Szabad Kapacitás, 1992 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1992 / 10. szám
(az SZDSZ Kisebbségi Titkárságának vezetője) 1992 őszén, azt hiszem, valamennyiünkben nagy reménységek kezdtek kibontakozni. Néhá- nyatokat évek óta személyesen ismerem, azokban a napokban jött a sok-sok telefon, jöttek az isme rősök, hogyan csináljuk. ki tudjuk-e használni a történelmileg felkínált lehetőséget. Tele voltunk reménységgel. Úgy gondoltuk. félre lehet tenni a több évtizedes, több évszázados ellentéteket, és értelmesebben lehet megközelíteni ennek a tér ségnek a kegyetlen problémáját, ami elválasztja a különböző nemzeteket A Magyar Polgári Párt abban az évben azt gondolta, hogy akkor politizál helyesen, ha szabadelvű alapon a VPN-nel fog po litizálni. A feladat annak az állami monopólium nak a lebontása volt, ami tulaj ionképpen minden emberi szándékot megfoljtot’. Máig azt gondo lom, hogy helyes volt ez a döntés, hiszen ezen a te rületen közösek az érdekeink. (...) Azt gondolom, ha azt az utat választjuk, amit a román liberalizmus a két háború között, vagy amit újabban Magyarországon is hirdetnek, azaz a nem zeti liberalizmus útját bárhol e térségben, az már nem valódi liiocrá.lis gondolkodás lesz. Ha minden liberalizmus nemzeti liberalizmus lesz, nagyon erős konfliktusokhoz fog vezetni. Az aiaproblémához kell visszanyúlni. Annál is inkább, mert azok a pár tok, melyek most bekerültek Szlovákiában, ül. Csehországban a parlamentbe, mintha nem is gon dolkodtak volna el azon, mi is ennek a térségnek az alapvető problémája. A negyven év alatt történt tőkekivonás, a hihetetlen szegénység, a rossz gaz dasági termelés most még kétségbeejtöbb helyze tet teremt és nagyon sokakban azt kérdőjelezi meg, hogy vajon a kapitalista piacgazdaság hoz hatja-e meg a javulást, igazuk lehet-e egyáltalán a liberálisoknak. Es itt kell felvetni a nyugati álla mok magatartását ehhez a térséghez. Negyven éven keresztül harcoltak az emberi jogainkért, és abban a pillanatban, amikor 1989-ben lehullott a vasfüggöny, különös módon néhány hónap múlva lehetetlenné tették először a román állampolgá roknak a nyugatra való utazást, majd a következő hónapokban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy annak az alapkérdésnek a megoldásában, amit igazán várni lehetett, jelesült, hogy komoly tőkcbeáramol- tatásra van szükség, vajmi keveset tapasztaltunk. (...) Kétségbeejtőnek tartom odahaza azt a helyzetet, hogy 600-700 ezer már ma a munkanélküliek szá ma, és nem lehet tudni, hol lesz a határ. Romániá ban az emberek azt se tudják., hogy munkanélküli ek-e, vagy sem, mert egyszerűen hazaküldik őket a gyárakból, viszont nem adják ki nekik a munka könyvét. Havasa lföldön és Moldáviában egész egy szerűen olyan szegénységben és olyan elzártságban élnek az emberek, hogy mégcsak nem is érinti meg őket a fogyasztói létnek a kihívása. Akárhogyan le het őket manipulálni. Attól tartok, minél szegé nyebbek vagyunk, annál inkább ki leszünk szol gáltatva mindenféle politikáknak. Abban egyetérthetünk, hogy a gazdasági szerke zetváltás az első számú feladat. Minél később né zünk szembe ezzel a problémával, annál rosszabb lesz a helyzet. Tehát bennünket liberálisokat, akik azért tudjuk, hogy ezt az utat kell járni, függetlenül attól, hogy parlamenten belül vagy kívül politizá lunk, óriási felelősség terhel. (...) A közvetlen kapcsolattartás egymás között azért nagyon fontos, hogy következetesen tudjuk képvi selni elképzeléseinket. Minden adottságunk meg van, a lehetőségeink majd kiderülnek, hogy mek korák, mindenesetre nekünk felelősséggel kell vi szonyulnunk ezekhez a problémákhoz. Ilyen felelősségteljes munkát kívánok a Magyar Polgá ri Párt II. Közgyűlésének a magyarországi Sza bad Demokraták Szövetségének nevében. : -A: közgyűlést ' táviratban' : üdvözölték- Péter Stérűüítd, a Finnországi Svéd Néppárt főtitkára -Ríchard Moore, az angol liberálisok és az Európa , ■ Parlament liberális frakciója nevében \ y Pétr Havílig 'm ODS központi titkára föMígallésünket megtisztelték: •• a : Magyar 'Nagykövetség e$- a' Magyar Eókonzuiá - 1 tus, a Határontűíi Kisebbségek Hivatala, Naumann Alapítvány, 'MIS.Z . Törzsök Erika Ján CarnngMríkf dísztáviratának szövege: Tisztelt Elnök Úri Tisztéit küldőitek] Engedjék meg, hogy a legsztvélyesebben ipivö- zöljem a közgyűlésüket. Nagyon sajnálom, hogy személyesen mem vehetek részi, de özekben 'apa pókban külföldön tartózkodom Remélem, hogy a Magyar Polgári Párt és a Kereszténydemokrata Mozgalom közötti kapcsolat a jövőben is olyan baráti lesz, mint a múltban vök. ' Ján Carnogursky. a KDH elnöke