugtázása: Küronya Nemcsak Trenton, N. J.-ben, de messze vidékeken iá ismerték a magyarok sok évtizeden át a trentoni magyarság ügyvédjét, Reich Vilmost, ki szívvel-Iálekkel jó magyar ember volt, egész életét a magyarság körében és a magyarság egyházi, egyleti és társadalmi életének munkájában töltötte cl. 76 éves korában most maf gához ragadta őt a kérlelhetetlen halál, szerető családja és mindnyájunk nagy bánatára. Reich Vilmos, akit szerető életpárja, valamint fia, Edwin, lánya Mrs. Sidney Walters, hárem unokája, testvérei és kiterjedt rokonsága, valamint az egész magyarság gyászol — a Rutgers Egyetemen végezte tanulmányait s nyert jogi diplomát. Több mint félévszázadon át ügyvédeskedett, kiváló jogász, elsőrangú ügyvéd volt, de legfőkápen az volt benne a kiválóság és az tette őt mindnyájunk számára szeretetté, hogy szerette magyar testvéreit, a trentoni magyarság “vezetőemberét” tisztelte benne, magyar egyházak, egyletek jogtanácsosa volt s minden magyarnak “jó embere”. Temetése vasárnap, április 12-én ment végbe Trentonban. A Greenwood teipetőben helyezték örök nyugalomra. ■ NÉGY CSOPORT INDUL: MÁJUS 17-ÉN. JUNIUS 14-ÉN. JULIUS 12-ÉN és AUG. 9-ÉN. MBnninHHHiinH JÁL0M-UTAZÁS { ■MAGYARORSZÁGBA | i I I H I I ■ 1 1 I I 1 Ezenkívül önálló egyéni uiazás az év bármely időszakában és napján REPÜLŐGÉPPEL vagy HAJÓVAL Jártasak vagyunk abban, hogy hogyan hozassuk ki az önök rokonait Magyarországról Amerikába, mint kivándorlókat. vagy látogatókat. KÜLDHET ÁLTALUNK PÉNZT ÉS CSOMAGOT IS MAGYARORSZÁGRA ügynökeink, vagy az IKKA, vagy más képviselet utján. Bővebb információkért és rezervációért telefonáljon: LY 9-3882 vagy LY 9-4533 CAPITOL TRAVEL 860 SO. BROAD ST. TRENTON 10. N. J. 8 TAKARÉKBETÉTEK legjobban kamatozó helye ... CHARTERED 1844 THE Trenton Saving Fund m-u9 list sun sum Society HIVATALOS ÓRÁK: Hétfőtől péntekig, naponta reggel 9:30-tól este 5-ig A MI HÚSÁRUINK A LEGJOBB MINŐSÉGŰ ANYAGBÓL KÉSZÜLNEK ÉS ELSŐRANGÚAK Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER-féle húsárukat árusítanak és garantáljuk, hogy meg lesz velük elé.gedve, mivel SEILER húsárui Ízletesek, frissek és jutányos árúak. JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Avenue Trenion, N. J. .