Szabad Sajtó, 1963 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1963-12-05 / 49. szám

6. OLDAL SZERELE AI KIIFÁBJAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS : — Egy házban, ahol minden hónapban a takarí­tást szoktam végezni, — válaszolta a banya. — Már sok év óta vagyok ebben az állásban s az az ur, kinél alkal­mazva vagyok, bizonyítani fogja, hogy mindig becsü­letes asszony voltam. Ki az az ur és hol van az a ház? — Az urat Dr. Morvaynak hívják, a ház pedig a hírhedt tébolyda. — Morvay doktor — tébolyda, — rebegte Géza gróf, mialatt halotti sápadtság ömültt el nemes vo­násain. Rédey Irma ezt látva, ijedt pillantást vetett uj barátjára. A gróf gyors mozdulattal előrántotta pénzes tár­cáját ,elő vett abból öt darab százast s letette az asztal­ra. — Ez a magáé, ha nekem az igazsághoz híven meg­mondja, hogyan jutott ezen gyűrű birtokába, — mn­­dotta. —Hol találta a tébolydában, hogyan jutott nozzá és mikép történt, hogy megtarthatta? A takarítónő kapzsi szemekkel nézett abankókra, kezével már akart is utánok nyúlni, de aztán eszébe ju­tott, hogy előbb a kívánt árt a maga részéről is íe kell tenni, igazat mondani. — Kegyelmes ur, — kezdte olyan lázatos hangon, mely Gézát épp úgy, mint Irmát kellemetlenül érintet­te. — Minden hónapban egyszer felmegyek Morvay doktor ur tébolydájába a cellákat kitakarítani, ame­lyekben az őrültek laknak — haha, mondhatom, nem Valami tiszta munka, de uram Istenem, szegény vagyok, s mindennel be kell érnem, amivel pénzt kereshetek. Tegnap ismét dolgom volt a cellákban, ahonnét az őrül­teket természetesen előbb eltávolították .És ahogy az egyik cellát tisztogattam, egyszerre egy fénylő tárgyat pillanatok meg, lehajolok és fölemelem — hát ez a gyű­rű volt, melyet most itt lát. — És aztán meg is tartotta, — egészítette ki a ,róf az öreg banya szavait. — A doktornak azonban nem mondta meg, hogy mit talált, ugy-e? — Nem, uram, — dadogta az asszony, — úgy gon­doltam — azt hittem, — : — Jó, jó, maga jónak látta a talált drágaságot el­sikkasztani — no de ez a maga dolga, ezt saját lelki­­ismeretével kell elvégeznie. Most azonban erre az egy kérdésemre feleljen: Látta-e valamikor azt a boldog­talant, ki a Morvay doktor házában lakott és akié ez a gyűrű volt? — Oh százszor is láttam, — válaszolt a takarítónő — valamikor nagyon szép lehetett, csodaszép! De most -1- Istenem atyám, már csak csont és bőr! És mindig oíy szomorú, szótalan és oly kétségbeesett! Gróf ur könyörületes lélek vagyok és könny szökik a szemem­be, valahányszor szegény Sároltára gondolok. — Sarolta — mindenható Isten az egekben, ő az! r * E pillanatban tisztán látta Szentiványi Géza gróf, i hogy Ilka, ez a hűtlen álnok kígyó, hazug szavakkal tévútra vezette őt. Azt mondta neki, hogy Sarolta vízbe ölte magát és most a véletlen — de nem is a mező vé­letlen — hanem az Isteni gondviselés maga árulta el. hogy a szerencsétlen még életben van, hogy ifjúkori szerelme dr. Morvay tébolydájában van eltemetve — tizenhét év óta eltemetve, a tébolyda sötét éjszakájába. A gróf egy székre rogyott a nagy felindulástól. Irma hozzáment és igy szólt: — Gróf ur, ön az imént azt mondta nekem, hogy a vigasztalást keresni kell, ha el akarjuk érni. Keresse tehát ön is, ha nem is itt a földön, de legalább ott fenn annál, ki a vigaszt mindenki számára tartogatja, a jó Istennél, gróf ur! — Úgy is teszek — emelkedett fel eltökélten Géza gróf s hálásan szorította meg Irma kezét; majd ismét a takarítónő elé lépett, ki e közben jelentős pillantá­sokat váltott Dáviddal. — Ön tehát azt állítja, — mondotta oly hangon mely most is mély felindulástól remegett, — hogy ezt a gyűrűt tegnap a tébolyda zárkájában találta? — Igenis tegnap, gróf ur! — És a cella lakója ugyanaz volt még mindig, Sarolta? — Igenis, gróf ur, mert ahogy kitakarítottam a zárkát, ismét behozták őt. — Jól van, köszönöm! Vegye át ezeket a bank­jegyeket — ezek most az ön tulajdona! — És most uram, tette hozzá a zálogoshoz fordulva — adja visz­­sza tüstént a kisasszonynak a karperecét, melyet egy negyed óra előtt zálogba tett: lefizetem, ami érte jár. Egy görény gyorsaságával sietett Hirsch Dávid u tüzmentes szekrényhez s mig az ékszert a vasszörnye­teg belsejében kereste, ezen szavakat mormogta maga elé: — Szerencséjének kell lennie az embernek. Egy negyed óra előtt becsapta és most a szép fiatal hölgy rnár visszajön egy ilyen finom udvarlóval — no ez ugyan nem tesz jót, hiába! Néhány perc alatt az ügy rendezve lett. Irma a SZABAD SAJTÓ DEC. 5, 1963 hála könnyeivel szemében vette vissza a karperecét. Géza lefizette az árát, melyet Hirsch felszámított, az­tán karját nyújtva, magával vitte Irmát a zálogházból és kint az utcán búcsút vett tőle. Magyarországi Képeslap — Bocsánat kisasszony, — szólt sietve, — hogy e pillanatban nem szentelhetek önnek több időt; egy ügy, melytől talán életemnek egész boldogsága függ, gyors válásra kényszerit. De kérem, legyen szives, ide adni lakcímét — talán tehetek valamit érdekében. Hi­szem, hogy mai találkozásunk nem volt csupán csak a vak véletlen müve. Azoknak a könnyeknek, melyeket ön amiatt hullatott, hogy kénytelen volt anyjának egy becses emléktárgyától megválni — köszönhetem az el­ső nyomot, mely reámnézve kimondhatatlanul fontos és ezért örökké lekötelezettje maradok. Rédey Irma egy percig habozva nézett a grófra, aztán mégis közölte vele lakását és gyorsan eltűnt a sokaságban. Géza egy darabig követte őt tekintetével. Bágyadt arca kissé megélénkült és megnyugodva suttogta ma­ga elé: Meg vagyok győződve, hogy nem méltatlannal tettem jót. Aztán megállított egy arra menő kocsit és meg­hagyta, hogy a lehető leggyosabban vigye ki őt Mor­vay doktor tébolydájába. Ha igaz mindaz, amit a takarítónő Saroltáról mon­dott, akkor késedelem nélkül meg kell kezdeni a sza­­baditás müvét. Teljes tizenhét éven át sínylődött egy­kori menyasszonya ama borzalmas épületben. A győt­­relmes elhagyatottságnak, a leírhatatlan borzalmak­nak mily sokasságát szenvedhette ezen hosszú, hosszú idő alatt. De most — most végre ütött a szabadulás órája! — Jövök, Saroltám, jövök, -- suttogta Géza s szé­niét lázas izgalommal szegezte a komor épületre, mely éppen feltűnt a távolban. Jövök és ha egyáltalán még segíteni lehet rajtad, ha emberi kézzel vagy emberi tudománnyal szét lehet tépni az őrült leplét, mely ne­mes lelkedet elborítja — akkor, Saroltám, megfog tör­ténni mindaz, ami hatalmamban áll, a szomorú múlt elfeledtetésére. Egykor esküvel fogadtam .hogy hü le­szek hozzád — nos, eskümet még egy őrülttel szemben ;s meg fogom tartani. VIII. FEJEZET Relientő viszontlátás Ugyanaznap délutánján jelentették Morvay dok­tornak, hogy egy ur beszélni akar vele -fó nevét azon­ban csak magával a doktorral akarja majd megismer­tetni. Ekkor már nyílt is az ajtó és Szentiványi Géza gróf jelent meg a küszöbön. Morvay doktor összerezzent, midőn meglátta azt a férfit, kinek nemcsak menyasszonyát tette tönkre, ha­nem azonfelül gyermekét is elrabolta. Rémületében az előtte levő íróasztalba kellett ka­paszkodnia, hogy össze ne rohadjon. — Uram, — kezdte Szentiványi Géza gróf han­gon, melyből olyan fenyegetés hallatszott ki, — eljöt­tem, hogy számon kérjek öntől egy emberi életet. Ön tudja, hogy ki vagyok, ezért szükségtelennek tartom bemutatni magam. Azzal bizonyára tisztában lehet, hogy miről van szó. Morvay doktor idegesen rángatta szemüvegét, melyen keresztül ádás és gyűlölt pillantásokat vetett a szemközt álló grófra. — Megvallom, — mondotta bizonytalan hangon, — igazán fogalmam sincs róla, kit akarhat Szentiványi Géza gróf az én intézetemben meglátogatni; mindamel­lett már előre is biztosíthatom gróf urat, hogy látoga­tása célját tőlem telhetőleg elő fogom segíteni. — Akkor vezesse nengem Técsőy Saroltához, ah­hoz a szerencsétlen nőhöz, ki teljes tizenhét év óta síny­lődik ezen szörnyű falak között. — Mindent tud, — gondolta magában Morvay, de agyafúrt lelkének bámulatos ügyességével máris ké­szen volt tervével. Utoljára is miért ne szolgáltatná ki Saroltát? Miért ne hozná őket össze? Sarolta többé nem árthat neki, mert már régóta elmebeteg. A téboly éjszakája borult lelkére — ilyenektől már nincs mit félni. Tizenhétévi ittartózkodás elég volt arra, hogy Sarolta leikéből min­den visszaemlékezés kitörültessék és hogy azzá legyen, amivé őt Ilka akarta: árnyék, emberi rom, amelyből az éltető szellem már régen kiköltözött. Az elmeorvos felállott s a jóravaló. becsületes em­bert játszva, ki mély és őszinte részvéttel tud lenni, közelített a grófhoz. — Most már világos előttem minden, gróf ur. — szólt olyan hangon, mely csakugyan meleg részvétet látszott kifejezni, — ön Técsőy Saroltát egykor sze­- rette, nemde? — Itt bizony ne kérdezgessen, — felelte idegesen j a gróf, miután föltette magában, hogy nem hisz ennek az embernek s nem engedi magát tévútra vezettetni ál­tala. — Öntől egyebet nem várok, mint hogy kérdé­seimre választ adjon! Óvakodjék engemet tévútra ve­zetni — még van igazság ebben az országban! (Folytatjuk) SZÓ SZÓT KÖVETETT Pesten, italoboltban tör­tént. Két jóbarát összeszó­­! lalkozott, a vitába beavatko­zott egy békéltető harmadik, ; szó szót követett. | — Add meg az egy forin­tomat ! — Nem adom — Pedig jár nekem az egy forint. — Tudod mit — szólt köz- I be a harmadik —, négy fo­rintot ajándékozók neked. Egy fröccs árát. Csak ne pa­jpolj! — Nekem nem kell a te négy forintod, nekem az egy forint kell, ami jár . . . Ebből kerekedett a vita, amely — halállal végződött. Gerzsenyi Gyula 64 .eszten­dős vasesztergályos, a Ro­bert Károly körúti italbolt­ban a négy forintot felaján­lotta Stangl István 55 éves segédmunkásnak, valami sér­tő szót válaszolt. Szó szpt kö­vetett. — Ha valami nem tetszik *— mondta indulatosan Ber­zsenyi Stangl nak —, gyere ki velem. A két ember kiment Kint Stangl ököllel arculütötte Berzsenyit, aki erre kirántot­ta zsebkését és beledöfte Stanglba. Az összeesett, meg halt. CSALÁDI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Sorozatos személyi válto­zások történtek a kalocsai járás orvosi szolgálatában. Dr. Réfy Vilmos járási fő­orvos nyugdíjaZtatta Dr. Bölcsföldi Ferenc szakmá­­ri körzeti orvost és helyiébe a fiát, ifj. Réfy Vilmost ültette. Dr. Horváth József­­né orvosirnoknőnek az fő­orvos felmondott és helyébe a saját feleségét nevezte ki az irnoki állásba. Több családtag nem lévén, a családi részvénytársaság megalakultnak volt tekint­hető. De csak addig, amig a sértettek panaszaira a me­gyei tanács nem intézkedett. A megyei tanács intézkedett: Az elbocsátottat és a nyug­díjba küldöttet visszahelyez­te állásaikba; a Réfy fiút át­helyezte egy másik körzet­be, ahol ő lesz az egyetlen Réfy; a Réfy mamát kitette az állásból, amely Horváth­­nét illette meg; Dr. Réfy Vil­mos főorvos, a családi rész­vénytársaság igazgatója el­len megindította a fegyel­mi eljárást. A DOLGOZÓ FELELŐS A diósgyőri gépgyárban Horváth János 35 éves vas­esztergályos az emelődaru­nál dolgozott, mint más vas­esztergályosok is, mert daru­­kezelő szakmunkás nem volt az üzemben Egy leeemelési műveletnél a nagy, nehéz haj­­! tótengely megcsúszott és Horváth bal lábfejét össze­zúzta. Bal lábát térden alul amputálni kellett. Amikor lázasan feküdt a kórházban, aláírattak vele I valamit. Az a valami, mint \ ! később kiderült, egy nyilat-! I kozat volt, amelyben Hor­váth elismeri, hogy a baleset az ő hibájából történt. Amint valamelyest felépült, Hor­váth keresni kezdte az iga­zát. De a Népszava riportere jelenti, hogy még ma is | csaknem öt évvel a baleset után, hiába keresi igazát, az őt megillető baleseti kárté­rítést. Horváth János 457 napot töltött kórházban az azóta napjait nyomorúságban töl­ti. Mt. V. 93 (2), (g) ÉRTELMÉBEN A szótár nem ad felvilágo­sítást, csak a magyarorszá­gi viszonyok ismerői tudják, az “átszervezés” szó igazi ér­telmét. A népidemikratikus rendszerben, ahol “tied a gyár, magadnak dolgozol!” — azt a munkást vagy tiszt­viselőt, aki valami okból nem tetszik a felettes elvtárs ur­nák vagy basának vagy kis­királynak, üzemi átszervezés címén kirúgják állásából. Átszervezésnek esett ál­dozatul egy budapesti álla­mi hivatalban T. Miklósné 40 éves tisztviselőnő, aki 20 év óta volt ott és egyebütt állásban. (Vagyis: hogy ame­rikai szóval éljünk, 20 évi szenioritása volt.) A 24-ik év küszöbén, a kétheti fel­mondás utolsóelőtti napján megbetegedett és csak hat héttel később tudott más hi­vatalban álláshoz jutni. Baj volt ez, nagy baj. A Népsza­badság cimü kormánylapot idézzük: Tovább volt beteg, mint szabad lett volna, ennek folytán megszűnt a jogfolyto­nossága és igy uj munkahe­lyén mindent elölről kell kez­denie, hogy élvezhesse az előnyöket, amik a Munka Törvénykönyve . értelmében megilletik. Mit mond a Munka Tör­vénykönyve? A Mt. V. feje­zete 9>3-ik paragrafusa 2-ik bekezdésének g pontja ugv szól, hogy aki 30 napon be­lül nem áll újra munkába, az elveszti a jogfolytonossá­got (szenioritást). Szegény T. Miklósné, Ő tovább volt beteg, mint a Munka Tör­vénykönyve szerint beteg­nek lenni joga lett volna. T. Miklósié kapkodott fü­­höz-fához, szaladt az állami vállalathoz, amely kiebrudal­­ta, szaladt a bírósághoz, a bíróság utasítására a vállala­ti egyeztető Bizottsághoz, on­nan, mert elutasitották, a Budapest Fővárosi Terüle­ti Egyeztető Bizottsághoz és ott végre igazságot szolgál­tattak neki: utasították a vállalatot, hogy T Miklósáé munkakönyvébe az elbocsá­tás időpontjául három héttel í későbbi napot Írjanak be. ] Hurrá! I Megálljunk. Hogy is mond­ta Petőfi? “Kedved követen-! • ' . ' I di gyász . . T. Miklósné kedvét gyász követi vala. A vállalat jogtanácsosa a Terű-' ! leti határozat ellen “törvé­­! nyességi óvást” emelt a Fő- 1 városi Főügyészség ,meg is ál­lapította a törvénysértést, hatályon kívül helyezte a dátum-kiigazitást. Nagyon érdekes és nagyon elszomorító ennek a véghatá­­! rozatnak indokolása: A mun­kaviszony folyamatossá­gának megszakításától a Mt. V. 93. 2 g. értelmében akkor sem lehet eltekinteni, ha a munkás betegsége miatt nem tud 30 napon belül uj állás­ba belépni. Hej, pedig a be­tegségnek megtiltani nem lehet, hogy 30 napon belül eltakarodjék. A magyarországi szovjet paradicsomban igy történt, hogy T. Miklósné kedvét kö­veti vala gyász. INNEN­­ONNAN TORONTO, Ont. — Mrs. Sofia Salamon 46 éves asz­­szony húsz év óta nem látta leányát, akit 9 hónapos ko­rában elhagyott. Most szem­rehányó levelet kapott lá­nyától: “Miért hagytál el engemet ? Húsz év előtt az történt, hogy az asszony első férje az auschwitzi irtótáborokban e 1 p tisztult 6 éves fiát Lublin városában az utcán a németek lelőtték, ő maga a bergen-belseni koncentrá­ciós táborba került, ott es­küdött meg mostani férjével. Mielőtt a nácik elhurcolták, a kétségbeesett anya 9 hó­napos kislányát egy lublini katolikus templomban hagy­ta, hogy védve legyen a né­metek vérszomjától. Azt mondja most: az anyai ösztön azt súgta neki, hogy leánya életben van. Minden­féleképpen keresett, kutatott utána, végül a lengyel vörös­­kereszt nyomra vezette. Le­ánya Jexorko lengyel falu­ban él, férjnél van. Boldog viszontlátás lesz?— “Nem hiszem, mondja Mrs. Salamon, a lányom idegen lett. . . ” NAIROBI, Kenya, Af­rika. —- A boszorkányok tízei­méi ellen hozott rendelet alap­ján bíró elé citálták Saumu Bint Hamisi asszonyt. A vád­lott nem egyedül jött, hanem kígyóval a karján. “A ked­vencem,” mondta vigyorog­va. De mást mondott az Ügyész: “A védelmezője. A kígyóval hessegeti el rendőröket, akik le akarják tartóztatni.” William Mackenzie biró elrendelte a kígyó elpusztí­tását. DÜSSELDORF. — A tör­vényszék négyévi fegyház­­ra ítélte Lapáti Józsefet,aki különböző arisztokrata ál­neveken nagy összegű pénzt csalt ki nyugatnémet ban­koktól és iparvállalatoktól. Edward T. Breathitt, Kentucky uj, demokrata kormányzója, a "e leségével. kedd van. . . . hogy a Népszövetség 26 évig állt fenn, 1920-tól 1946-ig. Helyébe 1945-ben az Egyesült Nemzetek Szer­vezete lépett. . . . hogy Kanadában a kommunista párt és a Natio­­j nal Unity nevű fasiszta párt 1 be vannak tiltva. ... hogy Chicagóba 34 vonat fut be. mint Texas. . . . orgy amikor nálunk hétfő Vé/c, Koreában már

Next

/
Thumbnails
Contents