Szabad Kapacitás, 1993 (5. évfolyam, 10-12. szám)
1993 / 12. szám
1993. november 13-14-én tartotta III. Közgyűlését a Magyar Polgári Párt Komáromban és Dunaszerdahelyen. A helyi cselekvés c. községi önkormányzati program és a Mű ködő gazdaságot c. aktualizált gazdasági program mellett a Közgyűlés elfogadta a párt követendő politikai irányvonalát. Ezt tartalmazta A. Nagy László elnöki beszéde, melyet most teljes terjedelemben közlünk. A másik két programértékű dokumentumunk január folyamán külön füzetben jelenik majd meg. Tisztelt Közgyűlés! A Magyar Polgári Párt a parla mentáris demokrácia, a jogállam, a piacgazdaság, a jogbiztonság, a szo lidaritás és a tolerancia híve. Megalakulásától kezdve arra tö rekedett, hogy partneri viszonyt ala kítson ki minden olyan politikai erővel, melynek céljai és programja nem állt ellentétben az MPP progra- jával és célkitűzéseivel. Ellenzett mindenfajta szélsőséget a politikai paletta jobb és bal oldalán egyaránt. A kezdetektől a nemzeti és nemzeti kisebbségi kérdés apolitizálására tö rekedett, ezért szorgalmazta, hogy miharább törvényileg rendeződjék a kisebbségek jogállása, belső életé nek intézményi feltételei, hogy a nemzeti és etnikai feszültségek ne legyenek gátjai a társadalom normá lis fejlődésének. Pártunk az együtt működés, a kompromisszumkészség és a problémák racionális megköze lítése jegyében tevékenykedett. Ezeket az értékeket ma is magun kénak valljuk. A Magyar Polgári Párt új értéke ket hozott be a politikába és a nem zeti kisebbségi politizálásba. Felada tainkat nem szűkítettük le etnikai kérdésekre. Ez annak a látásmódnak a természetes következménye volt, mely szerint a szlovákiai magyarok társadalma nemzeti önazonossága megőrzésén túl teljes társadalmi, politikai, közösségi, gazdasági, kul turális, vallási, családi és állami éle tet is kíván élni, mindenki mással egyenjogúan és egyenrangúan. Ezek feltételeinek kialakításában aktív szerepet kívántunk vállalni. A Ma gyar Polgári Párt olyan párt kíván maradni, amely nem a sérelmi poli tikára alapozza népszerűségét, ha nem felvállalja választói teljes ér dekképviseletét a szabad és demok ratikus társadalom normái szerint. A vélt és valós nemzeti sérelmek, a megvalósulatlan és megvalósulandó nemzeti jogok alapvető fontosságú mozgatórúgói a mai szlovákiai, de az egész kelet-európai fejlődésnek. Or szágokat tudnak szétrobbantani és népeket egymásnak uszítva súlyos konfliktusokat előidézni a térségben. A Magyar Polgári Párt részt kí ván venni a társadalom gazdasági és szociális problémáinak megoldásá ban. Ha nem ezt tenné, kirekesztené magát az aktív politikai életből és rontaná a szlovákiai magyarság ér dekérvényesítésének esélyeit. Szlovákia felzárkózása szempont jából döntő fontosságú a rendszer váltás következetes végrehajtása. A normális állapot visszaállítása, a sza badság megteremtése, az egyéni al kotóerő felszínre juttatása, a korlá tok lebontása, a polgári önszervező dések támogatása. Mindazok ellenére, hogy az el múlt években kialakított társadalmi szerkezet és politikai keret, a parla mentarizmus intézménye, s nem utolsó sorban a nemzetközi viszo nyok arra kényszerítik a mai kor mányzatot is, hogy bizonyos mérté kig folytassa a rendszerváltást, ez messze elmarad napjaink követel ményeitől. Épp ellenkezőleg, ez a kormányzat és ez a politikai vezetés az állam mindenhatóságának fenn tartásában érdekelt. Az állam szere pének túlhangsúlyozása, az állandó ellenségkép-keresés a állami centra lizáció nem is burkolt formája. Fé tisteremtés zajlik: "A mi fiatal álla munk...", "Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az állam kezéből kicsússzék a hatalom..." és más kije lentések jelzik, hogy a nemzeti szí nekben jelentkező etatista szemlélet újra valamilyen "magasabb elv" alap ján az egyén, a polgár fölé helyezni önmagát. Nem a szabad polgár az érték, hanem a kollektív mű. Nem a szabad kezdeményezés, a vállalko zás, a szabad társulás, a vélemény nyilvánítás az érték, hanem a kor rupció és a helyezkedés. Szlovákia politikai, gazdasági és erkölcsi válságának legfőbb oka, hogy elveszítette hitét a változásban. A perspektívát veszítette el. Az új államkeret önmagában nem helyet tesíthette azt az értékrendet, ame lyet a szlovákiai társadalom is magá évá tett az elmúlt években. A mai politikai vezetés nem hogy új, stabil, átlátható értékrendet nem tudott felmutatni, a még létezőt is lerom bolta. A kisember tehetelenül áll a "történelmi" változások közepette, mert nem tudja behelyezni magát a folyamatba. Oda jutott, hogy sza badságát is kész lenne feláldozni bármely hatalomnak, csak végre biz tonságban érezze magát, és tudjon egy-két évre előre tervezni. Ez a perspektívatlanság nyomja rá bélyegét a hétköznapokra és a po Alapítva 1989 novemberében V. évfolyam 1993. december A Magyar Polgári Párt időszakos kiadványa