Szabad Sajtó, 1957 (51. évfolyam, 1-45. szám)

1957-06-27 / 26. szám

2 1957. JUNIUS 27. ■A— Knowland szenátor javaslata Magyarország felszabadulására California állam szenátora és egyben a szenátusban a republi­kánus sznátordk vezetője, Wil­liam F. Knowland, — aki a jelek szerint egyik jelöltje is lehet a? 1960-as elnökválasztási eljárás­nak, — feltűnést keltő, nagyje­lentőségű nyilatkozatot tett jú­nius 9-én a televizión keresztül Nem kevesebbet ajánlott, min' hogy az Egyesült Államok meg felelő módon javasolja a Szov jetuniónak a Magyaországró való kivonulását és szabad ma­gyar parlamenti választásol tartását annak ellenében, hogy áz USA beleegyeznék Norvégia “semlegesítésébe,” vagyis abba. hogy Norvégia hagyja el r NATO nevezetű katonai szövet­séget, csatlakozzuk a semleges skandináv blokkhoz s területér szűnjenek meg a NATO katona-' támaszpontjai. Ezt az első lépést a szenátor szerint további praktikus ha­sonló “cserék” követhetnék a balti államok és Lengyelország javára. A javaslat alkalmas sze­rinte arra is, hogy leplezze a szoyj et kétszínűségét! Norvégiát kellemetlenül érin­tette Knowland nyilatkozata. A New York Times is hűvösen irt róla, figyelmeztetve Norvégia nagy katonai jelentőségére és az országára, amelyről az USA nem rendelkezhet. A New York Heral Tribune megértéssel ir Knowland lépéséről, hangsú­lyozva, hogy csak maga Norvé­gia rendelkezhet saját sorsáról. A legelterjedtebb new yorki lap, a Daily News, a leglelkesebben támogatta cikkeiben Knowland javaslatát. Nem kétséges, hogy a magyarság körében is a leg­nagyobb tetszésre talált Know­land szenátor “javaslata” Ma­iDr. Lester Mann szemész és optometrist 89 SMITH ST. Perth Amboy, N. J. Kendelés naponta 10-12, 2-5 7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-től 5-ig Hliierest 2-2027 Mindenféle I RUHANEMŰ TISZTÍTÁS •rakmunkáaok által 3 NAP AU ATT KÉSZ elhozzuk és hazaszállítjuk SZŐNYEGEK szakszerű tisztítása MILTON’S QUALITY DRY CLEANERS 407 Market Street Tel. Hlllcrest 2-1616 Perth Amboy, N. J. gyarország népében pedig ujra­­eszti a bizakodást és reményke­lést, hegy a Nyugat nem felejti 1 a “magyar ügyet” s napiren­­len tartja a szabadság után vá­­:yó magyar nép felszabaditásá­­íak kérdését . . .! Mi újság Perth Amboyban? A LINDENI Jótékonycélu kerékasztal Társaság most va­sárnap, junius 30-án ünnepli zabadtéri ^ mulatság keretében ennállásának 40-ik évforduló­ét, saját helyiségében: 431 vlaple Ave. Linden, N.J. A ve­­.etőség lapunk utján is szeretet­ni hivja a környékbeli magyar­­ágot erre a jubileumi piknikre, izép műsort állítottak össze s ninden tekintetben igyekszik a •endezőség egy felejthetetlen szép napot szerezni a vendégek­­íek. A zenét Hidi és Kántor ze­nekara- szolgáltatja. Belépti dij 1-.00 adóval együtt. Délre már tészen lesz a finom magyaros :béd s a választékos eledelek nel-ett kitűnő frissítők is áll­jak a vendégsereg rendelkezé­sére. -V ÖZV. CSIZMADIA ISTVÁN­­NÉ (107 Washington St.) 74 wes korában hétfőn, június 24- §n meghalt. 10 gyermeke, 4 test­vére és más rokonsága gyászol­ják. Csütörtökön temették a Mitruska Temetkezési Otthon­ból, a róm. kát. egyház szertar­tásai szerint. ÖZV. DAKO JÁNOSNÉ, Aba­­házy Erzsébet (496 Cornell St.) junius 26-án meghalt. 52 éven át volt Perth Amboy-i lakos. Fia, leánya és más rokonsága gyászolják. Temetése pénteken reggel lesz a Flynn Funeral Home-ból. ID. NAGY FERENC (639 State St.) kedden, junius 25-én a Roosevelt Kórházban meghalt, öt gyermeke, 9 unokája, testvé­rei és más rokonsága gyászol­ják. Temetése szombaton reg­gel 8:30-kor lesz a Zylka Fune­ral Home-ból, a Szt. Mihály gö­rög katolikus templomban 9 órakor kezdődő engesztelő szent­misével. A Séllyei Klub hírei KIRÁNDULÁS ATLANTIC CITY-BE Julius 13-án Atlantic. City-be tervez kirándulást a Séllyei Női Demokrata Klub. Résztvenni szándékozók feliratkozhatnak erre a kirándulásra: Mrs. He­ien WTasilewski bizottsági elnök­nél, vagy Mrs. Irene Alpinski társelnöknél, vagy pedig a klub bármelyik tisztviselőjénél. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! Most vasárnap, junius 30-án lesz a REFORMÁTUS MAGYAR NAP ' Manville, N. J.-ben a MANVILLE RECREATION PARK tágas, szellös szabadtéri és fedett helyiségében. 10 NEW JERSEY-I EGYHÁZKÖZSÉG KÖZÖS RENDEZÉSÉBEN A Kára-Nemeth Testvérek híres zenekara • muzsikál Délelőtt 11 órakor Istentisztelet, amelyen a rendező egyházak lelkészei fognak szolgálni. New Brunswickról Rév. Kosa egyházközségétől minden órában indul autóbusz. Kitűnő magyar ételek és italok. Szabadtéri konyha. Műsor — Sórakozások -— Társasjátékok BELÉPŐDÍJ 75 CENT Minden magyar testvért szeretettel hiv és vár A RENDEZŐSÉG Hírek a Perth Amboy-i Független Magyar Református Egyház köréből Nt. ÁBRAHÁM DEZSŐ, lelkész 331 Kirkland Place Perth Amboy, N. J. Phone: VAlley 6-0794 ISTENTISZTELETEK: min­den vasárnap reggel 9 órakor angol nyelven, 10:30-kor pedig magyar nyelven. NŐEGYLETÜNK g y ü 1 e se ninden hónap 2-ik vasárnapján délután 2 órakor van. hétfőjén este 7 órakor gyülése­­zik. IFJÚSÁGI Egyesületünk min­den csütörtök este 8-kor jön ösz­­sze. A BIBLIA Iskola és konfir­mációs osztály minden szomba­ton délelőtt 9-től 12-ig gyako­rol. PRESBITERI gyűlés minden lónap 2-ik keddjén este 8 óra- Kor. URVACSORAOSZTÁS min­den hónap első vasárnapján, nindkét istentiszteleten. A FIATAL Nők Köre minden lónap első és 3-ik keddjén este 1 órakor tartja gyűlését. AZ ÉNEKKAR minden szér­ián este 7 órakor tartja pró­­oá’it. FÉRFI Körünk minden hó el­ső szerdáján este 8 órakor tart­ja gyűlését. A KONFIRMÁNDUSOK Kö­re minden hónap 2-ik és 4-ik IFJÚSÁGI MUNKA. — Ifj. Frank Pfeiffer presbiterünk vezetése alatt folyik ez az áldá­sos szolgálat, pénteken este. Két csoportunk, a serdülők és ifjak, kéthetenként gyűlnek össze részben az egyházzal kapcsola­tos tevékenységre, ^részben szó­rakozásra, felnőtt felügyelet mellett. KEZDŐ konfírmándusaink szombaton délelőtt 11 órakor, a haladók reggel 9-kor járnak ok­tatásra. Ezt a szolgálatot a gyü­lekezet lelkésze végzi. ÚJABB HALÁLOS ÍTÉLETEK A budapesti rádió junius 10-i közlése szerint a Győr-Sopron megyei biróság a mosonmagyar­óvári “ellenforradalmárok” kö­zül halálra Ítélte Földes Gábort, Tihanyi Árpádot és Gulyás La­jos ref. lelkészt; életfogytiglani börtönre két további vádlottat, 2-7 évi börtönre 4 vádlottat, e­­gyet pedig hat hónapra. Az el­itéltek fellebbeztek. A debreceni katonai biróság Miskolcon tárgyalta Gergely József 27 éves sajókápolnai bá­nyász bűnügyét és gyilkosság cimén kötél .általi halálra Ítélte őt. Az Ítéletet végrehajtották. PASSAIC ÉS KÖRNYÉKE Hirek a Szt. István Romai Katolikus Egyházközségből Plébános: FT. GÁSPÁR JÁNOS 223 Third Street, Passaic, N. J. Ml ÚJSÁG PASSAIC0N? Szentmisék e héten: hétfőn Mrs. Presterért, kéri Kocsis Mihályné és Andrejcsák Romá­nért, kéri családja. Kedd: Ju­hász Andrásért, kéri Scrippets Anna és Haffner Jánosért, kéri Reichardt János. Szerda: Hor­váth Ferencért, kéri Bacsárdi János és McKinzey Dónaldért, kéri Tyukodi Dániel és neje. Csütörtök: Kéder Andrásért, kéri Kéder Magdolna és Keller Wilmáért kéri a Rowinski csa­lád. Péntek: Király Annáért, kéri Rénvi András és Ladis Ist­vánért, kéri Bernarz Vilmos. Szombat: Monták Istvánért, ké­rik munkatársai és Élő és Elhalt Híveimért. Vasárnap: a Rózsa­füzér Egyletért és Goetz Iloná­ért, kéri Szőrössi József. Labor Day utáni vasárnapig nem lesz vasárnapi litánia. Vasárnap piknik lesz. Délben egyházközségi közebéd, délután 2:30 órakor tekeverseny. 4 órá­tól tánc. E héten minden hivem egy 50-centes belépti jegyet ka­pott, vagy kap, azt mindenki fo­gadja el. Egyedülállóknak egy jegyet küldtünk, házastársak­nak kettőt. Azért oly alacsony az ára, hogy mindenki megve­gye. A jegyet vagy a templom ajtónál, vagy a piknik belépőnél bélyegeztessük le, ez jele annak, hogy itt voltam és kötelessége­met teljesítettem templomom­mal szemben. Minden gyermeket regisztrál­ni kell, aki hozzánk szándéko­zik iskolába járni a jövő évben, akkor is, ha az inén hozzánk járt .Ez kötelesség, melyet ha valaki elmulaszt, kiteszi magát annak, hogy szeptemberben nem lesz helye. Minden péntek este bingó alatt az Oltáregylet asszonyai­nak a sütemény vására folyik. Minden darabot ott helyben süt­nek. A katholikus Ínség akció to Menekültjeinket kérem, minél előbb regisztráljanak a plébáni­án. Ez becsületbeli kötelesség, no meg a rend is megkívánja. Csütörtök este Magyarország felszabadulásáért szentóra van. Minden vasárnap délután 3 órakor szentségi áldás van. Szerda este szent novenáink vannak 7 és 7-:30 órakor. A szü­lőhaza mielőbbi felszabadításá­ért végezzük; ez mindenki ér­deke, aki magyar! Második vasárnap Oltár Egy­let gyűlése. Harmadik vasárnap a Har­madik Rend gyűlése. \ Minden hó 2. hétfőjén a ma­gyar- és angolnyelvü Szent Név Társulat gyűlése. (Az alábbi híreket Markos Jenő ügyvezető szerkesztő írja, akihez minden ilyen ter­mészetű közlemény legkésőbb' hétfő estig eljuttatandó. Ci­me : 82-84 President St. (Apt. 10), Passaic, N.J.) KELLEMES és emlékezetes | napot töltött Passaic és környé­kének magyarsága a garfieldi Amerikai Magyar Polgári Liga uj piknikező kerthelyiségének jun. 23-án, vasárnap történt ün­nepélyes felavatásán. Az ame­rikai és magyar himnuszoknak a passaici ref. vegyeskar által történt eléneklése után a három magyar egyház lelkésze külön- J külön lélekemelő imával, illetve beszéddel hajtotta végre az ava­tást. Már javában muzsikált Panyko Feri és kitűnő zenekara, amikor megérkezett Robert B. Meyner, New Jersey állam, kor­mányzója, feleségével együtt. A kormányzó rövid beszédében ö­­römének adott kifej ezét, hogy egy ilyen szép ünnepségen részt­­vehetett és elismeréssel adózott azoknak, akik oly áldozatos munkával valóban nagyszerűt alkottak. Ugyancsak megjelent Chanty Mihály Roebling ma­­gyarszármazásu polgármestere és szivből üdvözölte a magyarsá­got. A közel 1,000 főnyi ven­dégsereg a késő éjjeli órákig a legjobb hangulatban maradt együtt. Alapítva 1907-ben FORINTOT felelősség mel­lett küldünk Magyarországra! — Telefon: VAlley 6-3661 A SZT. ISTVÁN r. k. egy­házközség egyik közszeretetnek örvendő fiatal tagja Micklus Patricia élj egyezte magát Bed­­narz Edével. EISLER JÓZSEFNÉ szül. Fogas Jolán (29 Willard St., Garfield) rövid betegség után jun. 17-én, 53 éves korában el­hunyt. A Bizug temetkezési im tézet utján a Szt. István r.k. templomból temették nagy rész­vét mellett. LADÁNYI DÁNIEL (61 Sherman PL, Clifton). 64 éves korában hosszú betegség-után csendesen elhunyt. A passaici Magyar Református egyház templomából nagy részvét mel­lett temették. GAÁL ISTVÁN és neje régi kedves előfizetőink múlt vasár­nap, junius 16-án ünnepelték boldog házasságuk 50-ik évfor­dulóját. Ez alkalombál a pas­saici Holy Trinity templomban ünnepélVes szenf misét hallgat­tak, majd nagyszámú vendégse­reg kihajtott Gaálék tanyájára; West Milford Townshipbe, ahol nagyszabású a r a nylakodalmi vendégségen vettek részt. Gaá­lék 1905-ben vándoroltak ki Magyarországról és itt Ameri­kában mindjárt Cliftonban tele­pedtek le. Gaál hosszú időn át mint festő és mázoló mester mű­ködött, majd megalapította el-BUTORÁT VÁSÁROLJA RO TH FURNITURE COMPANY ÜZLETÉBEN 106-108 Market St. Passaic, N. J. Telefon: PRescott 7-1834 -EGYLETI KALAUZ— WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYLET 87 (V) SZ. FIÓKOSZTÁLYA Alakult 1908 május 8-án. Gyűlé­seit tartja minden hó 2-ik vasárnap­ján, d. u. 2 órakor, Zakopcsán János és Fia termében, Monroe St. Passaic, NJ.. Titkár és ügykezelő: Zakopcsán János, 181 Harrison St., Passaic, N. J., akihez minden levél és beje­lentés küldendő, (Telefon GRegory 3-0980), segédtitkár Zakopcsán Já­­nosne; számvizsgálók: Bokor József és Tóth Kálmán. Hivatalos lap: Sza­bad Sajtó. PASSAICI MAGYAR SZENT ER ZSÉBET TÁRSALGÓ ÉS BETEG­­SEGÉLYZŐ NŐI EGYI.ET Alakult 1898 március 20-án. Gyű léseit tartja minden hó 4-ik vasár napján d. u. 2 órakor a róm. kát. is kola helyiségében, 212 Market St., Passaic, N. J. — Elnök Ginter Ai*d­­rásné; al elnök Polonkai Józsefné; titkár Kenéz Sándorné, 121 East Clifton Ave., Clifton, N. J., kinél minden betegjelentés eszközölhető; pénztárnok Jufiász Andrásné; jegyző Molnár Andrásné; ellenőr Józsa Emilné, lev. titkár Horváth József­né, 72 Dayton Ave., Passaic, N. J., akihez az összes levelek küldendők; számvizsgálók: Ábrahám Lajosné, Hegymegi Józsefné, Wauehtler Ist­vánná, Ábrándi Józsefné, betegláto­gatók: Passaicon Maxwell Jánosné; Cliftonban Király Jánosné; Garfield­­en Polonkai Józsefné; ajtóőr Riszkó Andrásné; zászlóvivők: Tóth Vendel­­né, Novák Ferencné; tiszteletbeli or­vos: dr. Julianna Schwartz, 115 Pros­pect St., Passaic, N. J. — Hivatalos lap: Szabad Sajtó. sőrehcRi festéküzletét, ahol a magyarság most is beszerzi a szakmába vágó összes cikkeket. A rendkívül szeretetreméltó házaspár a legjobb egészségnek örvend. Mi is a legjobbakat kí­vánjuk az ünneplő párnak. A magyar kérdés ismét U. N, előtt A “magyar kérdés” — rab- Magyarország sorsa — újra nemzetközi érdeklődés központ­jába került. Az Egyesült Nem­zetek Szövetsége által kiküldött ötös bizottság, amelyben Alsing Andersen dán elnök vezetésével Ausztrália, Tunisz, Uruguay és Ceylon képviselői vettek részt, szétosztotta 81 tagállam között a magyarországi helyzetről szó­ló jelentését, mely súlyosan megbélyegző a Szovjetunióra és Kádár János bábkormányára. Henry Cabot Lodge, az USA fő­delegátusa az UNO-nál, össze­hívja 24 baráti állam képviselő­it, akik a magyar ügy tárnoká­tól, hogy megbeszéljék további lépéseiket az Egyesült Nemze­tek Szövetsége legközelebbi köz­gyűlése idejére, szeptemberre és hogy miképp irányíthatnák még azelőtt a világ közvéleményének figyelmét a megoldatlan ma­gyar kérdésre. Noha mindez csak politikai propaganda, amely nem változ­tatja meg a jelenleg reményte­len, vigasztalan státuskvót, két­ségtelen, hogy úgy a Szovjet­unió, mint magyarországi báb­jai számára roppant kellemetlen a “magyar kérdés” felszínen ta­tása, különösen mikor Lengyel­­országban oly feszült a helyzet, amikor Adenauer — Európa legnagyobb élő államférfia — állandóan sürgeti Németország egyesítésének ügyét és amikor nyilvánosságra kerültek a kinai diktátor, Mao Cse Tung nézetei a kommunizmus különböző vál­fajairól a szovjetorosz ideológu­sok nem nagy örömére. A Szov­jetunió és rabállamai oly súlyos ga ■f la sági nehézségekkel kennek, hogy a kommunista tervgazdálkodás csődje egészen nyilvánvalóvá vált, — a magyar nemzeti forradalom kezdeti ka­tonai sikerei pedig bizonyossá tették, hogy uj világháború ese­tén a rabállamok katonasága túlnyomó részében a Szovjet­unió ellen fordulna. Mindezt jól tudják a budapes­ti kommunista vezetők is, csak nem vallják be, sőt teljesen a nyers fegyveres erőszakra ala­pozva politikájukat, a Magyar­­országon tartózkodó orosz had­osztályokra és a más néven fel­támasztott ÁVH terrorjára tá­maszkodva, olyan mefélemlitési módszereket vezettek be, ame­lyek a Rákosi-Gerő rezsim leg­sötétebb napjaira emlékeztet­nek. Moszkvában ma is Rákosi a titkos tanácsadó, az ő bizalmi emberei mind több és több pozí­ciót foglalnak el Magyarorszá­gon, az egész álparlament tele van Rákosi bizalmi embereivel, akik neki köszönhetik karirerjü­­ket. Rákosi befolyásának tulajdo­nítható, hogy a jeleg szerint kü­szöbön áll Nagy Imre, Losonczy Géza és Maiéter Pál látványos pünpöre is. GARFIELDI MAGYAR BAPTISTA EGYHÁZ (Monroe St. & Cambridge Ave.) Kovács Miklós beszolgáló leikési IETENTISZTELÉTEK. Va­sárnap délelőtt 9 órai kezdettel áhitati percek. A kijelölt hittest­vér olvas a Bibliából. 10 órakor bibilai óra — osztályozott vasár­napi iskola; angol és magyar ta­nítás. Ifjú Kurtz Lajos főtanitő elnököl. — 11 órakor rendes is­tentisztelet és prédikáció. Min­den hó első vasárnap délelőtt az istentisztelet keretében urvacsó­­ra-osztás. MINDENFÉLE óra- é* ékszer javításokat^ jótállással, mérsékelt áron csinál TAKÁCS IMRE magyar órás és ékszeres* 35 MONROE ST. PASSAIC, N. J. FRIENDLY BAR . volt FARKAS TAVERN Jóbarátok vendéglője Lökli Vendel és Klics Ignác tulajdonosok 106 President St. Passaic, N. J. HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal Hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállitásáraa — NYITVA ÉJJEL-NAPPAL — JOHN LABASH 40 MONROE ST. PASSAIC, N. J. Telefon: GRegory 3-3037 Ha utazni akar hajón vagy repülőgépen, ha vakációra megy vagy nász­utasok részére útitervet vagy hotel rezerválást akar, ha házat vagy farmot eladni vagy venni akar, ha tűz elleni vagy baleset elleni bizto­sítást akar, ha bármilyen hivatalos okiratot akar, vagy bármely nyelv­ről angolra fordítást akar, ha polgárosodni vagy törvénytelenül itt levő törvényesíteni akarná magat — foruljon teljes bizalommal RIZSÁK JÁNOS KÖZJEGYZŐ IRODÁJÁHOZ 141 JEFFERSON ST. PASSAIC, N. J. TEL. PRESCOTT 7-1736 BIZUB T. JÓZSEF TEMETKEZÉSI IGAZGATÓ legmodernebb temetkezési vállalata! Bármely családnak módjában áll igénybe venni BIZUB temetkezési szolgálatait. A KÁPOLNA HASZNÁLATA TELJESEN DÍJMENTES ____________ Orgona bevezetve! — Air Conditioned! Pontos cimünk: 203-205-207 THIRD ST. PASSAIC, N. J Télefonszám: PRescott 7-4332

Next

/
Thumbnails
Contents