Szabad Kapacitás, 1993 (5. évfolyam, 10-12. szám)
1993 / 10. szám
Eseménynapló * Június végén Angyal Béla, elnöksé gi tag egy hetes tanulmányúton vett rész Németországban. Elsősorban a né met demokrácia működését és az ön kormányzatokat tanulmányozta. * Július elején regionális találkozóval összekötött járási közgyűlés zajlott Ki- rályheímccen. A nagy sikerű találkozón a jelenlegi szlovákiai politikai helyzet, az MPP regiomális politikája, gaudasági és szociális kérdések ' voltak a fő témák. * Július 6-11-e között Petőcz Kálmán részt vett a Liberális Internacionálé Végrehajtó Bizottságának ülésén. * Tóth Károly előadást tartott a pécsi román-magyar szabadegyetemen a nyelvtörvényt megelőző szlovák nem zettudati változásokról és politikai helyzetről. * Július 17. - Deákiban a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség szervezésé ben az oktatámey aktuális kérdéseiről folyt megbeszélés a pedagögusszövetség, a Csemadok és magyar pártok részvételé vel. A résztvevők elhatározták az Oktatá si Tanács működésének felújítását. Az MPP-t Tóth Károly képviselte. * Július végén A. Nagy László, elnök vezetésével MPP-küldöttség járt a ro mániai Illyefalván. Egy liberális konfe rencián vettek részt, de azt az alkalmat kihasználták arra is hogy vezető ro mány politikusokkal találkozzanak. így került sor megbeszélésre Constantines- cu úrral, a polgári erők köztársasági el- nökjelöltsével, illetve Russu úrral a Polgári Szövetség elnökével. Az RMDSZ több vezető egyéniségével is tárgyaltak. * Július 31. - A járási elnökök taláko- zója Párkányban. Az önkormányzóm, vá lasztásokra való felkészülés és a készülő önkormányzati program volt a témája. * Augusztus 27. - Tüntetés Komárom ban a nemzetiségi jogokért. Ez volt az el ső ilyen jellegű tüntetés Szlovákiában. A négy párt komaromi szervezete közös szervezésében zajlott. A. Nagy László is felszólalt. * Augusztus 30. - Sikertelen PET- ülés. Duray nem vett részt rajta. Az ET-nek küldendő levél lett volna téma. * Augusztus 31. - Az MPP is aláírta az ET-neK küldendő levelet, annak el lenére, hogy a megfogalmazásában nem vehetett részt. * Szeptember 1. - A Demokrata Párt ügyvezető elnöke az MPP-ben. A job boldali blokk kialakításáról tárgyal tunk, megegyeztünk abban, hogy kétol dalú megbeszéléseken tisztázzuk az e gymum űkö des tartalmi kérdéseit. * Szent-Iványi István, SZDSZ-es parlamenti képviselő látogatása Po zsonyban, találkozóit A. Nagy László val és az elnökség további tagjaival. * Szeptember 2. - A második kere kasztal a köztársasági elnöknél. Gya korlatilag sikertelenül végződöd. Az elnök még mindig nem foglalt állást a kisebbségek által felvetett kérdésekben. Újabb találkozót javasolt december ben. Addig is tanácsadó testületeket hoz létre kisebbségi ügyekben. * Szeptember 3-án a kassai MPP ki rándulást szervezeti Sárospatakra. Eh hez kapcsolódó esemény, hogy a kassai MPP szeptember 8-án a miskolci SZDSZ-nél tett hivatalos látogatást. * Szeptember 6-án a köztársasági elnö ki kerekasztal résztvevői a Csemadokban közös találkozón vettek részt, és elhatá rozták, hogy levélben fordulnak a közt. elnökhöz. A levél megfogalmazásával A. Nagy Lászlót bízták meg (a levél szep tember 14-én jelent meg a sajtóban). * A külügyminiszter is magához ké rette a magyar pártokat az ET-hez el juttatott levéllel kapcsolatban. * Szeptember elején Tóth Károly, al- elnök Budapesten találkozott a Hatá- rontúli Magyarok Hivatala, a FIDESZ, az SZDSZ és a Rákóczi Szövetség kép viselőivel. * Az MPP komáromi járási küldött sége részt vett a FIDESZ békéscsabai ifjúsági konferenciáján. * Takács János, losonci járási elnök, Berényi József elnökségi tag és Mol nár László, polgármester a FIDESZ noiiókői agrárkonferenciáján vett részt. * Szeptember 11-én zajlott a Nau mann Alapítvány hagyományos prágai kerti ünnepsége, melyre több neves cseh és szlovák közéleti személyiség hi vatalos. Az MPP-t A. Nagy László és Tóth Károly képviselte. * Szeptember 14-15. - A FIDESZ Nógrád megyei vezetőinek hivatalos lá togatása Szlovákiában. Az MPP Közpon ti Irodájában találkoztak A. Nagy László elnökkel, majd a dunaszerdahelyi és a komáromi járást látogatták meg. * Szeptember 16. - Legfelsőbb szintű kétoldalú tárgyalások az MKDM-mel. A tárgyalás legfontosabb témái a követ- kezőek voltak: ' a két párt közötti kap csolatok, a PÉT kérdése, a szlovák pár tokkal történő együttműködés és Dél- Szlovákia gazdasági helyzete, különös te- ; kintettel a mezőgazdaságra. A találko zóra az MPP kezdeményezésére került sor. * Szeptember 18-19. - A. Nagy László és Világi Oszkár részt vett az egykori VPN-ODÚ politikusainak találkozóján. * Szeptember 21. - Soros György lá togatása Pozsonyban. A. Nagy László részt vett az általa adott fogadáson. So ros György találkozott a Márai Sándor Alapítvány vezetésével is. * Megbeszélések a Demokrata Párt vezetésével. A kétoldalú tárgyaláson a jobboldali pártok együttműködése volt a fő téma. * A közgyűlésre való felkészülés kereté ben A. Nagy László és Angyal Béla Tornai ján találkozott az MPP járási vezetőivel. * A kassai járási MPP szervezésében regionális polgármesteri találkozóra került sor Jászón. A nagy sikerű talál kozón a Kassa és Miskolc környéki i polgármesterek találkoztak. * Szeptember 23. - az EBEÉ nemze tiségi főbiztosa szakértőinek látogatása az MPP-ben. * Szeptember 30. - A Csemadok szék házában újra találkoztak a közt. elnöki kerekasztal magyar résztvevői. Újabb le velet fogalmaztak a közt. elnöknek. * Megbeszélésre került sor a Szlová kiai Vállalkozók Pártjának elnökével az MPP Központi Irodájában. * Október első napjaiban A. Nagy László találkozott a CHARTA 77 képvi selőivel Lányban. A találkozón jelen volt Václav Havel cseh közt. elnök is. * Tóth Károly a Deregnyői Kulturá lis Napokon előadást tartott a szlovák partokkal való együttműködés lehető ségeiről. * Október 3. - M. Holzfuss, az Európa Parlament liberális képviselője vacsorán látta vendégül az MPP vezetőit. * A komáromi járási MPP vezetői részt vettek a Naumann Alapítványnak a Sziráki Kastélyban rendezett három napos konferenciáján. * Az MPP kassai helyi csoportjának meghívására magasrangú Fidesz-dele- gáció látogatott Kassára. Napközben közös találkozón vettek részt a Kon zervatív Demokrata Párt, a Keresztény demokrata Mozgalom és a Magyar Pol gári Párt járási és helyi vezetőivel. Este a Thália Színházban találkoztak a kas- I saiakkal. ; * Petőcz Kálmán Stokholmban részt veit az ELDR főtitkári találkozóján. Sz'abad Kapacitás A «Ogar íogr Párt id&zOe tiaűVáyi . A Magyar Polgári. Párt időszakos helső' kiadványa Kiadja . az - MPP- Központi Irodája. Felelős: - Tóth -. Karoly. ■ Ctat: MPP-MOS, - Éabolova 2,' - SÍI 0í Bratíslava, Jizenet.,^: ' 07-495322. Szedés. és tördelés: - - NAP -Kiadó, ■ Lapzártai 199$. október' 15.-A -kiadvány. - ingyenes!