Szabad Sajtó, 1953 (47. évfolyam, 5-53. szám)
1953-08-13 / 33. szám
I 2-ik oldal 1953. AUGUSZTUS 13. A HÉT (Folyt, az első oldalrólV az oroszoknak valóban sikerült hydrogén bombát felrobbantani, mégha azok akárhogyan is tagadták volna azt. Mikor Truman 1949 szép. 23-án a kormány és a kongresszus vezető tagjainak bejelentette, hogy megbízható információk alapján tudomást szerzett arról, hogy az oroszoknak sikerült egy atom bombát felrobbantani, a demokrata szabad világ népeire e hir meglehetősen nyomasztólag hatott. Miután majdnem két évig semmi újabb hir nem szivárgott ki az oroszok atom kísérleteiről, a világ közvéleménye meglehetősen leszámítolta azokat a veszélyeket, amik az emberiségre nézve jelentettek, hogy az atom titkának birtoka az oroszok kezébe került. Azonban ismét tudomásunkra jutott, hogy 1951 okt. 3-án az oroszok egy újabb atom bombát robbantottak és azt Stalin három nappal később a Pravda-ban közzétett nyilatkozatában is megerősítette. , Van-e már nekünk hydrogén s , bombánk? Ekkor már az amerikai sajtóban egyre több olyan közlemény látott napvilágot, mikből nyilvánvaló volt, hogy az amerikai tudósok eredményesen kísérleteznek a hydrogén bomba titkának megoldásával. Erre ismét úgy éreztük, hogy egy nagy lépéssel megint csak az oroszok elé kerültünk és igy nem kell félnünk az ő atom bombáiktól. Azonban még máig sincsen határozott információnk arról, hogy a hydrogén bomba kísérleteink mi-Perth Amboyban és Környékén a legmegbízhatóbbnak bizonyult penzküldő, utazási szakértő, közjegyző, valamint tűz-, vihar- és robbanás ellen épületek és házibutor; úgyszintén autó szerencsétlenség elleni biztosítási megbízott. A legkomplikáltabb ügyes-bajos dolgokban is síkra száll ügyfeleiért. 1907-óta panaszmentesen szolgálja népünket. Érdemes vele az állandó összeköttetést fenntartani! CSÍPŐ LAJOS Cime: 303 Maple Street ' Perth Amboy, N. J. Tel. P. A. 4-0801 lyen eredménnyel jártak? Az erre vonatkozó egyetlen hivatalos jelentést az Atomic Energy Commission adta ki 1952 nov. 16-án, melyben megemlítette, hogy az Eniwetok Atoll csendes-óceáni szigetcsoporton thermonuclear kísérletek történtek a thermonuclear fegyverek készítésének előmozdítása céljából. (Thermonuclear fegyver alatt a Commission bizonyára a hydrogén bombát értette.) Habár hivátalos helyről e kísérletekre vonatkozólag semmi egyéb hir nem jelent meg, nem sokkal utánna az amerikai újságok részleteket közöltek olyan levelekből, miket e kísérletek szemtanúi, kik különféle feladatok végzése céljából lettek oda vezényelve, küldtek hozzátartozóiknak. Egy tengerész ilyen levélben azt irta, hogy San Franciscóból egy hadihajónak különlegesen elkészített fülkéjében szállították a hydrogén bombát Eniwetok-tól mintegy 35 mérföldnyire lévő kis szigetre, mely 3 és fél mérföld hosszú és fél mérföld széles volt. 1952 nov. 1-én reggel 7.15-kor robbantották fel a bombát, melyhez a legközelebbi hajó 30 mérföld távolságban volt. A levél szerint a sziget tüztengerré változott és 6 óra után teljesen eltűnt. Hogy ebben és az ehhez hasonló levelekben mennyi volt a túlzás és mennyi a valóság, azt egyelőre nem lehet megállapítani, azonban az azóta már elhunyt Erién McMahon szenátor, ki a Joint Congressional Atomic Commission-nak volt a chairman-je, már az eniwetoki kísérletezés előtt bejelentette, hogy az amerikai tu dósok megoldották a hydrogén bomba gyártásának a titkát. Úgy látszik, hogy Oroszországban jelenleg Malenkov a helyzet ura Bár a nagy általánosságban kialakult vélemény szerint Malenkov szenzációs bejelentésének célja az volt, hogy saját követőinek önbizalmát növelje és a szabad világ népeit nyugtalanítsa, felelősségteljes állásokban Az orvosi tudomány elismeri a méhfullánk mérgének hatását rheumatíkus ősietekben. A “MUSCULAÍD” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méhfullánkmérget tartalmaz, fájdalom nélkül enyhitőleg hat. Rheuma, Arthritis, Viszketegség, Csípő és Derékfájás, Visszértágulás, Görcs, Hülés, stb. eseteiben. NE SZENVEDJEN. Kérjen Ingyenes bővebb értesítést. Cim. JOHN TÓTH, 1143 Hillcre it Road, South Bend 17, Indiana. GYERMEK ÖLTÖZETI CIKKEK egyedüli magyar szaküzlete Perth Amboyban KISBABA KELENGYÉK, MINDENFÉLE FIÚ ÉS LEÁNY VISELETEK, EGÉSZEN 14 ÉVES KORIG, NAGY VÁLASZTÉKBAN 190 SMITH ST. PERTH AMBOY, N. J. 1869— 34 ÉVI SZOLGÁLAT —1953 Helyezze el betétjét ebben a nyolcvannégy éves takarékpénztárban! « Itt szives barátsággal kezelik betétszámláját és minden összeg után a betétei napjától számítva, havonta kap kamatot! j-^erth s^ntlou Savings INSTITUTION Smith & Maple Sts. Perth Amboy» N. J. Membeir Fedetal DepositJ-ngjjioh levő amerikaiak igen óvatosan válaszoltak azokra a kérdésekre, miket hozzájuk az oroszok állítólagos hydrogén bombáira vonatkozólag intéztek. Azt, hogy az oroszok önbizalmát nagyban akarja Malenkov növelni, megállapítható abból is, hogy kritizálva az amerikai Foreign Affairs Committee elnökét, Wiley szenátort, ki a kommunistákkal szemben az erőszak elvének alkalmazását ajánlotta, egy orosz szólásmódot idézve azt mondotta: “Komám, vigyázz,, mert rossz lábbal kezdtél hozzá a tánchoz.” / Mikor Malenkov Stalin halála után az első nagyobb nyilvános beszédét tartotta, az emelvényen kivüle még Molotov és Beria is helyet foglaltak. Azpta Beria csillaga letűnt és tragédiájának utolsó felvonására nyílt bírósági tárgyalás formájában nemsokára sor kerül. Mostani beszédének elmondásakor már csak egyedül volt Malenkov az emelvényen, amiből a megfigyelők . arra következtetnek, hogy bár Molotov még mindig tartja az állását, a hatalom kizárólagos birtokosa Malenkov lett. Beszédének tanulmányozása intő figyelem gyanánt szolgálhat nekünk, mert abból láthatjuk, hogy gazdasági megerősödésének arányában lesz az orosz egyre veszedelmesebb ellenfelünk. Malenkov legutóbbi beszéde tartós békére kevés reményt nyújt A koreai fegyverszünet következtében a külpolitikai helyzet nyugodtabbnak látszik és a hadifoglyok kicserélése is különösebb zavar nélkül folyik. Azonban a külszin alatt komoly aggodalmakkal nézhetünk a 90 nap múlva kezdődő politikai tárgyalások elé, amiken a koreai béke tényleges félté-Hírek a Perth Amboyi Független Magyar Református Egyház köréből DR. VINCZE KÁROLY, lelkész ISTENTISZTELET minden vasárnap reggel 9-kor angol és délelőtt 10:30-kor magyar nyelven. RÁDIÓ - ISTENTISZTELET az egyházmegye védnöksége alatt, minden vasárnap délután 1:45-kor a bronxi WBNX állomásról (1380 Kilocycle). GYŰLÉSEK. Egjháztanács a hónapok második keddj ének estéjén; Women’s Guild a hónapok első és harmadik kedd estéjén; Férfikor a hónapok első szerda estéjén; Keresztyén Ifjúsági Kör a hónapok első és harmadik csütörtök estéjén; Ifjúsági Énekkar minden szerdán este; Felnőttek Énekkara köri megállapodás szerint; Idősebb Nőikor külön templomi hirdetések szerint. építési alapunkra u. S. Saving Bond-okat is elfogad egyházunk. Az alapra befolyó adományokat ilyen bond-okba fekteti egyelőre az egyháztanács is. Eztörtént a keasbeyi imaház teljes eladási árával is. FÜGGETLEN EGYHÁZI köz- és missziói alapunkról is szíveskedjenek áldozatos jó teleinek módozatait fogják kidolgozni. E tárgyalások folyamán dűl majd el az a kérdés, hogy az oroszok nagyban hangoztatott béke szeretete üres propagandae, vagy pedig hogy változtattak eddigi politikájukon és a világ békéjének megvalósítását a szabad világ demokráciáival együtt ők is őszintén akarják. Ez utóbbi lehetőség megvalósulásához Malenkov legutóbbi beszédéből nem sok reményt lehet meríteni. szívvel megemlékezni a hivek. Mint arról a lapokból is értesülhettünk, az Egyesült Államok és Kanad minden magyar református eredetű közössége összefogott a szétszórtságban lévő hittestvérek lelki istápolására, megalakítván a Szabad Magyar Reformátusok Világszövetségét. Hogy ebben a szervezetben méltó helyet foglalhassunk el, hozzánk méltóan ki kell venni részünket annak anyagi támogatásából is. És ez csak az egyik oldala a szükségnek, mert köz- és missziói alapunkból kell fedezni közegyházi költségeinket és uj gyülekezetek szervezésével erősíteni Független Egyházunkat is. A hármas cél mindenike megérdemelne bizony egy-egy dollárt, de adjon, ki mennyit tud, csak ne maradjon ki az adakozásból. Tagjainkat, mint a többi független gyülekezetek tagjait, rövidesen külön is megkeresi ebben az ügyben az egyházkerületi elnökség. AZ ÖTVEN ÉVVEL ezelőtti magyar egyházi és egyleti élet beszédes szemléltétől azok az egyleti zászlók s jelvények, melyeket özv. Bálint Antalné alapitó tagunk a múlt vasárnap délután a New Jersey-i Magyar Egyletek Egyesülete 9-ik osztályának a gyűlésén az egyháznak átadott. A nevezett osztály ugyanis mint a Perth Amboyi és Keasbeyi Első Magyar Evangélikus Református Betegsegélyző Egylet kezdte működését 1904 április 24-én. Az osztály most az Amerikai Magyar Református Egyesülettel egységbe lépés mellett szavazott. Éppen ezért a lelkipásztor felvetette a gondolatot, hogy az osztály ötvenéves múltjának szép emlékeit a washingtoni Kossuth Házban létesített múzeumban kellene elhelyezni, ha megőrzésükre az Egyesület vállalkozik. Idősebbekhek visszaemlékeztetés, ifjabbaknak tanulság céljából kiállítást rendeztünk a zászlókból s jelvényekből templomunk gyüléstermében. Érdekes, hogy az amerikai zászlón csak 45 A SAJÁT Függetlenségi Nyilatkozatát írja alá az, aki United States Defense Bondokat vásárol ! Most még inkább, mint bármikor: VÁSÁROLJON UNITED STATES DEFENSE BONDOKAT! A Series “E” Bondok, amelyeket tavaly óta vásárolhatunk, most 3^-ot jövedelmeznek, félévenként hozzászámítva, ha lejáratukig megtartjuk. És megtarthatjuk még lejárat után is. Az összes régi kötvényeket megtarthatjuk lejáratuk után is és azok tovább kamatoznak ezzel a magasabb kamatlábbal. Az E sorozatú kötvények jobb befektetést jelentenek, mint valaha, mert magasabb rátával, már 6 hónap után kamatoznak! Most fektessen be több pénzt az E sorozatú uj kötvényekbe. Levonathat béréből munkahelyén erre a célra, vagy bankjában intézkedhet a rendszeres bondvásárlás dolgában! Ennek a hirdetésnek közzétételét lehetővé tette a MAGYAR HERALD’S FOREIGN BOOK SHOP csillag van, mivel 1904-ben az volt. Egyházunk idősebb, mint Uniónak még csak 45 állama az Unió három állama. LEGÚJABB MAGYAR HANGLEMEZEK: N-123—Nem tudom, hogy miért . . . —Nyilott még a piros rózsa . . . ■ • N-124—Megállók a keresztutnál . . . —Csárdás egyveleg. N-125—Magas jegenyefán . . . —Csárdás egyveleg. 1 Énekel: IVÁN DEZSŐ nótakirály a KÁRA-NÉMET TESTVÉREK zenekarának muzsikájával 1 Ezen lemezek ára 90c (postán $1.00) — Kaphatók a Magyar Hírnök Könyvesboltjában 134 French St. New Brunswick, N. J. — Tel. CHarter 9-3791 — HUNGÁRIA ALBUM Magyar kottafüzet 37 MAGYAR NÓTA KOTTÁJA, SZÖVEGE ÉS ANGOL SZÖVEGE A Csap utcán . . . Kék nefelejts . . . De szeretnék . . . Sárga kukoricaszál . . . Fekete szem éjszakája . . . Kitették a . . . Ezt a kerek erdőt . . . Nagy a feje . . . Egy ablaknál . . . Ég a kunyhó... Ha bemegyek . . . Dombon van a . . . Piros, piros, . , . Végig mentem . . . Fehér selyem . . . Cserebogár . . . Kutya, kutya . . . Minek a szóke . . . Csárdás kis kalapot . - . Valamit súgok . . . Juhász legény . . . Hullámzó Balaton . . . Repülj fecském . . . Ott fogsz majd sírni . . . Ritka búza . . . Van neki ... A csizmámon . . . Mariskám . . . Tíz pár csókot . , . Az alföldön halászlegény . . . Szomorufüz hervadt lombja . . . Fürdik a holdvilág . . . Temetőben láttalak meg . . . Maros vize . . . Csakiegy kislány . . . Csicsónének . . . Hét csillagból . . . Ára csak 75 cent (Postán küldve 85c) MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA 134 French St. New Brunswick, N. J. i 134 French St. Tel. CHarter 9-3791 New Brunswick, N. J. MAGYAR KÖNYVEK NAGY VÁLASZTÉKA! KÉRJE ÁRJEGYZÉKÜNKET! Magyar Hírnök Könyvesboltja FOREIGN BOOK SHOP 134 French Street New Brunswick, N. J. (Postai rendeléseket szállítunk, de a portót a rendelő viseli. Utánvéttel nem szállítunk.) • Gárdonyi Géza: Annuska, Dienes András: színmű .......................... $1.20 A Petőfi titok ...............$2.50 A kapitány, A kürt, Átkozott----------------------------------------józanság, Bibi —• regények, Petőfi Sándor ÖSSZES diszkotesben, darabja .. 2.50 KÖLTEMÉNYEI fűzve $4.00 Heltay J.: _______' ' ■ ______ Papírkosár, Jaguár és egyéb c, , c, , elbeszélések, to.bja >2.00 regény .... 2.20 ry,| v ¥ • Tersánszky Jenő: Zillany Lajos: tíz taktus története, “Ararát” $3.00 regény’ kötetje ..............2‘00 y I Kakuk Marci c . ... rr- kortesuton .................. 1,50 J°ka> Színmüvek, Tégy Az elnök yr inasévei jót! Három királyok csillaga, (fii7.VP^ 1 80 őszi fény, Észak honából, Tamási Árpn Kikelet 8.50 Hétköznapok, Teli napsugár, 7nidáp, •> no Levente, Minden poklokon ........................................... keresztül, Felfordult világ, c Mesék és regék, Görögtüz, Székely Nepballadak Napraforgó, Délvirágok, O- Buday Gy. fametszeteivel ceánia. s $6,50 (A fentiek centenáriumi diszkiadásban, bordó vászonkö- Arnótny Kriszta: Wanda $1.40 tésben, aranyozással) Mészáros Z.: 1500 éves darabja ............................$2.20 magyar nemzet ............. 2.00 Krúdy Gyula: Kanaán könyve, Nyirö József: Im$ az elbeszélés ........................$1.80 emberek ..?......... 2.50 Egy pohár borovicska .. 2.00 Márai sándor; Béke Ithakában> regény, diszkötésban $2.80 Krúdy Gyula: ... , „ ^ Pohárnok Jenő: A verhetetlen ÁLMOSKÖNYVE $3.00 tizenegy, ifj. reg...........$2.00 vj r' 1 ___íj. „„c: Wass Albert: Adjátok visza a Krúdy Gyula: Boldogult urfi bpe.vp;mM- rpe.J tj in koromban, reg.................$2.50 negyeimet, leg.................$1.40 v * í' • r* ~ 13 almafa, reg............... 2.50 Kosztolányi Dezső __________ ____________ A veres költő ................$2.20 BUDAPEST Karinthy Frigyes: Album 12 drb. színes Két hajó ................. $1-80 képpel ...........................$3.00 Kaffka Margit: Hangyaboly, -------------■-----------------------’— regény ............................ 2.00 Biró-Willer: Angol-Magyar Mikszáth Kálmán: Alakok, •„ szótár ..............................$2-50 elbeszélés ........................$1.80 Bizonfy, Angol-Magyar, Magyar Az én ismerőseim. Uj Angol szótár, kötve ....$4.75 Zrínyi«» darabja .... 2.00 Dr Sze . Tanuljunk könytóVSESS:::: IS »?«■■■ W. ^ Pernye ........................... 3.00 I <<c . , . „ . „„ Prakowsky, a siket Sz.varvany es Carmel kovács ....................... 2.50 detektív, kalandor és vidám Madách Imre: Az ember regényfüzetek, 15 drb. $2.50 tragédiája (fűzve) ........ 2.00 ------ -----1— ---------------------- Welsh: The Practical System ADY ENDRE II. kötet angol összes költeményei, nyelvkönyv......................$3.75 k°tve ..............................$0.50 Bitter-Puhr: “Német-Magyar, Móricz Zsigmond: .. Magyar-Német szótár, Hét krajcár, regény .... 2.00 z kotet ........................*fa-8ü Barbárok ....................... 1.80 Magyar játékkártya, Rokonok ..................._... 2.50 32 lapos .........................$1.25 Forr a bor, két kötei^... 6.00 Magyar hanglemezek, drb. 05c